XVIII. Hellness Hétvége, avagy hogyan party-ztunk az arlói-tó partján - első rész
2013-08-24 21:18:28

A főszervező, és az ózdi Remorse zenekar vezetőjeként ismert Oláh Zsolt többszöri meghívása után végre idén sikerült eljutni a festői környezetben – a Borsod Abaúj-Zemplén megyei Arlóban – immáron 18. alkalommal megrendezésre került Hellness Hétvégére. A mini-rockfesztivál nem csak a felhozatalával, bár volt pár magyar kedvenc köztük – kecsegtetett, hanem a helység lazulásra alkalmas mivoltával is.

Ellenben a nagyobb fesztiválokkal, ahol nappal alig akad pihenési lehetőség és az esti koncertek után a hajnalig tartó hangos zenék zavarják a fáradt rockert, addig Arlóban nappal remekül ki lehet pihenni az éjszakába nyúló koncerteket, vagy a hajnalig tartó dinom-dánomokat. Kiválóan alkalmas minderre a helység, mely Suvadás-liget néven ismert, és az erdélyi Gyilkos-tó mellett Európa második hegyomlás következtében létrejött állóvízét, az Arlói-tavat foglalja magába. A tó körül strand épült, míg körülötte kempingezésre alkalmas fa- és kőházak, valamint a környező fák által a nappali forróságtól védett sátorhelyek találhatók. Nincs a nagy fesztiválokhoz hasonló motozás a belépéskor, vagyis éppúgy főzhetünk magunknak napközben a magunk által bevitt nyersanyagokból, mint ahogy elfogadjuk a helyi Hableány Vendéglő által kínált, nem aranyáron kínált ételeket. Egyszóval, ideális azoknak, akik egyaránt szeretnének szórakozni, pihenni és mindezt kisebb költségvetésből megoldani. De nézzük a zenei felhozatalt.

Sajnos munkahelyi okok miatt kihagyni kényszerültünk az első, pénteki napot, pedig akkor is lett volna néznivaló, leginkább a Megazetor képében. De maradék két nap is kecsegtetett remek fellépőkkel.

Szombat délben érkeztünk ki a Suvadás-ligetbe, hogy egy kis ránk férő Hellness-ben részesüljünk. :) A sátorállítás után természetesen meglátogattuk a vendéglőt, hogy magunkhoz vegyünk némi frissítő sört. Már itt meglepődtünk, hogy a legdrágább nedű 350Ft-ot taksált, ami szintén baráti ár a többi feszthez viszonyítva. Itt csatlakoztunk a már Arlót többször megjárt arcokhoz, akik nagyon kedvesen fogadtak (alapból jellemző a helyre, hogy mindenki úgy viszonyul a másikhoz, mintha családtag lenne amaz). Az első bulit a Fools zenekar szolgáltatta, majd azt a Sunrise követte. Sajnos ezen két csapat koncertjéről nem tudnék sok mindent írni. Mindkét csapat játszott feldolgozásokat és saját dalokat egyaránt. Mindezt a dallamosabb, hardrockosabb vonalról.

Az őket követő Bódi Rockband-re már egy cseppet többen voltak kíváncsiak, hiszen a 6 km-re található Ózdról jöttek. A srácok szintén játszottak feldolgozásokat, leginkább a magyar rockzene hőskorából. Nem állítom, hogy mindezt tökéletesen, de hangulatemelőnek, vagy sörözés mellé háttérzenének kimondottan megfelelt. A bőgősük itt játszotta utolsó koncertjét a zenekarral. Nem ő volt az utolsó, aki korábbi zenekarával a záró koncertjén vett részt Arlón (lásd: Decadence)...

A szintén ózdi Mítosz billentyűvel színesítette a feldolgozásokat szintén nem nélkülöző muzsikáját. Ők a többi fesztiválozóval történő ismerkedésünk miatt sajnos szintén kimaradtak, pedig néha odafigyelve volt spiritusz bennük. A kazincbarcikai (és környéki) Mytra-t viszont semmiképpen sem szerettük volna elszalasztani. Már csak azért sem, mert a 2007-es Ecotone és a 2009-es Sagittarius nagy kedvenc nálam. Ezt a Cynic-es hangulatot sem nélkülöző, space-érzésekkel és sci-fi világot megidéző bandával nemhogy idehaza, de még külföldön sem sűrűn találkozik az ember. Most láttam a csapatot harmadszor és hozták a megszokott színvonalat, de talán még rá is tettek a korábbiak által látottak-hallottakra.

Amiről eddig nem volt szó az a hangzás. Minden csapat remek hangzással lépett a kis méretű színpadra, és talán csak néhány zenekarnál csúsztak be kisebb problémák. A Mytra viszont úgy szólt, ahogy illik. A csapatba visszatért a pár évvel korábban kiszállt basszusgitáros, Lovas Roland. Sajnálom, hogy Gáti Sanya, aki szintén remek bőgős, már nem tudta tovább vállalni a zenekari tagságát, de Roland is bőszen, beleéléssel kezelte a hathúros basszusgitárt. Talán csak a melegítő nadrágját cserélhette volna le más fellépésre alkalmasabb cuccra. A hangszere meg úgy röfögöt, mint egy csorda varacskosdisznó. Enélkül sokkal sekélyesebb lenne a Mytra zenéje.

A banda már három éve egy énekes-billentyűs hölggyel, a gitáros-zenekarvezető Hocza „Igor” Róbert húgával, Hocza Viktóriával kiegészülve zenél. A már jó ideje készülő nagylemezről is elhangzott néhány tétel, melyekben már komolyabb szerepet kap ő is (a régi, dalok instrumentálisak). Ezekben az új nótákban jobban érződnek Igorbá elektronikus hatásai, melynek a betetőzése a ’70-es-’80-as évek egyik legnagyobb elektro-űttörő csapatának, a német Kraftwerknek a „(We are) The Robots” című szerzeményének metalosított feldolgozása volt. Viki éneke nem az a manapság a metalban megszokott énekstílus. Hangja tisztán tör ki belőle, de effektezve érkezik át a hangfalakon, ami tovább fokozza a hangszeresek által előállított sci-fi feelinget. Nem utolsó sorban ő a dalok felkonferálója, melyek közt a megszokott csend helyett végig valamilyen spéci digitális búgás hallatszott. Maradjunk annyiban, hogy érdekes hangulatfokozó.

Három korábbi darab mellett kb. 3 új nótát hallhattunk kiegészítve a már említett Krafwerk feldolgozással és az utóbbi egy évben már a koncertprogramból kikerült Abba („Lay all your love on me”) átirattal, mely szintén nem lóg ki a repertoárból. A gitárharmóniákat és a szólókat remekül ossza meg egymással Nyerják Gábor és Igorbá, míg az alapokat Zabari Laci tolja precízen. Nem állítom, hogy a legszínesebben játszó ütős, de ettől még öröm hallani amiket előad és látványos is képes lenni, ha éppen úgy adódik.

Egy szó, mint száz, a Mytra továbbra is megmarad egyik kedvenc magyar zenekaromnak! Csak jönne már végre az a fránya nagylemez!

A Mytra-t a Megadeth tribute Microdeth követte, ahol környékbeli csapatok zenészei fogtak össze néhány (szám szerint nyolc) klasszikus interpretálása érdekében. Az, hogy a formáció hiteles mi sem bizonyítja jobban, minthogy a gárda tagságát olyan fickók alkotják, mint a Megadeth fanatikus Oláh Zsolt (Remorse), Kossuth Lajos (ex-Remorse), vagy Szabó „Pecer” Péter (Remorse), akik mindannyian ősidők óta Mustaine bandájának rajongói. A doboknál a Mytra ütőse, Zabari Laci hozta az alapokat.

A program leginkább a ’92-es Countdown To Extinction album dalaira épült (címadó, Symphony of Destruction, Skin O' My Teeth, Foreclosure Of A Dream), de pl. a „Trust”-tal nyitották a bulit. Természetesen a „Hangar 18” is meg lett idézve, míg a klasszikus „Holy Wars”-ból csak egy énekmentes első verzét kaptunk, mely – ha jól emlékszem – lazán folyt át „Peace Sells...” című örökérvényű ’death szerzeménybe.

Lajos remekül átvette Friedmann szólóit. Hallatszik, hogy rengeteg munka van amögött, hogy ilyen szinten eljátszhassa őket. Zsolti fehér ingben, akár maga Mustaine szokott, vezényelte a koncertet és az átkötő szövegeket sem erőltette túl, akár csak Dave mester. Az éneklés az anyabandában sem egy kirívóan minőségi momentum, így Zsolt nem szenvedett meg ezekkel, sőt, néhol még jobban is hatott vele, de ettől függetlenül Pecer is segítette őt a vokálokban, mindezzel „dúsabbá” téve az előadott dalt.

Az ismerős szerzemények hallatán természetesen többen is előkerültek és mire a Remorse fellépésére került a sor, már eléggé megduzzadt a nézőszám.

Az arlói volt az általam látott Remorse koncertek közül a harmadik. Eddig mindig nagyon jól szórakoztam ezeken és most sem volt ez másként, talán az előző két csapat által kicsit jobban el voltam fáradva és nem toltam annyira a headbang-et mint korábban, de a „Harc” és a „D.Ü.H.” albumok jól eltalált nótáira csak a süket nem mozdul rá. Az olyan dalokkal, mint a 20/40(50?), a szokásos Parola-féle (Ráczkevi Imre, énekes) poénokkal, a „Soha Nem Adom Fel” döngölős ritmusaival, vagy a két igazi sodrós thrash zúzdával, a „Kín”-nal és a „Jég”-gel megspékelt program csakis jó lehetett. Az egyik legkedvesebb dal mégis az utolsó előttiként elhangzott „Várom az esőt” volt. Ez a dallamos, hangulatos és egyben komor darab az egyik legjobb Remorse szerzemény.

A banda összeszokottan muzsikált és a jókedv is áradt a színpadról. Nemhiába voltak hazai pályán, így rájuk gyűlt össze a legnagyobb tömeg. Aznap már majdnem minden muzsikus kipróbálta magát addigra (Igorbá, Oláh Zsolti, Pecer) más bandákban és csak Parola és a dobos Oláh Kálmi volt friss fellépő. Itt természetesen Parola vállalta magára a főbb szerepet, már ami a színpadi megjelenést illeti, de Zsolti is kivette részét a felkonferálásokban. Nem hiába, hiszen ő a Remorse agya, létrehozója, megálmodója.

A „20/40”-ben előadott true metalos, Accept-től, Scorpions-tól lenyúlt, de itt poénosra vett gitármozgás annyira jól átjön sokadszor is, hogy önkéntelen vigyorog az ember amikor ezt látja. Ráadásul ekkorra már a színpadra is felkeveredett pár korábbi zenésztárs, akik ellenben más bandákkal, még mindig baráti kapcsolatot ápolnak egymással. A kis színpadon ekkor kb. 8-10-en álltak és akinek nem jutott hangszer, vagy mikrofon, az bőszen léggitározott odafenn. Lenn meg mindenki mosolygott, vagy jókat nevetett a szituáción. Így kell ezt és nem csak dumálni a nagy metal testvériségről.

A Remorse produkciója négy dal erejéig kiegészült az old-Remorse fellépésével, ahol Zsolti és Igorbá mellé két korábbi tag állt színpadra, hogy elővezesse az akár 20-25 évvel ezelőtt született szerzeményeket. Sajnos nekem ezek a dalok akár korábban, így most sem jöttek be, de sokan ismerték ezeket és remekül szórakoztak rajtuk. A banda a szokásos Exodus átirattal, a „Bonded By Blood”-al zárta koncertjét, ami után csak azt sajnáltam, hogy még sosem hallottam tőlük az Annihilator „Alison Hell”-jét, pedig állítólag azt is (jól) tolják.

A Remorse bulija után felszabadult szórakozás (más kifejezéssel élve fergeteges party-zás) vette kezdetét, ami jelentős mennyiségű pálinkafogyasztással járt. A 213 nevű Slayer tribute és a Face No More nevű Faith No More tribute látta ennek kárát. Igaz, a Slayer feldolgozásokat még zömmel végigheadbangeltem, de a FNM átiratokról már majd teljes egészében lemaradtam.

A 213 programja az idén 25éves „South of Heaven”-re épült, de amúgy sem fukarkodtak dalokkal. Az említett klasszikusról lényegében csak a „Read Between The Lies”, a „Cleanse The Soul” és a Judas Priest átirat nem hangzott el. Különösen örültem egyik kedvencem, a „Live Undead”nyitó hangjainak (mi a fenének dúdolgatom én ez már több mint fél éve?). A dalokról nem igen van mit mondani, hiszen a ’80-as évek klasszikusait hozták el Arlóra és minden egyes lemezről elhangzott legalább egy dal. A Hell Awaits-et pl. a monumentálisan hátborzongató „At Dawn They Sleep” képviselte, aminek már csak azért is igen örültem, mert az általam korábban megtekintett Slayer koncerteken pontosan ennek az albumnak a dalait hiányoltam (lásd: idei Hegyalja Fesztivál). A Saesons in the Abyss-ről most négy nóta hangzott el, melyek közül a „Blood Red” volt a legkellemesebb meglepetés, melyet akárcsak lemezen a „Spirit In Black” követett, míg a ráadásként elnyomott ’90-es címadóra a Remorse-os Zsolt is a színpadra keveredett.

A banda kiállásban nem igazán hasonlít az eredetire, de zeneileg azért igyekeznek toppon lenni, bár Hámori András bőgős/énekes vokalizálása másabb mint Araya-é. Sokszor nem is ugyanúgy, ugyanabban a tempóban üvölt, mint a klasszikus dalokban hallható. A szólókért itt csak Tokodi László felel, míg Kerekes Krisztián a ritmustémákat hozza. Ez picit fura nekem még mindig és el tudom képzelni, hogy egyes ősrajongóknak ez nem befogadható, de összhatását tekintve abszolút nem lényeges. Csejtei Gábor sem egy Lombardo, de belőle amúgy is csak egy van, viszont az alapokat (az alap dobcuccon) hozza elég becsületesen.

Végülis aki szereti a Slayert, az tuti jól szórakozott a 213 előadásán. Igazából bármikor megnézném őket, hiszen ezeket a dalokat mindig jó hallani és még a program sem csak a nyilvánvaló standartokra épül, mint az utóbbi években az anyazenekar esetében.

XVIII. Hellness Hétvége, avagy hogyan party-ztunk az arlói-tó partján - első rész

feca- 

Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (8), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1)
Partnereink