Kétnaposra sikeredett az egynaposnak meghirdetett MegaRock fesztivál. Az tudvalevő volt, hogy egy magyarországi zenekarnak jónéhány igazolással kell rendelkeznie a határátlépéskor, amennyiben saját szerelést is hoznak magukkal. A Tankcsapda szombat esti, második kárpátaljai fellépése is a zenekar nagy mennyiségű cuccának az áthozatala miatt hiúsult meg, pedig a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Viszont Ukrajna nem EU-s tagállam, így a bejutás sem a legegyszerűbb. A szombat esti határátkelésről így írt a tankcsapda.com:


Végül is minden jó, ha jó a vége – így az egy nappal elodázott buli vasárnap megtartatott és az előző napi kellemetlenségek ellenére is összejött becsülettel a rockhad. Köszönet a szervezőknek a „mindenki hozhat magával egy embert, akit ingyen beengedünk” akciójának!

De nézzük sorjában...

A fesztivál szombati napjának első fellépői két beregszászi banda voltak, akiknek koncertjeit eddig már több alkalommal is volt szerencsém végignézni. Viszont az előző koncertekhez képest egyik zenekar felől a másik felé billent a képzeletbeli mérleg nyelve. A Black Sun új énekessel (sajnos csak átmeneti tag), Csaszival állt színpadra és a jó kiállású és hangú frontembernek, valamint az elhangzó feldolgozásoknak köszönhetően megcsinálták eddigi pályafutásuk legjobb koncertjét. Nem így az Aftermath, akik a rettenetes hangzás mellett még rossz napot is fogtak ki, mert amíg klubokban megdörrennek rendesen a dalok, addig most a legkevésbé sem tudtak bemozgatni (kivéve a Lost Pity The Sadness-ét). Meg aztán az efféle gót-black/melodic death nem tűző napfényre való muzsika.

Visszatérve a Black Sun-ra, az akkor még csak kb. százfős közönség hálásan fogadta a Paranoid, a Kétforintos Dal és más klasszikusok átiratait. Ha ugrálás nem is volt az amfiteátrum színpada előtt kiürített elég tágas területen, de az azért ülve kellemesen bólogattak a nézők.

Érdekes volt a hangosítás is aznap (másnap viszont tökéletes), hiszen egyes csapatok elég tűrhetően szólaltak meg, míg mások brutál szarul. A Falka, akik egy magyarországi Akela tribute zenekar saját dalokkal, egész jól belövette magának a cájgot, így az élvezhető szintre kerültek az elhangzó dalok.
Mivel magam is rengeteget hallgattam a korai Akelákat, ezért nagyon élveztem a bulit, ahol természetesen jó pár klasszikus darab elhangzott Főnökék diszkográfiájából: Fáklyával a Pokolba, Megkísértelek (közönség énekeltetéssel), Közeleg, Botocskám. De a legnagyobb ovációt mégis a Rockernek születtem c. első lemezes Akela nóta kapta. A saját dalok is erőteljesen húznak a Katona Laciék által képviselt stílushoz, és azt kell mondjam – jól megírt dalocskák ám ezek, melyeket Cziráki Richárd, énekes felvezetései, kommentjei nagyban megdobnak. Egy állat a fickó. Magas és pont olyan laza a deszkákon, mint maga a Főnök, valamint spontán bohóckodásra is simán ragadtatja magát (mekkora volt már, amikor megköszönte az amfiteátrumon kívül rekedt jegy nélküli csóró, de a hegyoldalból a színpadra rálátó srácoknak a részvételt…).

Ez után sikerült egész remekül bealkoholizálni. Mindennek az oka abban keresendő, hogy a Nickelblack, akik az Alcohol zenekar által visszamondott (Hála és égieknek!!!) fellépését hivatottak helyettesíteni és az Álmok lemezt turnéztató Tűzmadár szintén fennakadt az ukrán vámon.
Szóval, olyan két óra szünet után lépett színpadra a Nickelblack, akik nevükhöz méltón a kanadai Nickeback dalait játsszák. Engem nem igazán varázsol el az efféle akusztikus, félakusztikus prüntyögés (már bocsánat!), de a fiatalabb korosztály bizony egész bőszen énekelte az ismertebb Nickelblack dalokat (médiatámogatás rulez!).

Kb. 45-50 percnyi zenélés és némi beállás után léptek színpadra Tűzmadárék. Ha nem is szívem csücske a banda zenéje, azért még kíváncsi voltam, hogy mit produkálnak élőben, hiszen a tavalyi Arena Feszt-en a Rubicon-al pontosan így voltam, és ha nem is szerelmesedtem bele a zenéjükbe, attól még egy nagyon jó kis bulit toltak.

Sajnos ez nem jött össze a Tűzmadárnak. Hiába tettek meg minden tőlük telhetőt a srácok, a fesztivál legratyibb megszólalású zenekara cím sajnos nem segítette őket. Komolyan! A két gitárból csak merő kása jött át a hangfalakból, a bőgő dörgött és túlszólt mindenen, a dobok is püffögtek, míg szegény Schrott Peti kiénekelte a tüdejét is, de a hangjának alig lett leképződése a nézőtéren.

Ami viszont meglepett, hogy elég sokat ismerték a dalok szövegeit, valamint ekkorra már tekintélyes tömeg csődült össze a Tankcsapda miatt (is). Ennek köszönhetően a banda végül is végig örömzenélést mutatott be. Sőt! Az utolsó dal elhangzása után még egy Rock In Rio-s Iron Maiden-es fotóra is bepózoltak (képek a banda Facebook oldalán) az ezerfős tömeg előtt.

Majd jött a várakozás és olyan 11 óra magasságában a szervezők közölték, hogy a Tankcsapda bulija csak másnap lesz megtartva...

Vasárnap este fél hét körül kaptam SMS-t a főszervezőtől, hogy Lukácsék hangcuccostól megérkeztek a beregszászi amfiteátrumba és este 9-től buli van! Hurrá!

Ez majdnem így is történt, annyi különbséggel, hogy a Tankcsapda legénysége megvárta, míg teljesen lebukik a nap, így kb. 20 perc késéssel indítottak a „Senki nem menekül” című dallal.

A felhozatal vegyes volt, így kaptunk Juglert, Magányos Repülőt és Baj van!-t a Punk and Roll-ról, Az enyém vagy-ot a Legjobb méregről, Csak Neked-et a Jönnek a Férgekről, stb. Szívem szerint a kedvenc lemezemről, az Ember Tervezről elhangzó három dalnak örültem leginkább (a Négy, Magzat a méhben és a Rock & Rollnak hívott). De a ráadásban eljátszott Egyszerű dal sima basszuskísérettel és jóformán a közönség énekével is nagyon hangulatosra sikeredett.

Persze volt még Rock a Nevem, meg Ez az a Ház és a (sajnos) elmaradhatatlan Mennyország Tourist is, de az új dal, a Mi a f… van? nagyon ütős volt élőben. Stúdióváltozatban nekem kicsit sok ez a szóköpködős, középtempós dal, de így rohadt jól esett ez a frankó zakatolás.

Lukács természetesen hozta a formáját és Sidivel együtt (azt kell mondjam, hogy nekem Cserkó nem hiányzott) remek és jó összhangban lévő párost alkottak. Ez a Sidi fiú meg magában is külön élmény. Kinézetre valahol Max Cavalera (raszta fej) és Zakk Wylde (gitártartás, pózok, játékstílus) keresztezésének írnám le. Jobb gityós is, mint Cseresznye. Nem erőlteti a wah-pedálos szólókat, sokkal inkább tisztán, némileg saját stílusára alakítva játssza azokat, de megtartva eredeti hangulatukat.

Egyedül Fejes Tomin éreztem a fáradtságot, pici enerváltságot. Hiába voltak a jól megszokott grimaszai, valahogy nem tapasztaltam az a tüzet benne, mint a másik két zenésztársban.

Persze minderre magasról tojt a közönség és szimplán élvezték a zenét, ezzel plusz erőt adva magának a bandának is.

A buli végét egy óriási tussal (a la Manowar) zárták és megígérték, hogy még egyszer nem kell öt évet várni egy újabb kárpátaljai Tankcsapda fellépésre.

A végére még annyi, hogy egy nagy kalapemelés a zenekarnak, hogy az előző napi kellemetlenségek, idegeskedés után még egyszer vették a fáradtságot és újra nekivágtak a bő 100km-es útnak és egy irgalmatlan showt csaptak Nekünk! KÖSZI!!!