Az Egyesült Királyság, valamint a '90-es évek és az új évezred három jelentős zenekara osztozott az idei Sziget utolsó előtti napján a Nagyszínpadon. Ebből kettőt a közönség soraiból, egyet pedig - pihenésként -, a Szeparé egyik asztalkája mellől tekintettem meg. Idézzük most fel 2009. augusztus 15-ét, és az aznapi angol egyeduralmat - legalábbis, zenei téren! 

Tikkasztó nyári délután, még  épp' időben értünk ki a Szigetre, hogy megnézzük az Editors névre hallgató birminghami kvartett első budapesti koncertjét. 
 
Tom Smith és csapata igazából a két évvel ezelőtt megjelent An End Has A Start című nagylemezének köszönheti itthoni sikerét.  
 
Az erről kislemezre kopizott The Racing Rats-et az MR2 Petőfi Rádió mondhatni rongyosra játszotta - legalább ezt a számot illett minden Nagyszínpad előtt bámészkodónak ismerni.  
 
Szerencsére - a matiné időponthoz képest - bámészkodóból akadt bőven. Sőt, kiderült, hogy tisztes számú hazai rajongótáborral rendelkezik a Joy Division-ös Ian Curtis hangját, és sajátos előadásmódját idéző Tom Smith, és bandája. 

A koncerten a kötelező dalok, mint például a The Racing Rats, az An End Has A Start és a Smokers Outside The Hospital Doors mellett az első album, a The Back Room néhány száma is elhangzott, köztük a Top 10 helyezett Munich. 
 
És, hogy fogalmat alkothassunk az Editors októberben megjelenő harmadik LP-jének - az In This Light And On This Evening-nek - a stílusáról, ízelítőül kaptunk néhány új nótát is, melyek közül nekem leginkább a The Big Exit, és a beharangozó kislemez, a Papillon jött be. A magam részéről kifejezetten örülök a - vélhetően Flood-nak köszönhető - elektronikusabb hangzásnak, ami még izgalmasabbá teszi számomra ezt a csapatot! 

 
Az Editors-t követő Klaxons egy kis Sziget-bejárás miatt kimaradt, és a Manic Street Preachers-t is a Szeparéból néztem, hallgattam végig, de azt kell, hogy mondjam, tisztességes műsort nyomott az 1986-ban alakult, és a '90-es évekre befutott walesi zenekar.  
 
Színpadképüket az idén májusban megjelent Journal For Plague Lovers című nagylemezük borítóján szereplő, Jenny Saville-től származó - és Egon Schiele stílusát idéző - festmény uralta. A setlist pedig, 17 dalt tartalmazott - régit és újat egyaránt. 

És ezzel elérkeztünk az est szupersztárjaihoz, a méltán kultikus Placebo-hoz - akiket a Sziget reklám után még biztosan jó ideig Plészbúként fog emlegetni a hazai közönség.  
 
A rajongók kicsit aggódva várták a bandát, hiszen a csapat motorja, Brian Molko - aki a koncerten gitárral a kézben is látható volt (ezt annak a fotós-, avagy TV-s "kollégának" üzenem, aki a show előtt affelől érdeklődött, hogy ki is a frontember a zenekarban, és milyen hangszer lesz majd az ő kezében) - egy héttel a budapesti fellépés előtt, Osaka-ban összeesett a színpadon. 
 
A zenekarnak ugyan sajnos le kellett mondania az előttük álló őszi USA turnét, a "szigetelők" azonban teljes értékű Placebo koncertet kaptak. 
A nyár elején megjelent, Battle For The Sun című album legerősebb dalait, valamint a 15 éves fennállását ünneplő együttes szinte minden nagy slágerét felvonultató setlistre azt hiszem, nem igazán lehetett panasz.  

Az új dobos, Steve Forrest megjelenését, és stílusát szokni kell még egy kicsit a szemnek, de a rajongói fül az ő teljesítményében sem találhat sok kivetnivalót. 

Ez alkalommal üdvözölhettük az első  nőnemű Placebo csapattagot is a színpadon, Fiona Brice személyében, aki elektromos hegedűn kísérte a többieket. (Mellette még Bill Lloyd, és Nick Gabrilovic is közreműködött session-zenészként a produkcióban.) 
 
A koncert csúcspontjai számomra a következő nóták voltak: Soulmates, Special Needs, The Never-Ending Why, Breathe Underwater, Special K és a teljes ráadás blokk, élen az Infra-Red és a Taste In Men újrakevert verziójával. 
 
Reméljük, Brian hamarosan teljesen felépül, és a közeljövőben saját koncerttel is megörvendeztetik majd a magyar rajongókat! Ami már biztosnak mondható, hogy november 27-én a szomszédon Bécsben lépnek fel, a Stadthalle-ban. 
 

Š Janurik János

Bizonyára sokak örömére lép fel az idei Sziget Fesztiválon az utóbbi évek egyik legnépszerűbb brit indie-zenekara, az Editors.

Tavaly még a szomszédos Szlovákiába kellett átutazni mindazoknak, akik Tom Smith-t, és csapatát akarták élőben megcsodálni. Augusztus 15-én mindössze a Sziget Nagyszínpadáig kell elzarándokolnunk, amennyiben a Stafford-i négyesre vagyunk kíváncsiak.

És, hogy mit kell tudnia annak, aki még nem hallott róluk?

Nos, kötve hiszem, hogy túl sok ilyen ember akadna, hiszen The Racing Rats című kislemezüket rongyosra játszotta az MR2 Petőfi Rádió. De ha mégis jellemeznem kéne őket pár mondatban, akkor azt mondanám, hogy zenéjükben felfedezhetünk Joy Division-ös, Echo & The Bunnymen-es, Psychedelic Furs-ös, és Bauhaus-os vonásokat, a kortársak közül pedig, a The Bravery és az Interpol, akik érezhetően hatottak rájuk.

A 2002-ben alakult brit együttes már bezsebelt egy Mercury Prize-t 2006-ban, és egy Brit Award-ot tavaly.

2007-es turnéjuk több helyszínére is elkísérték az R.E.M.-et, de megtöltötték már egyedül a 12.000 fős National Indoor Arena-t is, Birmingham-ben.

Jelenleg új, harmadik nagylemezükön dolgoznak, a híres producerrel, Flood-dal. Előző, An End Has A Start című albumuk szövegeiben a halál, betegség, veszteség témakört járták körül. Erről így nyilatkozott a banda énekes / gitárosa, Tom Smith: „Megpróbáljuk pozitív módon megérinteni a halált”

A borongós témákat néhol rendkívül pörgős, máshol pedig torokszorító-balladai zenei köntösbe öltöztető Editors augusztus 15-én lép fel a Sziget Nagyszínpadán! 

Egy kis kedvcsináló:

Š Janurik János