feca 2016-01-08 07:50:24.

24 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg Y.J. Malmsteen hatodik nagylemeze "Fire And Ice" címmel. Az albumra nagy általánosságban nem tekintenek klasszikusként, viszont az vitathatatlan, hogy itt még a svéd gitárhős képes volt remek dalok írására. «Tovább olvasom»

feca 2015-12-01 18:48:44.

1987. december 1-én, azaz 28 évvel ezelőtt jelent meg a teuton thrash egyik legalapabb nagylemeze a "Release From Agony". A Schmier fémjelezte DESTRUCTION-nek ez volt sorban a harmadik albuma, és az első, amit már nem trióban, hanem négyesben rögzítettek.

A banda úgy érkezett meg a Karo Studio-ba, hogy - a korábbiakkal ellentétben, amikor is időre kellett mindent elkészíteni - addig nem mennek el onnan, míg mindent tökéletesen a helyén nem találnak. Emiatt természetesen a stúdióidő is elhúzódott és végül tök fáradtan fejezték be a lemez felvételeit, de az eremény végülis magáért beszélt.

A lemez egyik érdekessége, hogy néhol a Kreator-ös Mille és Ventor is besegít a vokálokban.

Dalok:
Beyond Eternity – 1:11
Release from Agony – 4:44
Dissatisfied Existence – 4:30
Sign of Fear – 6:46
Unconscious Ruins – 4:27
Incriminated – 5:22
Our Oppression – 4:49
Survive to Die – 5:31

Tagok:
Schmier - basszusgitár, ének
Mike Sifringer - gitárok
Harry Wilkens - gitárok
Oliver Kaiser - dobok

feca 2015-11-30 19:03:30.

A mai napon ünnepli megjelenésének 36-ik évfordulóját a PINK FLOYD talán leghíresebb alkotása, az 1979-ben napvilágot látott "The Wall". Az album egy dupla kiadásban megjelent, lázadó konceptalbum, mely egy Pink nevű, depressziós srác történetét meséli el, aki szorongásai és félelmei miatt egy képzeletbeli falat épít önmaga köré, melyből csak akkor törhet ki, ha a falat sikerül lerombolnia és leküzdenie az időközben felerősödő őrületét.

A korong vilászerte 30 millió példányban kelt el, ebből az USA-ban 11 millió került a rajongók kezébe.

Dalok:
CD1
1. In The Flesh? 3:16
2.The Thin Ice 2:27
3. Another Brick In The Wall Part 1 3:21
4. The Happiest Days Of Our Lives 1:46
5. Another Brick In The Wall Part 2 3:59
6. Mother 5:32
7. Goodbye Blue Sky 2:45
8. Empty Spaces 2:10
9. Young Lust 3:25
10. One Of My Turns 3:41
11. Don't Leave Me Now 4:08
12. Another Brick In The Wall Part 3 1:40
13, Goodbye Cruel World 0:48

CD2
1. Hey You 4:40
2. Is There Anybody Out There? 2:44
3. Nobody Home 3:26
4, Vera 1:35
5. Bring The Boys Back Home 1:21
6. Comfortably Numb 6:23
7. The Show Must Go On 1:36
8. In The Flesh 4:15
9. Run Like Hell 4:20
10. Waiting For The Worms 4:04
11. Stop 0:39
12. The Trial 5:13
13. Outside The Wall 1:41

Tagok:
Roger Waters - basszusgitár, ének, ritmusgitár, szintetizátor
David Gilmour - ritmus- és szólógitár, ének, basszusgitár, szintetizátor
Nick Mason - dobok és ütőhangszerek
Richard Wright - zongora, hammond orgona és más billentyűs hangszerek
 

feca 2015-10-31 09:57:11.

1983 október 30-án jelent meg a dán MERCYFUL FATE bemutatkozó és egyben azóta bőven klasszikussá érett nagylemeze, a "Melissa". A megjelenése idején a zenekart még egyértelműen a black metal kategóriába sorolták az olyan nevek mellé, mint a Venom, a Slayer, vagy a Hellhammer, illetve a szárnyait bontogató svéd Bathory. Ami a szövegeket illeti, azok tényleg black metalosak, és sátánista jellegűek, elég csak az olyan dalokra gondolni, mint az "Evil", a "Black Funeral", vagy a "Satan's Fall". Zeneileg azonban a "Melissa" olyan témákkal állt elő, amilyennel addig egy banda sem. A heavy metal újhullámának (NWOBHM) sajátosságait tekerte meg a két dalszerző (Hank Schermann és Michael Denner) oly módon, hogy egy dalban, a kor metal zenéihez képest rengeteg tempóváltás és riffelés került a dallamos, de mégis veszett szólók alá. Mindehhez társult King Diamond magason sivító, vagy éppen hörgésbe hajló, mai napig sajátos énekstílusa. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy mindez szinte emészthetetlen volt ebben a formában, az nagyot téved, ugyanis olyan fogósak a dalok, hogy a bonyolultsága ellenére is könnyen befogadhatók és már elsőre nyomot hagynak a hallgatóban.

Nem véletlen, hogy a Metallica tagjai is nagy kedvencként tekintnek a bandára és a "Melissa"-ra, melynek legjobb bizonyítéka a "Garage Inc." című dupla feldolgozáslemezre nemes egyszerűséggel "Mercyful Fate" címmel felvett feldolgozás, mely jó pár dal egybemosott verziójának átiratát tartalmazza.

King Diamond a mai napig aktív és éppen néhány nappal ezelőtt nyitott egy turnét, a Mercyul Fate vakvágányra helyezése után alapított szólózenekarával. A két gitáros is hosszú álomból ébredvén, és erejüket újból összekapcsolva egy szimplán Denner/Shermann névre keresztelt csapattal hozott ki október 2-án egy kislemezt "Satan's Tomb" címmel. 

Dalok:
1. "Evil"
2. "Curse of the Pharaohs"
3. "Into the Coven"
4. "At the Sound of the Demon Bell"
5. "Black Funeral"
6. "Satan's Fall"
7. "Melissa"

Tagok:
King Diamond – ének
Hank Shermann – gitárok
Michael Denner – gitárok
Timi "Grabber" Hansen – basszusgitár
Kim Ruzz – dobok

feca 2015-10-27 08:26:26.

30 évvel ezelőtt, ezen a napon (1985. október 27.) jelent meg a svájci CELTIC FROST első nagylemeze "To Mega Therion" címmel, mely az akkori extrém metal világában igazi unikumnak számított sajátos zenei- és szövegvilágával. A Hellhammer nevű formáció poraiból alakult csapat a bemutatkozó anyag megjelenése előtt már piacra dobott két kislemezt ("Morbid Tales" és "Emperor's Return"), melyek világszerte remek viszhangra találtak az undergroundban.

A H.R.Giger által készített borítóval felturbózott "To Mega Therion" (a görög GONOSZ/FENEVAD szóból eredeztetve) 10 dalt tartalmaz, melyek a kor extrém metal szövegvilágának megfelelően sátánista témákkal foglalkoznak. Viszont a többi, gyorsabbnál gyorsabbnak látszani akaró csapattal ellentétben a svájci trió csak néhol pörgeti fel a tempót és zömében középtempóban zakatol, melyekre Tom G. Warrior énekes-gitáros-főnök köpi a szövegeit, mai napig sajátos stílusában.

Ennyi év távlatából is kimondottan hitelesek a lemez szövegei, hiszen a zenekar vezetője az azóta kiadott albumain és a Celtic Frost feloszlása után alapított Triptykon nevű bandájában is a sötét oldal rejtelmeit kutatja.

A lemez címével egyező dalt pakolt fel a 11 évvel később megjelent "Theli" című albumára a svéd Therion, mely csapat vezetője, Christofer Johnsson a Celtic Frost-ot mindig is egyik hatásaként emlegette (az 1994-es "Lepaca Kliffoth"-on hallható egy átirat a svájciak 1987-es, korszakalkotó "Into The Pandemonium" című lemezéről, a "Sorrows Of The Moon" képében), de a 90-es évek elejei norvég black metal mozgalom tagjai is nagy hatásként tekintettek a "To Mega Therion"-ra.

Dalok:
01. Innocence And Wrath
02. The Usurper
03. Jewl Throne
04. Dawn Of Meggido
05. Eternal Summer
06. Circle Of The Tyrants
07. (Beyond The) North Winds
08. Fainted Eyes
09. Tears In A Prophet's Dream
10. Necromantical Screams

Tagok:
Thomas Gabriel Fischer –  gitár-ének
Dominic Steiner – basszusgitár
Reed St. Mark – dobok

feca 2015-10-22 08:31:11.

24 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg a floridai death metal alapcsapat DEATH 4. nagylemeze "Human" címmel. A Chuck Schuldiner vezette zenekar már a két évvel korábbi albumán is el-eltávolodott a tipikus death metal megoldásoktól, de ez volt az első olyan albuma, amit méltán nevezhetünk akár progresszív death metalnak is. 

A banda felállása, a korábban megszokottak szerint, megint megváltozott. A főnök két régi cimborát (Sean Reinert és Paul Masvidal) vett maga mellé az akkorra már kultikus státuszt elért Cynic-ből és a bőgős posztját a szintén már underground hősnek tartott Steve DiGiorgio vette át, aki a Sadus-ban tolta a szélsebes thrash-t. 

A "Human" mind zenei, mind szövegek szempontjából különbözött az addig megjelent death metal anyagoktól. Schuldiner teljesen szakított a belezős szövegekkel és helyét inkább az emberi psziché mélységeit elemző témák vették át (már a Spiritual Healing is ezen az úton mozgott). Zeneileg egyszerűen mind a mai napig lenyűgöző az alkotás. A dobok, a basszus és a két zseniális gitáros együtt fantasztikus 8 dalt játszott fel a lemezre. A mindössze 32 perces anyag elejétől a végéig olyan technikás és fogós, dallamos szólókkal, hirtelen és szokatlan kiállásokkal tarkított zenét tartalmaz, amire még a death metalra kevésbé fogékony hallgatók is felkapták a fejüket. 

Az album sikeréhez sokat tett hozzá az, hogy a "Lack of Comprehension" klipjét, az akkor egyeduralkodó MTV bizonyos rendszerességgel lejátszotta.

Dalok:

  1. "Flattening of Emotions" – 4:28
  2. "Suicide Machine" – 4:19
  3. "Together as One" – 4:06
  4. "Secret Face" – 4:36
  5. "Lack of Comprehension" – 3:39
  6. "See Through Dreams" – 4:26
  7. "Cosmic Sea (instrumentális)" – 4:23
  8. "Vacant Planets" – 3:48

Tagok:

  • Chuck Schuldiner – gitár, ének
  • Paul Masvidal – gitár
  • Steve DiGiorgio – basszusgitár
  • Sean Reinert – dob

feca 2015-10-16 08:29:37.

Fantasztikusan jól sikerült év volt exrém metal szempontjából az 1985-ös. Az év egyik legkiemelkedő, és azóta kultikus státuszt megért albuma az amerikai POSSESSED bemutatkozó lemeze lett, mely "Seven Churches" címmel látott 1985. október 16-án, azaz pontosan 30 éve.

A 38 perces, 10 tételes anyag már a megjelenése előtt hivatkozi alapnak számított néhány súlyosabb metal toló csapatnál, de manapság szinte nincs is olyan death-thrash-black metal formáció, akik ne beszélnének a csapatról, mint egyik hatásról. Az említett nagylemez záró szerzeménye, lényegében egy teljes műfajnak, melyet sokan a Death 1987-es "Scream Bloody Gore"-jától eredeztetnek, adott megnevezést. 

A "Seven Churches"-t az about.com a "10 legalapvetőbb death metal lemez" elnevezésű listában az első helyre sorolta.

A csapat mind a mai napig koncertezik - leginkább az USA-ban.

Dalok:
A1 The Exorcist 4:50
A2 Pentagram 3:32
A3 Burning In Hell 3:07
A4 Evil Warriors 3:43
A5 Seven Churches 3:16
B1 Satan's Curse 4:12
B2 Holy Hell 4:10
B3 Twisted Minds 5:10
B4 Fallen Angel 3:58
B5 Death Metal 3:12

Tagok:
Jeff Becerra − ének, basszusgitár
Larry LaLonde − gitás
Mike Torrao − gitár
Mike Sus − dobok
Randy Burns − billentyűk az első és 9. dalban

feca 2015-10-14 18:08:48.

30 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg minden idők egyik legfontosabb és legjobb heavy metal koncertlemeze. A "Live After Death" című dupla album az IRON MAIDEN első öt albumának egy fantasztikusan jól sikerül élő lenyomata.

A korong első 13 tétele a kaliforniai Long Beach Arena-ban lett rögzítve 1985 március 14-17 között, ahol a banda egymás után három teltházas koncertet adott a World Slavery Tour keretein belül. A maradék 5 szerzemény a Hammersmith Odeon-ban (ma Hammersmith Apollo) lett felvéve 1984 október 8-12-én. A Kerrang! magazin "Talán minden idők legjobb koncertlemeze" címmel jutalmazta, a már nevében zseniális albumot. A lemez borítója az egyik legszebb és leginkább a címhez illő az összes Derek Riggs által az Iron Maiden-nek készített fedlap közül.

Az anyag természtesen VHS-en, majd a digitális korszakban, pár évvel ezelőtt (2008-ban) DVD-n is napvilágot, mely utóbbit kiegészítették egy bónusz koronggal, ahová több, mint 180 percnyi anyag lett felégetve, kezdve az 1984-es "Behind The Iron Courtain"-től, egy 1985-ös "Rock In Rio"-s felvételen át a banda történetét bemutató sorozat második, egy órás részével bezárólag.

Minden heavy metal kedvelőnek ALAP!

Dalok:

  1. Churchill's Speech
  2. Aces High
  3. 2 Minutes To Midnight
  4. The Troopers
  5. Revelations
  6. Flight Of Icarus
  7. Rime Of The Ancient Mariner
  8. Powerslave
  9. The Number Of The Beast
  10. Hallowed Be Thy Name
  11. Iron Maiden
  12. Run To The Hills
  13. Running Free
  14. Wrathchild
  15. 22 Acacia Avenue
  16. Children Of The Damned
  17. Die With Your Boots On
  18. Phantom Of The Opera

Tagok:

  • Bruce Dickinson – ének, gitár, a "Revelations"-ben
  • Dave Murray – gitár
  • Adrian Smith – gitár, vokál
  • Steve Harris – basszusgitár, vokál
  • Nicko McBrain – dobok

feca 2015-10-07 18:11:37.

1986. október 7-én, azaz pontosan 29 évvel ezelőtt jelent meg a SLAYER és teljes thrash műfaj egyik legnagyobb alapvetése "Reign In Blood" címmel. A mindössze majd fél órás anyag olyan jellegű gyors és egyben aprító és gonosz hangulatú muzsikát tartalmazott, melyet az idáig, és talán még azóta sem csinált senki. Ez volt a négytagú csapat első közös munkája Rick Rubin producerrel, aki korának egyik legzúzósabb sound-ját kreálta meg az albumra.

Az, hogy a korongot teljes egészében szélvész tempójú témák teszik ki - kivéve a Postmortem első felét - egy dolog, de emellé társulnak az előző "Hell Awaits"-en is alkalmazott sátánista szövegek, melyek a halálról, gyilkosságokról és vallásellenességről szólnak, amik így egyben adják az anyag sava-borsát. Az azóta sajnálatos mód elhunyt Jeff Hanneman két dalt jegyez, melyek közül a nagylemezt nyitó "Angel Of Death" Josef Mengele náci orvos rémtetteiről szól, aki emberkísérleteiről híresült el.

Az album borítója sem kevésbé bombasztikus, mint maguk a dalok és a szövegek. A pokolt megidéző rajz egy Larry Carroll nevű fószer nevéhez fűződik, aki akkoriban leginkább politikai publikációkhoz készített illusztrációkat.

A SLAYER ezzel a lemezzel felléphetett a thrash metal képzeletbeli dobogójának a legfelső fokára, és ez a pozíciója, ha az elmúlt évek alatt többször meginogni is látszott, mégsem sikerült senkinek sem letaszítania őket onnan.

A "South Of Heaven" lemezről írt hosszabb megemlékezésünk itt olvasható!

Dalok:
Angel Of Death
Piece By Piece
Necrophobic
Altar Of Sacrifice
Jesus Saves
Criminally Insane
Reborn
Epidemic
Postmortem
Raining Blood

Tagok:
Tom Araya - basszusgitár, ének
Kerry King - gitár
Jeff Hanneman - gitár
Dave Lombardo - dobok

feca 2015-09-30 13:06:17.

1986. szeptember 29-én látott napvilágot az IRON MAIDEN hatodik nagylemeze, a "Somewhere In Time", mely korában igencsak megosztotta a már jócskán felduzzadt rajongótábort. Megosztotta, ugyanis a keménykötésű "Powerslave" sikere után a banda nem átallott a kor heavy metal követelményeivel szembemenni és gitárszintetizátorokat alkalmazni. Az érdekes az egészben az, hogy az eszköz használatával egy tapottat sem gyengült a csapat hangzása, hanem inkább színesedett általa, míg a dalok továbbra is a hagyományos Iron Maiden szerkezeteket követték. A 8 dalos anyagon két komolyabbanak számító opusz is szerepel - mindekettő a korong B-oldalán. Az egyik a "The Loneliness of the Long Distance Runner" című hat és fél perces, gyors darab, valamint a makedóniai Nagy Sándor életét feldolgozó "Alexander The Great", a maga nyolc és fél percével.

Az album borítójába nem kevésbé érdemes elmerülni, mint magukban a dalokban, ugyanis olyan apróságokat, a zenekar korábbi munkásságára utaló momentumokat tartalmaz, amiket első blikkre nem lehet észrevenni, csak hosszas böngészés után.

A "Somewhere In Time" az angol listák 3., míg az USA Billboard 200-as 11. helyén nyitott.

Dalok:

  1. Caught Somewhere In Time 7:25
  2. Wasted Years 5:07
  3. Sea Of Madness 5:42
  4. Heaven Can Wait 7:21
  5. The Loneliness Of The Long Distance Runner 6:31
  6. Stranger In A Strange Land 5:44
  7. De Ja Vu 4:56
  8. Alexander The Great 8:35

Tagok:

  • Bruce Dickinson – ének
  • Dave Murray – gitár, gitárszintetizátor
  • Adrian Smith – gitár, gitárszintetizátor, vokál
  • Steve Harris – basszusgitár, vokál, basszusszintetizátor
  • Nicko McBrain – dob

feca 2015-09-24 19:25:04.

25 évvel ezelőtt ezen a napon (1990. szeptember 24.) jelent meg a Dave Mustain vezette MEGADETH 4. nagylemeze "Rust In Peace" címmel, mely által a csapat minden korábbinál nagyobb ismerettségre tett szert. A zenekar felállása az album megjelenése előtt alakult át és került be a gárdába Nick Menza dobos és Marty Friedmann gitáros, melyek közül az utóbbbi már mind szólóban, mint a Cacophony tagjaként letett egy-két fontos momentumot a metal gitározás nagyasztalára. Érdekesség, hogy a gitárosi posztra olyan egyéniségek jelenkeztek még, mint Dimebag Darrel (Pantera), Chris Oliva (Savatage), vagy Jeff Waters (Annihilator).

Ez lett a csapat első olyan albuma, amit sikerült teljesen józan fejjel elkészíteni. Az Ed Repka-féle borítóba burkolt lemez keverését az a Max Norman végezte, aki az ez után elkészült két másik anyag (Countdown To Extinction és Youthanasia) producere lett.

A "Rust In Peace" a Billboard 200-as listájának 23. helyén nyitott, ami a zenekar addigi legjobb eredménye volt. Öt hónappal a megjelenés után aranyozódott be a korong a tengerentúlon, míg 1994 végére már elérte a platina státuszt.

2010. március 31-én a Hollywood Palladium-ban adott koncerten a Megadeth eljátszotta a teljes 1990-es albumot, melynek kézzelfogható bizonyítéka a "Rust in Peace Live" című CD és DVD lett, melyek még év vége előtt napvilágot láttak.

Dalok:
1. Holy Wars... The Punishment Due 6:32
2. Hangar 18 5:14
3. Take No Prisoners 3:26
4. Five Magics 5:40
5. Poison Was the Cure 2:56
6. Lucretia (zene: Mustaine, Dave Ellefson) 3:56
7. Tornado of Souls (szöveg: Mustaine, Ellefson) 5:19
8. Dawn Patrol (zene: Ellefson) 1:51
9. Rust in Peace... Polaris 5:44

Tagok:
Dave Mustaine – ének, gitár
Marty Friedman – gitárok
Dave Ellefson – basszusgitár
Nick Menza – dobok

feca 2015-09-20 10:24:24.

35 évvel ezelőtt, 1980. szeptember 20-án (az Egyesült Királyságban, míg 1981. március 27-én az USA-ban) jelent meg az egy évvel korábban a BLACK SABBATH-ból alkohol és drogfüggősége miatt kiebrudált OZZY OSBOURNE bemutatkozó nagylemeze "Blizzard of Ozz" címmel. Az énekessel együtt itt mutatkozott be nagyközönség előtt az eddig még ismeretlen, de korának egyik legsajátosabb stílussal bíró gitárosa Randy Rhoads is.

Magához a koronghoz két single lett megjelentetve: "Crazy Train" és "Mr. Crowley" címmel, melyek közül az első a Billboard Top Tracks lista 9. helyén landolt.

Dalok:
1. I Don't Know
2. Crazy Train
3. Goodbye to Romance
4. Dee
5. Suicide Solution
6. Mr Crowley
7. No Bone Movies
8. Revelation (Mother Earth)
9. Steal Away (The Night)

Tagok:
Ozzy Osbourne – ének
Randy Rhoads – gitár
Bob Daisley – basszusgitár
Lee Kerslake – dobok, ütős hangszerek
Don Airey – billentyűk

feca 2015-09-19 12:17:34.

Tegnap ünnepelte 45 éves születésnapját az egyik legdefinitív heavy metal korong a műfaj történelme során, ugyanis a BLACK SABBATH 1970. szeptember 18-án hozta ki második nagylemezét "Paranoid" címmel. A lemezcím eredetileg a nyitó dal alapján "War Pigs" lett volna, de a kiadó az akkoriban dúló vietnami háború miatti tüntetések végett inkább a második nóta alapján neveztette el.

Magának, a címadó dalnak a sztorija is érdekes, ugyanis a már felvett anyag túl rövid volt és még belefért a stúdióidőbe, hogy egy röpke dalt felrántsanak. Ez a szerzemény lényegében az utolsó pillanatban született meg és lett mégis az egyetemes rocktörténelem egyik alapköve.

Dalok:
War Pigs
Paranoid
Planet Caravan
Iron Man
Electric Funeral
Hand of Doom
Rat Salad
Fairies Wear Boots

Tagok:
Ozzy Osbourne – ének
Tony Iommi – gitár
Geezer Butler – basszusgitár
Bill Ward – dobok

feca 2015-09-17 08:12:13.

Ma 24 éve, 1991. szeptember 17-én jelent meg a GUNS N' ROSES monstre, dupla kiadású "Use Your Illusion" című nagylemeze. A lemez a Billboard 100-as listájának 2. helyén nyitott. Az első korongból 285.000 eladott példány kelt el a megjelenést követő első héten, míg a második némileg jobban teljesített 777.000 eladott darabbal. Az album két klipes nótájának (Don't Cry és November Rain) köszönhetően még azok is megismerték a zenekart, akiknek a legkevesebb közük sem volt a rockzenéhez.

Ezen az anyagon mutatkozott be a heroin-függése miatt kiebrudált Steven Adler helyére, a már akkoriban népszerű CULT-ból érkezett dobos Matt Sorum.

A "Use Your Illusion I" korong tartalmazza annak a Paul McCartney dalnak a feldolgozását, mely az 1973-as James Bond film főcímdalaként íródott meg. Ez a dal pedig a "Live and Let Die".

Dalok:
Use Your Illusion I:

  1. Right Next Door To Hell 3:02
  2. Dust N' Bones 4:58
  3. Live And Let Die 3:04
  4. Don't Cry (Original) 4:44
  5. Perfect Crime 2:23
  6. You Ain't The First 2:36
  7. Bad Obsession 5:28
  8. Back Off Bitch 5:03
  9. Double Talkin' Jive 3:23
  10. November Rain 8:57
  11. The Garden 5:22
  12. Garden Of Eden 2:41
  13. Don't Damn Me 5:18
  14. Bad Apples 4:28
  15. Dead Horse 4:17
  16. Coma 10:13

Use Your Illusion I:

  1. Civil War 7:36
  2. 14 Years 4:17
  3. Yesterdays 3:13
  4. Knockin' On Heaven's Door 5:36
  5. Get In The Ring 5:29
  6. Shotgun Blues 3:23
  7. Breakdown 6:58
  8. Pretty Tied Up 4:46
  9. Locomotive 8:42
  10. So Fine 4:09
  11. Estranged 9:20
  12. You Could Be Mine 5:48
  13. Don't Cry (Alt. Lyrics) 4:42
  14. My World 1:22

Tagok:
Axl Rose – ének és háttérvokál, zongora, szintetizátor, akusztikus gitár, ütőhangszerek
Slash – szólógitár, ritmusgitár, akusztikus gitár, 6 húros basszusgitár, "music box"
Izzy Stradlin – ritmusgitár, szólógitár, akusztikus gitár, ének és háttérvokál, ütőhangszerek
Duff McKagan – basszusgitár, háttérvokál
Matt Sorum – dob, ütőhangszerek, háttévokál
Dizzy Reed – billentyű, zongora, szintetizátor
 

feca 2015-09-08 17:27:52.

Egy nap késéssel ugyan, de mi sem hagyjuk szó nélkül azt, hogy 1995. szeptember 7-én jelent meg a debreceni TANKCSAPDA "Ember Tervez" című, sorban negyedik nagylemeze, mely ha még akkora magasságokba nem is emelte a csapatot, mint a 2000-es "Agyarország", viszont a rajongótábort bőven felduzzasztotta. A korong sokkal dallamosabb hangokat ütött meg, mint az előző "Jönnek a Férgek". Ennek köszönhetően jó pár 'csapda sláger került fel rá, melyek közül néhány mind a mai napig rendszeresen felbukkan a banda koncertjein. Van itt minden, ami csak jellemző Lukácsékra: punkos egyszerűségű és rock and roll témák egyaránt. A korong egyik legnagyobb különlegessége, a morbid rockballadának elkönyvelhető "Lopott könyvek", amilyen dalt addig még nem írtak a srácok, de ugyanilyen furcsaság volt anno az akusztikus gitáron előadott "Egyszerű dal", vagy a szaxofon szólóval megtámogatott "A Rock & Roll rugója".

A borító történetesen pontosan olyan gagyi, mint volt anno, de ettől maga a lemez - ahogy mondani szokták - a definitív Tankcsapda korong.

Dalok:
1. Magzat a méhben
2. A civilizáció vége
3. Az ember tervez
4. A négy
5. Rock and Rollnak hívott
6. Lopott könyvek
7. Legyen köztünk híd!
8. Szemétre való
9. Így lettél
10. Egyszerű dal
11. A Rock & Roll rugója
12. Szenvedj!

Tagok:
Lukács László – basszusgitár, ének
Molnár "Cseresznye" Levente – gitár
Buzsik György – dobok

feca 2015-09-03 08:16:37.

1990. szeptember 3-án, azaz kereken 25 évvel ezelőtt jelent meg a brit heavy metal újhulláma egyik legnagyobbikának a 12. nagylemeze "Painkiller" címmel. A JUDAS PRIEST ezzel az albummal - a 80-as évek két gyengébb albuma után (Turbo, Ram It Down) - újból visszatért a csúcsra. Ezen a korongon mutatkozott be a csapat új dobosa Scott Travis, akit a Racer X-ből importált a zenekar és technikás, valamint iszonyat precíz játékával rengeteget tett az anyaghoz.

A nagylemez lényegében minden egyes dala egy metal himnusz, nincs üresjárat: végig nyers, de négynegyedektől, víjjogós szólóktól hemzsegő, viszont dallamos és könnyen befogadható nóták alkotják azt. Ha alakinek be kéne mutassam a heavy metal esszenciáját, akkor akár ez az album is lehetne az. A nyilvánvaló és direkt metal darabok mellett fellelhetők az epikusabb tételek is, mint pl. a "Touch Of Evil", ahol Don Airey billentyűs segíti ki a csapatot pár billentyűszőnyeg erejéig.

A zenekart 2 év múlva a FIGHT zenekar és modernebb felfogása miatt elhagyó Rob Halford itt (is) ereje teljében énekel. Ehhez elég csak a címadó dalt megfülelni, miket rekeszt.

Dalok:
1. Painkiller
2. Hell Patrol
3. All Guns Blazing
4. Leather Rebel
5. Metal Meltdown
6. Night Crawler
7. Between the Hammer & the Anvil
8. A Touch of Evil
9. Battle Hymn (Instrumental)
10. One Shot at Glory 

Tagok:
Rob Halford – ének
Glenn Tipton – gitár
K.K. Downing – gitár
Ian Hill – basszusgitár
Scott Travis – dobok

feca 2015-09-01 20:28:40.

Szeptember elseje nem csak a tanév kezdés miatt épülhetne be az egyszeri rockzene szerető emberek emlékezetébe, hiszen ezen a napon több klasszikus heavy metal album megjelenését is ünnepelhetjük. Az egyik ezek (továbbiak még pl.: Mötley Crüe - Dr. Feelgood, Tiamat - Astral Sleep) közül a finn AMORPHIS második nagylemeze, a "Tales From The Thousand Lakes", mely a Relapse Records gondozásában jelent meg 1994. szeptember 1-én. A csapat már az első lemezén (Karelian Isthmus) érdekes elegyét adta a death metalnak, amit folkos elemekkel vegyített. Ezen a korongon ez az elegy még tisztábban van jelen (hát még a következő Elegy-n!), kiegészülve dallamos énekkel és szintetizátoros megoldásokkal.

A "Tales From The Thousan Lakes" a finn népi eposzt, a kalevalát dolgozza fel egy konceptalbum formájában.

Dalok:
1. "Thousand Lakes"
2. "Into Hiding"
3. "The Castaway"
5. "Black Winter Day"
6. "Drowned Maid"
7. "In the Beginning"
8. "Forgotten Sunrise"
9. "To Father's Cabin"
10. "Magic and Mayhem"

Tagok:
Tomi Koivusaari – ritmusgitár, ének
Esa Holopainen – szólógitár
Olli-Pekka Laine – basszusgitár
Jan Rechberger – dobok
Kasper Mårtenson – billentyűk

feca 2015-08-31 08:14:55.

30 évvel és egy nappal ezelőtt - 1985. augusztus 30-án - jelent meg a New York-i illetőségű S.O.D. (Stormtroopers Of Death) bemutatkozó és egyben korszakalkotó nagylemeze a "Speak English Or Die". A csapat lényegében az Anthrax egyik mellékágának tekinthető, hiszen az alapító tagok nem mások, mint Scott Ian gitáros és Charlie Benante dobos. Hozzájuk csatolakozott Dan Lilker a csapat első felállásának bőgőse, míg a mikrofon mögé a bronxi születésű, nagydarab HC fazon, Billy Milano került.

Maga a lemez lehetséges, hogy seoem készült volna el, ha nem marad az Anthrax-nek a "Spreading The Disease" felvétele után egy jó adag kihasználatlan stúdióideje. MIvel maradt, így behívták az említett két cimborát és egy hét alatt elkészült a 30 perces,  21 dalos crossover/hardcore esszencia, mely az elmúlt három évtizedben (de már lényegében a megjelenése utáni elsőben) klasszikussá érett.

Dalok:
March of the S.O.D. – 1:27
Sargent D and the S.O.D. – 2:23
Kill Yourself – 2:11
Milano Mosh – 1:32
Speak English or Die – 2:24
United Forces – 1:53
Chromatic Death – 0:43
Pi Alpha Nu – 1:09
Anti-Procrastination Song – 0:06
What's that Noise – 1:00
Freddy Krueger – 2:32
Milk – 1:54
Pre-Menstrual Princess Blues – 1:20
Pussy Whipped – 2:14
Fist Banging Mania – 2:04
No Turning Back – 0:52
Fuck the Middle East – 0:27
Douche Crew – 1:35
Hey Gordy! – 0:07
Ballad of Jimi Hendrix – 0:05
Diamonds and Rust (Extended Version) – 0:02

Tagok:
Billy Milano – ének
Scott Ian – gitárok, háttérének
Dan Lilker – basszusgitár, háttérének
Charlie Benante – dobok, gitárszóló a "United Forces"-ben

feca 2015-08-30 19:28:27.

25 évvel ezelőtt, ezen a napon (1990. augusztus 30.) jelent meg a floridai progresszív death metal egyik legsajátosabb bandájának bemutatkozó lemeze "The Key" címmel. A NOCTURNUS-t Mike Browning alapította, aki korábban a Morbid Angel tagja volt. Új bandájában a sci-fi rajongása is előtérbe került, melynek következtében a "The Key" egy olyan konceptlemezzé lett, ahol az okkult témák mellett ugyanazon súlyban hatnak ezen műfaj jellegzetességei is.

Az album történetének lényege, hogy egy cyborg a jövőből visszamegy a múltba, egészen Jézus születésének évébe, hogy meggátolja a kereszténység megszületését és egy új birodalmat építhessen...

Dalok:
1. Lake of Fire
2. Standing in Blood
3. Visions from beyond the Grave
4. Neolithic
5. Undead Journey
6. B.C./A.D. (Before Christ/After Death)
7. Andromeda Strain
8. Droid Sector
9. Destroying the Manger
10. Empire of the Sands

Tagok:
Mike Browning – dobok, ének
Mike Davis – gitár
Sean McNenney – gitár
Jeff Estes – basszusgitár
Louis Panzer – billentyűk
Kam Lee (Massacre) – háttérének

feca 2015-08-12 17:28:21.

24 évvel ezelőtt, 1991. augusztus 12-én, ezen a napon jelent meg a METALLICA legsikeresebb, önmaga nevére keresztelt nagylemeze. Az olyan, azóta már klasszikussá érett dalokkal, mint az "Enter Sandman", a "Sad But True", az "Unforgiven", vagy a "Nothing Else Matters", felvértezett korong az Elektra Records gondozásában látott napvilágot, és sokkalta emészthetőbb zenét tartalmazott, mint az előző, 1988-as, jóval komplexebb "...And Justice For All". Ezen a változáson kívül a legfontosabb, hogy teljesen szakítottak thrash gyökereikkel és az anyag két balladájával bekerültek az akkor még egyeduralkozó MTV-be, ahol naponta többször is lejátszották az említett szerzemények videóit.

A mindenki által csak Fekete Lemeznek emlegetett album a megjelenesé óta több mint 16 millió példányban lelt gazdára csak az Egyesült Államokban, míg világszerte 30 millión felüli leadásokat produkált.

A zenekar a megjelenést követően egy monstre hároméves turnéval ünnepelte a korong megjelenését és annak fogadtatását.

Dalok:
Enter Sandman - 5:29
Sad But True - 5:24
Holier Than Thou - 3:47
The Unforgiven - 6:26
Wherever I May Roam - 6:42
Don't Tread On Me - 3:59
Through the Never - 4:01
Nothing Else Matters - 6:29
Of Wolf And Man - 4:16
The God That Failed - 5:05
My Friend of Misery - 6:47
The Struggle Within - 3:51

Tagok:
James Hetfield – gitár, ének
Lars Ulrich – dob
Kirk Hammett – szólógitár
Jason Newsted – basszusgitár

feca 2015-08-08 05:56:33.

1989. augusztus 8-án látott napvilágot a TESTAMENT 3. nagylemeze "Practice What You Preach" címmel. Az amerikai thrash brigád ezen a lemezén sokkal több dallamot vonultatott fel, mint két elődjén, ami úgy tűnik a hallgatók számára is szimpatikus húzásnak bizonyult, hiszen a lemez a Billboard 200-as listájának 77. helyén nyitott és 12 héten át le sem került róla. Ebben közrejátszott a csapat első balladájának videója, amit az MTV is sokszor sugárzott (lásd alább). Ettől függetlenül a korong egy vérbéli thrash alkotás, bár annyi klasszikus dalt nem érlelt, mint az előző "The New Order"-ről, vagy a debütáló "The Legacy"-ről.

A "Practice What You Preach" a Testament legnagyobb példányszámban eladott nagylemeze.

Dalok:

  1. Practice What You Preach
  2. Prelious Nation
  3. Envy Life
  4. Time Is Coming
  5. Blessed in Contempt
  6. Greenhouse Effect
  7. Sins of Omission
  8. The Ballad
  9. Nightmare (Coming Back to You)
  10. Confusion Fusion (instrumentális)

Tagok:
Chuck Billy – ének
Eric Peterson – gitár
Alex Skolnick – szólógitár
Greg Christian – basszusgitár
Louie Clemente – dob

feca 2015-07-26 17:50:45.

32 évvel ezelőtt (1983. július 25-én), a Megaforce Records gondozásában jelent meg a METALLICA bemutatkozó nagylemeze "Kill 'Em All" címmel. Tuti, hogy nem ez a leginkább kedvelt lemeze a zenekarnak, de a jelentősége bizony óriási, ha azt nézzük, hogy ez a korong nyitotta meg a kapukat a thrash zenekarok előtt, mint első ilyen jellegű nagyobb kiadós megjelenés.

Maga lemez 51 perces, vagyis időben túllép az akkoriban sablonos 40-45 perces anyagokon. További érdekessége, hogy 1983 áprilisában szakadt meg Lars Ulrich-ék és Dave Mustain között a jó kapcsolat (bő két dekádra), amikor is a gityóst kiebrudálták a csapatból. Természetesen ez a szituáció James Hetfield-ékat nem fogta vissza attól, hogy a "Kill 'Em All"-ra felvegyenek 4 Mustain-nel közösen jegyzett szerzeményt (The Four Horsemen, Jump in the Fire, Phantom Lord, és Metal Militia). A későbbi Megadeth alapítót - vélhetően már mindannyunk által ismerve a történteket - KIRK HAMMET váltotta, aki akkoriban az Exodus berkeiben rángatta a tremolót. «Tovább olvasom»

feca 2015-07-21 22:20:05.

28 évvel ezelőtt, 1987. július 21-én jelent meg az amerikai GUNS AND ROSES bemutatkozó nagylemeze "Appetite For Destruction" címmel. Hogy az album mekkora siker lett és lényegében a mai napig sokak számára az etalon korong a csapattól, mi sem jelzi jobban, minthogy 38millió pédány kelt el belőle világszerte és megjelenésekor a USA Billboard 200-as lista első helyén nyitott. A Rolling Stone magazin "Minden idők legjobb bemutatkozó albuma" listán a negyedik helyre került. A megjelenés után sokat az új Rolling Stones-ként könyvelték el a bandát.

Mitől különleges ez a korong? A titka viszonylag egyszerű: zsigeri rock'n'roll hallható rajta nem kevés punk-os elemmel megspékelve, remek szólókkal, fogós/ragadós refrénekkel és valami nagyon különleges énekstílussal. Nem is kell ezt ragozni, hanem csak előszedni és belevetni magad a dzsungelbe!

Dalok:
1. Welcome To The Jungle
2. It's So Easy
3. Nightrain
4. Out Ta Get Me
5. Mr. Brownstone
6. Paradise City
7. My Michelle
8. Think About You
9. Sweet Child O' Mine
10. You're Crazy
11. Anything Goes
12. Rocket Queen

Tagok:
Axl Rose – ének, szintetizátorok, ütőhangszerek
Slash – gitár és akusztikus gitár
Duff McKagan – basszusgitár, háttérvokál
Izzy Stradlin – ritmusgitár, háttérvokál
Steven Adler – dob

feca 2015-07-21 21:28:54.

Vannak albumok, amikre nem lehet azt mondani, hogy "te jó ég, hogy elszaladt az idő"! Ugyanis ezek még megszületésünk előtt napvilágot láttak és míg mi az óvodában gyerekeskedtünk, az közben klasszikussá érett. Egyik ilyen nagy kedvenc és klasszikus a BLACK SABBATH 44 évvel (1971. július 21.) ezelőtt megjelent, "Master of Reality" című nagylemeze, mely az elmúlt 30 évben zenekarok sokaságára gyakorolt jótékony hatást, kezdve a teljes doom-stoner scénával.

A korong Los Angeles-ben lett rögzítve és a csapat számára - akik ekkor már az előző "Paranoid" sikere miatt fürödtek a sikerben, és a spangli jóformán ki sem esett a szájukból (halld lemezt inditó köhögést...) -  is meglepetés volt, hogy az a brit listák 5., míg az USA 200-as Billboard listája 8. helyén nyitott. Az Egyesült Államokban már az első nap bearanyozódott a "Master Of Reality" és azóta már a kétszeres platina státuszt is megérte, több mint 2millió eladott példányszámmal.

A kor kísérletező szelleme elkapta a csapatot, viszont ez azt jelenti esetükben, hogy még többet voltak képesek kihozni magukból, mint amúgy. Sikerült minden kommersz dologtól távol kerülni és mégis végtelenül fogós dallamokat kreálni úgy, hogy még két rövid instrumentális tétel is felfért az amúgy csak 8 dalos korongra.

Dalok:
1. Sweet Leaf
2. After Forever
3. Embryo (instrumentális)
4. Children of the Grave
5. Orchid (instrumentális)
6. Lord of This World
7. Solitude
8. Into the Void

Tagok:
Ozzy Osbourne – ének
Tony Iommi – gitár, szintetizátor az "After Forever" dalban, fuvola és zongora a "Solitude" dalban
Geezer Butler – basszusgitár
Bill Ward – dob

feca 2015-07-07 20:49:00.

23 évvel ezelőtt, 1992. július 7-én jelent meg a DREAM THEATER 2. nagylemeze "Images And Words" címmel. Ez volt a progresszív metal csapat első albuma James LaBrie énekessel, mellyel azonnal a megjelenés után a progresszív rock/metal csapatok legnagyobbjai közé kerültek, köszönhetően többek közt a nyitó "Pull Me Under"-nek, melyet előszeretettel játszottak az USA-beli rádiók és klipjét a korabeli MTV.

A korongon található a "Metropolis—Part I: "The Miracle and the Sleeper"" című szerzemény, mely egy olyannyira komplex darab, amilyet talán egy zenekart sem írt azidáig. A dal viszont - mint címéből is kiderül - csak első része egy kétrészes alkotásnak, melyet a második fejezetét a későbbi "Change Of Seasons" kislemezhez szerették volna megírni, de időközben akkorára terebélyesedett, hogy ebből született meg 1999-ben a "Metropolis - Part II: "Scenes From A Memory"" című teljes hosszúságú remekű.

Maga az "Images And Words" az amerikai Billboard 200-as lista 61. helyén, míg a Billboard Top Heatseekers lista 2. helyén nyitott. Az album mellé 3 single-t is kihozott az Atco Records: Pull Me Under, Take The Time, Another Day, melyek mindegyike bekerült a Billboard Hot Mainstream Rock Tracks legjobb 50-es listájába.

Az "Images And Words" a DREAM THEATER egyetlen olyan albuma, mely elérte az aranylemezes státuszt.

Dalok:
1 - Pull me Under - 00:00
2 - Another Day - 8:18
3 - Take the Time - 12:42
4 - Surrounded - 21:00
5 - Metropolid pt.1: The Miracle and the Sleeper - 26:27
6 - Under a Glass Moon - 35:56
7 - Wait for Sleep - 42:59
8 - Learning to Live - 45:31

Tagok:
James LaBrie - ének
Kevin Moore - billentyűk
John Petrucci - gitár
John Myung - basszusgitár
Mike Portnoy - dobok

feca 2015-07-05 13:13:12.

27 évvel ezelőtt. 1988. július 5-én jelent meg a SLAYER egyik legmeghatározóbb negylemeze a "South of Heaven". A villámgyors thrash apokalipszis "Reign In Blood" után ez a korong több újdonságot tartogatott, melyek közé már maga a címadó is bele tartozik, nem beszélve a záró "Spill The Blood"-ról. Tudod, akusztikus témák, meg dallamok... Ahogy később a tagok beszéltek az előzőekhez képest belassult albumról: "a "Reign in Blood"-on tapasztalt gyorsaságot már nem volt értelme tovább fokozni."

Érdekességek:

  • a SLAYER egyetlen, saját stúdiólemezen fellelhető feldolgozása itt található a Judas Priest "Dissident Aggressor"-jának képében.
  • a "Cleanse The Soul" című szerzeményt a gitáros Kerry King a zenekar történetének fekete foltjának tekinti, annyira gyűlöli a dalt.
  • A címadó "South of Heaven" és a "Mandatory Suicide" mind máig szerves részei egy SLAYER koncert repertoárjának, de néha előszedik a "Silent Scream"-et és a "Spill The Blood"-ot is.

Több mindent megtudhatsz a lemezről és annak készítési folyamatáról, ha Jeff Hanneman halála utáni megemlékezésünket olvasod el.

Dalok:
1. South of Heaven (Hanneman-Araya)
2. Silent Scream (Hanneman/King-Araya)
3. Live Undead (Hanneman/King-Araya)
4. Behind The Crooked Cross (Hanneman)
5. Mandatory Suicide (Hanneman-King/Araya)
6. Ghost of War (Hanneman-King/King)
7. Read Between The Lies (Hanneman-King/Araya)
8. Cleanse The Soul (Hanneman-King/Araya)
9. Dissident Aggressor (Downing/Tipton-Halford)
10. Spill The Blood (Hanneman)

Tagok:
Tom Araya – basszusgitár, ének
Jeff Hanneman – gitár
Kerry King – gitár
Dave Lombardo – dobok

feca 2015-07-02 19:49:30.

24 évvel ezelőtt, 1991. július 2-án jelent meg ALICE COOPER egyik legszeretettebb újabbkori műve, a "Hey Stoopid". A horror nagymestere már az előző "Trash" című anyaggal visszakerült a 80-as években elvesztett pozíciójába, de ez a korong túlmutat azon is slágeresség és fogósság tekintetében. Alice annyira nem kispályázott, hogy a kor legismertebb előadóit (Slash (akkor még a Guns N' Roses tagjaként), Ozzy Osbourne, Vinnie Moore, Joe Satriani, Steve Vai, Nikki Sixx és Mick Mars (mindkettő a Mötley Crüe-ből)) hívta el a 19. nagylemezére vendégként. «Tovább olvasom»

feca 2015-07-01 08:35:42.

1987. július  1-én, azaz immáron 28 évvel ezelőtt jelent meg az Earache Records gondozásában a grindcore atyjainak bemutatkozó nagylemeze "Scum" címmel. Az első NAPALM DEATH korong felvételi Birmingham-ben készültek a Rich Bitch Studios-ban.

Érdekességek:

  • Az album borítóját a később a Carcass-ból megismert Jeff Walker készítette.
  • A lemez "You Suffer" című szerzeménye bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint minden idők legrövidebb dala, a maga 1.316 másodperces hosszával.

Dalok:
A1 Multinational Corporations
A2 Instinct of Survival
A3 The Kill
A4 Scum
A5 Caught... In a Dream
A6 Polluted Minds
A7 Sacrificed
A8 Siege of Power
A9 Control
A10 Born on Your Knees
A11 Human Garbage
A12 You Suffer
B1 Life?
B2 Prison Without Walls
B3 Point of No Return
B4 Negative Approach
B5 Success?
B6 Deceiver
B7 C.S.
B8 Parasites
B9 Pseudo Youth
B10 Divine Death
B11 As the Machine Rolls On
B12 Common Enemy
B13 Moral Crusade
B14 Stigmatized
B15 M.A.D.
B16 Dragnet

feca 2015-06-24 15:12:48.

1984. június 24.  Ezen a napon - immáron 31 évvel ezelőtt! - jelent meg a svájci CELTIC FROST bemutatkozó kislemeze "Morbid Tales" címmel. Az azóta már bőven kultikussá érett mini 6 szerzeményt (az USA vezerizó 2-vel többet) tartalmazott, melyek lényegében mindegyikére rámondhatjuk, hogy klasszikus darab, és azóta már szinte mindegyik megélt 1-1 feldolgozást is, nem beszélve arról, hogy teljes tribute album jelent meg 1996-ban, ahol a zenekar előtt tisztelgett az akkori black metal műfaj krémje.

A Tom G. Fisher Warrior vezette csapat már korábbról ismert volt az akkori extrém metal kedvelők előtt, hiszen a HELLHAMMER, a Celtic Frost elődje nem kevésbé számít kultikus bandának, mint a nagyobb nyilvánosságot elért utódja. Maga a kislemez egy rakás csapatot inspirált és inspirál azóta is, emiatt a black metal egyik alap albumaként tartják számon (nem kevésbé fontos az egy évvel később megjelent "Emperor's Return"!). A formáció már a 80-as évek közepe táján alkalmazta a corpse paint nevezetű arcfestétst, mely azóta a teljes black metal mezőny külsőségeinek egyik jellemzője lett. A zenei vonal, amik az EP-n hallható lényegében thrash metal, de nagyon sajátos játékkal és énekkel elővezetve, melyek a későbbi albumokon is védjegyei voltak a Celtic Frostnak, majd manapság már a Triptykon nevű bandának, ahol Warrior mester továbbra is hozza a tőle megszokott súlyos zenéket.

Dalok:
1. "Into the Crypts of Rays"
2. "Visions of Mortality"
3. "Dethroned Emperor" (USA bónusz)
4. "Morbid Tales" (USA bónusz)
5. "Procreation (Of the Wicked)"
6. "Return to the Eve"
7. "Danse Macabre"
8. "Nocturnal Fear"

Tagok:
Tom Gabriel Fischer - gitár-ének
Martin Eric Ain - basszusgitár
Stephen Priestly - dobok

feca 2015-06-24 08:30:28.

25 évvel ezelőtt, 1990 június 25-én, a Roadrunner Records gondozásában jelent meg az amerikai death metal egyik emblematikus zenekarának bemutatkozó nagylemeze. A Glen Benton vezette DEICIDE saját magáról elnevezett debütje az évek során méltán vívta ki a klasszikus death metal lemez státuszt, hiszen a 10 tételes anyag mindent tartalmaz, amiről a műfajnak szólnia kell. Sőt!  Brutális, horzsoló riffek, veszett szólók, agyament ének és nyiltan sátánista szövegvilág. Ha valakinek rémlik még, az akkori frontember egy fordított keresztet karcolt a homlokába, melynek nyoma mai napig látszik a közeli felvételeken. «Tovább olvasom»

feca 2015-06-22 13:16:47.

1993-ban ezen a napon jelent meg a foridai DEATH 5. nagylemeze "Individual Thought Patterns" címmel. A csapat továbbra is azon az úton haladt tovább, ahol az 1991-es "Human"-en elindult, vagyis a death metal megtoldották progresszív hatásokkal, furcsa, csakis a bandára jellemző megoldásokkal. Ha manapság megemlítjük az albumot rögzítő gárda felállását (alább), akkor minden igazhitű metal rajongónak bekönnyezik a szeme a nevek hallatán. 

Dalok:
01. Overactive Imagination
02. In Human Form
03. Jealousy
04. Trapped In A Corner
05. Nothing Is Everything
06. Mentally Blind
07. Individual Thought Patterns
08. Destiny
09. Out Of Touch
10. The Philosopher

Tagok:
Chuck Schuldiner - gitár, ének , producer
Andy LaRocque (King Diamond zenekara) - gitár
Steve DiGiorgio (akkoriban Sadus) - Fretless basszusgitár
Gene Hoglan (akkoriban Dark Angel) - dob

feca 2015-06-04 09:54:52.

Hihetetlen, de ma negyedszázados (megjelent: 1990. június 4-én) a svéd death metal alappilérének is tekinthető alkotás, az ENTOMBED "Left Hand Path"-ja. Ez volt a Nihilst-ről átkeresztelkedett banda bemutatkozó albuma, melyekre olyan klasszikusok kerültek fel, mint a címadó, a "Revel In Flesh", vagy a "Bitter Loss". A lemez elejétől a végéig ütős dalokat tartalmaz, mindezt megspékelve olyan "Buzzsaw"-nak, a későbbiekben elnevezett gitárhangzással, melyet azóta is másolnak, a zömében északi zenekarok. Azzzal a hangzással, melyet a Stockholm-i Sunlight Studio-ban alkottak meg, megalapozva ezzel annak hírnevét hosszú-hosszú időre.

A korong a címét a modern sátánizmus egyik atyjának tekintett Anton LaVey "Fekete Biblia"-jából kölcsönözte a csapat gitárosa Alex Hellid. Ezen kívül a címadó dal közepén felhangzó, sejtelmes dallam is át lett véve, méghozzá az "Agyrém (Phantasm)" című 1979-es amerikai horror filmből.

Dalok:
1.    Left Hand Path
2.    Drowned
3.    Revel in Flesh
4.    When Life Has Ceased
5.    Supposed to Rot
6.    But Life Goes On
7.    Bitter Loss
8.    Morbid Devourment
9.    Abnormally Deceased
10.    The Truth Beyond
11.    Carnal Leftovers
12.    Premature Autopsy

Tagok:
Lars Göran Petrov - Ének
Uffe Cederlund - gitár, basszusgitár
Alex Hellid - gitár
Nicke Andersson - dobok, basszusgitár

feca 2015-05-25 19:36:45.

1983. május 25-én, azaz 32 éve jelent meg a Black Sabbath-ot elhagyó énekes Ronnie James Dio első szólólemeze "Holy Diver" címmel. Ez volt az első saját nagylemeze a megjelent 10 közül, melyet mind a mai napig sokan a legjobbnak tartanak a teljes katalógust tekinve. A korong az USA-ban 1984 szeptemberében bearanyozódott, míg a megjelenés után 6 évvel, 1989-ben elérte a platina (1millió példány) státuszt.

Az anyag egyik érdekessége, hogy annak talán leghíresebb szerzeményét a "Rainbow In The Dark"-ot Dio nem is szerette volna megjelentetni annyira gyűlölte. A csapat tagjai győzték meg arról, hogy van potenciál a dalban. Így született meg a heavy metal történetének egyik slágere.

A "Holy Diver"-t 2005-ben újból kiadta a Rock Candy Records.

Dalok:
Stand Up and Shout 3:15
Holy Diver 5:54
Gypsy 3:39
Caught in the Middle 4:15
Don't Talk to Strangers 4:53
Straight Through the Heart 4:32
Invisible 5:26
Rainbow in the Dark 4:15
Shame on the Night 5:20

Tagok:
Ronnie James Dio – ének, billentyűk
Vivian Campbell – gitár
Jimmy Bain – basszusgitár, billentyűk
Vinny Appice – dob

feca 2015-05-25 12:37:41.

Ebben az évben jelent meg a német MORGOTH visszatérőnek nevezhető albuma 19 év szünet után, mely már valószínűleg soha sem fogja kivívni azt az elismerést, amit a ma 22 évvel ezelőtt megjelent "Odium" ért el a death metal felségvízein evezve. A Century Media gondozásában megjelent album némi eltérést, és egyben fejlődést is mutat a két évvel korábbi korábbi "Cursed"-hez, mely sok ősrajongó abszolút kedvence a mai napig is, szakítva annak szigorú death-doom mivoltával. Viszont az is igaz, hogy a rájuk jellemző stílusjegyek megmaradtak, és az extremitás is csak némileg szenvedett csorbát, összevetve az előző anyagokkal. A legnagyobb erénye a lemeznek mégis a jól felépített dalokban és a változatosságban rejlik.

Dalok:
Resistance
The Art of Sinking
Submission
Under the Surface
Drowning Sun
War Inside
Golden Age
Odium

Tagok:
Marc Grewe - ének
Harold Busse - gitár
Carsten Otterbach - gitár
Sebastian Swart - basszusgitár
Rüdiger Hennecke - dobok/billentyűk

feca 2015-05-24 13:34:51.

21 évvel ezelőtt, 1994. május 24-én, akkoriban a katolikus egyház egyik legnagyobb ünnepe, a Pünkösd után, egy nappal jelent meg az egyik legjelentősebb black metal lemez a műfaj történetében. A sátáni, és nem csak alibi gonosz, hanem igazi Sötöt hangulatot árasztó, a hallgatóra sűrű homályként rátelepedő "De Mysteriis Dom Sathanas" írása még 1987-ben elkezdődött, de a körülmények úgy hozták, hogy megjelenésére 7 évet kellett várnia a rajongóknak. Két haláleset is hátráltatta ennek napvilágra jövetelét: 1991-ben, a banda énekese Dead lett öngyilkos, míg 1993-ban a zenekarvezető Euronymus-t gyilkolta meg brutálisan a Burzum feje, de akkoriban a MAYHEM tagjává is váló, Varg Vikernes.

A lemezt végül Csihar Attila, az akkoriban már kultikus státuszt elért magyar Tormentor vokalistája énekelte fel, aki rá 10 évvel visszatért a csapatba és mind a mai napig tagja annak.

Meggyőződésem, hogy a "De Mysteriis Dom Sathanas"-nál súlyosabb, pusztítóbb és gonoszabb hangulatú, de zeneileg mégis összetettnek mondható albumot még senkinek sem sikerült a világraszülnie.

Dalok:
1. Funeral Fog
2. Freezing Moon
3. Cursed in Eternity
4. Pagan Fears
5. Life Eternal
6. From the Dark Past
7. Buried by Time and Dust
8. De Mysteriis Dom Sathanas

Tagok:
Euronymous – gitár
Varg Vikernes – basszusgitár
Hellhammer – dob
Csihar Attila – ének
Dead – dalszövegek

feca 2015-05-20 08:11:17.

30 évvel ezelőtt ezen a napon (1985. május 20.) jelnet meg az amerikai power metalos SAVATAGE második, "Power Of The Night" című nagylemeze. Az album produceri munkálatait Max Norman végezte, aki később más sikeres heavy metal korongon is ügyködött. Ez az utolsó Savatage album, melyen Keith Collins kezeli a basszusgitárt. Jon és Criss Oliva nem volt elégedett a játékával, ezért egyes részeket újra fel kellett játszani. Collinst Johnny Lee Middleton váltotta fel 1986-ban, aki mind a mai napig a félig még létező zenekar tagja.

Dalok:

  1. Power of the Night
  2. Unusual
  3. Warriors
  4. Necrophilia
  5. Washed Out
  6. Hard for Love
  7. Fountain of Youth
  8. Skull Session
  9. Stuck on You
  10. In the Dream

feca 2015-05-12 07:49:30.

1992. május 11-én jelent meg az IRON MAIDEN 9. nagylemeze "Fear Of The Dark" címmel. Ez volt a brit csapat második albuma, melyet Adrian Smith gitáros nélkül,  Janick Gers-szel rögzítettek. Adrian hiánya, az 1988-as "Seventh Son Of A Seventh Son" sikere és a '90-es "No Prayer For The Dying" buktája utáni rajongói csalódottság kísérte a zenekart az album megjelenése után, de még így is a UK charts első helyén debütált az anyag, és az USA-ban is jól fogyott (2008-ig közel félmillió darabot adtak el belőle). Hazájukban harmadízben sikerült a dobogó első helyére kerülni egy friss megjelenéssel. Az 1993-as  lemezbemutató turnén mindössze két dalt játszottak az új albumról - "Afraid to Shoot Strangers" és a címadó - melyek közül az utóbbi a banda '80-as éra utáni legismertebb dalává vált az idők folyamán.

Bruce Dickinson énekes az album turnéja után (Okioban 1992. november 4.) kiszállt az IRON MAIDEN-ből, hogy szólóprojektjére összpontosítson, mellyel a '90-es évek második felében nagyobb sikereket sikerült elérnie, mint korábbi csapatának Blaze Bayley énekessel.

Dalok:
1. Be Quick or Be Dead
2. From Here to Eternity
3. Afraid to Shoot Strangers
4. Fear Is the Key
5. Childhood's End
6. Wasting Love
7. The Fugitive
8. Chains of Misery
9. The Apparition
10. Judas Be My Guide
11. Weekend Warrior
12. Fear of the Dark

Tagok:
Bruce Dickinson – ének
Dave Murray – gitár
Janick Gers – gitár
Steve Harris – basszusgitár, produceri munkák
Nicko McBrain – dobok


 

feca 2015-05-11 12:11:06.

28 évvel ezelőtt, 1987. május 11-én látott napvilágot a teljes black metal mezőny egyik legfontosabb nagylemeze. A svéd BATHORY mindenképpen stílusalapítónak tekinthető, hiszen mind a sátánista/istentagadó vonal, mind az epikus köntösbe öltöztetett viking mondavilág megjelent témáik közt, melyek aztán a '90-es évek első felének, leginkább norvég bandáinál járatódtak csúcsra. Az "Under The Sign Of The Black Mark" mindenezen hangulatoknak, stílusoknak az alapja. Quorthon, a csapat agya, ezen, a horda 3. albumán még rendszeresen visszautal az előző két nagylemez  sötét és gonosz világára, de már tetten érhetők az epikusabb elgondolások is, melyek a későbbiekben válnak a zenekar védjegyévé.

Érdekességek:

A döngölősen zakatoló, de egyébként kegyetlen "Equimanthorn" című dal a "Gummo" című amerikai filmdráma egyik betétdala lett olyan előadók nótáival egyetemben, mint az Absu, a Burzum, a Brujeria.

A borítót egy Gunnar Silins nevű festő követte el (a Hypocrisy-nek is készített), míg az azon látható Sátánt megtestesítendő, egy Leif Ehrnborg nevű body builder állt modellt.

Dalok:
SIDE A - Darkness

1. Nocternal Obeisance
2. Massacre
3. Wonam Of Dark Desires
4. Call From The Grave
5. Equimanthorn

SIDE B - Evil

6. Enter The Eternal Fire
7. Chariots Of Fire
8. 13 Candles
9. Of Doom...
10. (Outro)

Tagok:
Quorthon – elektromos gitár, basszusgitár, szintetizátor, ének, szövegek
Paul Pålle Lundburg – dob
Christer Sandström – kiegészítő basszusgitár

feca 2015-05-10 19:27:41.

31 évvel ezelőtt a mai napon született meg a TWISTED SISTER legsikeresebb nagylemeze, a "Stay Hungry". A New York-i klubéletből 1984-ben a nagyszínpadra kikerült zenekar sokat köszönhet az album és a csapat legismertebb szerzeményének a "We're Not Gonna Take It"-nek. A dalra ráadásul nem csak a rockerhad harapott rám hanem a  PMRC's 'Filthy 15 nevű jogvédő szervezet is, akik azt állították, hogy a dal erőszakos viselkedésre ösztönöz. Ennek ellenére, sőt, valójában a tiltott gyümölcsnek kikiálltott általános közvélekedésnek köszönhetően egyre többen vásárolták meg a lemezt, mely azóta több mint 3 millió példányban kelt el, és 11 évre rá elérte a platina státuszt. A korongon a már említett szerzeményen kívül olyan klasszikussá érett dalok szerepeltek, mint a "The Price", az "I Wanna Rock", vagy a "Burn In Hell".

A banda énekese Dee Snider megjelent a szenátus kereskedelmi bizottsága előtt és arról tanúskodott, hogy a dalaik kifejezetten lírai témákat ölelnek fel.

20 évvel az album megjelenése után az anyag újrakevert változatban és bónusz dalokkal megspékelve is napvilágot látott "Still Hungry" címmel.

Dalok:
1. Stay Hungry
2. We're Not Gonna Take It
3. Burn In Hell
4. Horror-Teria
5. I Wanna Rock
6. The Price
7. Don't Let Me Down
8. The Beast
9. S.M.F.

Tagok:
Dee Snider - ének
Eddie "Fingers" Ojeda - szóló és ritmusgitár, háttér vokál
Jay Jay French - szóló és ritmusgitár, háttér vokál
Mark "The Animal" Mendoza - basszusgitár
A. J. Pero - dob- és ütőhangszerek

feca 2015-05-03 09:57:22.

Bátran elmondható, hogy holland PESTILENCE minden lemezén valami különleges zenei csemegével rukkolt elő ("Maleus Malificarum" - thrash/death; "Consuming Impulse" - death metal a javából; "Testimony of The Ancients" - death metal, de már más elemek felhasználásával), melyeket áthatotta egy csak rájuk jellemző egyedi hangulat. Ezek közül is talán a legkülönlegesebb, legfurcsább, és nem utolsó sorban, a régi rajongók zöme által leginkább gyűlölt korong, a csapat 1993. május 3-án napvilágot látott lemeze a "Spheres", mely oly annyira sajátos, hogy azóta sem született hozzá fogható atmoszférával rendelkező anyag a műfajon belül.

A lemezt az 1991-es "Testimony of The Ancients"-et rögzítő csapat játszotta fel, némi módosítással. A basszusgitáros szerepét a zseniális Tony Choy-tól (lásd még: Cynic, Atheist) a szintén zseni, de akkoriban még nem befutott névnek számító holland Jeroen Paul Thesseling vette át, aki azóta már a német technikás-prog-death metalos OBSCURA oszlopos tagjának számít.

Ez volt a csapat, lényegében egyetlen olyan albuma, ahol szerepet kaptak a gitár szintetizátorok, vagy a fúziós jazz elemek. Ha megnézzük az 1993-ben megjelent többi albumot, akkor kijelenthetjük, hogy ez volt a progresszív death metal NAGY éve, hiszen mind a Pestilence, a Death, a Cynic és az Atheist új albummal rukkolt elő, melyek mindegyike korszalkotóvá vált az idők folyamán.

A PESTILENCE ez után a lemez után feloszlott és csak 2009-ben ("Resurrection Macabre") jelentkezett új albummal, ami a régiek fényében jobb, ha nem is történt volna meg. Ugyanez érvényes ez ez után kiadott "Doctrine" és "Obsideo" albumokra.

Dalok:
1. Mind Reflections
2. Multiple Beings
3. The Level of Perception
4. Aurian Eyes
5. Soul Search
6. Personal Energy
7. Voices from Within
8. Spheres
9. Changing Perspectives
10. Phileas
11. Demise of Time

Tagok:
Patrick Mameli - gitárok, gitár szintetizátorok, ének
Patrick Uterwijk - gitárok, gitár szintetizátorok
Jeroen Paul Thesseling - basszusgitár
Marco Foddis - dobok

feca 2015-05-02 21:32:38.

24 évvel ezelőtt ezen a napon (május 2.) jelent meg a floridai MORBID ANGEL második nagylemeze a "Blessed Are The Sick". A tampai Morrisound-ban felvett anyag még nem hozta el a bandának azt a fajta áttörést, mint amit a két évvel későbbi "Covenant", de így is a death metal egyik legalapvetőbb darabjaként tekintenek rá a műfaj kedvelői. Ezen az albumon teljesedett ki a banda stílusa, ahol épp úgy megjelentek a lassan őrlő témák, mint a brutális csépelések, vagy éppen helyenként az akusztikus elemek. Ez utóbbihoz kapcsolható vélhetően az, hogy Trey Azagthoth gitáros Mozart-nak ajánlotta a lemezt.

A korong négy szerzeménye az 1986-os keltezésű, de csak 1991 szeptemberében megjelent "Abominations of Desolation" című kultikus demóról származik.

A remek, és egyben a lemez hangulatához is tökéletesen illeszkedő borító, Jean Delville belga festő munkája. Az 1894-ben készült kép címe: The Treasures of Satan (A Sátán kincsei).

Dalok:
1. Intro
2. Fall From Grace
3. Brainstorm
4. Rebel Lands
5. Doomsday Celebration
6. Day Of Suffering
7. Blessed Are The Sick/Leading The Rats
8. Thy Kingdom Come
9. Unholy Blasphemies
10. Abominations
11. Desolate Ways
12. The Ancient Ones
13. In Remembrance

Tagok:
Trey Azagthoth: gitárok és billentyűs hangszerek
Pete Sandoval: dobok
Richard Brunelle: elektromos és akusztikus gitárok, billentyűs hangszerek
David Vincent: ének, basszusgitár

feca 2015-04-27 07:36:19.

A napokban ünnepli a 28. éves születésnapját az egyik legegyedibb hangú thrash metal alakulat bemutatkozó nagylemeze a "The Ultra-Violence". A DEATH ANGEL talán a legalábecsültebb csapat Bay Area-i színtérről, hiszen zeneileg többet voltak képesek nyújtani, mint kortársaik (lásd az instrumentális címadó dalt). A Fülöp-szigeteki származású énekessel dolgozó csapat (mind a mai napig Mark Osegueda áll a mikrofon mögött) ezek után még két, azóta szintén klasszikussá érett albumot jelentetett meg ("Frolic Through The Park", "Act III"), melyek hangulatát, mint a mai napig senki sem volt képes leutánozni.

A "The Ultra-Violence" (a cím Stanley Kubrick rendező által készített "Mechanikus narancs" című filmjéből eredeztethető) elkészítésekor a srácok átlagéletkora nem érte el a 20 évet, de ezen infók közül is a legérdekesebb, hogy Andy Galeon dobos mndössze 14 éves volt akkoriban. 

Dalok:
Thrashers
Evil Priest
Voracious Souls
Kill as One
The Ultra-Violence (instrumentális)
Mistress of Pain
Final Death
I.P.F.S.

Tagok:
Mark Osegueda - ének
Rob Cavestany -  gitár, háttérvokál
Dennis Pepa - basszusgitár, háttérvokál
Andy Galeon - dibik
Arnie Tan - ütőhangszerek

feca 2015-04-23 09:43:27.

24 éve, a Peaceville Records gondozásában jelent meg a földkerekség egyik legbetegebb, mégis stílusalapító zenekarának, a floridai AUTOPSY-nak a második nagylemeze "Mental Funeral" címmel. A mű legfőbb jellemzői: brutális, sötét és pusztító. Chris Reifert dobos-énekes-alapító (a DEATH korai érájának is tagja volt) ezen a korongon egy igazi, ma már oldschool-nak nevezett death-doom szörnyeteget szűlt a világra, melyet beteges, horrorisztikus, szadista és belezős szövegek "tarkítanak". A doom-os belassulások adják a legbaljósabb hangulati elemeit az anyagnak, melyek a zakatolós és sajátos death metal témákkal együtt adják meg az korong igazi ízét.

A banda szerencsére mai napig alkot és egy tapottat sem tértek le a korai időkben kitaposott ösvényről.

Dalok:

  1. Twisted Mass of Burnt Decay
  2. In the Grip of Winter
  3. Fleshcrawl
  4. Torn from the Womb
  5. Slaughterday
  6. Dead
  7. Robbing the Grave
  8. Hole in the Head
  9. Destined to Fester
  10. Bonesaw
  11. Dark Crusade
  12. Mental Funeral

Tagok:

  • Chris Reifert – Ének, dobok
  • Danny Coralles – gitár
  • Eric Cutler – gitár és ének a "Slaughterday" című dalban
  • Steve Cutler – basszusgitár
feca 2015-04-15 14:16:06.

Kereken 30 évvel ezelőtt jelent meg a New Jersey-i OVERKILL bemutatkozó nagylemeze. A "Feel The Fire" címűre keresztelt korong a Megaforce Records gondozásában látott napvilágot 1985 április 15-én. A 10 dalos anyagot bátran nevehetjük klasszikus thrash anyagnak, hiszen mind a mai napig a koncertprogram részét képezik az olyan dalok, mint a "Rotten To The Core", a névadó "Overkill", vagy a tempós "Hammerhead".

Tagok:
Bobby "Blitz" Ellsworth – ének
Bobby Gustafson – gitár
Rat Skates – dobok
D.D. Verni – basszusgitár

Dalok:
1. Raise the Dead
2. Rotten to the Core
3. There's No Tomorrow
4. Second Son
5. Hammerhead
6. Feel the Fire
7. Blood and Iron
8. Kill at Command
9. Overkill
10. Sonic Reducer (The Dead Boys feldolgozás)

feca 2015-04-07 18:45:42.

Ma ünnepli 28. éves születésnapját a DAVID COVERDALE vezette WHITESNAKE 1987-ben megjelent, leginkább kedvelt, a banda nevére keresztelt nagylemeze. Ez volt a csapat történetének 7. albuma, mely elkészítésének az akkor már jól ismert BOB ROCK producerrel és JOHN SYKES gitárossal futottak neki. Ennek eredményeként a korong a Billboard lista 2. helyére robbant be, és azóta már elérte a nyolcszoros platina státuszt. A felvételek után Coverdale és Sykes megromlott viszonya miatt a turnét egy más felállású (Adrian Vandenberg, Vivian Campbell, Rudy Sarzo, és Tommy Aldridge) bandával kezdte és játszotta végig a csapat.

A lemez érdekessége, hogy a két dal ("Here I Go Again" és "Crying In The Rain") már korábban megíródott és fel is került az 1982-es "Saints And Sinners" korongra. A "Still of the Night" ellenben még régebbi és csak demókra került fel még David Deep Purple-s korszakában Ritchie Blackmore közreműködésével.

feca 2015-03-25 19:33:22.

36 évvel ezelőtt (1979. március 24.) jelent meg a MOTÖRHEAD második nagylemeze "Overkill" címmel. Mivel a csapat első, önmaga nevére keresztelt albuma, a rossz marketing miatt eltűnt a sülyesztőben, ez az anyag jelentette a belépőt a rock/metal világába. Az 1978 decemberétől 1979 január végéig tartó felvételek olyan darabokat hoztak a felszínre, mint a címadó, a "No Class", vagy a "Stay Clean". 

A lemez, melyet a mai napig sokan a csapat legnagyobb klasszikusának gondolnak, olyan jól fogyott, hogy a brit eladási listák 24. helyén nyitott. 

A oldal
Overkill – 5:12
Stay Clean – 2:40
(I Won't) Pay Your Price – 2:56
I'll Be Your Sister – 2:51
Capricorn – 4:06

B oldal
No Class – 2:39
Damage Case (Clarke, Kilmister, Taylor, Mick Farren) – 2:59
Tear Ya Down – 2:39
Metropolis – 3:34
Limb from Limb – 4:54

Tagok:
Ian 'Lemmy' Kilmister – basszusgitár, ének
'Fast' Eddie Clark – gitár, ének
Phil 'Philthy Animal' Taylor – dobok

feca 2015-03-22 09:57:19.

1987 március 22-én látott napvilágot a New York-i ANTHRAX máig legkedveltebb nagylemeze, az "Among The Living". Ez volt a banda 3. korongja, melyet a Megaforce Worldwide/Island gondozott. Scott ian-ék koncertjeinek mind a mai napig az erről a lemezről származó dalok alkotják a gerincét.

A oldal
1. Among the Living 5:16
2. Caught in a Mosh 5:00
3. I Am the Law 5:57
4. Efilnikufesin (N.F.L.) 4:54
5. A Skeleton in the Closet 5:32

B oldal
1. Indians 5:40
2. One World 5:56
3. A.D.I./Horror of It All 7:49
4. Imitation of Life 4:2

Tagok:
Joey Belladonna – ének
Dan Spitz – szólógitár
Scott Ian – ritmusgitár, háttérvokál
Frank Bello – basszusgitár, háttérvokál
Charlie Benante – dobok

feca 2015-03-10 10:20:24.

Ma, azaz március 10-én 31 éves a chicagoi TROUBLE bemutatkozó nagylemeze a "Psalm 9". A korongot az első doom metal lemezek közé sorolják mind a mai napig, melyen producerei nem kisebb alakok voltak, mint Brian Slagel (Metal Blade Records alapító) és Bill Metoyer, akikkel abban az időben a Slayer is együtt ügyködött. A banda már akkor kivívott magának egy kultikus státuszt, melyet sajnos az eltelt évek során sem sikerül átlépniük. 

Az 1991-ben kiadott CD verzión bónuszként szerepel a CREAM együttes 1967-es "Tales of Brave Ulysses" című szerzeményének az átirata.

Dalok:
1. The Tempter
2. Assassin
3. Victim of the Insane
4. Revelation (Life or Death)
5. Bastards Will Pay
6. The Fall of Lucifer
7. Endtime
8. Psalm 9

Tagok:
Eric Wagner - ének
Bruce Franklin - gitárok
Rick Wartell - gitárok
Sean McAllister - basszusgitár
Jeff Olson - dobok

feca 2015-03-09 08:16:53.

28 évvel ezelőtt, március 9-én jelent meg az ír származású GARY MOORE "Wild Frontier" című nagylemeze. Az anyag két olyan klasszikussá érett szerzeményt is tartalmaz, mint a rádiókedvenc "Loner", vagy az albumot nyitó, a Nightwish által is feldolgozott "Over The Hills And Far Away". A korong egyik érdekessége, hogy dobgéppel lett rögzítve, így a borító sem tartalmazza a dobos nevét. A záró "Johnny Boy" című dal a fiatalon elhunyt egykori zenésztárs és barát Philip Lynott emléke előtt tiszteleg (a bakeliten ez olvasható: For Philip).

Dalok:
A oldal:
Over the Hills and Far Away (5:22)
Wild Frontier (4:14)
Take a Little Time (4:05)
The Loner (5:53)

B oldal:
Friday on My Mind (4:12)
Strangers in the Darkness (4:38)
Thunder Rising (5:42)
Johnny Boy (3:13)

Tagok:
Gary Moore - gitárok, ének
Neil Carter - billentyűs hangszerek és vokál
Bob Daisley - basszusgitár

feca 2015-03-06 13:48:23.

30 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg az újabb kori metal gitározás egyik legnagyobb nagylemeze, a "Rising Force". Az anyag első szólóalbuma a neoklasszikus gitározás megalapítójának, a korábban az Alcatrazz-ban már muzsikált svéd Yngwie Malmsteen-nak. Ez az a nagylemez, ahol első ízben keveredtek a blues hangulatok az olyan klasszikus eladók zenéjével, mint Bach, Paganini vagy Beethoven. Továbbá Malmsteen az első, aki a rock/metal gitározást addig sosem hallott sebességekbe vitte el, és vallotta, hogy több, az mindig több. A "Rising Force" olyan, azóta már instrumentális klasszikusokká érett daloknak adott életet, mint a "Black Star", az "As Above, So Below" vagy  a "Far Beyond The Sun". 

Dalok:
1. Black Star
2. Far Beyond the Sun
3. Now Your Ships Are Burned
4. Evil Eye (based on Johann Krieger's Bourree)
5. Icarus' Dream Suite Op. 4 (based on Remo Giazotto's Adagio in G minor)
6. As Above, So Below
7. Little Savage
8. Farewell  

Tagok:
Yngwie Malmsteen – gitárok, basszusgitár, produceri munkák
Jeff Scott Soto – ének
Jens Johansson – billentyűk
Barriemore Barlow – dobok

feca 2015-03-04 11:00:44.

1986. március 3-án jelent meg a METALLICA "Master of Puppets" című nagylemeze. Az album Flemming Rasmussen producer irányítása alatt készült a koppenhágai Fall stúdióban, a "Ride The Lightning" turnéját követően. A teljes anyag 4 hónap alatt állt össze. 

A "Master of Puppets" minden MTV-s, vagy rádiós támogatás nélkül nyitott az USA Billboard 29. helyén, és azóta már elérte a hatszoros platina státuszt. Az album azon kívül, hogy mindmáig az egyik legkedveltebb METALLICA anyag, ez lett a sajnálatosan elhunyt Cliff Burton basszusgitáros utolsó munkája is egyben. 

Részünkről csak annyit tennénk hozzá, hogy MEGUNHATATLAN KLASSZIKUS!

feca 2015-02-21 15:48:45.

1975-ben ezen a napon jelent meg a shock-rock mesterének, ALICE COOPER-nek a 8. nagylemeze "Welcome To My Nightmare" címmel. Az album mai napig az egyik leginkább érdeklődést keltő Alice Cooper művek közül való, mely egy történetet mesél el, melyben egy Steven nevű srác rémálmaiban utazhatunk dalról-dalra. Az album producere újból Bob Ezrin volt, aki a mai napig keresett producernek számít, és olyan csapatokat emelt óriási szintekre, mint a Kiss (Destroyer), Peter Gabriel (Peter Gabriel I), vagy a Pink Floyd (The Wall). Korábban Alice négy albumánál is vállalta a bába szerepét. 

A "Welcome To My Nightmare" mindössze három hónap alatt aranyozódott be, míg az "Only Woman Bleed" ballada bekerült a Billboard Top 10-be. A korong 1990-ben érte el a platina státuszt. 2011-ben Alice megírta a sztori folytatását "Welcome 2 My Nightmare", mely már közel hozott akkora sikert, mint elődje.

feca 2015-02-17 13:29:02.

28 évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg a MANOWAR 5. nagylemeze "Fighting The World" címmel. Az anyagot, a banda történetében első ízben egy multi, az Atlantic Records gondozta. Vélhetően ennek (is) köszönhető, hogy az album dallamosabb, fogyaszthatóbb, mint pl. az az előtt megjelent, kimondottam epikusnak mondható "Sign of The Hammer". Érdekesség: a korong első kislemezének a címadóját, a "Blow Your Speakers" című dalt a VH1 csatorna beválogatta a 40 legfélelmetesebb (!) heavy metal dal közé.

Dalok:

  1. Fighting the World – 3:46
  2. Blow Your Speakers – 3:36
  3. Carry On – 4:08
  4. Violence and Bloodshed – 3:59
  5. Defender – 6:01
  6. Drums of Doom – 1:18
  7. Holy War – 4:40
  8. Master of Revenge – 1:30
  9. Black Wind, Fire and Steel – 5:17

feca 2015-02-17 10:05:54.

29 évvel ezelőtt, 1986. február 17-én, a Roadrunner Records gondozásában jelent meg KING DIAMOND mester első szólólemeze, melyet a kultikus MERCYFUL FATE szétesése után készített. A fantasztikus, és a heavy metal egyik alapkövének tekinthető "Fatal Portrait"-en hallható hangulatot mind máig nem tudta senki sem megidézni. A zenei teljesítmények szintén kimagaslók, köszönhetően Andy LeRoque és Michael Denner gitárosoknak. Itt még a banda tagja volt az azóta már hosszú ideje a MotörHead soraiban muzsikáló Mikkey Dee dobos, akinek produkciójáról szintén csakis felső szinten beszélhetünk.

Az album első 4 szerzeménye (The Candle, The Jonah, The Portrait és az utolsó Haunted) egy horror sztori. A történet szereplője minden egyes általa meggyújtott gyertyában egy arcot lát, mely egy szót suttog neki: "Jonah". Később talál egy könyvet, melyben olyan varázsigék vannak, melyek kiszabadítják a gyertya fényében élő szellemet. A szellem egy Molly nevű kislányé, aki elmesél neki egy 7 évvel korábbi történetet.

Egy Mrs. Jane nevű asszonyság a négy éves lányát bezárva tartotta egy tetőtéri szobában, míg az meg nem halt. De előtte Mrs. Jane megfesti Molly arcképét és a kandalló fölé függeszti, hogy Molly számára halhatatlan legyen. Viszont a kép egyszer csak megszólal és elmondja az anyjának minden fájdalmát. Ezek után Jane összetöri és kidobja a portrét, majd varázsigéket mormol, hogy távozzon tőle a kislány lelke, de nem sikerül ezzel távol tartania magától, ugyanis a gyermek szelleme állandóan visszatér anyjához és addig kísérti, míg az meg nem őrül.

A későbbiekben King teljesen ráállt a horrortörténetekre, melyekből azóta még 11 darabot préseltek lemezbe.

Dalok:
The Candle 6:38
The Jonah 5:15
The Portrait 5:06
Dressed In White 3:09
Charon 4:14
Lurking In The Dark 3:33
Halloween 4:12
Voices From The Past 1:29
Haunted 3:54

feca 2015-02-16 08:59:49.

25 évvel ez előtt, pontosan 1990. február 16-án jelent meg a DEATH "Spiritual Healing" című klasszikusa. A Chuck Schuldiner vezette csapat az alábbi felállással rögzítette a nyolctételes anyagot: Chuck Schuldiner - gitár/ének, James Murphy - gitár, Terry Butler - basszusgitár, Bill Andrews - dobok. Ez a csapat azon lemeze, melyen a főnök szakított a korábbi 'gore/horror témákkal és a mélyebb, sprituális, valamint társadalmi problémákra (genetikai kísérletek, abortusz) építette szövegeit. A nagylemez borítóját Ed Repka készítette.

Dalok:
1 Living Monstrosity
2 Altering The Future
3 Defensive Personalities
4 Within The Mind
5 Spiritual Healing
6 Low Life
7 Genetic Reconstruction
8 Killing Spree 

feca 2015-02-15 12:36:16.

Az Mk. III., azaz a DEEP PURPLE 3. felállásának első nagylemeze, a "Burn" 1974. február 15-én (41 éve) jelent meg (USA-ban a Warner Bros, míg Angliában az EMI/Purple gondozásában) olyan új tagokkal, mint addig ismeretlen énekes David Coverdale és korábban a Trapeze-ből ismert Glenn Hughes bőgős-énekes. Az album Angliában a lemezlisták 20., míg az USA-ben a 30. helyén nyitott.

Dalok:
1. Burn
2. Might Just Take Your Life
3. Lay Down, Stay Down
4. Sail Away
5. You Fool No One
6. What's Goin' On Here
7. Mistreated
8. "A" 200

feca 2015-02-15 12:03:50.

Bő 20 évvel ezelőtt a Guns And Roses éppen "pihenőjét" töltötte, de a csapat tagjai ez alatt az idő alatt sem tétlenkedtek. A gitáros SLASH egy albumot rakott össze kollégáival (Gilby Clarke ritmusgitár és háttérének, Dizzy Reed billentyűk, Matt Sorum dobok, kiegészülve Mike Inez bőgőssel az Alice In Chains-ből (később OZZY band)), de mivel AXL nem vállalta a dalok feléneklését, ezért Eric Dover énekest kérte fel a Jellyfish-ből, hogy vállalja magára a vokalista szerepét. Az eredmény egy Slash's Snakepit nevű formáció lett, melynek bemutatkozó lemeze (összesen kettő jelent meg) 1995 február. 14-én látott napvilágot "It's Five O'Clock Somewhere" címmel a Geffen Records gondozásában. Sajnos a csapat kérészéletűnek bizonyult, hiszen az elkezdett turnét félbe kellett szakítani a Guns And Roses új albumának felvételei miatt. Viszont ezzel az anyaggal SLASH már akkor bebizonyította, hogy képes saját lábán is megállni, ha úgy hozza a sors...

Az "It's Five O'Clock Somewhere" lemez az amerikai BILLBOARD lista 70. helyén nyitott és még abban az évben elérte a platina státuszt. 

Dalok:

  1. Neither Can I
  2. Dime Store Rock
  3. Beggars And Hangers-on
  4. Good To Be Alive
  5. What Do You Want To Be
  6. Monkey Chow
  7. Soma City Ward
  8. Jizz Da pit
  9. Lower
  10. Take It Away
  11. Doin' Fine
  12. Be The Ball
  13. I Hate Everybody (But You)
  14. Back And Forth Again 

feca 2015-02-13 11:27:10.

45 éve, 1970. február 13-án jelent meg a BLACK SABBATH, azóta korszakalkotóvá érett bemutatkozó nagylemeze a "Black Sabbath" olyan klasszikusokkal, mint a címadó, az N.I.B., vagy a Behind The Wall of Sleep. Úgy gondoljuk, hogy ezt a napot simán tekinthetjük a heavy metal műfaj születésnapjának! 

Dalok:

1. Black Sabbath
2. The Wizard
3. Behind the Wall of Sleep
4. N.I.B.
5. Evil Woman (Crow-feldolgozás)
6. Sleeping Village
7. The Warning (Aynsley Dunbar Retaliation-feldolgozás)

feca 2015-02-10 19:22:57.

11 évvel ezelőtt, 2004. február 10-én jelent meg a - sajnos - kérészéletű DAMAGEPLAN egyetlen nagylemeze a "New Found Power". Boldog születésnapot és R.I.P. Dime!

feca 2015-02-10 09:07:59.

37 éve ezen a napon (1978. február 10.) jelent meg a JUDAS PRIEST negyedik nagylemeze a "Stained Class", melyről olyan klasszikusokat ismerhetett meg a világ, mint az "Exciter" vagy a "Beyond The Realms of Death".

feca 2015-02-10 08:00:33.

22 évvel ezelőtt jelent meg a METALLICA legnagyobb példányszámban elkelt ötödik nagylemezének ötödik és egyben utolsó single-je a "Sad But True". A dal 1991-ben lett rögzítve a One On One stúdióban Los Angeles-ben, míg a hozzá forgatott videó 1992 októberében látott napvilágot. Ez utóbbi felvételei San Diego-ban készültek 1992 januárjában.

Ezen kívül ma lenne 53 éves a zenekar 1986-ban elhunyt basszusgitárosa Cliff Burton!

feca 2015-02-08 13:15:17.

Február 12-én lesz 34 éves a kanadai RUSH 8. nagylemeze a "Moving Pictures". A banda az 1980-as "Permanent Waves"-el egy addig még el nem ért csúcsra jutott fel, de az egy évvel későbbi anyaggal sikerült ezt is megfejelni. A "Moving Pictures" hamarosan a legjobban fogyó albuma lett a triónak és a Billboard lista 3. helyére tornázta fel magát, és 3 hónapig le sem került a róla. Ez a korong lett a RIAA (Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége) által kiadott első dupla platina lemez, melyet kétmillió eladott példány után nyújtottak át 1984 októberében. 1995-ben az anyag elérte a négyszeres platina státuszt. A Kerrang magazin 2012-ben beszavazta minden idők 100 legfontosabb heavy metal albuma közé.

Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (7), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1), Aeon Zen (2), Aerosmith (3), Aeternum (1), AFM Records (8), Aftermath (7), Agathochles (1), Age of Agony (1), Age of Nemesis (2), Agent Steel (1), Agnostic Front (2), Agnus Dei (2), Agonia Records (3), Agregator (15), Ahab (2), Airbag (1), Airbourne (3), Akela (22), Akikért a zene szól (1), Aktuális (1), akusztikus (1), Akvárium klub (1), Al Di Meola (1), Alan Wilder (2), Alanis Morisette (4), Alcatraz (1), Alcest (1), Alcohol (8), Alcoholator (1), Alestorm (2), Alexa (1), Alice Cooper (5), Alice In Chains (4), Alkaloid (4), Alkoholica (2), Almanac (2), Alone in the Moon (1), Alpha Omega Management (1), Alter Bridge (3), alterDistrict (1), Alteriah (1), Alternative (2), Alternative Reality (1), Alvin és a Mókusok (2), Amaranthe (7), Amber Smith (1), Amberian Dawn (1), Amberjack (1), ambient (4), Amen (1), Amon Amarth (9), Among Gods (1), Amoral (1), Amorite (4), Amorphis (15), Amputated Vein Records (1), aN to iNe (1), Anaal Nathrakh (2), Anafora (1), Anathema (6), Andartar (4), Anders Björler (1), Andrée Theander (1), Andrew Lenhard (1), Andy Deris (1), Anette Olzon (1), Angelheart (2), Angellore (1), Angelus Apatrida (2), Angerseed (45), Angertea (19), Angist (2), Angra (1), Anguish Sublime (4), Ani​mid Effect (1), Anima Sound System (2), Animid Effect (1), Ankh; (7), Anna and The Barbies (4), Anna Murphy (1), Anneke van Giersbergen (3), Annihilator (11), Anopsys Records (1), Antal (1), Antediluvian (1), Anthrax (33), Anti Flag (1), Anti X-Mas Black Metal Feast (1), Antimatter (1), Anvil (2), Anxius (3), AOR (1), Aornos (5), Aosoth (2), Apathia Records (3), Apey and the Pea (4), Apocalyptica (4), Aranytíz (2), Arcanium (1), Arch Enemy (14), Archangels Latern (2), Archgoat (2), Archspire (2), Arcturus (2), Arena (1), Arenafest2011 (1), Argonauta Records (1), Arida Vortex (1), Arjen Lucassen (2), Arkeyn Steel Records (1), Arkhé (2), Arkona (4), Arsis (3), Art of Haven (2), Art of Massacre (1), Artical (1), Artillery (4), artNova (1), Ashes of Ares (2), Asking Alexandria (4), Asphalt Horsemen (2), Asphyx (1), Assassin (3), Astrakhan (1), At Night I Fly (4), At The Gates (3), Atco Records (1), Athalay (1), Atheist (3), Atheme (1), Atlantean Kodex (1), Atlantic Records (1), Atomic Playboyz (1), Atomic Rooster (1), Atrocity (1), Atrox Trauma (1), Audio Love Nation (1), audiomix (4), Audiotopsy (1), Audrey Horne (1), August Burnst Red (1), aukció (1), Aurora (13), Auróra (1), Austrian Death Machine (1), autentikus cigány zene (1), Automan. CA (1), Autopsy (5), Autumn Twilight (1), Avanger (1), Avantasia (9), Avatar (1), Avatarium (5), Avenged Sevenfold (4), Avenger (2), Avernus; (2), Avulsed (1), Avven (1), AWS (2), Axel Rudi Pell (1), Axl Rose (1), Aypheros (1), Ayreon (2), Azathoth Circle (1), Ákos (2), Állatmentő Liga (1), Ángyán Tamás (1), Babel Sound (3), Backdoor (1), Backstage Pub (3), Bad Bankers (1), Bakelit Feeling Rock Fesztival (1), Bakerteam Records (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Balkán Unió (1), BanDemonium (1), Bang Bang (2), Bang Your Head (1), Bankrupt (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Barba Negra (98), Barba Negra Track (47), Barbears (4), Barcsik Vali (1), Baroness (2), BARREN EARTH (2), Barren Womb (1), Basket Case (1), Bastards (1), Bastards of Bodom (3), Baszargan (1), Bathory (3), Battle Beast (2), Battleaxe (1), Batushka (1), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront (1), Be Under Arms (1), Beardfish (1), Beastie Boys (1), Beastival (2), Beastmaker (1), Beatles (1), Beatrice (3), Bécs (1), Before Birth (1), Begotten Silence (10), Begotten Silence; (3), Behemoth (11), BEHOLDER (1), Bejelit (1), Belmondo (5), Belphegor (1), Belső Parancs (1), Ben Granfelt Band (1), Beneath (1), BENIGHTED (3), Beregszász (2), Bergmann Péter (1), Besh o droM (1), Between Buried And Me (1), Between The Buried And Me (4), Beyond (3), Beyond Creation (3), Beyond Twilight (1), Big Bike Pub (1), Bikini (2), Billog (6), Billy Sheehan (2), Billy Sheenan (3), Biohazard (1), Birthday Massacre (1), Black (1), Black Anvil (2), Black Clouds (2), Black Country Communion (2), Black Crucifixion (1), Black Dahlia Murder (1), Black Door Asylum (1), Black Edition Nr.2. (1), Black Flag (1), Black Hornets (1), Black Jack (12), Black Label Society (7), black metal (29), Black Plague Records (2), Black Sabbath (21), Black Sequoia (5), Black Sheep Wall (1), Black Stone Cherry (4), Black Summer Cloud (5), Black Sun (2), Black Tape Store (1), Black Trip (1), Black Tusk (1), Black Veil Brides (1), Black-Out (1), BlackbirdMusicBlog (4), Blackened Mysticism Fesztivál (1), Blackfield (1), Blaze Bayley (1), Bleed From Within (1), Blind Guardian (2), Blind Myself (1), Blindeath (1), Blizard (4), Blizzard (1), Blog (1), Blood Ceremony (6), Blood Music (3), Blood of Kingu (1), Blood Red Throne (1), Bloodbath (1), Bloodbound (2), Bloodbucket Records (1), Bloodharvest Records (1), Bloodiest (1), Bloodway (2), Bloody Hammers (2), Bloody Roots (22), Blu-Ray (1), Blue Pills (4), blues (8), Blues Life Band (2), Bob Dylan (2), Bobaflex (1), Boddah (1), Bodor Máté (1), Body Count (2), Body Of Work Recordings (1), Bodyfarm (1), BOK Csarnok (1), Bölzer (1), Bombatölcsér (2), Bombus (2), Bon Jovi (3), Bon Scott (1), Bonafide (1), Bond Jovi (1), Bono (2), Borknagar (1), Bornholm (1), Borsodi Kingdom of Hegyalja (1), Both Miklós FolkSide (1), Bódi Rock Band (2), Brain Dead (1), Brainstorm (4), Bridge in the soul river (2), Bring The Bands Home Turné (1), British Lion (2), Broken Hourglass (2), Broken Teeth (1), Brooks (1), Bródy János (1), Bruce Dickinson (2), Brutal Assault Festival (2), Brutal Assault Fesztivál (2), Brutal Truth (1), Bubble Babes (1), Budapest Hardcore Superbowl (1), Budapest Park (3), Budapesti Kongresszusi Központ (1), bugZ (11), Bullet (1), Bullet For My Valentine (2), Burial Vault (1), Burning Full Throttle (4), Burning Nitrum (1), Burning Sun fanzine (4), Bury Your School Tribute Fest (1), Butcher Babies (1), Bűvészetek völgye (2), BZ PRoject (5), C.A.F.B. (1), C.O.C. (3), C.Y.D. (1), Cadaveres (21), CADAVERIA (1), CAFB (2), CAFB és Szakácsi (Kispunk) Greg (1), Cain (4), Caliban (1), California Breed (1), Campus Fesztivál (3), Campus Fesztivál 2015 (1), Campus Fesztivál 2017 (2), Cancer (1), Candlelight Records (4), Candlelight Red (1), Candlemass (7), Cannibal Corpse (12), Carach Angren (3), Carcass (13), Carl Palmer (2), Carn Dûm (1), Carnation (1), Caro Emerald (1), Carpathian Alliance Metal Festival (3), Carpathian Alliance Metal Festival - 2014 (2), Casketgarden (4), Castle (1), Castrum (17), Cathedral (4), Cattle Decapitation (4), Cauldron (1), Cavalera Conspiracy (2), Caveman Party (2), Caveman Party III (1), Caveman Party V. (1), Caveman Party Vol. II (1), Caverna Abismal Records (1), Cayne (1), Celtic Frost (3), Cenobite (1), Cenobite; (1), Centinex (2), Century Media (29), Cerebrum (1), Ceremonial Oath (1), Chaostar (1), Chappaai (1), Charlie Benante (2), Charred Walls of The Damned (2), Chastain (1), Checkpoint Charlie (1), Chemical Brothers (1), Cherokee (36), Cherry Bomb (1), Chickenfoot (1), Children of Bodom (2), Chimaira (1), Chris Holmes (1), Christian Death (1), Christian Epidemic (7), Chrome RT. (2), Chthonic (1), Chuck Norris Experiment (1), Chuck Schuldiner (3), Church Of Misery (1), Ciklon (2), Cinema Rock Cafe (35), Circle II Circle (2), Circus Maximus (1), City In the Sea (1), Civil War (1), Classic Metal Night (1), Clitgore (3), Cloudscape (1), Club 202 (43), Club Noir (2), Coal Chamber (4), Cojones (8), Cold Comfort (6), Coldplay (3), Coldworker (1), Collosseum (1), Colorstar (2), Colosseum (1), Columbia/Legacy (1), Conan’s First Date (5), Conan's First Date; (1), Concerto (53), Concrete (1), Concrete Worms (1), Condition Critical (1), Conducting From The Grave (1), Contempt (1), Continoom (2), Control Denied (3), Converge (2), Cool Head akusztik (2), Cool Head Klan (7), Copy Con; (1), Corelosa (7), Corny (1), Corona Sun (1), Coroner (3), Corpset (1), country (1), cover (2), Cradle of Filth (8), Crash & Ride (1), Craving (1), Crazy Karma (1), Crazy Mama (10), Crazy Summer Rockfest (1), Creepingdeath (1), Crew From Hell (1), Crimson Shadows (1), Crimson Sky (2), Crippled Fox (1), Critical Mass Recordings (3), Cro Mags (1), Crobot (4), Crone (1), Crossholder (13), Crowbar (4), Crowhill Tales (11), Crucified Barbara (2), Crustatombe Records (1), Crusted (12), Cry Free (2), Crypt of Silence (2), Cryptopsy (4), Crystal Ball (1), Crystal Viper (1), Csakazértis (1), Cseh Tamás (9), Cseh Tamás Program (8), Csepel Zeneművek próbatermek és alkotóműhely (1), Csiba Ricsi (1), Csihar Attila (2), Csík (4), Csillag Endre (2), Csiszér Levente (1), Csomópont (1), Cudipurci Productions (4), Cuki Presszó zenekar (1), Cult of Luna (1), Cursed Records (1), Custom Blues (1), Cyclone Empire (1), Cyclone Empire Records (3), Cynic (9), Czébely Csaba (2), Czemende (1), dallamos rock (1), dalpremier (1), Dalriada (32), Damageplan (1), Damien Black (1), Damnation Defaced (1), Dan Patlansky (1), Danko Jones (5), Danzig (1), Dargony (1), Dark (9), Dark Angel (4), Dark Descent Records (1), Dark East Productions (1), Dark Funeral (1), Dark Revenge (1), Dark Spring Nights (1), Dark Tranquillity (2), Darkening The Summer Night (1), Darkenstone (2), Darkness (1), Darkness Divided (1), Darkology (1), Darkthrone (7), dAsh (4), Dave Lombardo (7), Dave Mustaine (3), David Bowie (1), David Gilmour (2), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), Daylight Misery (1), De Facto (6), De Lirium's Order (1), Dead Center Productions (1), Dead Cross (2), Dead Lord (2), Dead Man s Bitches (1), Deadline (1), Deadlock, (1), Deafkids (1), Deals (1), Deastruction (1), Death (14), Death Angel (8), Death By Metal Festival (4), Death Culture (1), Death Dealer (1), Death Division (1), death metal (41), Death Metal Assault XXXVII (1), Death Toll Rising (1), Death Valley High (1), Death Warrant (1), DeathCrew Fesztivál (5), Deathstars (1), Deathstorm (1), Deathstruck (1), DEATHsztergom Night (1), Deathtones (1), Deák Bill Gyula (1), Debauchery (1), Debemur Morti Productions (4), DebRock (3), Dec​aying Incest (1), Decadence (6), Decapitated (1), Decaying Incest (19), Decease (3), Decibel Magazin (1), Deep Purple (14), Def Leppard (1), Defeated Sanity; (2), Defiency (1), DEFTONES (3), Dehumanized (1), Deicide (9), Delain (3), Delirium (1), Demjén Ferenc (1), Demonlord (10), demó (2), Denied (2), Denner-Shermann (3), Dennis Stratton (1), Depeche Mode (6), Depresszió (8), Derek Sherinian (4), Dereng (1), Dés András (1), Desecrator (1), Deserted Fear (1), Despair (2), Despotz Records (2), Desszert Feszt (1), Deströyer 666 (1), Destruction (13), DEVELOPED ROCK (1), DeviANT (5), Device (1), DEVILDRIVER (3), Devin Townsend (1), Dew Scented (1), Dew-Scented (1), Dharma (5), Diabolical (1), Diamond Club (2), Diamond Head (1), Diamond Lane (1), Dictated (1), Die Krupps (1), Died-By Johnny (1), Diktátor (5), Dim Vision (1), Dimebag Darrell (2), Dimeday (1), Dimmu Borgir (1), Din Brad (1), Dirk Verbeuren (1), Dirt Torpedo (1), Dirty Black SummerFest (2), Dirty Dawn (2), Dirty Dogs (2), DIRTY SOUND MAGNET (1), Disastrous Murmur (1), Discharge (1), Disco Express (1), Diskobra (1), Disorder (1), Displease (1), Dissonance Records (1), Diszkrét báj (1), DivideD (10), Divine Damnation (1), djent (1), Djevel (1), DMA (4), Dödaren (1), Dofka (1), Dogjaw (1), Dokken (3), Dolor (2), Domhring (1), Dominanz (1), Don Dino (1), Don Gatto (19), Doom Angel (1), doom metal (18), Doomas (3), Doro Pesch (2), Dorothy (2), Down (11), Downrage (1), Dr. Living Dead (1), Dr. Melancholia (1), Dr. Mode (1), Dr. Weisz (1), Draco Hypnails (1), Draco Hypnalis (1), Draconian (2), Dragonforce (7), Dread Sovereign (1), Dream of Insomnia (2), Dream Theater (33), Dreamgrave (5), Dreamless (1), Dreams After Death (2), Dresch (2), Dressed in Black (2), Dreyelands (1), Drink N Roll Night (1), Driving Mrs. Satan (1), Drone, (3), Drow (16), Drowning Pool (1), Drudkh (2), Drünken Bastards (4), DTA (2), Duality (1), Dublin Death Patrol (1), Dungaree (1), Duplacsavar (1), Dürer Kert (89), Duskmachine (1), Dust Bolt (1), DVD (16), Dying Fetus (4), Dying Wish (12), Dynasty of Darkness (1), Dysphoria (3), Dysrhythmia (1), Dystopia (3), E-Force (1), Eagle Rock Entertainment (1), Earache Records (4), earMUSIC (4), EBB (1), Echonald (4), Eclipse of the Sun (5), Ectovoid (1), Edda Művek (1), Edge Records (25), Editors (2), Effrontery (4), Égi Zenekar (1), EGO (3), EGO Project (6), Egonaut (1), Eight Bells (1), Einherjer (1), Éjfény (13), Ektomorf (9), Elakelaiset (1), Eldkraft (1), Electric Wizard (1), Elegy of Madness (1), Elektra Records (1), Elfsong (5), Eliran Kantor (1), Előkarácsonyi Metal Est (1), ELP (1), Eluveitie (3), EMB Records (1), Embatheria (1), Embedded (1), EMBRYO (1), Emergancy Gate (1), Emerge (1), Emergency Gate (1), Emerson, Lake & Palmer (1), emlékkoncert (4), Emperor (1), Emptiness (1), Emptynest (1), Encore (1), End of Paradise (26), Endless Darkness (1), Endless River (1), Endless Winter (1), Endstille (2), Énekest keres (2), Énekest keres; (1), Enforcer (7), Enigmatic Infinity (2), Ensiferum (5), Enslaved (6), Enter Shikari (4), Enter The Void (2), Enthrallment (3), Entombed (8), Entombed A.D. (8), Entrails (3), Enuff Z'nuff (1), Enzo And The Glory Ensemble (1), Eosin Ghetto (1), Epic/Columbia Records (1), Epica (10), EQT (2), Equilibrium (1), Eradication (10), Erasure (3), Erdélyi Péter (1), Ereb Altor (3), Eric Martin (1), Erik Sumo (1), Essence (1), ETA (3), Éter Fesztivál (3), Eternal Tears of Sorrow (1), Eternity's End (1), EU Power Metal Festival (3), Euphonia (1), Euroblast Tour (1), Europe (2), Európa Kiadó (2), Evanescence (1), Eve Six (3), Evergrey (2), Evertale (1), Everwood (1), EveryDay WorkShop (1), Evil Invaders (1), Evil s Tears (1), Evil United (1), Evil's Tears (1), Evile (3), Evocation (1), évvégi listák (4), Eximperituserqethhzebibšiptugakkathšulweliarzaxułum (1), Exit (1), Exit fesztivál (1), Exivious (1), Exmortus (4), Exodikon (5), Exodus (12), Expired Passport (1), Extrema (1), Extreme (1), Extreme Noise Fest (1), Exumer (3), Eye Beyond Sight (2), Eye For I (27), Eyehategod (2), Ezüst-Patak (32), F.K.Ü. (1), F.O. System (3), Face No More (2), Faith No More (5), Faithless (2), Falanga (1), Falka (2), Fall (2), Fall of Reason (1), Fanatic Attack (2), Fantom Club (1), fanzine hírek (1), Farcry (3), Farewell To Arms (1), Farkasnap (2), Fates Warning (8), Fazekas Ákos (2), Fáraó (1), Fear Factory (7), Feelter (1), Fekete Sereg (1), Fekete Terror Productions (2), Fekete Zaj (5), Félhang (1), Felhívás (2), Felpörögve (2), fényképek (1), Fényszínház (1), Ferenczi György és a Rackajam (2), Ferrum.com (1), Fest (1), Festival (1), Fesztivál (45), Feuer Frei (2), Fezen (40), Fezen 2012 (10), FeZen 2013 (9), FeZen 2014 (6), Fezen 2015 (17), Fezen 2016 (8), Fezen 2017 (8), Fiatalok napja (1), film (9), Final Deprivaty (1), Final Gate Records (1), Final Six (1), Finishing on Orfu (2), Finnrs Cane (1), Finntroll (4), Fireborn (1), Fireleaf (1), Firespawn (2), Firewind (3), Fischer László (1), Five Finger Death Punch (1), FlameDrop (5), Flames to Burn (1), Flaming Row (2), Flaska (1), Flatband (1), Fleshgod Apocalypse (6), Fleshgore (1), Flood In The Desert (5), Flop (1), Flotsam And Jetsam (1), Flúg (12), Flying Colors (2), Foible Instinct (3), Folk Metal Hungary (1), Folk rock-metal (28), Fonó18 (1), Footer.hu Fesztivál (1), For My Demons (1), Forbidden (1), Forbidden Noise (3), Forchristsake (1), Fortis Natura (1), Frank n rollaz (1), Frank n rollaz, Pass on Hope (1), Free At Last (1), Free Gorezone Party (1), Freedom Call (4), Frenreisz Károllyal (1), FreshFabrik (1), FRIDAY (9), Friday Rules (2), From The Mirror It Crawls Out (1), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Frontiers Records (6), Frost (8), Frozen Dawn (1), Frozen Lights (1), Fu Manchu (2), FucktoberFeszt (1), Fucktoberfeszt Tribute Madness (2), Fueled By Fire (2), full album (43), Full of Anger (10), Fun Fest (1), Funeral Circle (1), G. Block 23 (3), G.Block 23 (5), g.m.t. (2), Gabrieli (1), Gaebriel Blaise (1), Galántay Tamás (1), Gama Bomb (2), Gamma Ray (8), Ganxsta Zolee (1), Ganxsta Zolee és a Kartel; (5), Garbage (1), Gard n Roll (1), Gard n' Roll (1), Garden Of Evil Tour 2014 (1), Gary Hughes (1), Gary Moore (5), Gaslight (5), Gaslight Cafe (1), Gastroblues Fesztival (1), Gate of Darkness (1), Gatto (1), Gegentrend Records (1), Gene Simmons (2), General Surgery (1), Genesis (1), George Kollias (2), GET Free (2), Ghost (12), Ghost Art (1), Ghost B. C. (8), Ghost Ship Octavius (4), Ghost Toast (2), Ghostchant (1), Ghoul (1), Giant Gutter From Outer Space (1), Giant X (1), Gigantour (1), Gimme Fuel Fesztivál (1), Girls and Mathematics (1), Girugamesh (1), Girugämesh (1), Gitárhősök (2), Gitármánia Tábor (1), gitáros (1), Giutar Heroes (1), Give Praise Records (3), glam metal (2), Glamour of the Kill (1), Glenn Hughes (1), GOatwhore (1), GOBLIN GORE (1), God is an Astronout (1), GodDAM Ltd. (1), Godflesh (1), Gödör (9), Godsmack (1), Gojira (4), Golden Years Tour (1), Goldfrapp (2), Goodbye To Gravity (1), Gore Thrower (7), goregrind (1), Gorgoroth (1), Gorguts (7), Gorod (1), gothic metal (9), Gozsdu Manó Klub (1), Grailknights (1), gRain (4), Grammy díj (1), Grandpierre Attila (1), Grave (4), Grave Digger (5), Grave Miasma (1), Grave Pleasures (3), Gravecrusher (1), Graveworm (1), Graveyard (1), Gravitsapa (1), Great White (1), Green Day (1), Gregg Bissonette (1), Grenouer (2), Grimegod (1), grindcore (9), Grindesign (1), Grip INC. (1), Grizzly (1), Groove Art; (4), groove metal (3), grunge (4), GS Productions (1), Guano Apes (2), Gudars Skymning (1), GuilThee (9), GuitarWorld (1), GUN4GUN (1), Guns and Roses (6), Guruzsmás (1), Gus G. (5), Gutai Rock Fesztivál (1), Gutalax (1), Gutted (7), Gutting Revue (2), Güzü (1), GWAR (2), gyászhír (19), Gylliath (1), Gyöngyvér (2), Gyurcsik Gyuri (1), H.E.A.T. (1), H.I.M (2), H.R. Giger (1), Haiduk (1), Hail of Bullets (3), Hajmetal Fesztivál (3), Haken (3), haláleset (1), Halestorm (2), Halhatatlan (5), Hall of Fame (1), Halor (2), Ham&X; (1), Hamferd (1), Hammer Concerts (64), Hammer Music (5), Hammer Music Digital (1), Hammer Records (18), Hammercult (1), Hammerfall (2), Hammerheart Records (2), Hammerschmitt (1), Hammerworld (13), Handout zenekar (3), Hands Of Doom (1), Hangerilla (3), Hangfoglalás (1), Hangos Banda (1), HangSúly (13), hangszer (1), Hangya & Szasza (1), Hanness Grossmann (2), hard (4), hard rock (23), Hard Rock & Heavy Metal Night (1), Hard Rock Fesztivál (2), Hardcore Superstar (1), hardcore-punk (28), Hark (1), HARLEY-DAVIDSON (5), Harley-Davidson Open Road Fest (5), Harloch (2), Hatás Alatt (1), Hate (3), Hatebreed (5), Hateform (1), Hatesphere (1), Hatriot (3), Hatvan City Hard Core (1), Haunted (1), Havancsák Gyula (4), Haverock (3), Havok (1), Haw (2), Hawks of Metropolis (1), Hátsó Ajtó (1), Headbang Night (1), Headbengs (1), Headless (1), Headline (1), Hear 'n Aid (1), Heart Of Storm (1), Heartburn Music (1), Heathen (1), Heaven And Hell Records (1), Heaven Shall Burn (2), Heavy Forces Records (1), heavy metal (35), Heep Freedom (1), Hegy (1), hegyalja 2012 képek (5), hegyalja 2013 képek (21), Hegyalja Fesztivál (97), Hegyalja Fesztivál 2010 (9), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (31), Hegyalja Fesztivál 2013 (42), hegyalja nyereményjáték 2012 (1), Hekz (1), Hela (1), Helgrind (1), Helker (1), Hell (2), Hell's Domain (2), Hell:On (4), Hellalive (6), Helland (9), HellFest (2), Hellish War (1), Hellness Hétvége (11), HelloArt (1), Helloween (13), Hellthrasher Productions (1), Hellyeah (2), Helo Zep (1), Helo Zep! (1), Helstar (2), Henimetal (1), Henrik Freischlader Band (2), Herder (1), Heroes Never Die (2), Heroic (3), Hétköznapi Csalódások (4), HHCC (1), Hibria (2), High On Fire (1), High Roller Records (2), Hiinaar (4), HIM (1), Hiperkarma (10), Hirax (2), Historica (2), Hisztéria (1), HitRock (2), Hitten (1), Hobbs Angel of Death (1), Hobo (2), Hoffer Péter (3), Hold Komfort (1), Hollywood Rose (3), Hollywoodoo (3), Holy Grail (1), HolyHell (1), Honeybeast (1), Hooligans (2), Horda (4), Horisont (1), Hornyák Peti (1), horror (1), Horror Party a Showbarlangban (1), Hot Beaver (1), House of Lords (1), House Of Pain (1), Housecore Records (2), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), Human Error (1), Human Fortress (1), Hungarian Tribute Records (1), Hungarica (12), Hungexpo (1), Huntress (2), Huntroll (5), Húsvéti Rock & Roll az Alcatrazban (1), Húsvéti Rock Fesztivál (1), Hybreed Chaos (1), Hybrid Reality (16), Hypnos (1), Hypocrisy (5), I am I (1), I'm With You (1), I. Thrash REVOLUTION Mini Fest (1), I. Vegyes Feszt (1), Ian Anderson (2), Ian Gillan (1), Iced Earth (6), Ideas (5), Idol Of A Broken Mind (1), Idols Tribute (1), Ignite (2), Ignotus Enthropya (1), Igor Mortis Vodka Klub (2), Ihate (1), Ihsahn (1), II. Káosz Fesztivál (1), II. Legionfest a Dürer Kertben (1), II. Pagans Night mini-fesztivált (1), II. Tattoo The Sun (1), II. Tattoo The Sun Fesztivál (3), II. Tribute to Rock Monsters Fesztivál (1), III IKON (1), III. Nordic Metal Nighton (1), III.Vekeri Fesztivál (5), Ill Nino (2), Illdisposed (1), Illuminati (1), Images at Twilight (1), Immortal (1), Impaled Nazarene (1), Impellitteri (1), Imperative Music (1), Imperium (1), Implode (1), Impression (3), Impuritum (1), In Extremo (1), In Flames (7), In Memoriam (1), In Movement (2), In Solitude (2), In The Woods (2), In Vacuo (3), In Vain (3), In-Dock (3), IN-Dock - Sorsbár (2), Independent (1), Indie Recordings (3), Indigo (1), industrial metal (3), Infected Mushroom (1), Infected Rain (1), INFINITE TALES (3), Inglorius (1), Ingyenes Prog X-Mas Countdown Party (1), Inhalator (3), Inishmore (1), Inquisition (1), Insane (1), Inside Out (8), Insomnium (2), instrumentális (8), interjú (168), Interment (2), Intim Projekt (1), Intruder (1), Invader (10), Inverse Records (2), Invocatio Musicalis (1), Invocator (1), Ionosphere (1), Ira (1), Irdorath (1), Irie Maffia (2), Irigy Hónaljmirigy (2), Iron Inside (1), Iron Maiden (24), Iron Maidnem (2), Iron Reagan (1), Irrogant (1), Ismerős Arcok (1), IV. Caveman Party a Showbarlangban (1), IV. Heten mint a gonoszok fesztivál (1), IV. Symphonic & Gothic Night (1), IV. Vizslási Rock Találkozó (1), Ivan & The Parazol (1), Ivanhoe (1), IXXI (1), Izegrim (2), J.R.R. Tolkien; (1), Jack (17), Jaded Heart (1), Jake E. Lee (1), Jake Shimabukuro (1), James LaBrie (2), Jamiroquai (3), Janes Addiction (1), Jason Newsted (6), Jazz (3), játék (2), Jean-Michel Jarre (1), Jeff Hanneman (1), Jeff Loomis (5), Jeff Scott Soto (5), Jeff Waters (1), Jello Biafra (1), JET-LAG (1), Jethro Tull (3), Jettblack (1), Jex Thoth (1), Jimi Hendrix (2), Jimmy Page (1), Jinjer (3), Jockey Jockers (1), Jockey Jokers (2), Joe Satriani (1), Joey DeMaio (1), Johan Jansson (1), John Dette (2), John Frusciante (1), John Lord (2), Johnny in the Jungle (1), Joker's (1), Jolana Blastbeat (1), JolanaBlastbeat (1), Jolly (1), Jolly Jackers (1), Jon Dette (2), Jon Oliva (2), Jordan Rudess (2), Jormundgand (2), Jorn Lande (4), jótékonyság (2), Jótékonysági koncert a Cicamentő Angyalok javára a Légóban (1), JPU; (1), Judas Priest (17), Judas Priest Tribute Band (1), Juhász Gábor (1), Julius Seizure (1), July Brings Oblivion (3), Jump Rock Band (1), Jungle Rot (1), Junkie Jack Flash (1), Junkies (9), Juri (1), Just Because (2), Just Four (3), K3 (2), KabinLáz (2), Kadavar (2), Kai Hansen (2), Kaipa (1), Kakothanasy (1), Kalapács József (3), KALMAH (2), Kama Loka (1), Kamchatka (1), Kamelot (6), kanna (1), Kapolcs (3), Kaptár Klub (10), Karai Anna (9), Karcolat (3), Kard (1), Kari Rueslatten (1), Karisma Records (3), Karma (1), Karma Rasa (1), Karmageddon (1), Kaross (1), Karst (1), Karthago (2), Kataklysm (11), Katatonia (2), Kaucsuk (1), Kaukázus (3), Kavics Feszt (1), KákettŐk (1), Kárpátia (8), Keep Floyding (2), Keep It True Festival (1), Keep Wisman Alive (3), Keep Wisman Alive VI. (2), Kék Yuk (4), Kelet Underground (1), Kenos (1), Kényes Foltok (1), Kerecseny (2), keresztény (1), Kerrang (1), Kerry King (7), Ketzer (1), KFM Records (1), Khors (3), kiállítás (3), Kiko Lourerio (1), Kilian (1), Kilkim Zaibu (1), Kill Devil Hill (2), Kill With Hate (17), Killer Be Killed (2), Killfest (1), Killing Joke (1), Killswitch Engage (4), King Diamond (11), King King (1), King Kobra (1), King Parrot (1), Kings of Chaos (1), Kings X (1), Kiscsillag (21), kislemez (38), Kispál és a Borz (13), Kiss (1), KISS FOREVER BAND (1), Kiss World; (1), Kiss Zoli (1), Kiszabadulok (1), KKMH Rockház (3), klippek (2), Knock Out (1), Kő-fej-tő Mini-Feszt (1), Kobra And The Lotus (1), Kobuci Blues Fesztvál (1), Kobuci Kert (3), Kollaps (2), koncert (52), koncertbeszámoló (61), koncertfotók (49), koncertlemez (5), Kongresszusi Központ (1), Kontinuum (1), Kontra Klub (1), Kontrolalter (1), Kontur (1), könyv (7), köpködő (1), Köpönyegforgatók; (1), Korál Forever Band (2), Korn (4), környezetvédelem (2), Körös-Toroki Napok fesztivál (2), Korpiklaani (3), Kowalsky meg a Vega (3), Kóbor János (1), Krampüs (4), KreA7ív (2), Kreator (12), Kretens (5), Krisiun (2), Krízis (1), Krow (1), Kryptos (1), Kscope (2), Kult ov Azazel (1), Kun Péter (2), Kurt Cobain (1), Kvantum Tarantula (4), Kvelertak (6), KVLT; (3), KXM (2), Kylfingar (7), Kzohh (1), La Magra Tetoválóstúdió (1), Lacrimas Profundere (1), Lacuna Coil (1), LAD Project (1), Ladánybene 27 (1), Lady Macbeth (1), Lake of Mind; (7), Lake of Tears (2), Lalu (1), Lamb of God (3), Larry Hangman (1), Lars Ulrich (1), LAST (1), Last Autumn s Dream (1), Last Fire (2), Lazy Twins (1), LCOHOLIC TERROR (1), Leæther Strip (1), Leander (17), Leander Rising (3), Lecherous Nocturne (1), Led Zeppelin (7), Led Zeppelin III. ÖSBEMUTATÓ (1), Leecher (3), Légó Club (7), Lelki Fröccs Egyetemi Klub (1), Lemezbemutató (11), Lemezismertető (106), Lepillantóküllő (3), Les Memories Fall (1), Let The Cigar Die (2), Levi Fantasy (2), LGT (2), Life Is Strange Management (1), Lifeforce Records (3), LIFELESS (1), Light of Dark (1), Like I Care (1), Limb For Limb (1), Limbless (1), Limbus (2), Limo Records (1), Lindemann (1), Linkin Park (1), listák (28), Listenabla Records (7), Lita Ford (1), Liv Sin (1), Live Music Club (2), Live Nation (2), Livesound (33), Living Colour (1), Local Hero fest (1), Loch Vostok (1), Long Road (4), Look Around (1), Lord (4), Lord Dying (1), Lordi (2), Lost Area (1), LOST CONTINENT (4), Lost Society (1), Lots Music (1), Loudblast (1), Louis Armstrong Show Dervalics Róberttel (1), Lovasi (2), Love.Might.Kill (1), Lovecrose (1), Lovreck (4), Luca Turilli (1), Lucer (1), Luciferian Light Orchestra (1), Lumberjack Commando (1), Lunatic Fest (1), Lunatic Soul (1), Lycanthropia (2), Lynch Mob (2), Lynyrd Skynyrd (1), M.A.B. (1), M.É.Z. (1), M.O.D. (1), M:PIRE OF EVIL (1), Mabthera (2), Macabre (1), Macbeth (2), Machine Head (12), Macy Gray (2), Madarász Gábor (1), Madball (2), Made in Móvár (1), Madsen Modell (2), Maegi (1), Maeotis (5), MAG zenekar (3), Magma Rise (16), MAGNA CUM LAUDE (4), Magnetica (2), Magnus Rosén and the Band (1), Mago De Oz (1), Magor (1), Magyar Dal Napja (2), Magyar Gótikus Hastáncművésznők (1), MAHASZ (1), Maiden United (4), Majális Mosonmagyaróváron (1), Majesty (3), Majesty of Revival (6), Majorka (1), Making History (1), Malediction (2), Malevolent Creation (3), Malice In Wonderland (1), Malignancy (1), Malignant Tumöur (1), Malthusian (1), Mammasgata (1), Mammoth Mammoth (1), Man Must Die (2), Management (1), Mandara (1), Manegarm (1), Manes (1), Manfred Mann; (2), Mangod (1), Maniac Productions (1), Manii (1), Manimal (6), Manimal (svéd) (1), Manimal Inc., (1), Manomore (3), Manowar (15), Mantar (1), Mantas (1), Mantra Porno (1), Maradandó Károsodás (6), Maraton (1), March Or Die Tribute Feszt (1), Markado (1), Martin Barre (1), Martin Schnella (1), Marty Friedman (5), Martyrdöd (1), Mascot Label Group (3), Maskarade (1), Massacre (3), Massacre Records (3), Masterplan (2), Masters of Metal (1), Mastodon (9), Matal Day (1), Mats Levén (2), Matt Sorum (1), Mausoleum Records (1), Mayhem (4), Mártone Netwörk (3), Mátranovák Company (3), Mátyás Attila (1), Mátyás Attila Band (7), Megadeth (22), Megaforce (5), MegaHertz (1), MegaRock (23), MegaRock 2013 (13), MegaRock 2014 (3), Megazetor (9), megemlékezés (1), meghallgatható lemez (42), Mekong Delta (1), Melanie Mau (1), Melodic Metal Festival (2), Memory Garden (2), Menace (1), Menta Terasz (1), Mephistopheles (1), Mercenary (2), Mercyful Fate; (1), Meshuggah (4), Message To Omega (1), Metal (18), Metal All Stars (2), Metal Allegiance (1), Metal Battle Hungary (2), Metal Blade Records (26), Metal Church (6), Metal Factory (1), Metal Fiesta Győrben (1), Metal Forever Fesztivál (1), Metal Goblins (1), Metal Húsvét (1), Metal Ladies (1), Metal Talent War (1), Metal.hu Turné 2012 (8), MetalDays Festival (1), MetalGate Czech Death Fest Open Air (1), Metalism (1), Metallic Media (2), Metallica (21), Metallust (1), Metalville (1), MetalWar Fest (8), MetalWar Tour (1), Methedras (1), Metsatöll (1), Michael Angelo Batio (4), Michael Jackson (2), Michael Kiske (3), Michael Schenker Group (1), Michale Graves (1), Microdeth (2), Mighty Music (2), Mike Mangini (1), Mike Portnoy (9), Mike Stern (2), Mikrodeth (1), Milking The Goatmachine (1), Mindenen át (1), Mini Alpárfeszt a Rocktárban (1), Minimál Bogart (4), Ministry (1), MiRock (1), Mirodam (1), Miserium (5), Misery Index (3), Misfit River (3), Mitsoura (1), Miyavi (2), Mob Rules (1), Mobilmánia (7), Moby Dick (36), Moderbolage (1), Moderbolaget Records (1), Modern (1), modern metal (12), Mohammad Reza Mortazavi (1), Mojo WorKings; (2), Molics Zsolt (2), Molnár Levente Cseresznye (2), Moments of Clarityt (1), Momu (1), Monarchy Madness Minitour II. (1), Monster Magnet (2), Monte Cristo (2), Monte-Carlo (1), Monuments (2), Monumentum (2), Moon And The NIghtspirit (1), Moonspell (5), Morbid Angel (5), Mörbid Carnage (10), Morbid Saint (1), Morcheeba (2), Morder (2), Mordor (1), More Hate Productions (1), Morgon (1), Morgoth (3), Morhord (6), Moribund Oblivion (3), Mors Silens (1), Morte Silmoris (1), Mortillery (1), Motiva (1), Mötley Crüe (1), Mötley True (2), Motor Sister (1), Motörbreath (1), Motörhead (15), Motoros Szív a Gyerekekért (1), Motoros találkozó (1), mozi (1), Mr. Big (3), MTV (1), Mumakil (1), Muncipal Waste (1), Muse (1), Mushu and the Matter & Amberjack (1), Music Hall (1), Music On (2), Music Theories (1), Music Theories Recordings (1), Mute (1), Művészetek Palotája (1), Művészetek völgye (4), My Dying Bride (4), My Unsigned Letters (1), Myrkur (1), Mystic Production (1), Mystic Prophecy (2), Mytra (18), Nacsai Zsolt (1), Nadir (20), Nagaarum (19), Nagash793 (1), Nagy Dávid (3), Nagy Feró (1), Nahum (1), Nail Records (34), Naked Man (1), Napalm Death (7), Napalm Records (23), Napra (2), Narayan (1), Narcotic Wasteland (1), Narrator Records (1), Nashville Pussy (1), National Napalm Syndicate (1), Naturus (1), Ne Obliviscaris (3), Neck Sprain (5), Necromessiah (1), Necronomicon (3), Necrophagia (3), Necrophobic (1), Necroratory (1), Necros Christos (2), Needless (7), Negative Art Prod. (10), Negative Plane (1), Negura Bunget (4), Nekrofília (1), Nemcsak Berry (1), német thrash (4), NEO (2), Neokhrome (6), Nervecell (1), Nervosa (4), Neuromorph (1), Nevergreen (20), Neverheard Distro (3), Nevermind (1), Nevermore (5), New Breed Fest (2), New Dead Project (2), New Model Army (1), New Years Day (1), Newsted (9), Niburta (9), Nicke Andersson (1), Nickelback (1), Nickelblack (2), Niedergang (1), Niflheim fesztivál (1), Night (1), Night of Gothica II. (1), Nightbreaker Party a DürerKertben (1), Nightbreed Fesztivál (2), Nightglow (1), Nightmare (1), Nightqueen (1), Nightside Glance (1), Nightwish (7), Nigromantia (23), Nile (5), Nine Inch Nails (4), No Colours (1), No Obligation (3), No Remorse Records (2), Noa Rock (8), NoamutheN (1), Noctis (9), Nocturnal Mortum (1), Nocturnus (2), Nodrama (1), Noise Art Records (3), Noise Records (1), NoiseArt Records (1), Nomad (4), NoMeansNo (1), NomenEstOmen (1), Nonexist (1), Nordheim (1), Nordic Metal Night (3), North (1), Northern Plague (1), Nova Prospect (1), Nucleanus (1), Nuclear Assault (3), Nuclear Blast (52), Nuclear Club (2), Nuclear V.G. (2), Nyereményjáték (4), Nyers (1), Nyughatatlan (2), O’Neill (1), Obituary (10), Obliterate (2), Oblivion (1), Obscenity (3), Obscura (8), Oceans of Slumber (1), Oceanwake (1), ocken Dog (1), October (5), October Falls (1), Odd Crew (1), Offroad (1), Offroad Minifesto (1), Offspring (1), Okkultokrati (1), olasz (1), Old Buso Productions (2), Old Mans Will (1), om Of The Mad Robots; (1), Omega (1), Omega Diatribe (17), Omen (19), Omen, Zorall, Napkutya (2), Omnium Gatherum (5), Omniverse (1), One Reason To Kiss (1), Onix (1), Onslaught (1), Open Road Fest (4), Opera IX (1), Operation: Mindcrim (1), Opeth (6), Opposing Motion (1), Orchild's Curse (1), Orden Nebes (1), Orden Ogan (2), ORDER OF NINE (2), Order Of Soulless (1), Ordog (4), Orgy (1), Orient Fall (1), Öröm (1), Orphaned Land (2), ős P. Box (1), Ossian (25), Our Existence Is Punishment (1), Outloud (2), Outrage (1), Overcast (20), Overkill (13), Owls Are Watching (1), Ozirisz (2), Ozone Mama (11), Ozric Tentacles (1), Ozzy (11), Óriás (1), P. Box (3), P. Mobil (1), P.F.A. (1), Paddy And The Rats (5), Paediatrician (3), Pagans’ (1), Pain (2), Pain of Salvation (1), Painful Anger (1), Palmetta (1), Palya Bea (3), Pamela Moore (1), Pandagod (1), Pangó Alkesz (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Pantera (6), Panzer (1), Papa Roach (3), Papp László Budapest Sportaréna (1), Paradigm (1), Paradigm Shift (2), Paradise City (1), Paradise Host (1), Paradise Lost (7), Paradox (4), Paragon Zero (1), Paramore (3), Paranoid (1), Paraszt Farsang Fesztivál (1), Parlophone Records (1), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Parricide (4), Partyzan (2), Pastors of Muppets (1), Pathogenic Records (1), Pathological Dyslexia (1), Pathologist (1), Paul Bostaph (2), Paul Dianno (1), Peaceville Recods (5), Peaceville Records (2), Pearl Jam (3), Pecsa (13), PeCsa Music Café (6), PeCsa Music Club (2), Perfect Symmetry (12), Perihelion (5), Perihelion Ship (1), Periphery (1), Pessimist (1), Pestilence (5), Peter Hermansson (1), Peter Kovary & The Royal Rebels (1), Peter Steele (1), Péterfy Bori (5), Petőfi (3), Petőfi Cafe (1), Petőfi Csarnok (2), PG Csoport (1), Phi (1), Phil Anselmo (9), Phil Rudd Band (2), Philadelphia (1), Phlegethon; (2), Phoenix (1), Phoenix Project (2), Phoenix RT (12), Phrenia (1), Piece Of Patience (1), Piggy (1), Piknik-koncert (1), Pink (1), Pink Cream 69 (2), Pink Floyd (5), Piramis (5), Placebo (3), PlagueFest Vol. 1 (1), Pohl Mihály (1), Pohoda (1), Pokolgép (14), Polgári Mulató (1), POMSTA (2), Pomstra (1), PoP Ivan (1), Poplesz (1), Portrait (1), Possessed (2), Posthum (1), Postmortem (1), posztszovjet (3), PoWeR (2), Power Prog (1), Powerground Management (5), Powersquad (1), Powertrip (1), Powerwolf (4), Pozvakowski (1), Póka Egon (2), pravoszláv (9), PRC Music (4), Pretty Maids (3), Prey (1), Primal Fear (1), Primal Rock Rebellion (1), Primordial (1), Private Colt (2), Pro Pain (4), Procession (1), Prodigy (1), Prog Heaven Fesztivál (1), Prog Night Fest (1), ProgHeaven Tour (4), Progressive Night S8 Red (1), Progressive Promotion Records (1), progresszív (43), Project 0111 (1), Project for a Better Dream (2), Prometheans (1), Prong (3), Prophecy Productions (4), Prosectura (5), Prosthetic Records (6), Prostitute Disfigurement (1), Protector (3), Protest The Hero (2), Prowling Death Records Ltd. (1), PsychoganG (4), Psychonaut (1), Psychotic Gardening (1), Psycroptic (1), pszichedelikus (7), Pulverised Records (2), Pulzus (15), Punishment 18 Records (4), punk (14), Punk Whiskey (1), Purcy Dance Party (1), Purified in Blood (1), Purulent Rites (1), Puszta ököllel (2), Putresence (1), Putridity (1), Puttony HIT rock (1), Pvarotti (1), Pyogenesis (1), Pyrexia (1), Quattro-X (1), Queen (3), Queens of the Stone Age (3), Queensryche (10), Quest of Aidance (1), Quimby (10), R.E.M. (2), R.O.A.R. (1), R33 (1), Radiant Records (1), Radics Béla (2), Radiohead (7), Rage (2), Rage Against the Machine (2), Raging Rob (1), Ragnarok (1), Rainbow (2), Rammstein (1), Rammsturm (1), Ramones (1), Ramones mania (1), Randy Blythe (1), Randy Rhoads (1), Raped Ape (1), Rat Pak Records (3), Rated X (1), Raven (4), Ravencry (1), Rádió (4), Ready To Rock (1), Reason (2), Reason-X (2), Rebel (11), Rebel Yeah (1), Rebirth the Metal Productions (1), Recalling Dreams (1), Reckless Love (1), Reckless Roses (6), Recoil (2), Red and the Dumbasses (1), Red Fang (3), Red Heart (1), Red Hot Chili Peppers (2), Red Rockets (1), Red Sun Rising (1), Red Vision (2), Reino Ermitaño (1), Relapse Records (13), Relieved Ones (1), Remnants of the fallen (1), Remorse (16), Rentap (1), Replika (2), Republic (1), Resolution 13 (1), Restless (1), Revengia (1), Revocation (2), Revolution Saints (1), Revolver magazin (1), Rexoria (1), Rezet (1), Rhapsody (4), Rhapsody of Fire (4), Richard Max (1), Richie Kotzen (3), Ride For Dime (1), Riders of Death (1), Riot! (2), Ripoff Raskolnikov (1), Rise Above Records (4), Rise Against (1), Rise and Fall (1), Rise to Ruin (1), Rising West (1), Risk of Falling (1), Rival Sons (1), Riverlust (2), Rivershore (1), Riverside (5), Road (19), Roadrunner (14), Rob Caggiano (1), Rob Scallon (2), Rob Zombie (1), Robert Trujillo (1), Rock (16), Rock And Roll Hall Of Fame (1), Rock and Roll Swindle (1), Rock Around The Spring (1), Rock Beach Fesztivál (4), Rock Club 25 (9), Rock Days In Soyuz (5), Rock Fanatic (4), Rock in Rio (1), Rock n Roll Swindle (3), Rock Napja (2), Rock On! Fest (6), Rock On! Fest 2015 (2), Rock Sound Festival (1), Rock the house (1), Rock'n Roll Swindle (1), Rockbook (4), Rockbook Rockfesztivál (3), Rockélet (2), Rocken Dogs (2), Rockerek.hu (1), Rocket Queen (1), Rockház (11), RockHáz, (4), Rockinform (1), Rockkert (1), Rockland Produkció (2), Rockmaraton (18), Rockmaraton 2016 (8), Rockmaraton 2017 (4), Rockopera (1), Rockpanoráma (1), RockPart (1), RockPlace MiniFest (2), Rocksector Records (2), Rockstar Meeting (2), Rocktogon (10), Rocktogon Tehetségkutató 2016 (1), Rocktóber (2), Rockvilág (4), Rod Morgenstein (1), Rod Stewart (1), Roger Waters (1), Rolling Stones (2), Rolls Frakció (3), Romantikus Erőszak (2), Roncsák Marcell (1), Roncsbár (2), Ronnie James Dio (8), Ronny Munroe (1), Room of the Mad Robots (4), Ross The Boss (2), Rossz Szokás (1), Rotten Sound (1), Rotting Christ (6), Rotting Worm (1), Roxx Records (1), Roxxy Rockfeszt (1), Royal Hunt (4), Royal Patrol (2), Rómeó Vérzik (26), Rózsaszín Pitbull (2), Rubicon (11), Rudán Joe (8), Run For Power - Gary Moore Memorial Band (3), Running Wild (2), Rural Pitchfork (1), Rush (4), Russkaja (3), Russkaya (1), Rúzsa Magdi (2), RVIVR (1), Ryan McGarvey (1), S.D.I. (3), S.O.D. (1), S.O.O.T. (1), Sabaton (9), Sabbath Szombat (4), Sacrilege (1), Sacrilegious Implament (1), Saigon Kick (2), Saille (1), Saint Vitus (1), Salvia (1), Salvus (10), Sam Araya (1), Samas (6), Samhain (1), SamhainFest (1), SamhainFest 2016 (1), Sanctuary (8), Santa Diver (1), Sarcofagus (1), Sarcoma (1), Sarke (3), SaRock (1), Satan (10), Satanath Records (1), Satans Host (1), Satans Wrath (3), Satellite Town (1), Satisfiction (1), Saturnus (2), Satyricon (1), Savatage (4), Saviour (1), Saxon (3), Scaffold (1), Scage (2), SCANDAL (1), Scar of The Sun (1), Scary Guyz (4), Scerra (49), Schuster Lóránt (1), Science Or Society (1), Scooter (3), SCORCHED EARTH (1), Scornage (1), Scorpion Child (1), Scorpions (1), Scorpions Tribute Hungary (1), Scott Wino Weinrich (1), Screen (2), Sear Bliss (1), Season of Mist (33), Sebastian Bach (2), Secret of The Sky (1), Secret Rule (1), Secrets of the Moon (2), segélykoncert (3), Semmi Pánik (2), Sensus (1), Sentio Ergo sum (1), Sep​ticmen (1), SepoQ (1), Seprevation (1), Septic Pain (1), Septicflesh (1), Sepulchral Voice Records (1), Sepultura (11), Sequence (3), Serdce (2), Serious (1), Serious Black (1), Serj Tankian (1), Serpent; (1), Seven Kingdoms (1), Sex Action (7), Sex Pistols (3), Sexnuggets (7), Shade Empire (1), Shadow Kingdom Records (1), Shadows Fall (1), Shaggy (1), Shapat Terror (4), Shapes of Distortion (4), Shinedown (1), Shining (1), Shock (1), Shotgun Revolution (1), Showbarlang (25), Shredhead (1), Shuru Records (1), Siberian Meat Grinder (4), Sidol (2), Siegal, blues (1), Sig:Ar:Tyr (1), Sigh (2), Sikító Patkányok Rock Lyuk (5), Silent Force (1), Silent Homes (1), Silent Murder (4), Silent Stream of Godless Elegy (1), Simeon Soul Charger (1), Simon Phillips (1), Sin Of God (9), Sin of Kain (1), Sinbreed (1), Sinéad O’Connor (1), Sing Sing (17), Sinsaenum (1), Sirens & Sailors (1), Sister Sin (3), Six feet under (4), Skatalites (1), SKAtch (1), Skálmöld (2), Skeletonwitch (4), Skid Row (4), Skillet (2), Skindred (9), Skineater (1), Skruta (3), Skull Fist (2), Skulld (1), Sky City Satellites (1), Slash (5), Slayer (46), Sleeping With Sirens (1), Sleepless (2), Slipchaos (6), Slipknot (2), Slipknot tribute (1), sludge metal (5), Slytract (2), Smash Into Pieces (1), Smink (1), SMOG (1), Smrgl (1), SnakeHeart (7), Social Rampage (1), Sodom (10), Soen (1), Soil (1), Soilwork (2), Solaris (2), Sold For Evil (1), Solefald (2), Solidmen (9), Sollen (1), Solstice (1), Solus (1), Somnus Aeturnus (1), Sonata Arctica (11), Söndörgő (2), Sonic Syndicate (3), Sopron Zene (1), Sorcerer (1), Sorcery (1), Soreption (1), Sorronia (13), Sote klub (3), Soto (1), SoulDiver (2), Soulfly (6), Soulhealer (2), Soulline (1), Soulrest (1), Soulspell (1), Sound Height 69 (4), Sound of Contact (1), Sound of Thunder (1), Sound Storm (1), soundtrack (1), Source of Death Night (1), South-East Substance Fesztivál (1), Southern Comfort (15), Southern Oracle (1), southern rock (1), Southland Records (1), Space Mirrors (1), Spacetaxi (1), Special Providence (3), Spinefarm (2), Spiral Architect (1), Spiralarms (1), Spirit Caravan (1), Spirit Descent (1), Spirit Drugs (1), SpiritBell (1), Spiritual Beggars (5), Spit Bile (2), split (3), Spock's Beard (5), SPV-Steamhammer (10), St. Prostitute (1), Stabbed (1), Stagediving Fesztivál (5), Stardust (1), Starving Souls (1), Station (1), Status Quo (1), Steak (1), Stealing Axion (1), Steel Assassin (1), Steel Gallery Records (2), Steel Orange (2), Steel Panther (3), Steel Prophet (1), Stench (1), Stereochrist (1), Steroid (12), Steve Harris (1), Steve Vai (2), Steve'n Seagull (1), Steven Seagulls (1), Steven Tyler (1), Stone Sour; (7), Stone Temple Pilots (1), Stonedirt (8), Stonehenge (1), stoner metal (6), Stormraizer (2), Stormwitch (2), Stortregn (1), Stratovarius (5), Stress (1), String Theory (1), Strong Deformity (3), Stronomia Doom (2), Stubborn (1), Stúdiózás (1), Subliminal Merger; (3), Suborned (1), Subscribe (4), Subsignal (1), Subterra (7), Suede (1), Suffer As Well (2), Suffocation (4), Suhancos (1), Suicidal Angels (2), Suicidal Tendencies (8), Suicide Rockers (2), Suicide Silence (5), Suidakra (1), Sulitemető Feszt (5), Sulphur (1), Sumerian Records (1), Summertime (1), Summoning (1), Sunrise (1), Sunrise Circus (1), Sunset (5), Sunset Purple (2), Sunwharf (1), Supergroup (3), Superjoint Ritual (1), Supernem (3), Supreme Pain (1), Surface (2), Svartidauði (1), Svartidaudi (1), Svoid (3), Svölk (1), Swallow The Sun (1), Sweet Cobra (1), Sweet Savage (1), Sworn Enemy (1), Sylencer (1), Sylosis (1), Symbolic (1), Symbols (1), Symmetry Of The Void (1), Symphonic metal (13), Symphonium (3), Symphony X (5), System of a Down (1), Sz.A.R. (3), Sz.A.R. Fesztivál (6), Szakcsi (1), Szasza (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Szávai Gery (1), SzegeDEATH (1), SzegeDEATH fest. (1), SzegeDEATHfest (1), Szentkirályi Jani (1), SzeptEmberFeszt (1), szerkesztőségi listák (9), Szfinx (1), Sziget (3), Sziget Fesztivál (21), szimfonikus metal rendezvény a Fészek Kulturális Központban (1), SZIN (13), szólóprojekt (3), Sztereotípia (1), születésnapos (62), Szupergrup (1), találkozó (1), Tales of a Crowhill Fesztivál II. (1), Tales Of Evening (7), Tales Of The Morbid Butchers (1), Tango Underground (2), Tank (1), Tankard (7), Tankcrimes (1), Tankcsapda (27), Tarcsai Ádám (8), Tarja Turunen (6), Tattoo (6), Tattoo The Sun (8), TAZ-Mánia Fesztivál; (1), Teher (2), tehetségkutató (10), teljes koncert (1), Ten (2), Ten Years After (1), Tenside (1), Terror (6), Teserract (1), Tesseract (2), Tesstimony (1), Testament (14), Tetoválás (4), Thaw (1), The 69 Eyes (1), THE AGONIST (1), The Arbat (1), The Beatles (1), The Bedlam (1), The Between Buried And Me (1), The Black Dahlia Murder (1), The Buchters (1), The Cactuars (1), The D.I.Y. (1), The Dagger (1), The Darkness (1), The Devil Wears Prada (3), The Devil's Blood (1), The Dillinger Escape Plan (1), The Embodied (1), The Entropy (1), The Flower Kings (1), The Fly (2), The Gathering (1), The Golden Grass (1), the griffins (1), The Haunted (3), The Idoru (1), The Jelly Jam (1), The Konstellation (4), The Kovenant (1), The Mighty Manlifter (1), The Mission (1), The Moon and the Nightspirit (1), The Morning Star (5), The Oath (1), The Ocean (3), The Offspring (1), The Pete Flesh Deathtrip (6), The Poodles (2), The Pretty Reckless (1), The Prog Collective (1), The Puzzle (1), The Quireboys (1), The Resistance (1), The Ruins of Beverast (1), The Ruling Passion (1), The Safety Fire (1), The Seat of Pain (1), The Secret (1), The Shiver (1), The Smokers (2), The Snobs (1), The Sweet! (1), The Symbioz (1), The Talking Horse (1), The Tits (1), The Trees (1), The Trousers; (4), The Unabomber Files (1), The Unplugged Faces (1), The Vintage Caravan (1), The Vision Bleak (1), The Void (1), The Wasted Sunset (1), The Wedding At The Slaughterhouse (2), The White Dominos (1), The Who (1), The Winery Dogs (7), The Wounded Kings (2), Theander Expression (1), Thee Maldoror Kollective (1), Therion (3), This Misery Garden (1), Thobbe Englund (1), Thornafire, My Dynamit, Id:Exorcist (1), Thornwill (20), Thought Chamber (1), thrash metal (52), Thrash or Die (1), Thrash Party (3), Threshold (1), Thunder and Lightning (1), Thy Catafalque (5), Thy Disease (1), Tiamat (1), Tides From Nebula (1), Tiffany's Lips (4), Tigertailz (2), Time To Rise (1), Timebomb (2), Timmo Tolkkis Avalon (1), Tirana Rockers (3), Tiszaliget Fesztivál (1), Tisztán A Cél Felé (1), TMS (1), To-Mera (1), Tobias Fongelius (1), Tokaji Borfesztiválon (1), Tokio Hotel (4), Tom Araya (1), Tom Keifer (1), Tombs (1), Tombstone (5), Tony Franklin (1), Tony Iommi (2), Tony Macalpine (4), Tool (2), Tool De Danton (7), Toportyán Férgek (2), Torche (1), Tormentor (1), Torn From Earth (1), Török Ádám (1), Toscrew (10), Total Cover Party (1), Total Metal Klub (2), Total War Fest (6), TOTAL WAR FEST III. (4), Total War Fest IV. (2), Toto (3), Touché Amoré (1), Toxic Holocaust (4), Toxic Waltz (1), Tóth Bagi Csaba (1), Traces Of Intelligence (1), Trafik Klub (8), Trafó (1), Trans-Siberian Orchestra (1), Transatlantic (1), Transilvanian (1), Transubstans Records (5), Triaxis (1), Tribulation (4), Tribute (41), Tribute fesztivál (9), Tribute In Hell Party (1), Tribute to the 80-s Hard Rock & Hair Metal Festival (1), TRIBUTE TO THE 80-s HARD ROCK & HAIR METAL FESTIVAL 2016 (1), Trilok Gurtu (1), Trinity Fallen (1), Triptykon (5), Tristania (2), Trivium (4), Trixter (1), Troldhaugen (1), Trouble (5), Trónok Harca (1), Tsjuder (1), Tükörterem (1), TUnderground Club (2), TURAkenroll (1), Turbo (1), Turbocharged (1), Turisas (1), turné (6), Tűzmadár (8), Tweelve Foot Ninja (1), Twilight Force (2), Twilight Of The Gods (2), Twin City (1), Twin Cobra (1), Twisted Sister (3), Twister (45), Tyr (5), Tyrant Goatgaldrakona (1), U.D.O. (1), U2 (12), UDO (3), Udo Dirkschneider (1), UDR Music (1), Ufó Klub (1), Ugly Kid Joe (1), új album (141), új dal (39), újrakiadás (3), Ukk & Roll (1), ukulele (1), Under The Church (1), Underground Club (16), Underground Symphony (1), Undorgrund (1), Unearth (2), Ungvár (5), Unisonic (2), Universal Records (5), Unknown Scar (1), Unleashed (3), Unplugged Faces (3), Unplugged Pressure (1), Unplugged zenei élmény a Balaton vizén (1), Untimely Demise (1), Untold Faith (1), Up The Irons (7), Úrfi (1), Uriah Heep (2), USEME (1), UzhGoreRot Festival (7), UzhGoreRot Festival - 2013 (4), UzhGoreRot Fesztivál - 2014 (2), UzhGoreRot Fesztivál - 2015 (1), V. Kelet Underground Tehetségkutató 2015 (4), V. Vadas Gála (1), Vader (2), Vadvágány (1), Vagaboond (2), Valborg (1), Vale of Tears (4), Vallenfyre (4), Vampire (3), Van Canto (1), Van Halen (1), Vanderbuyst (1), Vanity Music Group (1), Varg (1), Vashenger (1), Vasmacska; (1), Vasmag (1), Vattnet Viskar (2), Vazul Vére (1), VálaszÚt (4), válogatás (1), Ván Records (2), Városember (1), Vázsonyi János (1), Veér (1), Vekeri Fesztivál (6), Vektor (4), Velm (3), Velum Music (3), Vendetta Inc., (1), Venenation (5), Venom Inc. (2), Venomous Maximus (1), Véres November 3 (1), Vesztegzár (22), Vexillum (1), VHK (5), VI. FULL OF ANGER DEATH, BLACK METAL FESZTIVÁL (2), VI. Tattoo The Sun (1), Vicious Rumors (4), Vicky Sunday (4), Vida Gergő (1), videomix (91), videó (541), Videóklip pályázat; (16), Viharmadarak Zenekar (1), VII. Zorall Sörolimpia (4), VIII. Zorall Sörolimpia (3), Vinterbris (1), Virgin Steele (2), Virrasztók (8), Vírus (4), Vision Divine (2), Visioned Frailty (5), Viza (1), Vogon Ultramarines (1), Void Ov Voices (1), Voivod (9), Volbeat (7), VOLT feszivál (7), Volt Fesztivál (3), Voltrex (1), Vomitous (1), Von (1), Voodo Six (1), VOODOO SIX (1), Voodus (2), Vore (1), Vörös Attila (4), Vörös Yuk (1), Vrak (1), Vredehammer (1), Vreid (2), Vulgar Display of Cover (6), Vulture Industries (2), Vulvathrone (1), VxPxOxAxAxWxAxMxC (2), W.A.S.P. (3), Wacken Metal Battle (6), Wacken Open Air (8), Wackor (1), Wall of Sleep (4), Wall Street (1), Wall Street tábor (1), Wannado (1), War Anthems Records (1), Warchest (1), Wardrum (2), Warmaster (1), Warrel Dane (2), Wartime (1), Wasabi Kht. (1), Wastage (2), Wasted Struggle (1), Watain (1), Watch My Dying (39), Watchtower (2), Watuei (1), Wayfarer (1), We Will Rise (3), Weeping Silence (1), Weezer (1), West of Hell (1), While Heaven Wept (3), While She Sleeps (1), Whiplash (1), Whiplash USA (1), Whispered (1), Whitebacon (1), Whitesnake (3), Whore-Zone (1), WICKED MYSTIC (1), Winger (1), Winterfylleth (1), Winterheart (1), Wintersun (1), Wisdom (18), Witch Bone Garden (1), Witches Brew (1), Witches Mark (2), Witching Hour Productions (1), With Full Force Festival (1), With The Dead (1), Within Temptation (3), Wolfmond Production (1), Wolmother (1), Woods of Ypres (1), Words of Blood (6), Wovenwar (1), Wrath of Azazel (3), Wrestling gála (2), Wretched End (1), Wrong Side (1), Wrong Side of the Wall (2), Xandria (2), Xentrix (2), XIX. Tóparty Rockparty (3), Xplode (1), Xtreem Music (1), Xul (1), XVII. Tóparti Rockparty (1), XVIII. Tóparty rockparty és Hellness hétvége (1), XXIV. csongrádi Körös-Toroki Napok (1), Y&T (1), Y. J. Malamsteen (2), Year Of The Goat (3), Yes (1), Yes Pub (1), Ylem (1), Yngwie Malmsteen (1), Yonderboi (2), Yossi Sassi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zakk Wylde (3), Zártosztály (3), ZBB (9), Zeals (1), Zene Ünnepe (2), zenei díj (1), zenekari bemutatkozó (1), zenekari hírek (2), Zenekari Marketing (4), Zenevilag.net (8), Zep Session (1), ZeropozitivE (1), Zierler (1), Zinfield (1), Zippo (1), Zippo Desert (1), Zivatar (2), Zloslut (1), Zöld Pardon (5), Zombie Attack (1), Zombie Holocaust (1), Zombie INC. (1), Zone63 (1), Zorall (59), Zorall Kalóztúra (18), Zorall Karácsony (14), Zorall Sörolimpia (46), Zord (21), Zord Rocktábor (1), Zsííír Fesztivál (2), Zuboly (1), ZUD (1), Zuul FX (1), Zúzda Rock Kert (92), Zúzdaplacc (1), ZZ Top (2)
Partnereink