Úgy gondolom, 2014-ben is rengeteg jó lemez készült el és néhány meglepetés album is becsúszott. Ilyen pl. a floridai death metalban jeles Obituary "Inked In Blood" c. albuma, ami számomra az év csúcsalkotása lett, valamint a Vallenfyre második lemeze a "Splinters". Ha már meglepetésekről beszélünk, akkor hazai pályán elsők közt kell megemlítsem a kazincbarcikai Mytra zenekart. Több év várakozás után kaptuk meg a "Beta"-ra keresztelt albumot, amely egyszerűen zseniális lett. Valamint a doom metalt művelő Wall Of Sleep "No Quarter Given" c. anyaga is hosszú várakozás után került a rajongók markába. Szóval, nem rossz évet zártunk. «Tovább olvasom»

Nem mondok újat azzal, hogy a 2014-es évben sem szenvedtünk hiányt jó zenékben. Rengeteg remek album került kiadásra, aminek most is sajnos csak töredékét sikerült megfülelnem. Még mindig terítéken van jó néhány lemez, ami meghallgatásra vár, így ha egy hónap múlva állítanám össze az év végi listámat, nem kizárt, hogy másként festene. Nem vagyok híve a helyezések mérlegelésének sem, szóval nem feltétlenül az számít, hogy ki hányadik helyen szerepel az alábbi listában.
2014 nagyszerű év volt a metal és rock műfajok kedvelőinek, hiszen nagyszerű zenekarok jelentettek meg olyan albumokat, amikre érdemes volt várakozni. A metal és rockzenében manapság a legtöbb zenekar már nem a lemezeladásokból akar/tud megélni, hanem a turnézásból. Viszont érdemes odafigyelni azokra a zenekarokra, akik szívüket-lelküket beleadva összehoztak olyan albumot, ami kedves a fülünknek és nem szégyen beszerezni akár eredetiben is, ezzel támogatva további tevékenységüket. Kicsit nehéz úgy visszatekintenem, hogy én mely lemezekkel voltam legjobban betelve, mert a lista túl hosszú lenne, viszont van pár kimagaslóan jó alkotás, amelyekről ejtenék is pár szót. «Tovább olvasom»
Évről-évre több és több album kerül el hozzám, ami egyre inkább a feldolgozás rovására megy. Tény, hogy 2014-ben az alább látható listából lényegében csak az első 5-6 album az, amelyikre hosszabb időt "szántam rá". Idézőjelbe írom, ugyanis ezek hallgattatták magukat, míg a többi felsorolt anyag egyikén-másikán, a minőségtől függetlenül, hamar túl tudtam lépni. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne tetszenének. Sőt! Viszont belsőségesebb kapcsolatra nem kerülhetett sor. Amit viszont igazán sajnálok. Ilyen mennyíségű zenei anyag mellett persze az is előfordul, hogy egyszerűen hiába fülelek meg egyet-egyet, az az érdektelenség homályába fullad. Ha általánosságban nézem ebből a szemszögből, akkor valahol ez a dömping az oka, hogy ma már nem születnek igazi klasszikus albumok. Egyszerűen nincs ideje egy lemeznek sem ebbe a státuszba beérnie, mert egy másik elnyomja. Nincs mód a rommá-hallgatására. De ez egy másik történet....
Persze az előnye is megvan a tömegtermelésnek és az ingyen elérhetőségnek (ne gondolja senki sem, hogy a zenei magazinok, különösen az online változatok, írói mind eredeti CD-kből, vagy a kiadók által megadott hivatalos letöltési forrásokból táplálkoznak). Néha az ember olyan különlegességekre bukkan, ami erőt ad neki a továbbiakhoz, hogy keresgéljen, próbálkozzon, és ne csak azt kajálja meg, amit a mainstream próbál az orra alá tuszkolni. Igaz, ilyenekből évente max. 1-2-3 darab kerül elő, és már emiatt érdemes nyitott szemmel/füllel járni.
A lényeg, 2014-ben is akadtak olyan erős alkotások, mint az előző évben, és a hazai zenekarok közül is egyre több olyan lemez jelenik meg, amelyik világszinten is képes lenne megállni a helyét. Ennek pedig különösen örülök. Kellemes böngészést kívánok!
Ezt mondták!
-

Inhalator: reméljük mindenki megtalálja benne azt, amire vágyik - Interjú Kovács Krisztiánnal -

A Pantera igaz története - interjú a hamarosan megjelenő magyar nyelvű könyv szerkesztőivel -

The Pete Flesh Deathtrip: interjú a svéd halálbrigád vezetőjével -

aN to iNe: útkeresésről, belső utazásról szól - interjú Bakó Karesszel -

Hangos Banda: muzsikáinkat műfaji keveredés jellemzi - interjú Debreceni Gabriellával -

Overcast: sok éve vagyunk együtt, sok módszert kipróbáltunk - Interjú Novák Árpival -
Protector: 2011 tekinthető a zenekar újjászületésének - Interjú Carl-Gustav Karlsson dobossal!
Rock'n'Roll
-

Kreator, Moby Dick, Ektomorf, Mantar, Christian Epidemic, Remorse, Vesztegzár koncert a Barba Negra Trackben -
Azathoth Circle and Castrum az ungvári Outsider rock klubban - Koncertfotók -

Palya Bea: Tovább Nő - Koncertbeszámoló -
Blackened Mysticism Fesztivál: márciusi vérengzés a debreceni Kaptár Klubban - koncertbeszámoló -
Inglorius, The Winery Dogs - álomkoncert a Barba Negra színpadán: koncertbeszámoló
A király helyekre!
-
Odd Crew: Shapes in Grey - új videó a bolgár groove thrasherektől -
Suicidal Tendencies: szeptemberben új albummal jelentkeznek a kaliforniai crossover thrasherek -

Inhalator: reméljük mindenki megtalálja benne azt, amire vágyik - Interjú Kovács Krisztiánnal -
Billog: Uplifted - dal és klippremier -
Rocktogon Tehetségkutató 2016! -
Különleges szimfonikus metal rendezvény a Fészek Kulturális Központban! -
Made in Móvár - PoWeR, FlameDrop, Red Vision és sokan mások -
Deep Purple: Ian Paice ministroke miatt került kórházba -
Fezen 2016: dupla nagyszínpad. Itt a fesztivál teljes programja -
Keep Wiseman Alive X.: jubileumi Wisdom buli neves külföldi bandákkal
Megjelentek!
Csak ha nem találod
Ami volt, elmúlt:
2016-06, 2016-05,
2016-04, 2016-03,
2016-02, 2016-01,
2015-12, 2015-11,
2015-10, 2015-09,
2015-08, 2015-07,
2015-06, 2015-05,
2015-04, 2015-03,
2015-02, 2015-01,
2014-12, 2014-11,
2014-10, 2014-09,
2014-08, 2014-07,
2014-06, 2014-05,
2014-04, 2014-03,
2014-02, 2014-01,
2013-12, 2013-11,
2013-10, 2013-09,
2013-08, 2013-07,
2013-06, 2013-05,
2013-04, 2013-03,
2013-02, 2013-01,
2012-12, 2012-11,
2012-10, 2012-09,
2012-08, 2012-07,
2012-06, 2012-05,
2012-04, 2012-03,
2012-02, 2012-01,
2011-10, 2011-08,
2011-07, 2011-06,
2011-05, 2011-04,
2011-03, 2011-02,
2011-01, 2010-12,
2010-11, 2010-10,
2010-09, 2010-08,
2010-07, 2010-06,
2010-05, 2010-04,
2010-03, 2010-02,
2010-01, 2009-12,
2009-11, 2009-10,
2009-09, 2009-08,
2009-07, 2009-06,
2009-05, 2009-04,
2009-03, 2009-02,
2009-01, 2008-12,
2008-11, 2008-10,
2008-09, 2008-08,
2008-07, 2008-06,
2008-05, 2008-04,
2008-03, 2008-01,
2007-12, 2007-11,
2007-10, 2007-09,
2007-08, 2007-07,
2007-06, 2007-05,
2007-04, 2007-03
Eligazodás végett




