Ankh: sikerült egységes érzetet adni a lemeznek - interjú Tamási Ágnes Annával és Csanády Dániellel
2016-08-14 19:11:14

A 2008-ban alakult, tatai illetőségű eklektikus metalt művelő Ankh zenekar tagjait kérdeztem a tavaly megjelent “New Beginning” című bemutatkozó album kapcsán, valamint a kezdeti lépésekről, a jelenről és a jövőt illető nagy tervekről.

Sziasztok, üdv a Zenevilág oldalán! Dani, kérlek mutasd be néhány mondatban a zenekart!
Szia Andóca! Üdvözlünk Téged és az Olvasókat! Köszönjük a megkeresést.
Az Ankh 6 tagból álló zenekar, ABC sorrendben a tagok: Barabás Olivér – dob; Csanády Dániel – basszusgitár, ének, scream; Hajnóczky Viktor – gitár; Horváth Tamás – gitár; Lunczer Vivien – fuvola, pikoló; Tamási Ágnes Anna – ének. Stílusunkat eklektikus metalként határoztuk meg, mert zenénkbe az újabb és a régi vonalas metal irányzatokból is emelünk be elemeket a zenénkbe, szeretjük a sokszínűséget.


 

Ági, az Ankh jelentése: "az élet kulcsa". Kitől ered, és miért éppen ez lett a zenekar neve?
Ági: Még nem voltam a zenekarban, mikor ezt a nevet választották. Nyilván beszéltünk erről, beavattak a „titokba”.:) Az egyik Terry Pratchett könyv az ihlető, melyben szerepel Ankh-Morpork nevű város, innen jött az ötlet.

Játszott-e valamelyikőtök korábban más bandában? Milyen zenekarok hatottak rátok? Kedvencek?
Ági:
Több zenekarban játszottam már, egészen 16 éves korom óta, ennek előélete egy zeneiskola elvégzése volt. Hol szintisként, hol énekesnőként bukkantam fel itt-ott. Az első komolyabb zenekarom a Leaf Storm volt, utána egy Epica Tribute-ban is énekeltem, végül jött az Ankh. :) Nagyon sok kedvencem van, imádom a zenét, szinte mindenevő vagyok. A főbb favoritok Tarja Turunen, Nightwish, Revamp, Metallica, Enya, Sonata Arctica, Dimmu Borgir, a korai Cradle Of Filth illetve ezeken kívül nem szeretném kihagyni az As I Lay Dyingot, és az If These Trees Could Talkot a sorból.

Dani: Igazából nyolcadikos korom óta zenekarozom, de komolyan ezekből csak az Ankh-ot vettem, a többi „garázszenekar” volt. A tagok közül mindenkinek van valamilyen zenei előélete. Akik hatottak ránk, azok egyben a kedvenceim is: Children Of Bodom, Iron Maiden, Architects, Born Of Osiris, Ensiferum, Dalriada, Parkway Drive, August Burns Red, Epica és még nagyon sok van, ha legközelebb megkérdezel, lehet másik kilencet fogok felsorolni.:)



 

2012-ben „Tükörterem” címmel jelent meg az első kislemez. Így néhány év elteltével elégedettek vagytok a végeredménnyel? Mi az, amit mai fejjel másképp csinálnátok?
Dani:
Szerintem a Tükörterem megalapozta az emberek bizalmát velünk kapcsolatban. Mai fejjel gondolkodva már akkoriban nekiálltam volna az otthon használható stúdió programok és eszközök tanulmányozásának, mert akkor nyugodtan, külső emberektől függetlenül rögzíthettük volna a hangsávokat és már egy demó verzióval a kezünkben kereshettük volna fel a stúdiót. Így már a munka megkezdése előtt tudná a hangmérnök, hogy mit szeretnénk elérni… Csak persze jobb minőségben. (Ez egyébként az új lemezre is igaz.) Szavakkal nagyon nehéz volt körbeírni azt, amit a fejemben hallottam, nem is sikerült maradéktalanul. Összességében elégedett vagyok a lemezekkel, mert mindkettőnél sikerült kihozni a maximumot az adott körülményekhez, rendelkezésre álló erőforrásokhoz képest.

Barabás Olivér lett a zenekar dobosa, ő korábban a Scerra zenekarban dobolt. Hogyan került hozzátok? Milyenek voltak az első próbák, koncertek?
Dani:
Mint hírt adtunk róla, az első albumunk felvételei nehezen mentek, hiszen a stúdiózás kellős közepén kellett szólógitárost, valamint dobost cserélnünk tanulmányi és családi okok miatt. Azonnal Olivér jutott eszünkbe. Korábban volt a Scerra-val közös koncertünk, láttuk, hogy ott jól teljesít és tudtuk, hogy zenekart keres a Begotten Silence mellé. Na meg, mert növelni kellett az 1 főre jutó szakállmennyiséget a zenekarban, de ehhez Viktor is hozzátett. :) Eleinte szoknia kellett ezt a stílust, de hamar ráállt a feje meg a végtagjai a gondolkodós témákra. Szerencsére egy elektromos dobot is kapott maga alá a próbákra, amit szintén szoknia kellett.



2015-ben, pontosan november 9-én jelent meg, „New Beginning” címmel a bemutatkozó album. Milyen lett a fogadtatás?
Dani:
Eddig csupa-csupa jó visszajelzés érkezett, többektől kaptunk kedves üzeneteket a lemezzel kapcsolatosan. Csak elvétve jutott vissza hozzánk 1-2 negatív vélemény, ezek a hangzást említik gyengeségnek, ami nyilván nem lett tökéletes, de a határidőt tartani kellett.

Zeneileg menyivel lett másabb elődjénél ez az album? Dani, hogyan tudnád jellemezni?
Dani:
A kislemezen a népi és a szimfonikus zenét kevertük melodikus death metallal, de itt még kisebb szerepet kapott az általában népies részeket megelevenítő fuvola és hegedű, illetve a szimfonikus nagyzenekar. A NB-en már az összes dalban megjelennek ezek a hangszerek. Nagyon felerősödött a szimfonikus hatás (ez részben Ági ehhez passzoló hangszínének köszönhető) és több modern metal, core elemet is kapott a lemez. Ez utóbbi tovább erősödik a készülő számokban, de semmiképp sem szeretnénk az 1000. djent zenekar lenni. :) A lemez felvétele előtt kialakult, hogy milyen hangulatvilágot szeretnénk a lemeznek varázsolni és a régebbi dalokat is ehhez igazítottuk. Úgy gondolom sikerült egységes érzetet adni a lemeznek.

Miről szólnak a szövegeitek, mik inspirálnak ezek megírásakor?
Dani: Vannak témák amik, szinte minden metal bandánál megjelennek. Ezek a társadalmunk problémáival foglalkoznak, amik létezése szerintem az emberek nagy részének tiszta sor, de mégse történik semmi. Vannak az egyén lélektanával foglalkozó szövegek, amik a pozitív és negatív emberben végbemenő gondolatokat írják le. A korai szövegeim inkább negatív töltetűek, de többségük végén megjelenik a megoldás a feszültség feloldásaként. Újabban a képzelőerő és a racionális elme teremtő erejével kapcsolatos gondolatok is foglalkoztatnak, beékelődtek a régebbi szövegekbe. Mostanában tudományos, főleg fizikához kötődő témák kerülnek elő (ez valószínűleg a tudomány központú világképem miatt van így), hol gyengébben, hol erősebben a kreacionizmust bíráló szösszenetek is rákerültek a papírra.

Fő motivációm a szövegírásban: kimondani egy problémát, elültetni az emberek fejében egy kis magot (ami aztán jó esetben gondolkodásra készteti őket) vagy elemezgetni és megoldást találni rá. Szeretném egy kicsit arra terelni az embereket (ha már egy tucatot sikerül az is jó), hogy a tények és megfigyelések alapján tegyenek helyt álló megállapításokat a világ működéséről és ne visszafelé, mások által kitalált, megcáfolhatatlan dogmákhoz akarjanak tényeket gyártani.

Készül majd klip valamelyik szerzeményhez?
Dani:
Itt fontos megemlítenem, hogy erre több próbálkozásunk is volt az évek során. Sajnos akármilyen csapattal kezdtünk munkába, az adott brancs egyik tagját vagy elrabolták az ufók, a ninják, esetleg csak simán köddé vált. Ha valaki érez kalandvágyat magában vagy csak simán unalmasak a napjai, keressen fel minket. Viccet félretéve dolgozunk az ügyön, de tényleg nagyon pechesek vagyunk ezzel kapcsolatban (is).

Az elmúlt években együtt koncerteztetek a Dalriada, a Korpiklaani, az Arkona zenekarokkal… Milyenek voltak ezek a koncertek?
Dani:
Többnyire jól sikerültek, jó volt a közönség, jó volt a hangosítás kifele és nekünk vissza is, a hangulatunk a színpadon ezt vissza is tükrözte. :) Boldogan gondolunk vissza ezekre és reméljük, hogy még sok ezekhez hasonló, minden szempontból patentre megtervezett bulikon léphetünk fel, hozzáértő csapattal. Az említett zenekarok tagjai is nagyon rendesek voltak, nem volt arcoskodás, megnézték a fellépésünket, öltözőben nem elzárkózva ültek, hanem közvetlenek voltak. Csak az egyik koncertről tértünk haza rossz tapasztalatokkal, ahol szervezési probléma miatt 7 perc alatt kellet színpadra állnunk és elkezdeni a koncertet. Annak ellenére, hogy jól szóltunk, a kapkodás miatt technikai problémák léptek fel, ami végül a mi megítélésünkön csattant. Példa erre az örök mumus sampler, ami aznap este önálló tudatra ébredt. :)

Ha már koncert... Hogy álltok etéren? Vannak fellépéseitek, hová, milyen helyekre tudtok eljutni?
Ági:
Mostanában kevesebbet koncertezünk, készülünk az új anyagra. :) Legutóbbi koncertünk augusztus 13-án volt a Dürer Kertben, a III. Országos Gothic Találkozó keretein belül. Ezután pedig október 15-én láthat minket a nagyérdemű a Folk-Rock-Maratonon, szintén a Dürerben. Mindenkit szeretettel várunk. :)

Mennyire tudjátok reprodukálni élőben a lemezen hallható – néha sűrű – zenét?
Dani:
Sok munkát fektetünk abba, hogy ez pontosan úgy szóljon élőben is, mint a lemezen. Ezért részben a sampler felel. Már említettem, hogy régebben sokat küzdöttünk vele, de úgy tűnik, hogy idén megoldást találtunk erre a problémára. Számomra az összetett basszustémák melletti éneklés nagyon nagy kihívást jelent, ezért a lemeztől eltérően élőben néhol Ági énekel helyettem, de ez nem gyakori. Sokat gyűröm a dalokat, hogy az emberek közelítőleg azt kapják vissza koncerten, amit várnak.

Láttok arra esélyt, hogy sikerül ezzel a zenével eljutni akár egy nagyobb rajongótáborhoz – akár nyugat felé?
Dani:
Erre szerencsére már most is mutatkoztak jelek. Jöttek olyan visszajelzések a kontinensen túlról is, hogy zeneileg odaférünk a „nyugati” bandák mellé, de a hangzáson még csiszolgatni kell, ami ugye pénz és idő - de az idő pénz, úgyhogy pénz – függvénye. Ezek alapján reménykedek, hogy eljuthatunk, de nem tudok ítélkezni saját magunkról, mert nem lenne teljesen objektív.

Ági, belőled árad a kedvesség a szeretet. :) Gondolom, ezt a közönségetek is tapasztalja... Milyen kapcsolatot ápoltok a rajongóitokkal?
Ági:
Kedves vagy, nagyon jól esik, hogy ezt mondod. :) Természetesen minden rajongóval, ismerőssel, baráttal igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani. Szívesen beszélgetünk, sörözgetünk mindenkivel koncert után, ha bárkinek bármi kérdése van, örömmel válaszolunk mindenre, személyesen vagy üzenetben is. :)

Hogyan tovább? Mik a legfontosabb tervek a 2016-os évre?
Dani:
Ismerkedem a felvételkészítés technikai részével, hogy hatékonyabban tudjunk dolgozni. Emellett gyors tempóban készülnek az új dalok, amikből minél hamarabb szeretnénk mutatni is valamit. Persze veretni szeretnénk a koncerteket is, ahogyan időnk engedi. Ha minden jól sikerül a NB-hez kapcsolódóan számíthattok egy meglepetésre a jövőben. ;) 

https://www.facebook.com/AnkhTata/?fref=ts

http://ankhband.com/

 

Andóca

Cimkék: Ankh;, interjú
Ajánljuk
Dream Theater: Images, Words & Beyond tour, Budapest, 2017. május 10. BOK Csarnok (volt Syma)


Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (7), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1)
Partnereink