Egy álmom vált valóra február 17-én, és mondhatni rajtam kívül még sok hard rock, progresszív muzsikát kedvelő embernek, ugyanis a Barba Negra színpadán lépett fel a The Winery Dogs, valamint az angol származású Inglorius nevű banda.

Kapunyitás előtt pár perccel érkeztem és addigra már kígyózó sor állt a bejárat előtt, de nem volt vészes a helyzet, a biztonságiak precízen, gyorsan dolgoztak, így gond nélkül jutott be mindenki a tett helyszínére.

Nagy örömömre, már a bejáratban rengeteg jó arccal, régi ismerőssel futottam össze, és elégedetten nyugtáztam magamban, hogy ez a buli abszolút nem lesz unalmas, így kezdés előtt még simán belefért egy welcome drink a kedves cimborákkal.

A 19:00 órás kapunyitás után néhány perccel a hurok közé csapott az Inglorius, akik dögös rock 'n roll muzsikával izzították a hangulatot. Már rájuk is sokan kíváncsiak voltak és az arcokat elnézve mindenkinek totálisan bejöttek a látottak, hallottak.

Bevallom én nem sokat tudtam a zenekarról: a koncert előtt néhány héttel konkrétan még semmit. Az esemény előtt pár nappal kerestem rájuk kíváncsiságból és nagyjából tisztában voltam azzal, hogy mit várhatok a csapattól.

Nem csalódtam, irtó energikus, lendületes programmal készültek, és a zenészeket elnézve külön-külön mind hatalmas fazon. Az frontember, Nathan James remek torkú énekes, hibátlanul hozta az énektémáit és az őt kísérő zenészek szintén profin muzsikáltak. Zömében, a napokban megjelenő új album dalait hallhattuk tőlük, valamint feldolgozás nótákat is, olyan előadóktól, mint a Rainbow és a Deep Purple… Maximálisan bejött az Inglorius zenéje, és mondhatni, hogy általuk egy újabb kedvenc csapatra találtam.

Az ötös fogat produkciója után következett az est sztár triója, kiket már telt házas közönség várt. A nép az elsötétített színpad előtt skandálta a csapat nevét és őrületes ujjongással fogadta a három csillag megjelenését. Az Oblivion című tétellel robbantak be, mellyel maximálisan megvadították a rájuk kíváncsi rockereket. Ami engem illet, annyira lenyűgözött kedvenceim látványa, hogy úgy álltam a fotósárokban, mint a toronyba zárt királylány az őt megszabadító hercege előtt. :) Azt sem tudtam hirtelen hol vagyok, de a szűk helynek köszönhetően, ahol alig fértünk és a tudat, hogy csak 3 dal erejéig csodálhatom karnyújtásnyi távolságból a csibészeket, azonnal visszarántott a valóságba és igyekeztem gépemmel elcsípni a fiúk minden mozdulatát. Mind a három fazont külön-külön imádom a korábbi zenekaraikból, és így együtt látni, hallani őket az valami katartikus állapot volt. Billy Sheehan már a Mr. Big-es korszakából hatalmas favorit lett, Richie Kotzen egyértelműen szerelem, Mike Portnoy-t pedig a szakma egyik legjobb dobosának tekintem. Leírhatatlanul jól éreztem magam, és borzasztóan boldog voltam, hogy részese lehettem ennek az eseménynek…

Gondoltam, hogy fotózást követően megpróbálok a színpad környékén maradni, de egyszerűen lehetetlen és esztelenség lett volna az első sorokba préselni magam, így Szappanos Zoltán (Rockerek.hu) szerkesztő kollégámmal úgy döntöttünk, hogy a keverőpult környékéről élvezzük tovább a koncertet. Mire megtaláltuk biztos helyünket már a Hot Streak szólt. Igaz, a turné az októberben megjelent album megturnéztatásáról szól, de örömömre szólt az első lemezről való egyik nagy kedvencem, a Time Machine c. tétel is. :) Hallhattuk még az Empire, a Think It Over dalokat is, de mikor felcsendült a Fire totál elolvadtam Richie Kotzen hangjától. Ez a fickó még akkor is képes szerelemre lobbantani a lelkem, mikor éppen nem is vagyok az, és egyáltalán miért? :)) Imádom a pasit, pedig külsőre nem egy nagy szám, illetve nem is annyira az esetem...de mégis képes elvarázsolni.

A varázslatból Portnoy dobszólója térített magamhoz, amit iszonyat élveztem, élveztünk. Zseniális dobos, és olyan játékos élvezettel képes minden egyes taktust, ritmust lecsapni, hogy azt ott mindenki tátott szájjal figyelte. Nem csak a bőrökön, cineken élte ki magát, a szerkó mögül kilépve mindenen dobolt, még Billy basszusgitárát sem kímélte (vadállat :)). A szólózásból persze Billy Sheehan sem hiányozhatott, amivel totálisan megőrjítette rajongóit. Hatalmas figura, rettenetesen jó zenész. Imádom! Kevesen képesek így megszólaltatni egy basszusgitárt. Jobban megfigyelve Billy mozgását, grimaszait játék közben, tuti hogy a brigád kutyáját, amely a jól ismert orosz mese farkasára, „nu págágyira” hajaz, azt róla testesítették meg, legalábbis a rajzoló belecsempészett művébe egy csipetnyi Sheehan-t. (de ez szubjektív vélemény, teljesen eltérhet a valóságtól :D)

Az egyéni szólózások után folytatódott a show tovább a Ghost Town, az I’m No Angel és az Elevate dalokkal. Majd végül búcsút intettek a hálás nagyérdeműnek, kik őrjöngve tapsolták vissza őket még két dal erejéig. A Regret és a Desire szerzeményekkel köszöntek el tőlünk.

Így, pár nappal a koncert után, szépen átgondolva, feldolgozva a történteket, nem bánom, hogy a trió koncertjét választottam szülinapi ajándéknak. Köszönöm!!!! Hihetetlen csodában volt részem, és tudom, hogy ezt az érzést kevés zenekarnak fog sikerülni überelnie. Szeretném még ezt az érzést, ezt a borzasztóan nagy élményt újra és újra átélni! Egy igazi örömzenélést hallhattunk, vérprofi előadóktól, valamint a hangzás is kiváló volt mindkét bandánál. Pacsi mindenkinek!

Andóca