Helland - Hellness - lemezismertető
2014-04-30 19:50:00

Eszem ágában sincs titkolni, hogy két cimborám révén már megalakulása óta figyelemmel követem a budapesti Helland dolgait. OK, a banda a jelenlegi felállását tekintve jó, ha mindössze másfél éves, de tavaly már kiadtak egy igencsak jól sikerült, a banda nevét viselő kislemezt, mely olyan zenét tartalmazott, mely nem éppen az én világom, mégis megfogott valamiért. Mellettük szól, hogy idehaza még véletlenül sem tudnék hozzájuk hasonló stílusban mozgó zenekart megemlíteni. De kezdjük inkább az elején...

A Helland-et két ex-Pokolgépes srác (Nagy Dávid gitáros és Czébely Csabi (Csibe) dobos) hozta tető alá két, akkor éppen az Impression nevű budapesti progmetal zenekar két tagjával, Balázs László énekessel és Priskin Gábor gitárossal, aki itt a bőgőt kezeli. Az ember az említett zenészekből kiindulva valószínűleg valamilyen tradicionálisabb heavy metalt hajlandó beleképzelni a Helland muzsikájába. Nem kéne! Abszolúte nem erről van szó. Ehhez a modern heavy metalos zenei világhoz sokkal közelebb áll a Disturbed, vagy az Adrenaline Mob világa, bár konkrétan egyik csapathoz sem hasonlítható.

A „Hellness” felét a tavaly megjelent kislemez anyaga teszi ki (persze más a dalok sorrendje), melyeket újra feljátszott és értelmezett a zenekar, még ha nem is nagy mértékben. Az olyan dalok, mint a „Man on a Ledge”, vagy az „On Your Knees” eléggé fogósak ahhoz, hogy pár hallgatás után azon vedd észre magad, hogy dúdolod valamelyiket.

Nem tudom mi a fene vitte rá a csapatot arra, hogy egy „Intro”-val nyissa a korongot, de lelkük rajta. Nekem nem hiányozna, de annyi a javára írható, hogy jól robban be belőle az „Unbroken Undead”. Maga a dal középtempósan zakatolós, fogós, jó kedélyű refrénnel, standart felépítéssel (verze, refrén, verze, refrén, kiállás, szóló, refrén). Közel sem a legerősebb a lemezen. Viszont az utána következő „Man on a Ledge” egy igazi súlyos darab még úgy is, hogy közben vannak benne elszállósabb témák. Laci remek dallamokat énekel, a szóló is nagyon jól elcsípett blues alapokon nyugszik. Csibe pedig, ahogyan azt korábban is megszokhattuk tőle (nem csak a Pokolgépben, hanem korábban a Philadelphia-ban) ízesen játszik, és jóféle díszítéseket tol a riffek alá.

Alapvetően, mint úgy általában, nem látom értelmét, hogy végigmenjünk minden egyes dalon és vesézgessem őket, mert a „Hellness”-t egyben kell meghallgatni, úgy adja magát igazán. Egyes dalokban progresszívebb ízek is feltűnnek (pl. a lassú, és a végén felpörgő „Thank You”-ban). Dávid minden dalhoz írt egy szólót, melyek közel sem mondhatók egysíkúnak, míg a riffjeiben érezhető Zakk Wylde mester hatása (tudjátok, azok a csípkedések). A refrének minden dalban fogósak, könnyen emészthetőek (a címadóét pl. egész nap nem tudom kiverni a fejemből).

A dalok tempójában leginkább a középtempó dominál (4/4 rulez), de vannak vontatottabb, lassabb, akusztikus („I Walk No Line” – ballada-szerű) és zúzósabb („21st century”) témázgatások egyaránt. Vagyis a lemez nem fullad az unalom mocsarába, mégha azt is kell mondjam, hogy vannak olyan pillanatok, amikor „elszalad mellettem a zene”. A záró trió mégis külön említést érdemel, hiszen a szaggatott ritmusú „Time for us” (Gabi is jókat játszik benne) a maga vidám hangulatával és sokszor ismételt refrénjével, a Vertigo (a kezdésnél tiszta Crystal Ann feeling), a húzósan sodró témájával, míg a „Sweet Money” a gyorsabb (direkt nem gyors, mert nincsenek thrash-es tuka-tukak) tempózásával (Csibe nagyokat üt!), lendületesebb lüktetésével méltó zárása a közel sem középszerű debüt lemeznek.

A hangzás véleményem szerint lehetne súlyosabb egy picit, de mivel a banda saját Helland stúdiójában lett rögzítve, ezért biztos vagyok benne, hogy ők elégedettek a végeredménnyel. Ráadásul üt így is, ahol kell neki.

Ha kívánni lehetne valamit, akkor azt szeretném, hogy a következő lemezen jelenjenek meg a billentyűs hangszerek, hiszen tudom, hogy Balázs Laci nem csak egy jóhangú, klasszikus hard rock anyagokon edződött énekes, hanem egy remek billentyűs is egyben. Simán beleférne egy picit több progresszió...

Egy szó, mint száz, a Helland egy igazán jó bemutatkozó anyagot hozott ki, mely remélhetően a Nail Records-os terjesztésnek köszönhetően minél több zenehallgatóhoz eljut. A banda éppen turnéztatja a „Hellness”-t, mely körút keretein belül, a Tankcsapda előzenekaraként nyugati klubokban is felléphetnek, de idehaza is elcsíphetők pár helyen (pl. holnapután (május 2.) Budapesten a Showbarlangban, vagy május 17.-én Szombathelyen a Végállomásban).

Dalok:
1. Intro
2. Unbroken, undead
3. Man on a ledge
4. On your knees
5. Thank you
6. Helland
7. 21st Century
8. Hands over head
9. I walk no line
10. Time for us
11. Vertigo
12. Sweet money

Tagok:
Nagy Dávid – gitáros
Balázs László – énekes
Priskin Gábor – basszusgitáros
Czébely Csaba – dobos

Kiadó: Nail Records

-feca- 

Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (8), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1)
Partnereink