Pro-Pain: nem marad el a budapesti koncert, Gary szépen gyógyul
2017-07-30 09:44:50

Friss üzenet érkezett a július 3-án Brüsszelben megtámadott, kirabolt és agyba-főbe vert Pro-Pain frontembertől, Gary Meskiltől: augusztus 3-án már újra színpadra lép a bandával egy müncheni fesztiválon, utána pedig az összes meghirdetett koncertet megtartják. Így a budapestit is, augusztus 16-án a Barba Negra Trackben.

Gary a múlt héten hazarepült Floridába, hogy egy ottani szájsebész is ellássa, a műtét első köre pedig olyan jól sikerült, hogy a Pro-Pain frontembere már ismét rendszeresen próbál.

"Bámulatos, hogy az élet milyen drasztikusan képes megváltozni az egyik pillanatról a másikra. Hálás vagyok, hogy sikerült átvészelnem ezt a kihívásokkal teli időszakot és hogy képes vagyok előrefelé menetelni, augusztustól pedig ismét színpadra állni a Pro-Painnel.

Köszönet mindenkinek a folyamatos támogatásért és remélem, mindannyian eljöttök majd a bulikra, hogy segítsetek megünnepelni a visszatérésünket!" - Gary.

Gary korábban köszönetet mondott a St-Pierre kórház orvosainak és stábjának, hogy megmentették az életét, de a brüsszeli rendőrségnek is, mert a gyanúsítottakat elkapták. Azt mondja, hogy a csoportos támadás következtében az orra is eltört, a széttört szemüvegének szilánkjai a szemébe mentek, de az arcát és az állát is komoly sérülések érték. 

A jégcsákánnyal úgy zúzták fejbe, hogy a súlyos vérzés csaknem a halálát okozta, többszöri vértranszfúzióra volt szüksége. 12 napon át akarták még a kórházban tartani (műtét és gyógyulás), de inkább saját felelősségre távozott, mert az idegek nem sérültek, a műtétet pedig később, odahaza is elvégezhetik.

A budapesti koncert Facebook eseménye: www.facebook.com/events/886749764798857

Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (8), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1)
Partnereink