Az A-ha együttes 25 éves karriertörténete alatt nem kényeztette el túlságosan a rajongóit - ez a kijelentés persze csak a különböző live-kiadványok megjelentetésére vonatkozik. Mindössze három videoanyag és ugyanennyi koncertalbum őrzi meg az utókornak a norvég pop-csapat élő fellépéseit, melyek persze legélénkebben a rajongók szívében és emlékezetében élnek majd tovább. Hogy azonban a karrierzárás méltóképpen legyen dokumentálva, a legutolsó turné legutolsó koncertje április elején megjelent DVD-n, CD-n és Bluray-en.

Morten Harket, Magne Furuholmen és Pål Waaktaar - azaz, az A-ha - 1986. június 3-a és 2010. december 4-e között számos koncertet adott a világ szinte minden szegletében, az ausztráliai Perth-től az otthont jelentő Oslóig. Legendás fellépéseik egyike még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült. 1991. január 26-án ugyanis 198.000 (!) ember előtt léptek fel Rio de Janeiro-ban, a Rock In Rio II fesztiválon.

25 évük (= tíz koncertkörút) során azonban mindössze egyszer vették célba Budapestet - bár a szomszédunkban, Bécsben többször is megfordultak -, és már csak a búcsú-turné keretén belül jutottak el hozzánk. A magyar rajongóknak így talán még inkább szívügye lehet az, hogy legalább képen és hangban átélhessék kedvenceik utolsó koncertjét, mely 2010. december 4-én került megrendezésre - hol másutt, mint Oslóban.

Az Ending On A High Note Tour záróakkordjának a közel 10.000 férőhelyes Spektrum Aréna szolgált otthonául, 4 estén keresztül. Ezek közül a leges-legutolsó koncert anyaga került most rá - szinte teljes terjedelmében - a hasonló című DVD-, CD-, és Bluray-kiadványokra.

Az A-ha együttes búcsúfellépését remek kép- és hangminőségben élhetjük át újból és újból - egy esetleges reunióban bízva, amire azért biztosan várni kell még jópár évet. A fiúk ugyanis - az eddigiek szerint - komolyan gondolták az istenhozzádot.

Komolyságnak szerencsére azonban nyoma sincsen a színpadon - maximum a nőnemű rajongók ezreinek tekintete fátyolosodik el, amikor Morten kisfiús hunyorgással szívhúrokat penget a világot (utoljára?) jelentő deszkákon. Ha nem utalnának a közönséghez és egymáshoz intézett szavaikban Norvégia első számú popcsillagai a búcsúra, akkor talán nem is feltétlenül éreznénk úgy, hogy ez a fellépésük egyben hattyúdal is.
Az operatőrök persze jó érzékkel elkapnak egy-egy olyan pillantást, mimikát, grimaszt a zenészek arcán, amiben benne van, hogy most jó ideig nem lesz ebben az élményben részük - sem nekik, sem a rajongóiknak.

Szépen abbahagyni tudni kell, és ez mindenképpen sikerült az A-ha legénységének! Ízlésesen megkomponált fények, valamint látvány-elemek festik alá a zenét - egy triptichonra (szárnyas oltárra) hasonlító fal uralja a színpadot, melyen részben a klipekből jól ismert, részben pedig speciálisan az élő előadásokra készült filmek futnak a háttérben - a tagok kinagyított arcképei a koncertek pillanatfelvételeivel váltakoznak.

Maga az együttes is a szolid eleganciára esküszik, ami a fellépő-ruhatárukat illeti. A szakadt farmerek, bőrök és láncok (részben) elmaradtak, helyükre zakók és "ünneplős" nadrágok kerültek. Egyedül Magne nem tudott az összhangnak megfelelő lábbelit választani, így kicsit egy vizsgára induló műegyetemistára emlékeztet, az öltönyhöz sportcipőt választó outfitjével. De mivel mindig is ő volt a zenekar "bohóca", ezt most (is) elnézzük neki!

A dalmenet, a hangzás rendben van, élőben is nagyon szépen szólnak a dalok - a Butterfly, Butterfly akusztikus változata bőven übereli a kislemez-verziót. A Summer Moved On híres - "and there's just one thing left to ask" - sorának kiéneklésével pedig Morten Harket még mindig tartja európai rekordját. Egy picike csalódottság-érzetet maximum az válthat ki a hívekből, hogy az utolsó A-ha album egyik legfontosabb dala, a "Bandstand" kimaradt a végső vágásnál.

Mindent összevetve egy remek - és az eddigiek közül a legjobb - A-ha koncertkiadványt jelentetett meg a Universal Music kiadó április 1-jén. Karrierösszegzésre, emlékidézésre, nosztalgiázásra nem is tudnék szebbet-jobbat ajánlani az A-ha hazai híveinek.

Zárásként pedig álljanak itt Pål Waaktaar rajongókhoz intézett búcsúszavai:

"Bár ez most olyan, mintha az A-ha lekapcsolná magát az életbentartó készülékről, mi - hárman - mindnyájan zenélni fogunk az elkövetkező években. Remélhetőleg látjuk még egymást - egy másik helyen!"

Az "Ending On A High Note" kiadványok tracklistája:

01 The Sun Always Shines On TV
02 Move To Memphis
03 The Blood That Moves the Body
04 Scoundrel Days
05 The Swing of Things
06 Forever Not Yours
07 Stay On These Roads
08 Manhattan Skyline
09 Hunting High And Low
10 We're Looking For The Whales
11 Butterfly, Butterfly (The Last Hurrah)
12 Crying In The Rain
13 Minor Earth Major Sky
14 Summer Moved On
15 I've Been Losing You
16 Foot Of The Mountain
17 Cry Wolf
18 Analogue
19 The Living Daylights
20 Take On Me


© Janurik János

Karrierje 25 éve alatt még egyszer sem adott koncertet Magyarországon a norvég A-ha együttes, most végre pótolták a mulasztásukat, és egy remek show keretében vettek - nem is olyan fájdalmas - búcsút hazai híveiktől. Bár, az 50-en túl is kisfiús arcú énekes, Morten Harket egy itteni TV-csatornának adott mini-interjúban azt ecsetelte, hogy nem igazán tud mit kezdeni a romantikával, csapata július 14-én este ékes tanúbizonyságát tette annak, hogy még mindig mesterien pengetik a szívhúrokat. Megkapó szerelmi vallomások, vagy éppen kesergések, jó adag édesbús romantika - ez a témaválasztás jellemzi az A-ha dalok többségét, amik még mindig könnyeket csalnak a lányok - akarom mondani, asszonyok -, vagy az érzékenyebb lelkületű fiúk - családapák - szemébe. A Budapest Aréna közönsége ugyanis túlnyomórészt a ’80-as évek zenéin, és az NSZK-ból becsempészett BRAVO újságon szocializálódott 30-as korosztályból tevődött ki.

Egy szimfonikus jellegű intro után - a búcsú-turné hangulathoz illeszkedve - az A-ha hattyúdalával (Butterfly, Butterfly) indult a program, melynek Magyarországon volt a világpremierje! Talán ezért sem tudott mit kezdeni az egyébként szépen megkomponált szerzeménnyel a közönség nagy része. Valamikor az Analogue környékén azonban végre kezdett oldódni a publikum, és velük együtt a norvég srácok is. Sorra érkeztek az A-ha kiemelkedő nótái, a címükhöz, témájukhoz illő kivetítésekkel.

A hangulat a The Living Daylights-nál csúcsosodott ki - közönség-énekeltetés, Budapest felirat a kivetítőkön, boldog arcú rajongók integetnek a kameráknak. Innen már gyorsan peregtek az események, mígnem a Cry Wolf-fal zárult a főműsor.

Egy retrospektív fotó-montázs a ráadásblokk előtt - hogy is lett a mosolygós tini-sztárokból szigorú tekintetű, U2-ra és Coldplay-re ható, innovatív pop-csapat -, majd a Poptarisznya slágerlistáját is többször megostromló Hunting High And Low, The Sun Always Shines On TV, Take On Me mesterhármas: a ’80-as évek popzenéjének esszenciája. Morten Harket, Magne Furuholmen, és Pal Waaktar utoljára így együtt a színpadon - jó volt őket végre Budapesten is látni-hallani! Köszönjük az élményt, fiúk!

Š Janurik János

„Butterfly, Butterfly (The Last Hurrah)” címmel jelenik meg a 25 év után leköszönő norvég pop-trió, az A-ha utolsó kislemeze. A dal világpremierje június 14-én délelőtt zajlott a VG Nett oldalán, és bizton mondhatjuk, hogy ez a kedves szinti-pop dal legalább akkora siker lesz, mint a karrierindító „Take On Me” volt 1985. őszén!

A single július 5-étől lesz a rajongók számára fizikai formátumban is elérhető - első körben természetesen Norvégiában. A búcsú-dal Pal Waaktaar-Savoy szerzeménye, és Martin Terefe producer keze nyomát viseli magán.

A „Butterfly, Butterfly” egyébként az A-ha karrierzáró, ultimatív válogatás-lemezét hivatott beharangozni, mely a puritán „25” névre hallgat, és július 19-én lát napvilágot.

Az A-ha utolsó magyarországi hurrájára július 14-én kerül sor a Budapest Sportarénában!

Kedvcsinálóként egy ritka felvétel, amely ékes bizonyítéka annak, hogy nem először járnak majd nálunk az északi srácok:

http://www.youtube.com/watch?v=CBWzWBNF6so

Jegyek az A-ha budapesti koncertjére a www.ticketpro.hu oldalon keresztül rendelhetők.


© Janurik János

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a ’80-as évek közepe-vége táján szinte alig volt olyan tinilány-szoba, melynek faláról ne mosolygott volna a hűvös fjordok első számú férfiszépsége, Morten Harket - poszterbe öntve. Ez a sármos, kisfiús mosoly máig sem kopott meg, bár a gazdája túl van már az ötödik X-en. Igaz, a tini-lányokból is konszolidált anyukák lettek azóta, de bizonyára örömmel félreteszik háziasszonyi teendőket július 14-én este, hogy még egyszer utoljára - Magyarországon elsőként - csápolhassanak az A-ha legénységének a Budapest Sportarénában! A norvég csapat ugyanis egy búcsú-turné keretében tesz pontot 25 éves karrierje végére. A jubileumi koncertkörút március 4-én vette kezdetét a Buenos Aires-i Luna Parkban, és december 4-én fejeződik be az oslói Spektrumban.
Mielőtt azonban elbúcsúztatnánk hármójukat, fussunk végig ennek a fantasztikus pályának a legfontosabb állomásain!

Pal Waaktar (1961. szeptember 6.) és Magne Furuholmen (1962. november 1.) együtt nőnek fel Oslóban, és több zenekarban is megfordulnak, mígnem 1976-ban megalapítják a Bridges-t. 1980 és ’82 között többször is kerülgetik egymást Morten Harket-tel (1959. szeptember 14.), aki a 23. születésnapján mond igent az énekesi felkérésre. 9 demo kerül rögzítésre ebben az átmeneti időszakban, melyek közül több is visszaköszön az A-ha első albumán. Például a Lesson One, melyből később a Take On Me című világsláger lesz.

De mielőtt még előreszaladnánk 1985-be, és elkezdenénk sorolni a trió slágerlisták csúcsát megjárt dalait, még egy fontos dátum 1983-ból: Január 2-án Pal jegyzetfüzetéből kinéznek egy szót, „a-ha”, és ezzel megtörténik a hivatalos névadó - a három fiú még nem is sejti, hogy ezen a néven nemsokára tinédzserek millióit őrjítik majd meg, tengeren innen és túl!

1984. őszén jelenik meg először a Take On Me - mérsékelt sikert aratva -, hogy aztán egy évvel később - egy forradalmian újszerű videoklippel megtámogatva - number 1 legyen. És innen már nincs többé megállás…

Legjobb albumért járó díj Norvégiában (Hunting High And Low), legjobb videoklip (Take On Me), legígéretesebb új tehetség (Smash Hits), bemutatják őket az angol királynőnek, és még mindig csak a karrierjük kezdetét írjuk.

1986. júniusában, Ausztráliában kezdetét veszi az A-ha első földkörüli turnéja, az ősszel három MTV Awardot zsebelnek be, és megjelenik a második LP, a Scoundrel Days. November 1-jén a szomszédos Ausztriában koncerteznek, a bécsi Stadthalle-ba 4 hét alatt elfogynak a jegyek.

1987. - James Bond éve! Júniusban megjelenik a Living Daylights, az aktuális Bond-film betétdalaként, és a UK chartok 5. helyéig kúszik fel. Az A-ha közben folyamatosan turnézik, Morten filmez is, majd az év végén Los Angeles-ben nekilátnak új albumuknak.

1988. májusában kerül a lemezboltok a polcaira a Stay On These Roads, mely a második helyen nyit az angol listán. Az együttes - mintegy az album címadó dalát alátámasztva - ismét úton. 1989-ben leigázzák Dél-Amerikát, ez év őszén Magne festőként debütál.

1990. szeptemberében egy feldolgozás-dallal térnek vissza (Crying In The Rain), melynek klipjében egy hosszú-hajú, indián-fazonú Morten köszön vissza a rajongókra. Megjelenik az East Of The Sun West Of The Moon LP.

1991. január 26-án az A-ha 198.000 (!) ember előtt lép fel a Rock In Rio fesztiválon. A világ körüli turnézás június közepéig tart, majd az ősszel megjelenik első válogatás-albumuk, a Headlines And Deadlines, melyhez egy klip-gyűjtemény is párosul.

1992. őszén kibérelik Prince Paisley Park stúdióját. Az új A-ha dalra 1993. májusáig kell várni, ekkor jelenik meg a Dark Is The Night kislemez, amit a Memorial Beach című album követ. Nyáron kiadják a még 1991-ben rögzített Live In South America című koncertvideot, melyet Pal felesége Lauren-Waaktar Savoy jegyez. Az év végén Morten szóló-albummal jelentkezik, mely a Poetenes Evangelium címet viseli.
1994. elején jelenik meg a Shapes That Go Together, mely az oslói paralimpia hivatalos dala lesz. Az A-ha Dél-Afrikában turnézik.

1995. a szóló-munkák jegyében telik: Magne fest, Morten megjelenteti második önálló albumát, a Wild Seed-et.


1996-ban Pal is saját anyaggal rukkol elő, ez a feleségével közös Savoy projekt. Morten újabb norvég nyelvű albumot jelentet meg, Vogts Villa címen. Az A-ha házi szerzőjének, Pal-nak a következő két év is a Savoy, valamint első önálló kiállítása jegyében telik.

1998. decemberében, az oslói Nobel békedíj-koncerten új A-ha dal csendül fel, ez a Summer Moved On.

1999-ben Pal végre elkezd dolgozni Magne-val a soron következő A-ha album demoin, közben újabb Savoy nagylemezt is megjelentet.

2000-ben tér vissza az A-ha a Minor Earth Major Sky nagylemezzel, és a hozzá tartozó turnéval, melynek során megnyitják az új Vallhall Arénát Oslóban. A koncertet webcast-rendszerben a Neten is meg lehet nézni.

Az A-ha következő albumára már nem kell olyan sokat várni, 2002-ben érkezik a Lifelines, rajta a Forever Not Yours című siker-dallal. A 2002-es turnéról élő CD-t is megjelentetnek, How Can I Sleep With The Voice Of My Head címmel.

2004-ben könyvet adnak ki az A-háról (The Swing Of Things), melyhez egy speciális CD-melléklet is jár. Ugyanebben az évben a 20-éves karriertörténetük legnagyobb sikereit felvonultató válogatás is napvilágot lát, The Definitive Singles Collection címen.

2005. márciusában megjelenik Magne szóló-albuma az Egyesült Királyságban, majd július 2-án az A-ha fellép a Live 8 berlini színpadán, kb. 200.000 (!) ember előtt.


A következő nagyszabású koncertre az oslói Frognerparken-ben kerül sor, 120.000 (!) néző kíséri figyelemmel a show-t.

Októberben érkezik az új kislemez, a Celice, majd novemberben a 8. A-ha stúdió-album, az Analogue. A turnéval megint csak Bécsig jutnak el a fiúk, de ott számos magyar rajongó - köztük ezen sorok szerzője is - ünnepli őket.

2006-ban folytatódik a koncert-körút, sőt még 2007-re is jut egy-egy fellépés.

Ezt követően Pal (Savoy) és Morten is szólókkal jelentkeznek.

A 2008-as év egyik nagy eseménye a patinás Royal Albert Hall-ban megrendezésre kerülő hármas szóló-koncert, melynek fináléjában új A-ha dalok is felcsendülnek.

2009. júniusában megjelenik az A-ha karrier-záró albuma, a Foot Of The Mountain, október 26-án a trió egy kölni sajtókonferencián jelenti be a feloszlását. Ismét turnéra indulnak, de a búcsú-koncerteket csak idén márciusban jelentik be.

A banda már túl van az USA-fellépéseken, ezután Németország következik, majd először és utoljára Budapest!

25 évnyi pop-történelem 2 órába sűrítve - az A-ha legismertebb nótái, néhány ritkasággal megfűszerezve, ez képezi az Ending On A High Note turné dalmenetét, melyet július 14-én Budapesten mi is meghallgathatunk!

Tessék hát előkeresni, és újból kézre tekerni a bőrszíjakat, szakadjanak azok a farmernadrágok, zselézzük be a kacsafrizurát, és énekeljük majd együtt hattyúdal-gyanánt a következő sorokat:

„… I hear myself say,
"My boat's leaving now"
... so we shake hands and cry
Now I must wave goodbye
Wave goodbye…”
(A-ha: Manhattan Skyline)

A-ha koncert a Multimedia Concerts szervezésében, 2010. július 14-én a Budapest Sportarénában!

Š Janurik János