feca 2017-05-09 08:23:33.

Június 14-én új albumával érkezik Budapestre az elmúlt évek egyik leginkább ünnepelt metal zenekara. A 17 éve működő atlantai Mastodonnak ez lesz az első önálló hazai koncertje, amelyen a szinte egyöntetű lelkesedéssel fogadott új lemez, az Emperor Of Sand kerül majd bemutatásra.

feca 2017-05-05 08:49:07.

Hét hónap klubszezon, öt hónap kint a szabadban. Egész évben tart a Barba Negra  könnyűzenei maratonja, a klubzárás után megnyitotta kapuit a 2016-ban az „Év helyszíne” címet is elnyerő Barba Negra Track. A hagyomány folytatódik, idén még erősebb nemzetközi és hazai zenekarok, több mint harminc nagyszabású koncert a nyáron. Az ausztrál Parkway Drive-al tesztelő szabadtéri szórakozóhely, múlt hét végén az Edda és a Hooligans koncertjével bemutatta megújult szolgáltatásait is.

feca 2017-04-23 14:13:45.

Két év után visszatér Budapestre a legendás NYC hardcore banda, a PRO-PAIN, ráadásul ezúttal szabad téren bulizhatunk! A hazai esemény elengedhetetlen és kiemelkedő vendége a szekszárdi "bunkó hardcore" DON GATTO lesz, ugyanakkor az augusztusi nyár estét a szcéna további kiváló képviselői is színesítik majd. Várunk szeretettel az első Budapest Hardcore Superbowl-on!

feca 2017-03-27 12:35:00.

Elsöprő sikerrel zajlott le az Anthrax budapesti koncertje, március 12-én a New York-i thrash csapat teltház előtt lépett fel a BARBA NEGRA Clubban, így néhány későn kapcsoló rajongó le is maradt a buliról. Scott Ian már a színpadon megígérte, hogy amint lehet, visszatérnek Magyarországra, és a jelek szerint erre a reméltnél is hamarabb kerülhet sor: az Anthrax június 21-én érkezik ismét Budapestre, ahol ezúttal a BARBA NEGRA TRACK szabadtéri színpadán játszanak, az elmúlt 35 év legnagyobb slágerei közül válogatva.

Részletek: https://www.facebook.com/events/279682869136302/

A Concerto Music bemutatja: 35 Years Of ANTHRAX

2017. június 21. Anthrax

Belépő: early bird március 31-ig 6900 Ft, azt követően elővételben 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft.

Jegyek: http://track.barbanegra.hu/anthrax_20170621

feca 2017-03-03 10:47:00.

A Parkway Drive és a Gojira után újabb súlyos névvel bővült a Barba Negra Track programkínálata, június 14-én Budapestre jön az atlantai Mastodon is. A mai progresszív metalszíntér egyik legfontosabb zenekara várhatóan a március végén megjelenő új albumával érkezik a Trackbe. A eredetileg dupla albumra tervezett „Emperor Of Sand” végül 11 dalt tartalmaz majd, ebből kettőt már megismerhettek a rajongók. A Mastodon az Eagles of Death Metal társaságában indítja tavaszi turnéját, nyártól pedig már önálló utakon járnak. A Barba Negra Trackbe június 14-én érkeznek.

További Mastodon infók: https://www.facebook.com/events/574988822704215/

feca 2017-03-01 10:37:26.

Alig telt el két hónap az évből, de már most érezhető, hogy erős koncert szezon elé nézünk nem csak a Barba Negrában, hanem az április 18-án nyitó szabadtéri Barba Negra Trackben is. Az ausztrál Parkway Drive-al induló és teljesen megújuló szórakozóhelyre július 5-én egy újabb izgalmas hangzású modern metal zenekar érkezik, a francia Gojira.

A csapat új nagylemeze négy év után készült el, éppen ezért jókora várakozás előzte meg. A ’Magma’ szakmai és közönségsikerét jól mutatja, hogy a világ lemezeladási listáin is taroltak, a kritikusok egyenesen 2016 legzseniálisabb zenei munkájának nevezték, pedig egy súlyos, nehéz metal lemezről beszélünk. A Gojira év végén az Alter Bridge és a Volbeat társaságában koncertezett Nyugat-Európában, idén önállóan folytatja lemezbemutató turnéját, amelynek budapesti állomása július 5-én lesz a Barba Negra Track-ben.

A jegyértékesítés péntektől indul.

További infók: https://www.facebook.com/events/1865100513774785/

Friss videoklip: https://www.youtube.com/watch?v=J13GI4Xik1o

andoca 2017-01-13 17:43:47.

A Pulzus tehetségkutató rövidke története során számos tehetséges zenekart sikerült a nagyközönségnek bemutatni. Sokaknak közülük ez a megmérettetés „indította be a szekeret” és váltak ismertté a szűkebb régiójukon kívül is. Ezért is fontos számunkra, hogy évről-évre a Zorall Sörolimpia keretein belül lehetőséget adjunk minden feltörekvő zenekarnak a bemutatkozásra.

2017. augusztus 23-27. között ismét megrendezésre kerül a tehetségkutató, és ismét várjuk a felfedezésre váró tehetséges zenekarokat. A részletek: A jelentkezéseket emailben várjuk (pulzus2012@gmail.com), és az előzetes válogatás után 20 zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra. Jelentkezni február 28-ig lehet.

feca 2016-08-01 20:56:47.

Augusztus 17-én ismét a Barba Negra Trackben láthatjuk az Arch Enemy-t. A Michael Amott vezette zenekar tavaly decemberben, a Nightwish vendégeként járt utoljára Budapesten, most azonban egy önálló, teljes műsoridős koncerttel térnek vissza, ahol a legutóbbi album mellett a két évtizedes múltra visszatekintő dallamos death metal banda rengeteg slágere is előkerül majd. A svédek előtt a hazai divideD játszik.

feca 2016-07-14 08:20:06.

A mai naptól országszerte kapható a Mobilmánia zenekar friss koncert DVD-je. A két éve megjelent "Fénypokol" album turnéjának kiemelt állomása volt a tavaly nyári koncert a Barba Negra Trackben, a remek hangulatú koncert sok kamerás profi DVD felvételét ezúttal nem a hagyományos lemezboltokban, hanem az újságosoknál lehet keresni. A DVD megjelenést budapesti nagykoncerttel ünnepli meg a zenekar, ahol nem csak kapható lesz a friss DVD, hanem dedikálás és közönségtalálkozó keretében a zenekar barátai közösen ünnepelhetik a koncertanyag megjelenését.

feca 2016-06-06 21:32:26.

Egész ütős minifesztivált sikerült tető alá hoznia a Hammer Concerts-nek, amikor a német KREATOR idei fellépését leszervezték a Barba Negra Track-be. Az időjárás előrejelzések miatt a „tető alá” kifejezés még lehet, hogy meg is állta volna a helyét, de szerencsére az esemény előtt leszakadt az ég és ez után a teljes program esőmentesen zajlott le. A buli minifesztivál jellegét olyan hazai csapatokkal erősítették meg, mint a Moby Dick, az Wacken Fesztiválra meghívást kapott Ektomorf, a Remorse, a Vesztegzár és a sorból cseppet zenéjével kilógó szimfo-black-es Christian Epidemic. A német sludge metalos Mantar-t csak azért nem említem, mert ugyan felléptek, de történetesen pontosan az ő előadásuk alatt tartottunk egy szusszanásnyi pihenőt.

feca 2016-05-31 19:23:49.

Exkluzív koncerttel érkezik június 4-én, azaz most szombaton a Barba Negra Trackbe a német thrash metal banda, a Kreator, akiknek fellépése elé két színpadon zajló mini-fesztivál szerveződött. Rajtuk kívül ugyanis hat zenekar gondoskodik majd a maratoni zúzásról, és hozza hangulatba a közönséget.

Az ózdi székhelyű Remorse, az amerikai turnéjáról nemrég visszatért Ektomorf és az idén 35 éves jubileumot ünneplő Moby Dick a nagyszínpad deszkáit rezegteti a Kreator műsora előtt.

A kisszínpadnál a komáromi thrasher Vesztegzár, a sludge metalos német Mantar, valamint a szimfonikus black/death metalt játszó Christian Epidemic koncertjére tombolhatnak a rajongók.

Készüljetek, mert nem mindennapi hétzárásra számíthatunk!

feca 2016-04-28 08:30:06.

Miután a Facebook oldalunkon már kellőképpen felcsigáztunk mindenkit azzal, hogy júniusban egy Magyarországon eddig még sosem járt banda érkezik hozzánk, a mai napon végre büszkén jelenthetjük be a Matt Heafy vezette amerikai TRIVIUM első magyar buliját, amelynek időpontja június 30., a helyszíne pedig a Barba Negra Track.

andoca 2016-02-01 13:09:08.

Február 6-án egy kihagyhatatlan bulira várunk mindenkit az újbudai Barba Negra Music Club falai közé. A Zorall zenekar üli majd 14. születésnapját és ezzel egybekötve természetesen farsangolunk is egyet. És nem is akárhogyan! Az idei téma kissé poszt apokaliptikus és akcióhősös, hiszen Mad Max lesz in da House.

A Zorall Farsang mindig egy különleges színfoltja a budapesti zenei életnek, szóval ezt kihagyni hiba volna. Számítunk rátok! A színpadot a szombathelyi Vadvágány zenekar melegíti majd be.

2016.02.06.
Zorall Farsang és születésnap
Barba Negra Music Club
https://www.facebook.com/events/1685299795092397/

andoca 2016-01-29 08:41:37.

Örömteli eseménynek néz elébe a Piramis együttes rajongótábora: tavasszal újra együtt áll színpadra a legendás zenekar egykori énekese és szólógitárosa, s néhány dal erejéig újra az eredeti hangon csendül fel az ének.

Az öt budapesti és vidéki helyszínre tervezett turné hangsúlyos zenei célkitűzése, hogy a dalok a lehetőségekhez képest eredeti formában, a régi hangkép iránti maximális hűséggel szólaljanak meg. Az új felállásban a két sztár-zenészt RS "rock and roll közlegényein" kívül egy kéttagú ritmus-szekció egészíti ki.

A Piramis a 70-es évek második felének, 80-as évek elejének hihetetlenül népszerű rock zenekara volt, a kor könnyűzenei életének kínosan magasba ívelő üstököse. A dalok nagy részét ma is kívülről fújja és rendületlenül imádja több generáció; felelevenítésük az eredeti énekhangon és az egykori dinamikával nemcsak a régi rajongóknak kínál szenzációs élményt, de ínyencség lehet minden zenebarát számára. Mert a múlt és a régi lázak megidézésén túl világszínvonalú mai zenét ígér a koncertsorozat, amire bőven elég garanciát jelent a formáció össz szakmai tapasztalata, hitelessége, lelkes odaadása. 

andoca 2016-01-07 13:25:58.

Filip Gyuri és a CA/CD zenekar szervezésében idén is megrendezésre kerül a Bon Scott Emlékest a Barba Negrában. A már biztos fellépők között van Ganxsta Zoli, Kalmár Laca, Gubás Tibi, a Nemcsak Berry, az Asphalt Horsemen és a Káoszközpont.

A február 18-i rendezvényre jegyek, kedvezményes áron elővételben már kaphatók. Február 15-ig 1500 forintért, utána és a helyszínen 2000 forintért lehet majd a jegyhez hozzájutni.

Online jegyértékesítés

Barba Negra Music Club rendszerében
http://musicclub.barbanegra.hu/acdc_dalok_bonscott_emlekere_20160218

Ticketportal rendszerében
https://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=46948

Broadway Jegyiroda rendszerében
http://broadway.jegy.hu/program/acdc-dalok-bon-scott-emlekere-63800/309883

2016. február 18.

AC/DC dalok Bon Scott emlékére

Barba Negra Music Club - Budapest - Prielle Kornélia utca 4.

Kapunyitás: 20.00

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/794335737355054/ 

andoca 2016-01-06 15:43:12.

Január 22-én rögtön két zenekarával is színpadra áll Christofer Johnsson a Barba Negra Music Clubban. A svéd zenészt elsősorban az 1987 óta működő, és a szimfonikus metal műfaját lényegében megteremtő Therion vezetőjeként ismerjük, most azonban a Luciferian Light Orchestra nevű projekt élén is bemutatja majd új lemezét. Előzenekarként két Keletről érkező csapatot hallhatunk: az Ego Fall egy mongol nemzetiségű zenészekből álló „nomád metal” zenekar, míg az Imperial Age egy moszkvai szimfonikus metal csapat...»Tovább»

andoca 2015-12-16 18:49:05.

Hol máshol is kezdhetnénk az újévet, mint a hagyományos Rock 'n Roll Swindle évnyitón, a Barba Negrában. Január 2-án kerül megrendezésre a Rockstar Meeting, és ahogy már megszokhattuk, most is a fellépők sorát erősíti a hazai rock és metalélet színe-java. A fellépő zenekarok között találjuk az Actiont, az eredeti Ramones Maniat, a Machine Mouse zenekart, a Mr. X zenekart, a Cherokee zenekart, a Noctist, és a Snake Heart is színpadra lép néhány dal erejéig.

 A fellépők névsora is illusztris, hiszen színpadra lép Andrics László, Csányi Szabolcs, RiKki Church, Ragadics Csaba, Pocky Demon, Kiss Endi, Linda Daemon, Tóth Szabolcs, Váry Zoltán, Sipos Tamás, Molnár Imre, Angyal, Juhász Kicsi, Nagy Roli, Lévai Hangyássy Bence, Kálmán Gyuri és Csarnoki Anti is.

 A rendezvényre január elsejéig kedvezményes, 1500 forintos áron vásárolhatsz belépőt, a helyszínen ugyanezért 2000 forintot kell majd fizetni. Viszont a bulit megúszhatod ingyen is, ha 19 és 20 óra között megérkezel a Barba Negra Music Clubba.

Ne hagyd ki a 2016-os év első nagy durranását, január 2-án bulizz velünk a Barba Negrában!

 Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1655209908024351/

andoca 2015-11-08 18:49:02.

Bár az Eagles Of Death Metal nyári magyarországi fesztiválfellépése elmaradt, idén azért nem maradunk hatalmas rokkolás nélkül. Jesse Hughes és Josh Homme rakenroll-bulizenekara ugyanis novemberben klubkoncertet ad az A38 Hajó szervezésében a Barba Negra klubban, és bemutatja a zenekar nemrég megjelent új lemezét. Koncertjüket felvezeti a nem kevésbé zúzós-dögös White Miles és a The All Right Nows.

A Queens Of The Stone Age-dobos/frontember Josh Homme és gyerekkori cimborája, Jesse Hughes a kilencvenes évek végén kezdte el nagy jelentőségű zenetudományi kísérletét. A cél annak kutatása volt, hogy miként hangzana, ha az Eagles (a hetvenes évek nagyhatású folkrock-zenekara, a Hotel California előadója) death metalt játszana. Szabadidő-zenekarnak indult formációjuk innen is nyerte a nevét: Eagles Of Death Metal, tehát a Death Metal Eagles-e.

andoca 2015-09-03 16:56:31.

Záróakkordként a Tankcsapda koronázza meg a Track 2015-ös szezonját. A debreceni gépezet idén is megállás nélkül dübörög, a srácok folyamatosan járják nem csak az országot, de Európa különböző nagyvárosait is, s ahogy legutóbbi lemezük címe is mondja, jól láthatóan urai a helyzetnek. A korong, mely a Tankcsapda 13. stúdióalbuma, októberben jelent meg, s már egy hét alatt dupla platina lett, a szorzó pedig azóta is csak növekszik. Szeptember 19-én a Track-ben is az új dalokon lesz a hangsúly, de persze nem maradhatnak el az elmúlt 26 év legnagyobb kedvencei sem.

 

Jegyek:

Elővételben: 2999 Ft
Helyszínen: 3499 Ft

http://track.barbanegra.hu/

andoca 2015-09-03 16:51:33.

2015-ben 40 éves a legendás Piramis együttes. A csapat a jelenlegi felállásban hat esztendeje járja az országot, pontosabban nem csak hazánkat, hanem a környező országokat is (Szlovákia, Románia, Szerbia, Ukrajna). Számtalan fellépéssel a hátuk mögött 2015-ben is tovább koncerteznek, hogy a mai generációnak is átadhassák azt az életérzést, amit az együttes annak idején is adott

Januárban, hosszú hallgatás után a Barba Negra Music Club síznpadán újra a budapesti közönség elé lépett az ötös, a jubileumi évad első fellépéseként. Már akkor tudták, hogy ebben az évben még találkozni kell a szeretett közönséggel a fővárosban. Erre a találkozásra szeptember 18-án kerül sor a Barba Negra Track színpadán, ahol a négy évtized szeretetét és energiáit hozzák el a srácok!

Hogy ez a koncert garantáltan ne csak “egy” koncert legyen, remek vendégzenekarok működnek közre:
-Ős-Mini
-Acoustic Gallery

Jegyek:
szeptember 10-ig: 2200 Ft.
szeptember 11-től: 2900 Ft. 

http://track.barbanegra.hu/

andoca 2015-09-03 16:33:47.

Szeptember 11-én Bikini koncert a Barba Negra Trackben! A 19:00-ig érkezőknek ingyenes!  

"Hogy milyen volt ez a szezon? Csodálatos. Mi nagyon szerettük és nagyon jól is éreztük magunkat veletek. A remek együtt töltött estékért cserébe ajándékot adunk: lehetőséget, hogy a BIKINI koncertjét akár ingyen nézzétek meg!

Érkezzetek meg 18 és 19 óra között, és a belépést ingyen biztosítjuk!
Ha ez nem fér bele időtökbe, akkor is van lehetőség kedvezményes jegyek vásárlására!"

Jegyek:

1500 Ft,- (2015.08.17-től 2015.09.07-ig)
2000 Ft,- (2015.09.08-tól) 

Kapunyitás: 18:00
Helyszíni jegyár: 2000Ft
Elővételi jegyár: 1500Ft

Forrás: http://track.barbanegra.hu/bikini_20150911

andoca 2015-07-26 15:09:23.

Létezik még valaki, akinek be kéne mutatni a Beatricét? A zenekar ugyan túl van már pár inkarnáción, a szókimondó, őszinte rock és a slágerek azonban mit sem koptak az évek során. A legutóbb 2010 elején átszervezett bandát jelenleg Nagy Feró mellett Magasvary Viktor gitáros, Laczik Fecó basszusgitáros, valamint a dobok mögött a frontember fia, Nagy Hunor Attila alkotja. A 8 óra szórakozás ugyebár mindenkinek kijár, augusztus 6-án pedig a Ricse társaságában tombolhatjuk- és énekelhetjük ki magunkból az ehhez való jogunkat a Barba Negra Track-ben!

Jegyek:
1500,- (augusztus 02-ig)
2000,- (augusztus 03-tól)

BEATRICE - Budapest - Barba Negra Track

Kapunyitás: 18:30
Helyszíni jegyár: 2000Ft
Elővételi jegyár: 1500Ft 

Forrás: http://track.barbanegra.hu/

feca 2015-07-23 08:11:11.

2015. augusztus 12-én felvidéki rock and rolltól lesz hangos a Barba Negra Track, ugyanis Budapestre látogat a két legismertebb szlovákiai magyar banda, a RÓMEÓ VÉRZIK és vendégük, a Phoenix RT. Ilyen közös budapesti koncerttel régen örvendeztették már meg rajongóikat, úgyhogy ezen az estén mindenképpen érdemes lesz ellátogatni a Trackbe. «Tovább olvasom»

feca 2015-07-14 07:43:53.

Átesett már egy pár tagcserén 1984-es alakulása óta a brazil csapat, energiájuk azonban egy cseppet sem apadt az évek során. Erről már hazánkban is tanúbizonyságot adtak nem egyszer, s így, túl a 30-on egy észak-amerikai turné után ismét Európa felé veszik az irányt. A körút július 21-én ér Budapestre, a Barba Negra Track-be.

feca 2015-06-04 08:07:16.

Az elmúlt években jelentős retro hullám indult útjára a zenei életben, több kiváló csapat is a hetvenes évek blues- pszichedelikus rock világát idézi meg muzsikájával. A műfaj egyik legsikeresebb zenekara, a svédországi központú, de nemzetközi tagságot (svéd, amerikai, francia) felvonultató BLUES PILLS, amely mindössze három éve létezik, ám eme rövid idő ellenére is hatalmas rajongói bázist tudhatnak maguk mögött. A Blues Pills Örebróban alakult 2011-ben, és olyan előadók inspirálják a zenekart, mint a Fleetwood Mac, a Led Zeppelin, Jimi Hendrix, a Cream, és Janis Joplin. A banda énekesnőjét, a mágikus hanggal rendelkező Elin Larssont többen egyenesen a „XXI. század Janis Joplinjaként” emlegetik.

feca 2015-06-02 08:17:03.

A kaliforniai PAPA ROACH a nu metal aranykorában, 1993-ban alakult és a stílus egyik legmeghatározóbb bandája lett. Mára - némi stílusváltást követően - igazi aréna rock csapattá váltak, azonban népszerűségük töretlen. Kilencedik stúdiólemezük F.E.A.R. (Face Everything and Rise) címmel jelent meg, ezt mutatják be június 14-n Budapesten, a Barba Negra Track színpadán.

feca 2015-05-30 11:34:26.

Jubileumi évet kezdett meg idén a VHK: éppen 40 évvel ezelőtt, 1975-ben indult mindent elsöprő energiával útjára a zenekar, melynek dalai mára generációk éltető zenéjévé váltak. A jubileum alkalmából a Grandpierre Atilla vezette együttes számos koncertet ad – Budapesten június 5-én játszanak a Barba Negra Track színpadán, ahol fellép a Sexepil, valamint a VHK koncert alatt láthatjuk az Ébrenálmodók Rituális Színház bemutatóját is.

A VHK 1975-ben alakult, és a 80-as évek óta különleges, kultikus zenekarnak számít Magyarországon, Európában és az Egyesült Államokban is. A VHK eredeti zeneértelmezése a teljesen szabad zeneteremtést is magában foglalja, felidézi a rég felejtett, végtelen szabadságot. Tudattágító zenéjüket gyakran a „pszichedelikus hardcore”, „sámán punk”, „mágikus népzene” meghatározásokkal próbálják jellemezni.... «Tovább olvasom»

andoca 2015-05-14 20:51:31.

A '97-ben alakult bűn metalt művelő Agregator a DRONE társaságában szántja majd a színpadot a svéd dallamos death metal színtér egyik legrangosabb bandája, az ARCH ENEMY előtt június 1-én, a Barba Negra Track-ben.

"Ezúton is köszönjük a Concerto-nak a felkérést és várunk mindenkit a nyár eme igazán fémes nyitányára – a jó hangulat garantált, bizonyosan akad majd baj. :)

feca 2015-05-08 08:27:18.

Pályafutásának eddigi legsikeresebb évét tudhatja maga mögött az ACCEPT. A német heavy metal zenekar 2014-es Blind Rage albuma akkora sikernek bizonyult, hogy az őszi turné után most tavasszal is folytatják a koncertezést: Dél-Amerika és számos további európai ország mellett Budapestre is visszatérnek. A Barba Negra Track szabadtéri színpadán az orosz Red's Cool és a német The New Roses is szerepel.
 

feca 2015-04-27 07:57:20.

Múltidéző műsorral érkezik Budapestre május 13-án a Sonata Arctica és a Freedom Call. A finn power metal zenekar 15 évvel ezelőtt megjelent debütáló albumuk, az Ecliptica újra felvett változatát mutatja be élőben, a németek pedig a 666 héttel ezelőtt megjelent Eternity lemezük dalaival várják majd a Barba Negra Track szabadtéri színpadán a látogatókat. A múltidézők előtt egy fiatal svéd zenekar, a Twilight Force is bemutatkozik.

Éppen 15 évvel ezelőtt, az 1999-es és a 2000-es évek fordulóján tette meg a Sonata Arctica a világhír felé vezető legfontosabb lépéseket. Az akkor már öt éve létező finn power metal zenekar ugyanis ekkor adta ki Ecliptica című debütáló lemezét a Spinefarm kiadónál, majd ezt követően a műfaj legismertebb zenekarai, a Stratovarius és a Rhapsody oldalán járhatták be Európát, beleértve Magyarországot is. A finnek azóta is rendszeresen adnak ki új lemezeket, melyekből eddig összesen 8 készült – a legutolsó, Pariah's Child című 2014-ben jelent meg.

feca 2015-04-15 11:09:43.

Szeptember 18-án viszont a Barba Negra Music Club-é lesz a főszerep, ahol a szintén amerikai MACHINE HEAD zúz egy brutálisat. A koncert különlegessége, hogy a Rob Flynn vezette gárda bő két és fél órát zenél majd az "An Evening With Machine Head" turné minden állomásán. Előzenekar nem lesz!

Jegyárak:
5.900 Ft (early bird, első 100 db – CSAK A BARBA NEGRA MUSIC CLUBBAN!)
6.900 Ft (elővételben 2015. augusztus 17-ig)
7.900 Ft (2015. augusztus 18-tól, valamint a helyszínen)

https://www.facebook.com/events/1388960948095289/

feca 2015-04-15 09:06:23.

Két nem várt különleges bulit is nyilvánosságra hozott a Barba Negra csapata. Az első koncert július 7-én zajlik majd a Duna parti Barba Negra Track-ben, ahol az amerikai progmetalos DREAM THEATER ad majd - vélhetően - egy tőlük megszokott minőségi zenei élményt. A csapat más fellépőkkel is megosztja a színpadot, nem úgy mint tavaly a Budapest Parkban, de ezek kiléte egyelőre még nem ismert.

https://www.facebook.com/events/565396303602066/

Az Early Bird jegyek (limitált darabszámban) csütörtök12 órától kaphatók 6000 Ft-ért. Későbbi árak:
7500 Ft,- június 15-ig
8990 Ft,- június 16-tól

feca 2015-03-17 14:05:33.

A Hammer Concerts szervezésében júniusban Budapestet is útba ejti az utóbbi évek egyik legizgalmasabb fiatal bandája, a klasszikus blues rockot játszó és egy döbbenetesen jó hangú frontcsaj vezette BLUE PILLS, amelynek első nagylemeze tavaly nyáron jött ki a Nuclear Blast gondozásában.

A koncert a Barba Negra Trackben lesz június 15-én.

A szabadtéri bulihoz vendégek is csatlakoznak majd, az early bird jegy - limitált példányszámban (300 db, de legfeljebb április 30-ig) - pedig mindössze 1999 Ft!

https://www.facebook.com/events/1595043604070363/

Blues Pills oldalak:
Facebook: https://www.facebook.com/BluesPills
Weboldal: http://www.bluespills.com/

Jegyrendelés:
feca 2015-03-04 20:07:39.

2015 július 21-én, kedden a Hammer Concerts szervezésében érkezik Budapestre a brazil SEPULTURA zenekar 30 éves jubileumi turnéjával egy alapos nyáresti thrash zúzásra. Két neves vendégzenekart is hoznak magukkal, de ezekről egyelőre többet nem árulhatunk el.

A koncertre elindult a jegyértékesítés, az early bird jegyek ára 2015-03-15-ig megrendelve csak 3000 Ft, legfeljebb az első 500 darabos készlet erejéig.

Jegyrendelés:
http://track.barbanegra.hu/sepultura_plus_guests_20150721
Facebook esemény oldal:
https://www.facebook.com/events/733047906792717/

Sepultura weboldal:
https://www.facebook.com/sepultura
http://sepultura.com.br/

feca 2015-02-07 11:40:37.

2015 június 14-én, vasárnap a Hammer Concerts szervezésében érkezik Budapestre az amerikai Papa Roach zenekar a friss "Fear" albumuk turnéjával.

A koncertre elindult a jegyértékesítés, az early bird jegyek ára 2015-03-01-ig megrendelve csak 4999 Ft, legfeljebb az első 1000 darabos készlet erejéig.

Jegyrendelés:
http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=15919
Facebook esemény oldal:
https://www.facebook.com/events/339650326227499/?fref=
Papa Roach weboldal:
http://www.paparoach.com/

Fear album a youtube-n:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLzrRkSuSpF2NNf-A8BdcA64sQ4sMsD4dJ

andoca 2015-01-30 16:14:05.

A 2013 tavasza óta újra aktív Sing Sing évente csupán néhány koncertet ad, így mindig érdemes figyelni és idejében beírni a naptárba a következő dátumot! Nos, ez a dátum 2015. április 4., mikor is a Mirigyes Sipos Tamás magyarhangján megszólaló Sing Sing a Barba Negra színpadára lép.
Ez alkalommal két vendégzenekar is csatlakozik a programhoz, a Killer Surprise zenekar és a három legendás művészből, Jankai Bélából, Kálmány Gyuriból és Sipos Péterből álló szupergroup.

Jegyek már kaphatók elővételben, itt:

http://musicclub.barbanegra.hu/sing_sing_20150404

http://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=45893

http://broadway.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=281720&aid=3439&vid=96

https://www.facebook.com/events/893218080702140/

feca 2014-07-25 21:23:04.

Július 30-án a Barba Negra Trackben játszik a Zártosztály zenekar: Csillag Endre gitáros, Donászy Tibor dobos, Mirkovics Gábor basszusgitáros, azaz a 85-87 közötti Edda 3/5 része valamint, Lázár Zsigmond billentyűs és Sipos Péter (Irigy Hónaljmirigy) énekes. A vendégzenekar az Asphalt Horsemen lesz.

andoca 2014-07-09 17:44:17.

Minden idők egyik legsikeresebb bandájának a The Beatles-nek 1964.07.10-én jelent meg az "A Hard Day's Night" című albuma. A világon számos helyen tartanak e jubileumi alkalomból emlékesteket. Természetesen a magyar Beatles rajongók sem maradhatnak efféle csemege nélkül, tehát úgy döntöttünk, hogy mi is készülünk nektek egy kis finomsággal!

Már számos zenész csatlakozott a kezdeményezéshez, ahol élőben hallgathatjátok meg, az ő tolmácsolásukban ezt a nagyszerű albumot, persze, még jó-néhány más Beatles nótával együtt! Mindenkit várunk sok szeretettel a Barba Negra Track-be 2014.07.10-én, az este 19:00-kor kezdődő The Beatles: A Hard Day's Night album kiadásának 50. évfordulójára szervezett emlékestre!

andoca 2014-06-30 12:02:00.

2014. július 25-én a budapesti Barba Negra Trackben (lánykori nevén ZP) Tribute Estre kerül sor a következő bandák közreműködésével. A nagyszínpadon a SUBSCRIBE Rage Against The Machine dalokkal fog készülni, hogy átlényegülhessünk kicsit Los Angeles-be. A gRain a koRn legnagyobb slágereivel fog készülni, úgyhogy a Dürer-es bulikhoz hasonló minőségi súlyozás várható. A kisszínpadon a Paramore-t fogja szinkronizálni a Riot!, kicsit talán keményebben, vadabban játsszák a dalokat, de ebben a közegben senkinek sem fog fájni. Ezt a helyszínt pedig a Diamondeyes fogja zárni, akik hazánk egyetlen aktív Deftones tribute bandája.

A három utóbbi banda még sosem játszott a Trackban, úgyhogy apait-anyait bele fognak adni egészen biztosan a koncertekbe.

A Subi pedig álljon akár saját, akár RATM dalokkal a színre, az ország egy legszórakoztatóbb zenekara.

feca 2014-06-26 17:45:52.

Chuck Schuldiner 2001-es halála után egyértelművé vált, hogy valami nagyon lényeges dolog szakadt meg a heavy metalon, mint műfajon belül. Azt gondolom, ezen nincs is mit magyarázni. A MESTER elment, és utána egy óriási űr keletkezett.

A Death ’91-es klasszikusának, a „HUMAN” –nek az újrakiadásakor vetődött fel ötletként, hogy össze kéne hozni egy, a Chuck zenei örökségét élőben kellőképpen interpretáló bandát, hiszen ennek igénye – néhány mai napig fanyalgón kívül – meg volt, mind a régebbi, mind az újabb zeneszerető generáción belül. A terv egyik kiagyalója az az Eric Grief volt, aki egykoron a DEATH managere, míg újabban Chuck szellemi hagyatékának kezelőjeként ismert. Ő, ha szemem nem csalt, jelenlétével megtisztelte a cikk tárgyát képező eseményt.

A Death To All néven szerveződő csapatot a „Human” lemezt felrántó társaság ¾-e képezi (Paul Masvidal, Sean Reinert és Steve DiGiorgio), kiegészülve azzal a Max Phelps-szel, aki 2011-től a Cynic-ben felel pár behörgésért. Az, hogy 2014-ben végre sikerült Budapestre leszervezni ezt a formációt, ráadásul olyan jegyárral, ami szinte már nevetséges, mindenképpen dicséret illeti érte a szervezőket. Nem beszélve arról, hogy előzenekarként egy kultikus progdeath brigád, a Gorguts „szánthatta fel” a pódiumot. «Tovább olvasom»

feca 2014-06-26 11:38:02.

2014 június 25-e, úgy gondolom, minden magyarországi és környező országokból érkezett Death és Gorguts rajongó emlékezetében ünnepként fog rögzülni. Chuck Schuldiner hagyatékát sikerült méltóképpen megünnepelni a Berba Negra Track-ben. míg a kanadai négyes is valami hihetetlen hangorkánt zúdított ránk. A jó hangosítás már csak bónusz volt az amúgy is remek hangulathoz. Igaz, volt így is egy csepp fekete leves, de erről kicsit később a beszámolómban. Addig álljanak itt a bulin készült fotók.

feca 2014-06-17 20:17:13.

Chuck Schuldiner ugyan rövid időt töltött e földi árnyékvilágban, de ez alatt az extrém metal történetének legkülönlegesebb lemezeit alkotta meg. Folyamatosan változó felállású zenekara, a Death korai, nyers energiakitörésein már nyomokban fellelhető volt azt a nem mindennapi zsenialitás, ami a ’91-ben született Human c. mesterművön kezdett kiteljesedni. A lemezt rögzítő három muzsikus kisujjában volt a jazz és a metal minden fortélya, amit Paul Masvidal gitáros és Sean Reinert dobos aztán az experimántális death-jazz fúzióban fogant Cynic-ben, Steve DiGiorgio bőgős pedig számtalan formációban kamatoztatott később.

2012-ben a három virtuóz gondolt egy merészet és életre hívta a Death To All-t, amivel Chuck zenei örökségét kívánják ápolni – kizárólag koncert-zenekarként. Az énekes/gitáros poszton Max Phelps, a Cynic jelenlegi frontarca áll, ő tölti be a Mester helyét.

A Track június 25-i estje ünnep lesz minden igényes zenerajongó számára, amihez hozzájárul a legendás, kanadai Gorguts műsora is.


DTA - Death (Official) To All a klasszikus Human album felállás zenészei:
Sean Reinert (Cynic) - dobos
Paul Masvidal (Cynic) - gitáros
Steve DiGiorgio (Autopsy, Testament, Iced Earth) - basszusgitáros
és
Max Phelps (Cynic) - gitáros / énekes

Jegyárak:
Elővételben: 1700 Ft
Helyszínen: 2200 Ft

Jegyvásárlás:

Broadway jegyiroda hálózatában:
http://www.broadway.hu/koncert/death-usa.html

Barba Negra Track hálózatában:
http://track.barbanegra.hu/death_usa_corguts_can

Ticketportál hálózatában:
http://www.ticketportal.hu/performance.aspx?idp=434772

Barba Negra Track jegypénzátárában hétfőtől szombatig minden nap 15:00-tól 20:00 óráig. Programnapokon 15:00-tól.

feca 2014-05-20 07:33:59.

Ki ne ismerné az Életfogytig rock n' roll vagy éppen a Halál a májra felejthetetlen slágereit? Na ugye. Akkor június 8-án a Trackben ott a te helyed is! Júniusban ugyanis visszatér tavalyi újra-debütáló helyére, - a Lágymányosi híd budai hídfőjéhez - a Sing Sing zenekar. A 2013 májusa óta ismét rendületlenül klub- és fesztiválkoncertező csapat valaha a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb magyar rock bandája volt, s a legenda most újra él.

Hiába telt el 13 év, az egykori csapat megint csaknem teljes egykori legénységével hódít, az Abaházi testvéreket pótolandó, a Kiss Forever band gitárosával Váry Marcival, a doboknál Boros Petivel, és a mikrofonnál a hónaljmirigyes Sipos Tomival.

Június 8-án várunk a koncertre! 

Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (7), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1), Aeon Zen (2), Aerosmith (3), Aeternum (1), AFM Records (8), Aftermath (7), Agathochles (1), Age of Agony (1), Age of Nemesis (2), Agent Steel (1), Agnostic Front (2), Agnus Dei (2), Agonia Records (3), Agregator (15), Ahab (2), Airbag (1), Airbourne (3), Akela (22), Akikért a zene szól (1), Aktuális (1), akusztikus (1), Akvárium klub (1), Al Di Meola (1), Alan Wilder (2), Alanis Morisette (4), Alcatraz (1), Alcest (1), Alcohol (8), Alcoholator (1), Alestorm (1), Alexa (1), Alice Cooper (5), Alice In Chains (4), Alkaloid (4), Alkoholica (2), Almanac (2), Alone in the Moon (1), Alpha Omega Management (1), Alter Bridge (3), alterDistrict (1), Alteriah (1), Alternative (2), Alternative Reality (1), Alvin és a Mókusok (2), Amaranthe (7), Amber Smith (1), Amberian Dawn (1), Amberjack (1), ambient (4), Amen (1), Amon Amarth (8), Among Gods (1), Amoral (1), Amorite (4), Amorphis (15), Amputated Vein Records (1), aN to iNe (1), Anaal Nathrakh (2), Anafora (1), Anathema (6), Andartar (4), Anders Björler (1), Andrée Theander (1), Andrew Lenhard (1), Andy Deris (1), Anette Olzon (1), Angelheart (2), Angellore (1), Angelus Apatrida (2), Angerseed (44), Angertea (18), Angist (2), Angra (1), Anguish Sublime (4), Ani​mid Effect (1), Anima Sound System (2), Animid Effect (1), Ankh; (7), Anna and The Barbies (4), Anna Murphy (1), Anneke van Giersbergen (3), Annihilator (9), Anopsys Records (1), Antal (1), Antediluvian (1), Anthrax (32), Anti Flag (1), Anti X-Mas Black Metal Feast (1), Antimatter (1), Anvil (2), Anxius (3), AOR (1), Aornos (5), Aosoth (2), Apathia Records (3), Apey and the Pea (4), Apocalyptica (4), Aranytíz (2), Arcanium (1), Arch Enemy (14), Archangels Latern (2), Archgoat (2), Archspire (2), Arcturus (2), Arena (1), Arenafest2011 (1), Argonauta Records (1), Arida Vortex (1), Arjen Lucassen (2), Arkeyn Steel Records (1), Arkhé (2), Arkona (4), Arsis (3), Art of Haven (2), Art of Massacre (1), Artical (1), Artillery (4), artNova (1), Ashes of Ares (2), Asking Alexandria (4), Asphalt Horsemen (2), Asphyx (1), Assassin (3), Astrakhan (1), At Night I Fly (4), At The Gates (3), Atco Records (1), Athalay (1), Atheist (3), Atheme (1), Atlantean Kodex (1), Atlantic Records (1), Atomic Playboyz (1), Atomic Rooster (1), Atrocity (1), Atrox Trauma (1), Audio Love Nation (1), audiomix (4), Audiotopsy (1), Audrey Horne (1), August Burnst Red (1), aukció (1), Aurora (13), Auróra (1), Austrian Death Machine (1), autentikus cigány zene (1), Automan. CA (1), Autopsy (5), Autumn Twilight (1), Avanger (1), Avantasia (9), Avatar (1), Avatarium (5), Avenged Sevenfold (4), Avenger (2), Avernus; (2), Avulsed (1), Avven (1), AWS (2), Axel Rudi Pell (1), Axl Rose (1), Aypheros (1), Ayreon (2), Azathoth Circle (1), Ákos (2), Állatmentő Liga (1), Ángyán Tamás (1), Babel Sound (3), Backdoor (1), Backstage Pub (3), Bad Bankers (1), Bakelit Feeling Rock Fesztival (1), Bakerteam Records (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Balkán Unió (1), BanDemonium (1), Bang Bang (2), Bang Your Head (1), Bankrupt (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Barba Negra (95), Barba Negra Track (43), Barbears (4), Barcsik Vali (1), Baroness (2), BARREN EARTH (2), Barren Womb (1), Basket Case (1), Bastards (1), Bastards of Bodom (3), Baszargan (1), Bathory (3), Battle Beast (2), Battleaxe (1), Batushka (1), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront (1), Be Under Arms (1), Beardfish (1), Beastie Boys (1), Beastival (2), Beastmaker (1), Beatles (1), Beatrice (3), Bécs (1), Before Birth (1), Begotten Silence (10), Begotten Silence; (3), Behemoth (11), BEHOLDER (1), Bejelit (1), Belmondo (5), Belphegor (1), Belső Parancs (1), Ben Granfelt Band (1), Beneath (1), BENIGHTED (3), Beregszász (2), Bergmann Péter (1), Besh o droM (1), Between Buried And Me (1), Between The Buried And Me (4), Beyond (3), Beyond Creation (3), Beyond Twilight (1), Big Bike Pub (1), Bikini (2), Billog (6), Billy Sheehan (2), Billy Sheenan (3), Biohazard (1), Birthday Massacre (1), Black (1), Black Anvil (2), Black Clouds (2), Black Country Communion (2), Black Crucifixion (1), Black Dahlia Murder (1), Black Door Asylum (1), Black Edition Nr.2. (1), Black Flag (1), Black Hornets (1), Black Jack (12), Black Label Society (7), black metal (29), Black Plague Records (2), Black Sabbath (21), Black Sequoia (4), Black Sheep Wall (1), Black Stone Cherry (4), Black Summer Cloud (5), Black Sun (2), Black Tape Store (1), Black Trip (1), Black Tusk (1), Black Veil Brides (1), Black-Out (1), BlackbirdMusicBlog (4), Blackened Mysticism Fesztivál (1), Blackfield (1), Blaze Bayley (1), Bleed From Within (1), Blind Guardian (2), Blind Myself (1), Blindeath (1), Blizard (4), Blizzard (1), Blog (1), Blood Ceremony (6), Blood Music (3), Blood of Kingu (1), Blood Red Throne (1), Bloodbath (1), Bloodbound (2), Bloodbucket Records (1), Bloodharvest Records (1), Bloodiest (1), Bloodway (2), Bloody Hammers (2), Bloody Roots (22), Blu-Ray (1), Blue Pills (4), blues (8), Blues Life Band (2), Bob Dylan (2), Bobaflex (1), Boddah (1), Bodor Máté (1), Body Count (2), Body Of Work Recordings (1), Bodyfarm (1), BOK Csarnok (1), Bölzer (1), Bombatölcsér (2), Bombus (2), Bon Jovi (3), Bon Scott (1), Bonafide (1), Bond Jovi (1), Bono (2), Borknagar (1), Bornholm (1), Borsodi Kingdom of Hegyalja (1), Both Miklós FolkSide (1), Bódi Rock Band (2), Brain Dead (1), Brainstorm (4), Bridge in the soul river (2), Bring The Bands Home Turné (1), British Lion (2), Broken Hourglass (2), Broken Teeth (1), Brooks (1), Bródy János (1), Bruce Dickinson (2), Brutal Assault Festival (2), Brutal Assault Fesztivál (2), Brutal Truth (1), Bubble Babes (1), Budapest Hardcore Superbowl (1), Budapest Park (3), Budapesti Kongresszusi Központ (1), bugZ (11), Bullet (1), Bullet For My Valentine (2), Burial Vault (1), Burning Full Throttle (4), Burning Nitrum (1), Burning Sun fanzine (4), Bury Your School Tribute Fest (1), Butcher Babies (1), Bűvészetek völgye (2), BZ PRoject (5), C.A.F.B. (1), C.O.C. (3), C.Y.D. (1), Cadaveres (21), CADAVERIA (1), CAFB (2), CAFB és Szakácsi (Kispunk) Greg (1), Cain (4), Caliban (1), California Breed (1), Campus Fesztivál (3), Campus Fesztivál 2015 (1), Campus Fesztivál 2017 (2), Cancer (1), Candlelight Records (4), Candlelight Red (1), Candlemass (7), Cannibal Corpse (12), Carach Angren (3), Carcass (13), Carl Palmer (2), Carn Dûm (1), Carnation (1), Caro Emerald (1), Carpathian Alliance Metal Festival (3), Carpathian Alliance Metal Festival - 2014 (2), Casketgarden (4), Castle (1), Castrum (17), Cathedral (4), Cattle Decapitation (4), Cauldron (1), Cavalera Conspiracy (2), Caveman Party (2), Caveman Party III (1), Caveman Party V. (1), Caveman Party Vol. II (1), Caverna Abismal Records (1), Cayne (1), Celtic Frost (3), Cenobite (1), Cenobite; (1), Centinex (2), Century Media (29), Cerebrum (1), Ceremonial Oath (1), Chaostar (1), Chappaai (1), Charlie Benante (2), Charred Walls of The Damned (2), Chastain (1), Checkpoint Charlie (1), Chemical Brothers (1), Cherokee (36), Cherry Bomb (1), Chickenfoot (1), Children of Bodom (2), Chimaira (1), Chris Holmes (1), Christian Death (1), Christian Epidemic (7), Chrome RT. (2), Chthonic (1), Chuck Norris Experiment (1), Chuck Schuldiner (3), Church Of Misery (1), Ciklon (2), Cinema Rock Cafe (35), Circle II Circle (2), Circus Maximus (1), City In the Sea (1), Civil War (1), Classic Metal Night (1), Clitgore (3), Cloudscape (1), Club 202 (43), Club Noir (2), Coal Chamber (4), Cojones (8), Cold Comfort (6), Coldplay (3), Coldworker (1), Collosseum (1), Colorstar (2), Colosseum (1), Columbia/Legacy (1), Conan’s First Date (5), Conan's First Date; (1), Concerto (51), Concrete (1), Concrete Worms (1), Condition Critical (1), Conducting From The Grave (1), Contempt (1), Continoom (2), Control Denied (3), Converge (2), Cool Head akusztik (2), Cool Head Klan (7), Copy Con; (1), Corelosa (7), Corny (1), Corona Sun (1), Coroner (3), Corpset (1), country (1), cover (2), Cradle of Filth (8), Crash & Ride (1), Craving (1), Crazy Karma (1), Crazy Mama (10), Crazy Summer Rockfest (1), Creepingdeath (1), Crew From Hell (1), Crimson Shadows (1), Crimson Sky (2), Crippled Fox (1), Critical Mass Recordings (3), Cro Mags (1), Crobot (4), Crone (1), Crossholder (13), Crowbar (4), Crowhill Tales (11), Crucified Barbara (2), Crustatombe Records (1), Crusted (12), Cry Free (2), Crypt of Silence (2), Cryptopsy (4), Crystal Ball (1), Crystal Viper (1), Csakazértis (1), Cseh Tamás (9), Cseh Tamás Program (8), Csepel Zeneművek próbatermek és alkotóműhely (1), Csiba Ricsi (1), Csihar Attila (2), Csík (4), Csillag Endre (2), Csiszér Levente (1), Csomópont (1), Cudipurci Productions (4), Cuki Presszó zenekar (1), Cult of Luna (1), Cursed Records (1), Custom Blues (1), Cyclone Empire (1), Cyclone Empire Records (3), Cynic (9), Czébely Csaba (2), Czemende (1), dallamos rock (1), dalpremier (1), Dalriada (32), Damageplan (1), Damien Black (1), Damnation Defaced (1), Dan Patlansky (1), Danko Jones (5), Danzig (1), Dargony (1), Dark (9), Dark Angel (4), Dark Descent Records (1), Dark East Productions (1), Dark Funeral (1), Dark Revenge (1), Dark Spring Nights (1), Dark Tranquillity (2), Darkening The Summer Night (1), Darkenstone (2), Darkness (1), Darkness Divided (1), Darkology (1), Darkthrone (7), dAsh (4), Dave Lombardo (7), Dave Mustaine (3), David Bowie (1), David Gilmour (2), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), Daylight Misery (1), De Facto (6), De Lirium's Order (1), Dead Center Productions (1), Dead Cross (2), Dead Lord (2), Dead Man s Bitches (1), Deadline (1), Deadlock, (1), Deafkids (1), Deals (1), Deastruction (1), Death (14), Death Angel (6), Death By Metal Festival (4), Death Culture (1), Death Dealer (1), Death Division (1), death metal (41), Death Metal Assault XXXVII (1), Death Toll Rising (1), Death Valley High (1), Death Warrant (1), DeathCrew Fesztivál (5), Deathstars (1), Deathstorm (1), Deathstruck (1), DEATHsztergom Night (1), Deathtones (1), Deák Bill Gyula (1), Debauchery (1), Debemur Morti Productions (4), DebRock (3), Dec​aying Incest (1), Decadence (6), Decapitated (1), Decaying Incest (19), Decease (3), Decibel Magazin (1), Deep Purple (14), Def Leppard (1), Defeated Sanity; (2), Defiency (1), DEFTONES (3), Dehumanized (1), Deicide (9), Delain (3), Delirium (1), Demjén Ferenc (1), Demonlord (10), demó (2), Denied (2), Denner-Shermann (3), Dennis Stratton (1), Depeche Mode (6), Depresszió (8), Derek Sherinian (4), Dereng (1), Dés András (1), Desecrator (1), Deserted Fear (1), Despair (2), Despotz Records (2), Desszert Feszt (1), Deströyer 666 (1), Destruction (13), DEVELOPED ROCK (1), DeviANT (5), Device (1), DEVILDRIVER (3), Devin Townsend (1), Dew Scented (1), Dew-Scented (1), Dharma (5), Diabolical (1), Diamond Club (2), Diamond Head (1), Diamond Lane (1), Dictated (1), Die Krupps (1), Died-By Johnny (1), Diktátor (5), Dim Vision (1), Dimebag Darrell (2), Dimeday (1), Dimmu Borgir (1), Din Brad (1), Dirk Verbeuren (1), Dirt Torpedo (1), Dirty Black SummerFest (2), Dirty Dawn (2), Dirty Dogs (2), DIRTY SOUND MAGNET (1), Disastrous Murmur (1), Discharge (1), Disco Express (1), Diskobra (1), Disorder (1), Displease (1), Dissonance Records (1), Diszkrét báj (1), DivideD (9), Divine Damnation (1), djent (1), Djevel (1), DMA (4), Dödaren (1), Dofka (1), Dogjaw (1), Dokken (3), Dolor (2), Domhring (1), Dominanz (1), Don Dino (1), Don Gatto (19), Doom Angel (1), doom metal (18), Doomas (3), Doro Pesch (2), Dorothy (2), Down (11), Downrage (1), Dr. Living Dead (1), Dr. Melancholia (1), Dr. Mode (1), Dr. Weisz (1), Draco Hypnails (1), Draco Hypnalis (1), Draconian (2), Dragonforce (7), Dread Sovereign (1), Dream of Insomnia (2), Dream Theater (33), Dreamgrave (5), Dreamless (1), Dreams After Death (2), Dresch (2), Dressed in Black (2), Dreyelands (1), Drink N Roll Night (1), Driving Mrs. Satan (1), Drone, (3), Drow (16), Drowning Pool (1), Drudkh (2), Drünken Bastards (4), DTA (2), Duality (1), Dublin Death Patrol (1), Dungaree (1), Duplacsavar (1), Dürer Kert (89), Duskmachine (1), Dust Bolt (1), DVD (16), Dying Fetus (4), Dying Wish (12), Dynasty of Darkness (1), Dysphoria (3), Dysrhythmia (1), Dystopia (3), E-Force (1), Eagle Rock Entertainment (1), Earache Records (4), earMUSIC (4), EBB (1), Echonald (4), Eclipse of the Sun (5), Ectovoid (1), Edda Művek (1), Edge Records (24), Editors (2), Effrontery (4), Égi Zenekar (1), EGO (3), EGO Project (6), Egonaut (1), Eight Bells (1), Einherjer (1), Éjfény (13), Ektomorf (9), Elakelaiset (1), Eldkraft (1), Electric Wizard (1), Elegy of Madness (1), Elektra Records (1), Elfsong (5), Eliran Kantor (1), Előkarácsonyi Metal Est (1), ELP (1), Eluveitie (2), EMB Records (1), Embatheria (1), Embedded (1), EMBRYO (1), Emergancy Gate (1), Emerge (1), Emergency Gate (1), Emerson, Lake & Palmer (1), emlékkoncert (4), Emperor (1), Emptiness (1), Emptynest (1), Encore (1), End of Paradise (26), Endless Darkness (1), Endless River (1), Endless Winter (1), Endstille (2), Énekest keres (2), Énekest keres; (1), Enforcer (7), Enigmatic Infinity (2), Ensiferum (5), Enslaved (6), Enter Shikari (4), Enter The Void (2), Enthrallment (3), Entombed (8), Entombed A.D. (8), Entrails (3), Enuff Z'nuff (1), Enzo And The Glory Ensemble (1), Eosin Ghetto (1), Epic/Columbia Records (1), Epica (10), EQT (2), Equilibrium (1), Eradication (10), Erasure (3), Erdélyi Péter (1), Ereb Altor (3), Eric Martin (1), Erik Sumo (1), Essence (1), ETA (3), Éter Fesztivál (3), Eternal Tears of Sorrow (1), Eternity's End (1), EU Power Metal Festival (3), Euphonia (1), Euroblast Tour (1), Europe (2), Európa Kiadó (2), Evanescence (1), Eve Six (3), Evergrey (2), Evertale (1), Everwood (1), EveryDay WorkShop (1), Evil Invaders (1), Evil s Tears (1), Evil United (1), Evil's Tears (1), Evile (3), Evocation (1), évvégi listák (4), Eximperituserqethhzebibšiptugakkathšulweliarzaxułum (1), Exit (1), Exit fesztivál (1), Exivious (1), Exmortus (4), Exodikon (5), Exodus (12), Expired Passport (1), Extrema (1), Extreme (1), Extreme Noise Fest (1), Exumer (3), Eye Beyond Sight (2), Eye For I (27), Eyehategod (2), Ezüst-Patak (32), F.K.Ü. (1), F.O. System (3), Face No More (2), Faith No More (5), Faithless (2), Falanga (1), Falka (2), Fall (2), Fall of Reason (1), Fanatic Attack (2), Fantom Club (1), fanzine hírek (1), Farcry (3), Farewell To Arms (1), Farkasnap (2), Fates Warning (8), Fazekas Ákos (2), Fáraó (1), Fear Factory (7), Feelter (1), Fekete Sereg (1), Fekete Terror Productions (2), Fekete Zaj (5), Félhang (1), Felhívás (2), Felpörögve (2), fényképek (1), Fényszínház (1), Ferenczi György és a Rackajam (2), Ferrum.com (1), Fest (1), Festival (1), Fesztivál (45), Feuer Frei (2), Fezen (39), Fezen 2012 (10), FeZen 2013 (9), FeZen 2014 (6), Fezen 2015 (17), Fezen 2016 (8), Fezen 2017 (7), Fiatalok napja (1), film (9), Final Deprivaty (1), Final Gate Records (1), Final Six (1), Finishing on Orfu (2), Finnrs Cane (1), Finntroll (4), Fireborn (1), Fireleaf (1), Firespawn (2), Firewind (3), Fischer László (1), Five Finger Death Punch (1), FlameDrop (5), Flames to Burn (1), Flaming Row (2), Flaska (1), Flatband (1), Fleshgod Apocalypse (6), Fleshgore (1), Flood In The Desert (5), Flop (1), Flotsam And Jetsam (1), Flúg (12), Flying Colors (2), Foible Instinct (3), Folk Metal Hungary (1), Folk rock-metal (28), Fonó18 (1), Footer.hu Fesztivál (1), For My Demons (1), Forbidden (1), Forbidden Noise (3), Forchristsake (1), Fortis Natura (1), Frank n rollaz (1), Frank n rollaz, Pass on Hope (1), Free At Last (1), Free Gorezone Party (1), Freedom Call (4), Frenreisz Károllyal (1), FreshFabrik (1), FRIDAY (9), Friday Rules (2), From The Mirror It Crawls Out (1), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Frontiers Records (6), Frost (8), Frozen Dawn (1), Frozen Lights (1), Fu Manchu (2), FucktoberFeszt (1), Fucktoberfeszt Tribute Madness (2), Fueled By Fire (2), full album (43), Full of Anger (10), Fun Fest (1), Funeral Circle (1), G. Block 23 (3), G.Block 23 (5), g.m.t. (2), Gabrieli (1), Gaebriel Blaise (1), Galántay Tamás (1), Gama Bomb (2), Gamma Ray (8), Ganxsta Zolee (1), Ganxsta Zolee és a Kartel; (5), Garbage (1), Gard n Roll (1), Gard n' Roll (1), Garden Of Evil Tour 2014 (1), Gary Hughes (1), Gary Moore (5), Gaslight (5), Gaslight Cafe (1), Gastroblues Fesztival (1), Gate of Darkness (1), Gatto (1), Gegentrend Records (1), Gene Simmons (2), General Surgery (1), Genesis (1), George Kollias (2), GET Free (2), Ghost (12), Ghost Art (1), Ghost B. C. (8), Ghost Ship Octavius (4), Ghost Toast (2), Ghostchant (1), Ghoul (1), Giant Gutter From Outer Space (1), Giant X (1), Gigantour (1), Gimme Fuel Fesztivál (1), Girls and Mathematics (1), Girugamesh (1), Girugämesh (1), Gitárhősök (2), Gitármánia Tábor (1), gitáros (1), Giutar Heroes (1), Give Praise Records (3), glam metal (2), Glamour of the Kill (1), Glenn Hughes (1), GOatwhore (1), GOBLIN GORE (1), God is an Astronout (1), GodDAM Ltd. (1), Godflesh (1), Gödör (9), Godsmack (1), Gojira (3), Golden Years Tour (1), Goldfrapp (2), Goodbye To Gravity (1), Gore Thrower (7), goregrind (1), Gorgoroth (1), Gorguts (7), Gorod (1), gothic metal (9), Gozsdu Manó Klub (1), Grailknights (1), gRain (4), Grammy díj (1), Grandpierre Attila (1), Grave (4), Grave Digger (5), Grave Miasma (1), Grave Pleasures (3), Gravecrusher (1), Graveworm (1), Graveyard (1), Gravitsapa (1), Great White (1), Green Day (1), Gregg Bissonette (1), Grenouer (2), Grimegod (1), grindcore (9), Grindesign (1), Grip INC. (1), Grizzly (1), Groove Art; (4), groove metal (3), grunge (4), GS Productions (1), Guano Apes (2), Gudars Skymning (1), GuilThee (9), GuitarWorld (1), GUN4GUN (1), Guns and Roses (6), Guruzsmás (1), Gus G. (5), Gutai Rock Fesztivál (1), Gutalax (1), Gutted (7), Gutting Revue (2), Güzü (1), GWAR (2), gyászhír (19), Gylliath (1), Gyöngyvér (2), Gyurcsik Gyuri (1), H.E.A.T. (1), H.I.M (2), H.R. Giger (1), Haiduk (1), Hail of Bullets (3), Hajmetal Fesztivál (3), Haken (3), haláleset (1), Halestorm (2), Halhatatlan (5), Hall of Fame (1), Halor (2), Ham&X; (1), Hamferd (1), Hammer Concerts (60), Hammer Music (5), Hammer Music Digital (1), Hammer Records (17), Hammercult (1), Hammerfall (2), Hammerheart Records (2), Hammerschmitt (1), Hammerworld (13), Handout zenekar (2), Hands Of Doom (1), Hangerilla (3), Hangfoglalás (1), Hangos Banda (1), HangSúly (13), hangszer (1), Hangya & Szasza (1), Hanness Grossmann (2), hard (4), hard rock (23), Hard Rock & Heavy Metal Night (1), Hard Rock Fesztivál (2), Hardcore Superstar (1), hardcore-punk (28), Hark (1), HARLEY-DAVIDSON (5), Harley-Davidson Open Road Fest (5), Harloch (2), Hatás Alatt (1), Hate (3), Hatebreed (5), Hateform (1), Hatesphere (1), Hatriot (3), Hatvan City Hard Core (1), Haunted (1), Havancsák Gyula (4), Haverock (3), Havok (1), Haw (2), Hawks of Metropolis (1), Hátsó Ajtó (1), Headbang Night (1), Headbengs (1), Headless (1), Headline (1), Hear 'n Aid (1), Heart Of Storm (1), Heartburn Music (1), Heathen (1), Heaven And Hell Records (1), Heaven Shall Burn (2), Heavy Forces Records (1), heavy metal (35), Heep Freedom (1), Hegy (1), hegyalja 2012 képek (5), hegyalja 2013 képek (21), Hegyalja Fesztivál (97), Hegyalja Fesztivál 2010 (9), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (31), Hegyalja Fesztivál 2013 (42), hegyalja nyereményjáték 2012 (1), Hekz (1), Hela (1), Helgrind (1), Helker (1), Hell (2), Hell's Domain (2), Hell:On (4), Hellalive (6), Helland (9), HellFest (2), Hellish War (1), Hellness Hétvége (11), HelloArt (1), Helloween (13), Hellthrasher Productions (1), Hellyeah (2), Helo Zep (1), Helo Zep! (1), Helstar (2), Henimetal (1), Henrik Freischlader Band (2), Herder (1), Heroes Never Die (2), Heroic (3), Hétköznapi Csalódások (4), HHCC (1), Hibria (2), High On Fire (1), High Roller Records (2), Hiinaar (4), HIM (1), Hiperkarma (10), Hirax (2), Historica (2), Hisztéria (1), HitRock (2), Hitten (1), Hobbs Angel of Death (1), Hobo (2), Hoffer Péter (3), Hold Komfort (1), Hollywood Rose (3), Hollywoodoo (3), Holy Grail (1), HolyHell (1), Honeybeast (1), Hooligans (2), Horda (4), Horisont (1), Hornyák Peti (1), horror (1), Horror Party a Showbarlangban (1), Hot Beaver (1), House of Lords (1), House Of Pain (1), Housecore Records (2), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), Human Error (1), Human Fortress (1), Hungarian Tribute Records (1), Hungarica (12), Hungexpo (1), Huntress (2), Huntroll (5), Húsvéti Rock & Roll az Alcatrazban (1), Húsvéti Rock Fesztivál (1), Hybreed Chaos (1), Hybrid Reality (16), Hypnos (1), Hypocrisy (5), I am I (1), I'm With You (1), I. Thrash REVOLUTION Mini Fest (1), I. Vegyes Feszt (1), Ian Anderson (2), Ian Gillan (1), Iced Earth (6), Ideas (5), Idol Of A Broken Mind (1), Idols Tribute (1), Ignite (2), Ignotus Enthropya (1), Igor Mortis Vodka Klub (2), Ihate (1), Ihsahn (1), II. Káosz Fesztivál (1), II. Legionfest a Dürer Kertben (1), II. Pagans Night mini-fesztivált (1), II. Tattoo The Sun (1), II. Tattoo The Sun Fesztivál (3), II. Tribute to Rock Monsters Fesztivál (1), III IKON (1), III. Nordic Metal Nighton (1), III.Vekeri Fesztivál (5), Ill Nino (2), Illdisposed (1), Illuminati (1), Images at Twilight (1), Immortal (1), Impaled Nazarene (1), Impellitteri (1), Imperative Music (1), Imperium (1), Implode (1), Impression (3), Impuritum (1), In Extremo (1), In Flames (7), In Memoriam (1), In Movement (2), In Solitude (2), In The Woods (2), In Vacuo (3), In Vain (3), In-Dock (3), IN-Dock - Sorsbár (2), Independent (1), Indie Recordings (3), Indigo (1), industrial metal (3), Infected Mushroom (1), Infected Rain (1), INFINITE TALES (3), Inglorius (1), Ingyenes Prog X-Mas Countdown Party (1), Inhalator (3), Inishmore (1), Inquisition (1), Insane (1), Inside Out (8), Insomnium (2), instrumentális (8), interjú (168), Interment (2), Intim Projekt (1), Intruder (1), Invader (10), Inverse Records (2), Invocatio Musicalis (1), Invocator (1), Ionosphere (1), Ira (1), Irdorath (1), Irie Maffia (2), Irigy Hónaljmirigy (2), Iron Inside (1), Iron Maiden (24), Iron Maidnem (2), Iron Reagan (1), Irrogant (1), Ismerős Arcok (1), IV. Caveman Party a Showbarlangban (1), IV. Heten mint a gonoszok fesztivál (1), IV. Symphonic & Gothic Night (1), IV. Vizslási Rock Találkozó (1), Ivan & The Parazol (1), Ivanhoe (1), IXXI (1), Izegrim (2), J.R.R. Tolkien; (1), Jack (17), Jaded Heart (1), Jake E. Lee (1), Jake Shimabukuro (1), James LaBrie (2), Jamiroquai (3), Janes Addiction (1), Jason Newsted (6), Jazz (3), játék (2), Jean-Michel Jarre (1), Jeff Hanneman (1), Jeff Loomis (5), Jeff Scott Soto (5), Jeff Waters (1), Jello Biafra (1), JET-LAG (1), Jethro Tull (3), Jettblack (1), Jex Thoth (1), Jimi Hendrix (2), Jimmy Page (1), Jinjer (3), Jockey Jockers (1), Jockey Jokers (2), Joe Satriani (1), Joey DeMaio (1), Johan Jansson (1), John Dette (2), John Frusciante (1), John Lord (2), Johnny in the Jungle (1), Joker's (1), Jolana Blastbeat (1), JolanaBlastbeat (1), Jolly (1), Jolly Jackers (1), Jon Dette (2), Jon Oliva (2), Jordan Rudess (2), Jormundgand (2), Jorn Lande (4), jótékonyság (2), Jótékonysági koncert a Cicamentő Angyalok javára a Légóban (1), JPU; (1), Judas Priest (17), Judas Priest Tribute Band (1), Juhász Gábor (1), Julius Seizure (1), July Brings Oblivion (3), Jump Rock Band (1), Jungle Rot (1), Junkie Jack Flash (1), Junkies (9), Juri (1), Just Because (2), Just Four (3), K3 (2), KabinLáz (2), Kadavar (2), Kai Hansen (2), Kaipa (1), Kakothanasy (1), Kalapács József (3), KALMAH (2), Kama Loka (1), Kamchatka (1), Kamelot (6), kanna (1), Kapolcs (3), Kaptár Klub (10), Karai Anna (9), Karcolat (3), Kard (1), Kari Rueslatten (1), Karisma Records (3), Karma (1), Karma Rasa (1), Karmageddon (1), Kaross (1), Karst (1), Karthago (2), Kataklysm (11), Katatonia (2), Kaucsuk (1), Kaukázus (3), Kavics Feszt (1), KákettŐk (1), Kárpátia (8), Keep Floyding (2), Keep It True Festival (1), Keep Wisman Alive (3), Keep Wisman Alive VI. (2), Kék Yuk (4), Kelet Underground (1), Kenos (1), Kényes Foltok (1), Kerecseny (2), keresztény (1), Kerrang (1), Kerry King (7), Ketzer (1), KFM Records (1), Khors (3), kiállítás (3), Kiko Lourerio (1), Kilian (1), Kilkim Zaibu (1), Kill Devil Hill (2), Kill With Hate (17), Killer Be Killed (2), Killfest (1), Killing Joke (1), Killswitch Engage (4), King Diamond (11), King King (1), King Kobra (1), King Parrot (1), Kings of Chaos (1), Kings X (1), Kiscsillag (21), kislemez (38), Kispál és a Borz (13), Kiss (1), KISS FOREVER BAND (1), Kiss World; (1), Kiss Zoli (1), Kiszabadulok (1), KKMH Rockház (3), klippek (2), Knock Out (1), Kő-fej-tő Mini-Feszt (1), Kobra And The Lotus (1), Kobuci Blues Fesztvál (1), Kobuci Kert (3), Kollaps (2), koncert (52), koncertbeszámoló (61), koncertfotók (49), koncertlemez (5), Kongresszusi Központ (1), Kontinuum (1), Kontra Klub (1), Kontrolalter (1), Kontur (1), könyv (7), köpködő (1), Köpönyegforgatók; (1), Korál Forever Band (2), Korn (4), környezetvédelem (2), Körös-Toroki Napok fesztivál (2), Korpiklaani (3), Kowalsky meg a Vega (3), Kóbor János (1), Krampüs (4), KreA7ív (2), Kreator (12), Kretens (5), Krisiun (2), Krízis (1), Krow (1), Kryptos (1), Kscope (2), Kult ov Azazel (1), Kun Péter (2), Kurt Cobain (1), Kvantum Tarantula (4), Kvelertak (6), KVLT; (3), KXM (2), Kylfingar (7), Kzohh (1), La Magra Tetoválóstúdió (1), Lacrimas Profundere (1), Lacuna Coil (1), LAD Project (1), Ladánybene 27 (1), Lady Macbeth (1), Lake of Mind; (7), Lake of Tears (2), Lalu (1), Lamb of God (3), Larry Hangman (1), Lars Ulrich (1), LAST (1), Last Autumn s Dream (1), Last Fire (2), Lazy Twins (1), LCOHOLIC TERROR (1), Leæther Strip (1), Leander (17), Leander Rising (3), Lecherous Nocturne (1), Led Zeppelin (7), Led Zeppelin III. ÖSBEMUTATÓ (1), Leecher (3), Légó Club (7), Lelki Fröccs Egyetemi Klub (1), Lemezbemutató (11), Lemezismertető (106), Lepillantóküllő (3), Les Memories Fall (1), Let The Cigar Die (2), Levi Fantasy (2), LGT (2), Life Is Strange Management (1), Lifeforce Records (3), LIFELESS (1), Light of Dark (1), Like I Care (1), Limb For Limb (1), Limbless (1), Limbus (2), Limo Records (1), Lindemann (1), Linkin Park (1), listák (28), Listenabla Records (7), Lita Ford (1), Liv Sin (1), Live Music Club (2), Live Nation (2), Livesound (33), Living Colour (1), Local Hero fest (1), Loch Vostok (1), Long Road (4), Look Around (1), Lord (4), Lord Dying (1), Lordi (2), Lost Area (1), LOST CONTINENT (4), Lost Society (1), Lots Music (1), Loudblast (1), Louis Armstrong Show Dervalics Róberttel (1), Lovasi (2), Love.Might.Kill (1), Lovecrose (1), Lovreck (4), Luca Turilli (1), Lucer (1), Luciferian Light Orchestra (1), Lumberjack Commando (1), Lunatic Fest (1), Lunatic Soul (1), Lycanthropia (2), Lynch Mob (2), Lynyrd Skynyrd (1), M.A.B. (1), M.É.Z. (1), M.O.D. (1), M:PIRE OF EVIL (1), Mabthera (2), Macabre (1), Macbeth (2), Machine Head (12), Macy Gray (2), Madarász Gábor (1), Madball (2), Made in Móvár (1), Madsen Modell (2), Maegi (1), Maeotis (5), MAG zenekar (3), Magma Rise (16), MAGNA CUM LAUDE (4), Magnetica (2), Magnus Rosén and the Band (1), Mago De Oz (1), Magyar Dal Napja (2), Magyar Gótikus Hastáncművésznők (1), MAHASZ (1), Maiden United (4), Majális Mosonmagyaróváron (1), Majesty (3), Majesty of Revival (6), Majorka (1), Making History (1), Malediction (2), Malevolent Creation (3), Malice In Wonderland (1), Malignancy (1), Malignant Tumöur (1), Malthusian (1), Mammasgata (1), Mammoth Mammoth (1), Man Must Die (2), Management (1), Mandara (1), Manegarm (1), Manes (1), Manfred Mann; (2), Mangod (1), Maniac Productions (1), Manii (1), Manimal (6), Manimal (svéd) (1), Manimal Inc., (1), Manomore (3), Manowar (15), Mantar (1), Mantas (1), Mantra Porno (1), Maradandó Károsodás (6), Maraton (1), March Or Die Tribute Feszt (1), Markado (1), Martin Barre (1), Martin Schnella (1), Marty Friedman (5), Martyrdöd (1), Mascot Label Group (3), Maskarade (1), Massacre (3), Massacre Records (3), Masterplan (2), Masters of Metal (1), Mastodon (9), Matal Day (1), Mats Levén (2), Matt Sorum (1), Mausoleum Records (1), Mayhem (4), Mártone Netwörk (3), Mátranovák Company (3), Mátyás Attila (1), Mátyás Attila Band (7), Megadeth (22), Megaforce (5), MegaHertz (1), MegaRock (23), MegaRock 2013 (13), MegaRock 2014 (3), Megazetor (9), megemlékezés (1), meghallgatható lemez (42), Mekong Delta (1), Melanie Mau (1), Melodic Metal Festival (2), Memory Garden (2), Menace (1), Menta Terasz (1), Mephistopheles (1), Mercenary (2), Mercyful Fate; (1), Meshuggah (4), Message To Omega (1), Metal (18), Metal All Stars (2), Metal Allegiance (1), Metal Battle Hungary (2), Metal Blade Records (26), Metal Church (6), Metal Factory (1), Metal Fiesta Győrben (1), Metal Forever Fesztivál (1), Metal Goblins (1), Metal Húsvét (1), Metal Ladies (1), Metal Talent War (1), Metal.hu Turné 2012 (8), MetalDays Festival (1), MetalGate Czech Death Fest Open Air (1), Metalism (1), Metallic Media (2), Metallica (21), Metallust (1), Metalville (1), MetalWar Fest (8), MetalWar Tour (1), Methedras (1), Metsatöll (1), Michael Angelo Batio (4), Michael Jackson (2), Michael Kiske (3), Michael Schenker Group (1), Michale Graves (1), Microdeth (2), Mighty Music (2), Mike Mangini (1), Mike Portnoy (9), Mike Stern (2), Mikrodeth (1), Milking The Goatmachine (1), Mindenen át (1), Mini Alpárfeszt a Rocktárban (1), Minimál Bogart (4), Ministry (1), MiRock (1), Mirodam (1), Miserium (5), Misery Index (3), Misfit River (3), Mitsoura (1), Miyavi (2), Mob Rules (1), Mobilmánia (7), Moby Dick (36), Moderbolage (1), Moderbolaget Records (1), Modern (1), modern metal (12), Mohammad Reza Mortazavi (1), Mojo WorKings; (2), Molics Zsolt (2), Molnár Levente Cseresznye (2), Moments of Clarityt (1), Momu (1), Monarchy Madness Minitour II. (1), Monster Magnet (2), Monte Cristo (2), Monte-Carlo (1), Monuments (2), Monumentum (2), Moon And The NIghtspirit (1), Moonspell (5), Morbid Angel (5), Mörbid Carnage (10), Morbid Saint (1), Morcheeba (2), Morder (2), Mordor (1), More Hate Productions (1), Morgon (1), Morgoth (3), Morhord (6), Moribund Oblivion (3), Mors Silens (1), Morte Silmoris (1), Mortillery (1), Motiva (1), Mötley Crüe (1), Mötley True (2), Motor Sister (1), Motörbreath (1), Motörhead (15), Motoros Szív a Gyerekekért (1), Motoros találkozó (1), mozi (1), Mr. Big (3), MTV (1), Mumakil (1), Muncipal Waste (1), Muse (1), Mushu and the Matter & Amberjack (1), Music Hall (1), Music On (2), Music Theories (1), Music Theories Recordings (1), Mute (1), Művészetek Palotája (1), Művészetek völgye (4), My Dying Bride (4), My Unsigned Letters (1), Myrkur (1), Mystic Production (1), Mystic Prophecy (2), Mytra (18), Nacsai Zsolt (1), Nadir (20), Nagaarum (19), Nagash793 (1), Nagy Dávid (3), Nagy Feró (1), Nahum (1), Nail Records (34), Naked Man (1), Napalm Death (7), Napalm Records (23), Napra (2), Narayan (1), Narcotic Wasteland (1), Narrator Records (1), Nashville Pussy (1), National Napalm Syndicate (1), Naturus (1), Ne Obliviscaris (3), Neck Sprain (5), Necromessiah (1), Necronomicon (3), Necrophagia (3), Necrophobic (1), Necroratory (1), Necros Christos (2), Needless (7), Negative Art Prod. (10), Negative Plane (1), Negura Bunget (4), Nekrofília (1), Nemcsak Berry (1), német thrash (4), NEO (2), Neokhrome (6), Nervecell (1), Nervosa (4), Neuromorph (1), Nevergreen (19), Neverheard Distro (3), Nevermind (1), Nevermore (5), New Breed Fest (2), New Dead Project (2), New Model Army (1), New Years Day (1), Newsted (9), Niburta (9), Nicke Andersson (1), Nickelback (1), Nickelblack (2), Niedergang (1), Niflheim fesztivál (1), Night (1), Night of Gothica II. (1), Nightbreaker Party a DürerKertben (1), Nightbreed Fesztivál (2), Nightglow (1), Nightmare (1), Nightqueen (1), Nightside Glance (1), Nightwish (7), Nigromantia (23), Nile (5), Nine Inch Nails (4), No Colours (1), No Obligation (3), No Remorse Records (2), Noa Rock (8), NoamutheN (1), Noctis (9), Nocturnal Mortum (1), Nocturnus (2), Nodrama (1), Noise Art Records (3), Noise Records (1), NoiseArt Records (1), Nomad (4), NoMeansNo (1), NomenEstOmen (1), Nonexist (1), Nordheim (1), Nordic Metal Night (3), North (1), Northern Plague (1), Nova Prospect (1), Nucleanus (1), Nuclear Assault (3), Nuclear Blast (52), Nuclear Club (2), Nuclear V.G. (2), Nyereményjáték (4), Nyers (1), Nyughatatlan (2), O’Neill (1), Obituary (10), Obliterate (2), Oblivion (1), Obscenity (3), Obscura (8), Oceans of Slumber (1), Oceanwake (1), ocken Dog (1), October (5), October Falls (1), Odd Crew (1), Offroad (1), Offroad Minifesto (1), Offspring (1), Okkultokrati (1), olasz (1), Old Buso Productions (2), Old Mans Will (1), om Of The Mad Robots; (1), Omega (1), Omega Diatribe (17), Omen (19), Omen, Zorall, Napkutya (2), Omnium Gatherum (5), Omniverse (1), One Reason To Kiss (1), Onix (1), Onslaught (1), Open Road Fest (4), Opera IX (1), Operation: Mindcrim (1), Opeth (6), Opposing Motion (1), Orchild's Curse (1), Orden Nebes (1), Orden Ogan (2), ORDER OF NINE (2), Order Of Soulless (1), Ordog (4), Orgy (1), Orient Fall (1), Öröm (1), Orphaned Land (2), ős P. Box (1), Ossian (25), Our Existence Is Punishment (1), Outloud (2), Outrage (1), Overcast (20), Overkill (13), Owls Are Watching (1), Ozirisz (2), Ozone Mama (11), Ozric Tentacles (1), Ozzy (11), Óriás (1), P. Box (3), P. Mobil (1), P.F.A. (1), Paddy And The Rats (4), Paediatrician (3), Pagans’ (1), Pain (2), Pain of Salvation (1), Painful Anger (1), Palmetta (1), Palya Bea (3), Pamela Moore (1), Pandagod (1), Pangó Alkesz (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Pantera (6), Panzer (1), Papa Roach (3), Papp László Budapest Sportaréna (1), Paradigm (1), Paradigm Shift (2), Paradise City (1), Paradise Host (1), Paradise Lost (7), Paradox (4), Paragon Zero (1), Paramore (3), Paranoid (1), Paraszt Farsang Fesztivál (1), Parlophone Records (1), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Parricide (4), Partyzan (2), Pastors of Muppets (1), Pathogenic Records (1), Pathological Dyslexia (1), Pathologist (1), Paul Bostaph (2), Paul Dianno (1), Peaceville Recods (5), Peaceville Records (2), Pearl Jam (3), Pecsa (13), PeCsa Music Café (6), PeCsa Music Club (2), Perfect Symmetry (12), Perihelion (5), Perihelion Ship (1), Periphery (1), Pessimist (1), Pestilence (5), Peter Hermansson (1), Peter Kovary & The Royal Rebels (1), Peter Steele (1), Péterfy Bori (5), Petőfi (3), Petőfi Cafe (1), Petőfi Csarnok (2), PG Csoport (1), Phi (1), Phil Anselmo (9), Phil Rudd Band (2), Philadelphia (1), Phlegethon; (2), Phoenix (1), Phoenix Project (2), Phoenix RT (12), Phrenia (1), Piece Of Patience (1), Piggy (1), Piknik-koncert (1), Pink (1), Pink Cream 69 (2), Pink Floyd (5), Piramis (5), Placebo (3), PlagueFest Vol. 1 (1), Pohl Mihály (1), Pohoda (1), Pokolgép (14), Polgári Mulató (1), POMSTA (2), Pomstra (1), PoP Ivan (1), Poplesz (1), Portrait (1), Possessed (2), Posthum (1), Postmortem (1), posztszovjet (3), PoWeR (2), Power Prog (1), Powerground Management (5), Powersquad (1), Powertrip (1), Powerwolf (4), Pozvakowski (1), Póka Egon (2), pravoszláv (9), PRC Music (4), Pretty Maids (3), Prey (1), Primal Fear (1), Primal Rock Rebellion (1), Primordial (1), Private Colt (2), Pro Pain (4), Procession (1), Prodigy (1), Prog Heaven Fesztivál (1), Prog Night Fest (1), ProgHeaven Tour (4), Progressive Night S8 Red (1), Progressive Promotion Records (1), progresszív (43), Project 0111 (1), Project for a Better Dream (2), Prometheans (1), Prong (3), Prophecy Productions (4), Prosectura (5), Prosthetic Records (6), Prostitute Disfigurement (1), Protector (3), Protest The Hero (2), Prowling Death Records Ltd. (1), PsychoganG (4), Psychonaut (1), Psychotic Gardening (1), Psycroptic (1), pszichedelikus (7), Pulverised Records (2), Pulzus (15), Punishment 18 Records (4), punk (14), Punk Whiskey (1), Purcy Dance Party (1), Purified in Blood (1), Purulent Rites (1), Puszta ököllel (2), Putresence (1), Putridity (1), Puttony HIT rock (1), Pvarotti (1), Pyogenesis (1), Pyrexia (1), Quattro-X (1), Queen (3), Queens of the Stone Age (3), Queensryche (10), Quest of Aidance (1), Quimby (10), R.E.M. (2), R.O.A.R. (1), R33 (1), Radiant Records (1), Radics Béla (2), Radiohead (7), Rage (2), Rage Against the Machine (2), Raging Rob (1), Ragnarok (1), Rainbow (2), Rammstein (1), Rammsturm (1), Ramones (1), Ramones mania (1), Randy Blythe (1), Randy Rhoads (1), Raped Ape (1), Rat Pak Records (3), Rated X (1), Raven (4), Ravencry (1), Rádió (4), Ready To Rock (1), Reason (2), Reason-X (2), Rebel (11), Rebel Yeah (1), Rebirth the Metal Productions (1), Recalling Dreams (1), Reckless Love (1), Reckless Roses (6), Recoil (2), Red and the Dumbasses (1), Red Fang (3), Red Heart (1), Red Hot Chili Peppers (2), Red Rockets (1), Red Sun Rising (1), Red Vision (2), Reino Ermitaño (1), Relapse Records (13), Relieved Ones (1), Remnants of the fallen (1), Remorse (16), Rentap (1), Replika (2), Republic (1), Resolution 13 (1), Restless (1), Revengia (1), Revocation (2), Revolution Saints (1), Revolver magazin (1), Rexoria (1), Rezet (1), Rhapsody (4), Rhapsody of Fire (4), Richard Max (1), Richie Kotzen (3), Ride For Dime (1), Riders of Death (1), Riot! (2), Ripoff Raskolnikov (1), Rise Above Records (4), Rise Against (1), Rise and Fall (1), Rise to Ruin (1), Rising West (1), Risk of Falling (1), Rival Sons (1), Riverlust (2), Rivershore (1), Riverside (5), Road (19), Roadrunner (14), Rob Caggiano (1), Rob Scallon (2), Rob Zombie (1), Robert Trujillo (1), Rock (16), Rock And Roll Hall Of Fame (1), Rock and Roll Swindle (1), Rock Around The Spring (1), Rock Beach Fesztivál (4), Rock Club 25 (9), Rock Days In Soyuz (5), Rock Fanatic (4), Rock in Rio (1), Rock n Roll Swindle (3), Rock Napja (2), Rock On! Fest (6), Rock On! Fest 2015 (2), Rock Sound Festival (1), Rock the house (1), Rock'n Roll Swindle (1), Rockbook (4), Rockbook Rockfesztivál (3), Rockélet (2), Rocken Dogs (2), Rockerek.hu (1), Rocket Queen (1), Rockház (11), RockHáz, (4), Rockinform (1), Rockkert (1), Rockland Produkció (2), Rockmaraton (18), Rockmaraton 2016 (8), Rockmaraton 2017 (4), Rockopera (1), Rockpanoráma (1), RockPart (1), RockPlace MiniFest (2), Rocksector Records (2), Rockstar Meeting (2), Rocktogon (10), Rocktogon Tehetségkutató 2016 (1), Rocktóber (2), Rockvilág (4), Rod Morgenstein (1), Rod Stewart (1), Roger Waters (1), Rolling Stones (2), Rolls Frakció (3), Romantikus Erőszak (2), Roncsák Marcell (1), Roncsbár (2), Ronnie James Dio (8), Ronny Munroe (1), Room of the Mad Robots (4), Ross The Boss (2), Rossz Szokás (1), Rotten Sound (1), Rotting Christ (6), Rotting Worm (1), Roxx Records (1), Roxxy Rockfeszt (1), Royal Hunt (4), Royal Patrol (2), Rómeó Vérzik (26), Rózsaszín Pitbull (2), Rubicon (11), Rudán Joe (8), Run For Power - Gary Moore Memorial Band (3), Running Wild (2), Rural Pitchfork (1), Rush (4), Russkaja (3), Russkaya (1), Rúzsa Magdi (2), RVIVR (1), Ryan McGarvey (1), S.D.I. (3), S.O.D. (1), S.O.O.T. (1), Sabaton (9), Sabbath Szombat (4), Sacrilege (1), Sacrilegious Implament (1), Saigon Kick (2), Saille (1), Saint Vitus (1), Salvia (1), Salvus (10), Sam Araya (1), Samas (6), Samhain (1), SamhainFest (1), SamhainFest 2016 (1), Sanctuary (8), Santa Diver (1), Sarcofagus (1), Sarcoma (1), Sarke (3), SaRock (1), Satan (10), Satanath Records (1), Satans Host (1), Satans Wrath (3), Satellite Town (1), Satisfiction (1), Saturnus (2), Satyricon (1), Savatage (4), Saviour (1), Saxon (3), Scaffold (1), Scage (2), SCANDAL (1), Scar of The Sun (1), Scary Guyz (4), Scerra (49), Schuster Lóránt (1), Science Or Society (1), Scooter (2), SCORCHED EARTH (1), Scornage (1), Scorpion Child (1), Scorpions (1), Scorpions Tribute Hungary (1), Scott Wino Weinrich (1), Screen (2), Sear Bliss (1), Season of Mist (33), Sebastian Bach (2), Secret of The Sky (1), Secret Rule (1), Secrets of the Moon (2), segélykoncert (3), Semmi Pánik (2), Sensus (1), Sentio Ergo sum (1), Sep​ticmen (1), SepoQ (1), Seprevation (1), Septic Pain (1), Septicflesh (1), Sepulchral Voice Records (1), Sepultura (11), Sequence (3), Serdce (2), Serious (1), Serious Black (1), Serj Tankian (1), Serpent; (1), Seven Kingdoms (1), Sex Action (7), Sex Pistols (3), Sexnuggets (7), Shade Empire (1), Shadow Kingdom Records (1), Shadows Fall (1), Shaggy (1), Shapat Terror (4), Shapes of Distortion (4), Shinedown (1), Shining (1), Shock (1), Shotgun Revolution (1), Showbarlang (24), Shredhead (1), Shuru Records (1), Siberian Meat Grinder (4), Sidol (2), Siegal, blues (1), Sig:Ar:Tyr (1), Sigh (2), Sikító Patkányok Rock Lyuk (5), Silent Force (1), Silent Homes (1), Silent Murder (4), Silent Stream of Godless Elegy (1), Simeon Soul Charger (1), Simon Phillips (1), Sin Of God (9), Sin of Kain (1), Sinbreed (1), Sinéad O’Connor (1), Sing Sing (17), Sinsaenum (1), Sirens & Sailors (1), Sister Sin (3), Six feet under (4), Skatalites (1), SKAtch (1), Skálmöld (2), Skeletonwitch (4), Skid Row (4), Skillet (2), Skindred (9), Skineater (1), Skruta (3), Skull Fist (2), Skulld (1), Sky City Satellites (1), Slash (5), Slayer (46), Sleeping With Sirens (1), Sleepless (2), Slipchaos (6), Slipknot (2), Slipknot tribute (1), sludge metal (5), Slytract (2), Smash Into Pieces (1), Smink (1), SMOG (1), Smrgl (1), SnakeHeart (7), Social Rampage (1), Sodom (10), Soen (1), Soil (1), Soilwork (2), Solaris (2), Sold For Evil (1), Solefald (2), Solidmen (9), Sollen (1), Solstice (1), Solus (1), Somnus Aeturnus (1), Sonata Arctica (11), Söndörgő (2), Sonic Syndicate (3), Sopron Zene (1), Sorcerer (1), Sorcery (1), Soreption (1), Sorronia (13), Sote klub (3), Soto (1), SoulDiver (2), Soulfly (6), Soulhealer (2), Soulline (1), Soulrest (1), Soulspell (1), Sound Height 69 (4), Sound of Contact (1), Sound of Thunder (1), Sound Storm (1), soundtrack (1), Source of Death Night (1), South-East Substance Fesztivál (1), Southern Comfort (15), Southern Oracle (1), southern rock (1), Southland Records (1), Space Mirrors (1), Spacetaxi (1), Special Providence (3), Spinefarm (2), Spiral Architect (1), Spiralarms (1), Spirit Caravan (1), Spirit Descent (1), Spirit Drugs (1), SpiritBell (1), Spiritual Beggars (5), Spit Bile (2), split (3), Spock's Beard (5), SPV-Steamhammer (10), St. Prostitute (1), Stabbed (1), Stagediving Fesztivál (5), Stardust (1), Starving Souls (1), Station (1), Status Quo (1), Steak (1), Stealing Axion (1), Steel Assassin (1), Steel Gallery Records (2), Steel Orange (2), Steel Panther (3), Steel Prophet (1), Stench (1), Stereochrist (1), Steroid (12), Steve Harris (1), Steve Vai (2), Steve'n Seagull (1), Steven Seagulls (1), Steven Tyler (1), Stone Sour; (7), Stone Temple Pilots (1), Stonedirt (8), Stonehenge (1), stoner metal (6), Stormraizer (2), Stormwitch (2), Stortregn (1), Stratovarius (5), Stress (1), String Theory (1), Strong Deformity (3), Stronomia Doom (2), Stubborn (1), Stúdiózás (1), Subliminal Merger; (3), Suborned (1), Subscribe (4), Subsignal (1), Subterra (7), Suede (1), Suffer As Well (2), Suffocation (4), Suhancos (1), Suicidal Angels (2), Suicidal Tendencies (8), Suicide Rockers (2), Suicide Silence (5), Suidakra (1), Sulitemető Feszt (5), Sulphur (1), Sumerian Records (1), Summertime (1), Summoning (1), Sunrise (1), Sunrise Circus (1), Sunset (5), Sunset Purple (2), Sunwharf (1), Supergroup (3), Superjoint Ritual (1), Supernem (3), Supreme Pain (1), Surface (2), Svartidauði (1), Svartidaudi (1), Svoid (3), Svölk (1), Swallow The Sun (1), Sweet Cobra (1), Sweet Savage (1), Sworn Enemy (1), Sylencer (1), Sylosis (1), Symbolic (1), Symbols (1), Symmetry Of The Void (1), Symphonic metal (13), Symphonium (3), Symphony X (5), System of a Down (1), Sz.A.R. (3), Sz.A.R. Fesztivál (6), Szakcsi (1), Szasza (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Szávai Gery (1), SzegeDEATH (1), SzegeDEATH fest. (1), SzegeDEATHfest (1), Szentkirályi Jani (1), SzeptEmberFeszt (1), szerkesztőségi listák (9), Szfinx (1), Sziget (3), Sziget Fesztivál (21), szimfonikus metal rendezvény a Fészek Kulturális Központban (1), SZIN (13), szólóprojekt (3), Sztereotípia (1), születésnapos (62), Szupergrup (1), találkozó (1), Tales of a Crowhill Fesztivál II. (1), Tales Of Evening (7), Tales Of The Morbid Butchers (1), Tango Underground (2), Tank (1), Tankard (7), Tankcrimes (1), Tankcsapda (26), Tarcsai Ádám (8), Tarja Turunen (6), Tattoo (6), Tattoo The Sun (8), TAZ-Mánia Fesztivál; (1), Teher (2), tehetségkutató (10), teljes koncert (1), Ten (2), Ten Years After (1), Tenside (1), Terror (6), Teserract (1), Tesseract (2), Tesstimony (1), Testament (12), Tetoválás (4), Thaw (1), The 69 Eyes (1), THE AGONIST (1), The Arbat (1), The Beatles (1), The Bedlam (1), The Between Buried And Me (1), The Black Dahlia Murder (1), The Buchters (1), The Cactuars (1), The D.I.Y. (1), The Dagger (1), The Darkness (1), The Devil Wears Prada (3), The Devil's Blood (1), The Dillinger Escape Plan (1), The Embodied (1), The Entropy (1), The Flower Kings (1), The Fly (2), The Gathering (1), The Golden Grass (1), the griffins (1), The Haunted (3), The Idoru (1), The Jelly Jam (1), The Konstellation (4), The Kovenant (1), The Mighty Manlifter (1), The Mission (1), The Moon and the Nightspirit (1), The Morning Star (5), The Oath (1), The Ocean (3), The Offspring (1), The Pete Flesh Deathtrip (6), The Poodles (2), The Pretty Reckless (1), The Prog Collective (1), The Puzzle (1), The Quireboys (1), The Resistance (1), The Ruins of Beverast (1), The Ruling Passion (1), The Safety Fire (1), The Seat of Pain (1), The Secret (1), The Shiver (1), The Smokers (2), The Snobs (1), The Sweet! (1), The Symbioz (1), The Talking Horse (1), The Tits (1), The Trees (1), The Trousers; (4), The Unabomber Files (1), The Unplugged Faces (1), The Vintage Caravan (1), The Vision Bleak (1), The Void (1), The Wasted Sunset (1), The Wedding At The Slaughterhouse (2), The White Dominos (1), The Who (1), The Winery Dogs (7), The Wounded Kings (2), Theander Expression (1), Thee Maldoror Kollective (1), Therion (3), This Misery Garden (1), Thobbe Englund (1), Thornafire, My Dynamit, Id:Exorcist (1), Thornwill (20), Thought Chamber (1), thrash metal (52), Thrash or Die (1), Thrash Party (3), Threshold (1), Thunder and Lightning (1), Thy Catafalque (5), Thy Disease (1), Tiamat (1), Tides From Nebula (1), Tiffany's Lips (4), Tigertailz (2), Time To Rise (1), Timebomb (2), Timmo Tolkkis Avalon (1), Tirana Rockers (3), Tiszaliget Fesztivál (1), Tisztán A Cél Felé (1), TMS (1), To-Mera (1), Tobias Fongelius (1), Tokaji Borfesztiválon (1), Tokio Hotel (4), Tom Araya (1), Tom Keifer (1), Tombs (1), Tombstone (5), Tony Franklin (1), Tony Iommi (2), Tony Macalpine (4), Tool (2), Tool De Danton (7), Toportyán Férgek (2), Torche (1), Tormentor (1), Torn From Earth (1), Török Ádám (1), Toscrew (10), Total Cover Party (1), Total Metal Klub (2), Total War Fest (6), TOTAL WAR FEST III. (4), Total War Fest IV. (2), Toto (3), Touché Amoré (1), Toxic Holocaust (4), Toxic Waltz (1), Tóth Bagi Csaba (1), Traces Of Intelligence (1), Trafik Klub (8), Trafó (1), Trans-Siberian Orchestra (1), Transatlantic (1), Transilvanian (1), Transubstans Records (5), Triaxis (1), Tribulation (4), Tribute (40), Tribute fesztivál (8), Tribute In Hell Party (1), Tribute to the 80-s Hard Rock & Hair Metal Festival (1), TRIBUTE TO THE 80-s HARD ROCK & HAIR METAL FESTIVAL 2016 (1), Trilok Gurtu (1), Trinity Fallen (1), Triptykon (5), Tristania (2), Trivium (4), Trixter (1), Troldhaugen (1), Trouble (5), Trónok Harca (1), Tsjuder (1), Tükörterem (1), TUnderground Club (2), TURAkenroll (1), Turbo (1), Turbocharged (1), Turisas (1), turné (6), Tűzmadár (8), Tweelve Foot Ninja (1), Twilight Force (2), Twilight Of The Gods (2), Twin City (1), Twin Cobra (1), Twisted Sister (3), Twister (45), Tyr (5), Tyrant Goatgaldrakona (1), U.D.O. (1), U2 (12), UDO (3), Udo Dirkschneider (1), UDR Music (1), Ufó Klub (1), Ugly Kid Joe (1), új album (141), új dal (39), újrakiadás (3), Ukk & Roll (1), ukulele (1), Under The Church (1), Underground Club (16), Underground Symphony (1), Undorgrund (1), Unearth (2), Ungvár (5), Unisonic (2), Universal Records (5), Unknown Scar (1), Unleashed (3), Unplugged Faces (3), Unplugged Pressure (1), Unplugged zenei élmény a Balaton vizén (1), Untimely Demise (1), Untold Faith (1), Up The Irons (7), Úrfi (1), Uriah Heep (2), USEME (1), UzhGoreRot Festival (7), UzhGoreRot Festival - 2013 (4), UzhGoreRot Fesztivál - 2014 (2), UzhGoreRot Fesztivál - 2015 (1), V. Kelet Underground Tehetségkutató 2015 (4), V. Vadas Gála (1), Vader (2), Vadvágány (1), Vagaboond (2), Valborg (1), Vale of Tears (4), Vallenfyre (4), Vampire (3), Van Canto (1), Van Halen (1), Vanderbuyst (1), Vanity Music Group (1), Varg (1), Vashenger (1), Vasmacska; (1), Vasmag (1), Vattnet Viskar (2), Vazul Vére (1), VálaszÚt (4), válogatás (1), Ván Records (2), Városember (1), Vázsonyi János (1), Veér (1), Vekeri Fesztivál (6), Vektor (4), Velm (3), Velum Music (3), Vendetta Inc., (1), Venenation (5), Venom Inc. (2), Venomous Maximus (1), Véres November 3 (1), Vesztegzár (22), Vexillum (1), VHK (5), VI. FULL OF ANGER DEATH, BLACK METAL FESZTIVÁL (2), VI. Tattoo The Sun (1), Vicious Rumors (4), Vicky Sunday (4), Vida Gergő (1), videomix (91), videó (540), Videóklip pályázat; (16), Viharmadarak Zenekar (1), VII. Zorall Sörolimpia (4), VIII. Zorall Sörolimpia (3), Vinterbris (1), Virgin Steele (2), Virrasztók (8), Vírus (4), Vision Divine (2), Visioned Frailty (5), Viza (1), Vogon Ultramarines (1), Void Ov Voices (1), Voivod (9), Volbeat (7), VOLT feszivál (7), Volt Fesztivál (3), Voltrex (1), Vomitous (1), Von (1), Voodo Six (1), VOODOO SIX (1), Voodus (2), Vore (1), Vörös Attila (4), Vörös Yuk (1), Vrak (1), Vredehammer (1), Vreid (2), Vulgar Display of Cover (6), Vulture Industries (2), Vulvathrone (1), VxPxOxAxAxWxAxMxC (2), W.A.S.P. (3), Wacken Metal Battle (6), Wacken Open Air (8), Wackor (1), Wall of Sleep (4), Wall Street (1), Wall Street tábor (1), Wannado (1), War Anthems Records (1), Warchest (1), Wardrum (2), Warmaster (1), Warrel Dane (2), Wartime (1), Wasabi Kht. (1), Wastage (2), Wasted Struggle (1), Watain (1), Watch My Dying (39), Watchtower (2), Watuei (1), Wayfarer (1), We Will Rise (3), Weeping Silence (1), Weezer (1), West of Hell (1), While Heaven Wept (3), While She Sleeps (1), Whiplash (1), Whiplash USA (1), Whispered (1), Whitebacon (1), Whitesnake (3), Whore-Zone (1), WICKED MYSTIC (1), Winger (1), Winterfylleth (1), Winterheart (1), Wintersun (1), Wisdom (18), Witch Bone Garden (1), Witches Brew (1), Witches Mark (2), Witching Hour Productions (1), With Full Force Festival (1), With The Dead (1), Within Temptation (3), Wolfmond Production (1), Wolmother (1), Woods of Ypres (1), Words of Blood (6), Wovenwar (1), Wrath of Azazel (3), Wrestling gála (2), Wretched End (1), Wrong Side (1), Wrong Side of the Wall (2), Xandria (2), Xentrix (2), XIX. Tóparty Rockparty (3), Xplode (1), Xtreem Music (1), Xul (1), XVII. Tóparti Rockparty (1), XVIII. Tóparty rockparty és Hellness hétvége (1), XXIV. csongrádi Körös-Toroki Napok (1), Y&T (1), Y. J. Malamsteen (2), Year Of The Goat (3), Yes (1), Yes Pub (1), Ylem (1), Yngwie Malmsteen (1), Yonderboi (2), Yossi Sassi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zakk Wylde (3), Zártosztály (3), ZBB (9), Zeals (1), Zene Ünnepe (2), zenei díj (1), zenekari bemutatkozó (1), zenekari hírek (2), Zenekari Marketing (4), Zenevilag.net (8), Zep Session (1), ZeropozitivE (1), Zierler (1), Zinfield (1), Zippo (1), Zippo Desert (1), Zivatar (2), Zloslut (1), Zöld Pardon (5), Zombie Attack (1), Zombie Holocaust (1), Zombie INC. (1), Zone63 (1), Zorall (59), Zorall Kalóztúra (18), Zorall Karácsony (14), Zorall Sörolimpia (46), Zord (21), Zord Rocktábor (1), Zsííír Fesztivál (2), Zuboly (1), ZUD (1), Zuul FX (1), Zúzda Rock Kert (92), Zúzdaplacc (1), ZZ Top (2)
Partnereink