andoca 2016-01-20 10:54:33.

Hűen a „legjobb közepes-méretű európai fesztivál” címhez már látszik, hogy a Telekom VOLT Fesztivál 2016-ban is nagyot alakít: az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé most újabb nagyágyúkat jelentettek be. Jön a világ leghíresebb metál bandája, a Slayer, először szerepel magyar közönség előtt a világhírű énekes-dalszerző, Damien Rice, ugyancsak először ad élő nagykoncertet a brit Sigma legénysége és sokak örömére a GusGus is visszatér a Hűség városába.

„Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a 24. Telekom VOLT Fesztivált mind a közönség, mind a nemzetközi szakma részéről” – állapítja meg Fülöp Zoltán, az egyik fesztiválalapító. „Ez részint a VOLT tavalyi sikerének, részint a nagy európai elismerésnek, részint a már publikus line-upnak köszönhető. Természetesen kollégáinkkal együtt gőzerővel dolgozunk az idei fesztiválon és azt reméljük, néhány héten belül újabb világsztárokról adhatunk hírt.” – teszi hozzá Lobenwein Norbert, a másik főszervező.

feca 2015-10-07 18:11:37.

1986. október 7-én, azaz pontosan 29 évvel ezelőtt jelent meg a SLAYER és teljes thrash műfaj egyik legnagyobb alapvetése "Reign In Blood" címmel. A mindössze majd fél órás anyag olyan jellegű gyors és egyben aprító és gonosz hangulatú muzsikát tartalmazott, melyet az idáig, és talán még azóta sem csinált senki. Ez volt a négytagú csapat első közös munkája Rick Rubin producerrel, aki korának egyik legzúzósabb sound-ját kreálta meg az albumra.

Az, hogy a korongot teljes egészében szélvész tempójú témák teszik ki - kivéve a Postmortem első felét - egy dolog, de emellé társulnak az előző "Hell Awaits"-en is alkalmazott sátánista szövegek, melyek a halálról, gyilkosságokról és vallásellenességről szólnak, amik így egyben adják az anyag sava-borsát. Az azóta sajnálatos mód elhunyt Jeff Hanneman két dalt jegyez, melyek közül a nagylemezt nyitó "Angel Of Death" Josef Mengele náci orvos rémtetteiről szól, aki emberkísérleteiről híresült el.

Az album borítója sem kevésbé bombasztikus, mint maguk a dalok és a szövegek. A pokolt megidéző rajz egy Larry Carroll nevű fószer nevéhez fűződik, aki akkoriban leginkább politikai publikációkhoz készített illusztrációkat.

A SLAYER ezzel a lemezzel felléphetett a thrash metal képzeletbeli dobogójának a legfelső fokára, és ez a pozíciója, ha az elmúlt évek alatt többször meginogni is látszott, mégsem sikerült senkinek sem letaszítania őket onnan.

A "South Of Heaven" lemezről írt hosszabb megemlékezésünk itt olvasható!

Dalok:
Angel Of Death
Piece By Piece
Necrophobic
Altar Of Sacrifice
Jesus Saves
Criminally Insane
Reborn
Epidemic
Postmortem
Raining Blood

Tagok:
Tom Araya - basszusgitár, ének
Kerry King - gitár
Jeff Hanneman - gitár
Dave Lombardo - dobok

feca 2015-09-11 15:35:01.

Ma látott napvilágot a Nuclear Blast Records gondozásában a SLAYER legújabb nagylemeze. A "Repenless" című anyaghoz forgatott videó a Mikulás kinézetű Tom Araya-val és a rosszarcú Danny Trejo-val alább nézheted meg.

feca 2015-08-31 20:11:18.

Már két hetet sem kell várni és elérhetővé válik a SLAYER legújabb "Repentless" című nagylemeze. Néhány dalt már eddig is megismerhettünk, most pedig itt a középtempósan zakatolós "Cast The First Stone" egy viszonylag dallamos szólóval.

feca 2015-07-05 13:13:12.

27 évvel ezelőtt. 1988. július 5-én jelent meg a SLAYER egyik legmeghatározóbb negylemeze a "South of Heaven". A villámgyors thrash apokalipszis "Reign In Blood" után ez a korong több újdonságot tartogatott, melyek közé már maga a címadó is bele tartozik, nem beszélve a záró "Spill The Blood"-ról. Tudod, akusztikus témák, meg dallamok... Ahogy később a tagok beszéltek az előzőekhez képest belassult albumról: "a "Reign in Blood"-on tapasztalt gyorsaságot már nem volt értelme tovább fokozni."

Érdekességek:

  • a SLAYER egyetlen, saját stúdiólemezen fellelhető feldolgozása itt található a Judas Priest "Dissident Aggressor"-jának képében.
  • a "Cleanse The Soul" című szerzeményt a gitáros Kerry King a zenekar történetének fekete foltjának tekinti, annyira gyűlöli a dalt.
  • A címadó "South of Heaven" és a "Mandatory Suicide" mind máig szerves részei egy SLAYER koncert repertoárjának, de néha előszedik a "Silent Scream"-et és a "Spill The Blood"-ot is.

Több mindent megtudhatsz a lemezről és annak készítési folyamatáról, ha Jeff Hanneman halála utáni megemlékezésünket olvasod el.

Dalok:
1. South of Heaven (Hanneman-Araya)
2. Silent Scream (Hanneman/King-Araya)
3. Live Undead (Hanneman/King-Araya)
4. Behind The Crooked Cross (Hanneman)
5. Mandatory Suicide (Hanneman-King/Araya)
6. Ghost of War (Hanneman-King/King)
7. Read Between The Lies (Hanneman-King/Araya)
8. Cleanse The Soul (Hanneman-King/Araya)
9. Dissident Aggressor (Downing/Tipton-Halford)
10. Spill The Blood (Hanneman)

Tagok:
Tom Araya – basszusgitár, ének
Jeff Hanneman – gitár
Kerry King – gitár
Dave Lombardo – dobok

feca 2015-07-03 21:38:43.

Egy nemrégiben adot interjújában Kerry King arról beszélt, hogy fel van készülve arra, hogy az új SLAYER album megjelenése után a régi rajongók teljes tűzerejükkel fogják támadni a csapatot, amiért a lemezt két korábbi ős tag nélkül rögzítették. Viszont arról is meg van győződve, hogy ha ezek veszik majd a fáradtságot, akkor megszeretik az anyagot.

"Felkészülten várom a negatív reakciókat. Egyesek majd azt fogják mondani: "Nincs itt Jeff és nincs itt Dave, így ez már nem is SLAYER!". De ugyanezek pl. nem fogják azt mondani az AC/DC-re, hogy már nem az igaziak, mert nincs ott Bon Scott. Úgy gondolom, hogy teljesen természetes lesz az, hogy az igazi rajongók megszeretik az új lemezt."

King arról is meg van győződve, hogy a "Repentless" dalai, mégha egyelőre élőben csak párat hallhatott a nagyérdemű, simán felveszik majd a versenyt a korábbi klasszikusokkal.

"Az új dalok némelyike valójában már klasszikusnak is tekinthető. A kedvencem a "Take Control". Egy igazi RIFF VÁROS, egy város telis-tele gitárriffekkel. Amikor pedig azt gondolod, hogy már hallottad mindet, van a tartalékban mindig még egy, hogy téged jól megdöbbentsen!"

feca 2015-06-19 16:17:57.

Egyszerűek leszünk megint, mint a faék, ugyanis egy friss SLAYER dalhoz nem sok hozzáfűznivaló akad. Az viszont fix, hogy az eddigiek közül ez az első, ami végre tényleg kurva jó és GYORS, és sok szóló van benne, szakít a riff és Araya is szétüvölti a lelkét!!!!D

Dalok:
01. Delusions Of Saviour
02. Repentless
03. Take Control
04. Vices
05. Cast The First Stone
06. When The Stillness Comes
07. Chasing Death
08. Implode
09. Piano Wire
10. Atrocity Vendor
11. You Against You
12. Pride In Prejudice

feca 2015-06-16 18:12:33.

Semmi extra, mindössze, ha minden igaz ez lesz az ősszel megjelenő új SLAYER lemez borítója. A lemez címe pedig, a teljesség kedvéért "Repentless" lesz.

A címadó dal igencsak kedves szövege itt olvasható el

feca 2015-04-16 20:13:25.

A Lemezboltok Napjára (április 18) jelenik meg az a korlátolt példányszámú kétdalos SLAYER single, mely mindössze 5000 példányban lesz kapható vinyl-en. A korong címadója, a "When The Stillness Comes" alább hallgatható meg, és azt kell mondjuk, hogy jól sikerült szerzeményről van szó. A lemez másik oldalára a "Black Magic" koncertváltozata került fel.

feca 2015-04-13 08:53:00.

Kerry King, egy a VH1Classic-nak adott interjúban, a minap elmondta, hogy nem csak az új album felvételeivel vannak kész, hanem ezen kívül még 6 új szerzeményt is rögzítettek az ez után következő SLAYER nagylemezhez. Az, hogy az új anyag milyen címmel jelenik meg, egyelőre még titok,  viszont a Jeff Hanneman gitáros által, még az előző "World Painted Blood"-hoz megírt "Piano Wire" című tétel biztosan felkerül rá.

Az első nyilvános új SLAYER dal e hét végén jelenik meg a Records Store Day-re egy single formában "When The Stillness Comes" címmel. A nagylemez - elvben - még idén ősszel napvilágot láthat a Nuclear Blast gondozásában.

feca 2015-02-19 08:31:08.

7"-es vinyl picture disc-en jelenik meg az év egyik legjobban várt heavy metal lemezének első kislemeze. A SLAYER kiadója, a Nuclear Blast április 18-án, a Records Stor Day-re időzítve, hozza napvilágra a banda friss nagylemezének első új szerzeményét, a "When The Stillness Comes" című tételt, mely mellé a '83-as "Black Magic" 2014-es Wacken fesztiválos élő változata társul a korongon. Az EP limitált szériában, mindössze 5000 példányszámban lesz elérhető.

Maga az új dal Terry Date producerrel lett rögzítve Los Angelesben. Egyelőre arról még nem tudni, hogy maga a nagylemez mikor lát napvilágot, illetve, hogy láthatjuk-e Kingéket valamelyik fesztiválon idén nyáron. Az viszont már biztos, hogy az elhunyt Jeff Hanneman helyén pengető Exodus-os Gary Holt az anyacsapatával és a Testament-tel karöltve egy Észak-Amerikai turnén vesz részt április folyamán. Hogy ennek lesz-e európai folytatása, arról nem szólnak a hírek.

feca 2014-08-28 08:53:07.

Tudjuk, unalmas már ez a Lombado-Slayer téma - nekünk is - de az alábbi, Lombardo által pár napja tett nyilatkozat még érdekes lehet minden rajongó számára. 

"Ez nem volt számomra barátság" - mesélte Dave a MetalHammer-nek. - "Lényegében minden este csak a színpadra lépés előtt találkoztam a többiekkel. Amikor turnézol, különböző buszokban, különböző társaságokkal utazol együtt, de mintha nem azokkal tennéd, akikkel később színpadra is lépsz. Ezek után pedig nehéz úgy kiállni ezekkel, hogy érezz valamiféle "kémiát"".

A Slayer-hez történő valamikori csatlakozásáról így beszélt: 

"Nem. Elég volt. Én befejeztem ezt a történetet. Rengeteg különféle projektem van, és tudom, amikor a pénzre terelődik a hangsúly, akkor a zeneiparon belül sem létezik semmilyen barátság. Soha töbé nem akarok oda visszatérni."

feca 2014-07-09 18:39:55.

2014 augusztus 3.-án léptek volna fel az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban a thrash királyai, viszont a koncertet a banda logisztikai okokra hivatkozva lemondta. Erről adott hírt a koncert szervezője a LLART ügynökség. 

"Kedves barátaink. Nagyon sajnáljuk, de az augusztus 3.-i Nyizsnyij Novgorodi Slayer koncert elmarad"- áll az ügynökség VKontakte oldalán. - "Az ok: logisztikai probléma. A banda nem tudja időre beszerezni a koncerthez szükséges eszközöket. Még tárgyalunk a management-tel egy későbbi időpontról, melyről időben tájékoztatunk mindenkit."

Az oldalon található bejegyzések közt szerepel, hogy a szervezők tagadják, miszerint a hivatalos szervek nyomására kellett volna lemondani a bulit.

"Nem foglakozunk a zenekarok koncertbeosztásával, számunkra egy dátum lett felkínálva és mi elfogatuk ezt, és minden előre megbeszélt feltételnek eleget tettünk. Amikor kiesett a Slayer turnéprogramjából az orosz koncert, előbb azt hittük, hogy csak valamilyen technikai problémáról van szó. A valós okról csak pár napra rá értesültünk és azon nyomban dolgozni kezdtünk egy másik dátum leegyeztetésén."

A fenti tájékoztatás három nappal az után látott napvilágot, hogy Dmitriy Enteo, az "Isten akarata" nevű vallási szervezet vezetője a saját közösségi, illetve a szerveződés oldalán kijelentette: mindent megtesz azért, hogy a Slayer ne léphessen fel sehol sem Oroszországban. "Átgondoltuk ezt a témát, és úgy gondoljuk, hogy a Slayer tagjai mind átkozott sátánisták, és minden erőnkkel harcolni fogunk az ellen, hogy fellépjenek bárhol az országban. Bárki, aki egy cseppet is kételkedik ebben, nézze meg a banda utolsó albumának a borítóját (valószínű, hogy inkább a "Christ Illusion"-ra gondol a fickó - a szerk.). A holnapi naptól kezdve új kampányba kezdünk, melynek neve: Oroszország Sátánizmus nélkül.

Korábban Enteo és bandája tojásokkal hajigálta meg és szentelt vízzel locsolta le Marilin Mansont és zenész társait. Az eset egy moszkvai szálloda előtt történt, ahonnan éppen kijöttek a csapat tagjai, hogy elinduljanak játszani a "Park Live" fesztiválra.

Enteo akívan dolgozott azért, hogy Manson ne léphessen fel Moszkvában (az esemény június 27.-én történt - a szerk.), és ezért képes volt felkeresni a város főpolgármesterét Szergej Szobjanyint is. A koncert közben felhívta a rendőrséget, hogy védjék meg az ő személyi jogait. A koncert egy bombariadó miatt félbe is szakadt egy névtelen telefonáló hívása miatt. 

Az OnlinePetition.ru oldalon jelenleg található egy aláírásgyűjtés, melynek célja, hogy állítsák bíróság elé Enteot, mint szélsőséges, társadalomellenes gyűlöletkeltőt. Már 23ezer aláírás összejött.

A Slayer augusztus 4.-én Moszkvában, míg augusztus 5.-én Szentpéterváron lép fel.

feca 2014-05-24 15:28:06.

A Chicagoban megrendezésre kerülő Riot Fest elnevezésű fesztiválon mind a Slayer, mind a Jane's Addicion, mind a Samhain, és mind a The Offspring teljes egészében elő fogja adni 1-1 korábbi klasszikusát. A Slayer a "Reign In Blood"-al készül, a Jane's Addiction a "Nothing's Shocking"-ot, a Samhain Glenn Danzig-gel az élen az "Initium"-ot, míg a The Offspring az idén pont huszadik évét betöltő "Smash"-t vezeti elő. A Slayer nem csak ezen az eseményen tolja egészében a '86-os remekművét, hanem a Riot Fest-tel rokon denveri koncerten is a setlist részét képezi majd.

A Riot Fest ebben az évben ünnepli 10. évfordulóját, melyet háron különböző városban, három különböző időpontban ünnepelnek majd, melynek mindegyike egybe lesz kötve egy egyedi cirkuszi eseménnyel. A "Riot Fest & Expo" szeptember 6-7-én lesz megtartva Torontoban, a "Riot Fest & Carnival" Chicagoban a Humboldt Parkban szeptember 12-14 között, és a “Riot Fest & Sideshow” Denverben szeptember 19-21-én.

A Chicago-beli esemény egyik különlegessége lesz a GWAR fellépése, akik első alkalommal állnak majd a deszkákon Dave Brockie (Oderus Urungus) frontember márciusi halála óta.

feca 2014-05-12 08:13:15.

Rövid turné erejéig, megszakítva ezzel a rég várt új nagylemez készítési folyamatát, amerikai turnét tol a Slayer. A csapatot az Exodus és a Suicidal Tendencies kíséri el a körúton, melynem első állomása május 9.-én volt Salt Lake City-ben, ahol igazi régisulis, de minden meglepetést mellőző setlisttel álltak a színpadra.

Setlist:
Hell Awaits
The Antichrist
Necrophiliac
Mandatory Suicide
Captor of Sin
War Ensemble
Postmortem
Altar of Sacrifice
Jesus Saves
At Dawn They Sleep
Die by the Sword
Hallowed Point
Seasons in the Abyss
Chemical Warfare
Dead Skin Mask
Raining Blood
Black Magic

Ráadás:
South of Heaven
Angel of Death

feca 2014-04-24 11:44:36.

Április 23.-án Los Angelesben a Revolver Golden Gods díjátadón a Slayer elnyomott egy vadiúj dalt, melynek címe "Implode". A nóta valószínűleg szerepelni fog a csapat soron következő nagylemezén, melyről egyelőre még nem sokat tudni, de lehet, hogy még 2014-ben napvilágot lát. Az anyag producere előre láthatóan Terry Date (Pantera, Soundgarden, Deftones) lesz Rick Rubin helyett. Az viszont már biztos, hogy a korábbi American Recordings helyett a Nuclear Blast Records-nál folytatja az amerikai thrash brigád. Ez erről szóló hírt pár perce jelentette be a kiadó.

feca 2013-11-10 10:14:06.

A Slayer éppen egy old school, a '80-as évek nótáira épülő turnén vesz részt az Egyesült Államokban, de ez után már - ha lehet hinni Kerry Kingnek - elkezdődik egy dalírási folyamat, melyenek eredményképpen akár már májusban napvilágot láthat az új nagylemez - amire mi abszolút nem vennénk mérget. A stúdiózás előtt álló gárdából most Paul Bostaph-ot csípte el a The Feedback Society egyik újságírója, hogy kifaggassa pár lényeges kérdésről.

Hogy élted meg a Slayerbe való visszatérésed?
Már annyi ideje nem vettem részt a bandával kapcsolatos munkálatokban, hogy már mind az, mind a srácokkal való kapcsolattartás hiányzott. Most úgy érzem, hogy újra hazatértem...

Mit gondolsz Jeff haláláról?
Jeff a testvérem volt, és csapatnak ezentúl mindenképpen hiányozni fog az ő energikussága. Viszont Gary Holt tökéletesen végzi a dolgát, és megígérhetem, hogy megtartjuk a Slayer világát olyannak, amilyennek Jeff is szeretné.

A Slayer-féle lankadatlan brutalitásról:
Amikor megtetszik neked egy zenekar és idővel a rajngójukká válsz, akkor ekörül a banda körül létrejön egy tiszta és kikezdhetetlen aura. Nagyon fontos, hogy ezt ne veszítse el a banda holmi kísérletezéssel, mert ezt a rajongók nem fogják megérteni. Mi viszont mindannyian nagy rajongói vagyunk a kemény zenéknek, emiatt a Slayer sohasem kötött kompromisszumokat. Meggyőződésem, hogy ez az egyik leglényegesebb oka annak, hogy a rajongóink kitartanak mellettünk és tisztelnek minket mind a mai napig.

feca 2013-10-28 18:51:45.

Október 25.-én startolt el a Slayer Észak-Amerikai turnéja, ahol a banda azt ígérte, hogy igazi old school setlisttel várják a rajongókat. A turné első állomásán, Las Vegasban ez nem valósult meg, hiszen olyan újabbkori szerzemények is elhangzottak, mint a "World Painted Blood", vagy a "Hate Worldwide" , de az október 28.-i Los Angelesi koncerten már tényleg egy kb. 1992 óta nem hallott programot tolt a Huntington Beach-i gárda. Az mondjuk hozzátartozik az igazsághoz, hogy az első 5 Slayer albumról szemezgető dallista nem nagyban tér el a nyári fesztivál programtól, de a "Captor of Sin", vagy a "Necrophiliac" megjelenése mégis különlegességnek számít. 

    Hell Awaits
    The Antichrist
    Necrophiliac
    Mandatory Suicide
    Captor of Sin
    War Ensemble
    Postmortem
    Altar of Sacrifice
    Jesus Saves
    Die by the Sword
    Spirit in Black
    Hallowed Point
    Seasons in the Abyss
    At Dawn They Sleep
    Dead Skin Mask
    Raining Blood
    Black Magic

    Ráadás:
    South of Heaven
    Angel of Death

feca 2013-10-25 20:22:46.

"Old school Slayer Night" néven hirdeti a Slayer a ma (október 25.) kezdődő Észak-Amerikai turnéját. A turné első bulijára Las Vegasban kerül sor, ahol a Kerry King, Tom Araya, Paul Bostaph és Gary Holt felállású banda egyaránt válogat a "Show No Mercy"-ről, a "Hell Awaits"-ről, a "Reign in Blood"-ról, a "South of Heaven"-ről, valamint a "Seasons in the Abyss"-ről. A pontos setlist-ről valószínűleg csak a mai koncert után értesülünk, de Araya szerint: "...olyan hangulatot teremtünk, mint a "Decade of Aggression" albumon hallható..."

A Slayer jelenleg futó turnéjának kísérőzenekarai a 4arm és a Gojira.

feca 2013-07-22 08:19:50.

Július 3.-án nyitotta meg kapuit Osaka-ban a "Calayer" nevű étterem, melynek berendezését és stílusát a Slayer albumok ihlették. Maga a megnevezés a Slayer és a Carry szavak keverékéből áll össze. Az étteremben az indiai és pakisztáni konyha ételei kaphatók. 

andoca 2013-07-11 17:20:06.

A fesztivál 3. napja már nem volt annyi szórakoztató programmal kecsegtető, mint az előző kettő. Legalábbis a magunkfajta metalheadek számára. Ellenben jól érezni mentünk magunkat és ennek megfelelően jártunk el. Így a napi beprogramozott déltől-délutánig tartó tokaji sétánkat nem kapkodtuk el...«Tovább Ganxsta Zolee és a Kartel, Junkies, Anti Flag, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Paddy And The Rats, Nevergreen, Dalriada, Quimby, Ensiferum a  beszámolókhoz»

feca 2013-07-09 08:36:15.

Július 5.-én lett 25 éves a Slayer 1988-ban kiadott klasszikusa a South Of Heaven. Az album tételei közül hármat jegyezett a King/Hanneman páros, a többi dal, a Judas Priest Dissident Aggressor-jának kivételével mind Jeff nevéhez fűződik. A korong a Slayer második olyan munkája, ahol Rick Rubin producerrel dolgoztak együtt. Az album a Billboard 200-as listájának 57. helyén nyitott és az eladások alapján ez lett a csapat második aranylemeze az USA-ban.

Kerry King: "Ha visszatekintek a múltba, akkor a "South of Heaven"-nel kapcsolatban nincsenek semmilyen negatív tapasztalataim. De ha az előtte és az utána álló - Reign in Blood és Seasons In The Abyss - lemezeket nézem, akkor ez az általam legkevésbé kedvelt klasszikus Slayer album. Az igaz, hogy akkoriban helyesen jártunk el, amikor úgy döntöttünk, hogy nem készítjük el a "Reign in Blood2"-t. És nem azért, mert a "Reign In Blood" nem tetszett volna valamelyikünknek, hanem azért, mert kissé elegünk lett abból, hogy azt az iszonyatos gyilkos tempót toljuk, mint a '86-os lemezen van. Így aztán olyan albumot készítettünk el, amely kevésbé agresszív és vad, valamint a koncertprogramba is beleférnek a dalai. Az az album a Slayer egy másik súlyos és sötét kreatív oldala lett."

A South of Heavenről írt lemezismertetőnket ITT olvashatod!

feca 2013-07-06 15:49:41.

Andóca: Eltelt egy mozgalmas, ismerkedésekkel (szomszéd sátrak tulajdonosaival) teli nulladik, valamint egy zúzós első nap olyan bandákkal, mint az előző beszámolóban említett Magma Rise, Slayer, Newsted, WMD... Tehát, nem maradtunk szomjan és hagytuk magunkat sodródni az árral...

Csütörtök: ébredés, zuhany, élelembeszerzés, ebéd, majd kellemes séta Tokaj belvárosában. Ezt követően 15 óra magasságában értünk vissza a bázisra, mikor már javában hangolt a somorjai Rómeó Vérzik csapata. Mi, lányok nagyléptekkel vettük célba a Borsodi Nagyszínpad előtti területet, hiszen nem szerettünk volna a koncert egyetlen pillanatáról sem lemaradni és szépen helyet is foglaltunk valahol az első sorokban...«Tovább a Rómeó Vérzik, Leander Rising, Between The Buried And Me, Road, Skindredés és a Down beszámolókhoz»

 

feca 2013-07-05 09:40:46.

Az idei Hegyalja Fesztivál metal szemszögből nem tűnt igazán vonzónak, de 'Hegy feeling miatt párom és én többedmagunkkal vágtunk neki a hatórás és 110 Km-es útnak (Beregszász-Tokaj határátlépéssel együtt). Kisebb csapatunk még a nulladik napon elindult a helyszínre, hogy minél jobb sátorhelyet találhasson magának. A Spori Kempinghez érkezvén tudatosult bennünk, hogy bizonyám többen is hasonlóképp gondolkodtak, mint mi, csak ők egy nappal korábban nekivágtak az útnak, így a menőbb helyek már mind el voltak foglalva, és az azelőtt esti viharnak köszönhetően a maradék területek jó része is víz alatt állt, illetve sár borította. Némi szerencsének köszönhetően azért csak sikerült egy jobb sátorhelyet találni magunknak, ahonnan aznap lényegében csak egy tokaji sétára mentünk el és az esti Borsodi Malátabár valamelyik koncertjébe füleltünk bele. «Tovább a Magma Rise, Newsted, Asing Alexandria, Slayer, Coal Chamber és Watch My Dying beszámolókhoz»

feca 2013-06-27 15:18:48.

feca 2013-06-05 17:39:38.

Június 4.-én a lengyelországi Impact Festival-on adta a kirúgott Lombardo és a sajnálatos mód elhunyt Jeff Hanneman nélküli első idei nyári koncertjét a Slayer. Az alább látható videókon feltűnik, hogy a megjelenésre többet adtak, mint a legutóbbi európai koncertjeik idején, ugyanis az óriási "B-sides and Rarities"-es háttér igencsak bizalomgerjesztőnek hat. A Paul Bostaph-al és továbbra is Gary Holttal felálló csapat 15 tételes setlist-jéből három nóta a korábbi Bostaph érából került ki. «Tovább a videókhoz és a dallistához»

feca 2013-06-01 09:41:01.

Tegnap reggelre került ki az Internetre Slayer hivatalos közleménye, miszerint Dave Lombardot a csapat 90-es évekbeli dobosa Paul Bostaph válja a dobok mögött. Dave erről szintén csak az Internetről értesült.

"Fogadjátok... és írjátok mit gondoltok" - írta Lombardo az egyik Twitter bejegyzésében nem sokkal azután, hogy korábbi bandája hivatalosan is bejelentette Paul beszállását a Slayerbe.

Az egyik rajongói kérésre, miszerint Dave honnan értesült arról, hogy kitették a csapatból - egyenesen a Slayertől, vagy az Internetről - ezt válaszolta: "a Netről".

Lombardo jelenleg a Philm nevű, avantgard, post-rock-metal zenekarával dolgozik, valamint az újból összállt Grip Inc., mely a '90-es években volt aktív és hozott ki minőségi thrash lemezeket, is tervezi új album megjelentetését.

feca 2013-05-31 09:24:35.

Nem Dave Lombardo, hanem Paul Bostaph a Slayer dobosa, és a csapat vele kezdi el a június 4-.én startoló Európa-turnéját. Erről Kerry King és Tom Araya számolt számolt be a banda hivatalos weboldalán.

"Paul, aki egy nagyon jó dobos, valamint remek barát, így nagyon örülünk annak, hogy beleegyezett abba, hogy újból a Slayer tagja legyen" - mondta Araya - "Még mindig nagyon sajnáluk Jeff elvesztését, de sem az európai, sem az amerikai rajongóinkat nem szeretnénk csalódást okozni, ezért előrébb lépünk... Paul visszatérése minden mostani helyzetet könnyebbé tesz."

"Nagyon örülök, hogy újból a Slayer tagja lehetek" - így Bostaph. - "Tíz tökéletes évet húztunk le együtt és remek zenéket készítettünk. Ezért számomra úgy tűnik, mintha hazatértem volna."

Paul 1992 és 2001 között volt a Slayer tagja és olyan lemezeken hallható a játéka, mint a Divine Intervention, a Diabolus In Musica, vagy a God Hates Us All. Paul később két évig az Exodus-t erősítette, míg 2007-2011 között a Testament tagja tagja volt. 

A június 24.-i Hegyalja Fesztiválos Slayer koncerten immár biztos, hogy Paul Bostaphot láthatjuk majd a dobok mögött.

feca 2013-05-30 07:54:01.

Jon Dette, aki a 1996-ban és idén februárban a Slayerben foglalta el a helyettesítő (tartalék, beugró) dobos szerepét, és az Anthrax-ben is kisegített Charlie Benante helyén - már biztos, hogy nem tart a Slayerrel annak nyári turnéján, ugyanis egy másik ős-thrash bandát, a Heathent kíséri a csapat európai fellépésein. Ennek tükrében most lett igazán érdekes a kérdés: ki dobol majd a 4 hét múlva startoló Hegyalja Fesztiválos Slayer koncerten? «Tovább olvasom»

feca 2013-05-12 09:45:44.

Lemezismertető: Slayer - South of Heaven

Nagyon fura egy olyan lemezről írni ismertetőt, amelyik egyik meghatározója volt zenei ízlésemnek. Már régóta készülök ezt megtenni – a „Reign in Blood”-al egyetemben – de kicsit ódzkodtam mindig ettől. Akár azért, mert már mások megtették ezt előttem, akár azért, mert pár szóval elintézni méltatlan dolog lenne, míg hosszas produktumhoz pedig több nekifutás és aknamunka szükséges. De Jeff Hanneman május 2.-i elhalálozása megmozgatta bennem azt a szükséges pluszt, ami mindeddig hiányzott egyik kedvenc bandám (kicsit kontrasztos, de a Dream Theater a másik) talán legjobb albumának bemutatásához. És csak azért a „South of Heaven” és nem a „Reign in Blood”, mert az előbbi éppen idén – július 2.-án – lesz negyedszázados. «Tovább olvasom»

andoca 2013-05-05 21:24:29.

2013. május 11-én (szombaton) Jeff Hannemanre, a világhírű thrash metal ikon Slayer gitárosára emlékeznek a Vörös Yukban. Sokaknak meghatározó személyiség volt a metal zenében Jeff Hanneman személye. Az egész metal színteret tragikus hírként érte Jeff halála 2013. május 2-án. Emlékezzünk hát meg együtt Jeffre! Mindenkit sok szeretettel várunk!!! A rendezvényen tiszteletét teszi az Iron Inside (Iron Maiden tribute) és a Groteszk zenekar is. A koncertek után kizárólag a Slayer diszkográfiát fogja pörgetni a lejátszó!

A belépő 1000 forint lesz ami teljes egészében LEFOGYASZTHATÓ lesz!!! 

andoca 2013-05-04 10:13:25.

A gyűlölködéséről elhíresült Kansas állambeli Westboro Baptista Templom vezetése nem állta meg, hogy ne szóljon pár szót a május 2.-án elhunyt Slayer gitárosról, Jeff Hannemanról, miszerint ő lett a következő muzsikus, akinek halála tetsző Istennek.

"Mit gondoltok ki lesz a következő, akit hamis Istenetek elvisz legközelebb? Tegnap Chris Kellyt (a Kris Kross rapzenekar egyik tagja, a szerk.) ragadta magával, ma pedig Jeff Hanneman halt meg a Slayerből. - írta a Twitteren a Westboro Baptista Templom szóvívője."

Az egyház tagjai 2010-ben tüntettek Ronnie James Dio temetésén, miszerint az énekest magához hívta az Antikrisztus. «még nincs vége, tovább olvasom»

feca 2013-05-03 07:57:14.

Május 2.-án 49 éves korában elhunyt a Slayer szőke hajú gitárosa, megannyi mindenki által ismert klasszikus dal szerzője, Jeff Hanneman. Egyelőre nem találunk rá szavakat mennyire fog hiányozni. Minden rajongó - akárcsak mi is - nagyon vártuk már, hogy felépüljön a két évvel ezelőtti pókharapás okozta betegségéből, de sajnos ez már nem történhet meg...

Búcsúzzunk Tőle az általa írt egyik leghatalmasabb Slayer nótával. Nyugodj békében Jeff!

feca 2013-03-17 12:11:27.

Az Új-Zélandi 3News televíziós csatorna egy interjút készített Tom Arayával, a Slayer énekesével (a teljes felvétel itt meg is nézhető). Az interjúban olyan dolgokról kérdezték Tomot, hogy mi változott meg benne a 30 évvel ezelőtti első Slayer koncert óta, és hogy miért mosolyog annyit a koncerteken? «Tovább olvasom»

feca 2013-03-05 07:42:36.

Dave Lombardo a Slayer - jelen állás szerint, egykori dobosa - a Facebook oldalán az alábbi üzenetet küldte rajongóinak: "Mindig is tudtam, hogy a rajongóim hihetetlenek! De ez még sosem volt előttem annyira világos, mint az elmúlt két hétben. Rengeteg szenvedélyes és támogató üzenetet kaptam Tőletek! Köszönöm a keves szavakat, és remélem, hogy hamarosan találkozunk."

A Slayer fellép az idei Hegyalja Fesztivál első, szerdai napján (június 26.). 

feca 2013-02-27 08:34:20.

A múlt hét folyamán a TAMA cég egy interjút készített a Slayer és az Anthrax session dobosával Jon Dette-el, minek egy részlete alább olvasható...

Arról, hogyan került be újból a Slayerbe ezt mondta Jon: "Amikor Kerry felhívott azt kérdezte, hogy "Hé ember! Amikor Ausztráliában leszel az Anthrax-szel, amikor nem lesz koncert mivel fogsz foglalkozni?" Én meg őszintén válaszoltam: "Inni fogok! (nevet)". "Akkor figyelj" - szól Kerry - "egy kis időre le kéne tedded a pialásról, mert az ausztrál turnénkon nincs dobosunk és ki kéne segítened minket." Én meg beleegyeztem. Természetesen ez teljesen váratlanul ért és kértem egy kis gondolkodási időt a válaszadásig. De most nagyon úgy néz ki, hogy egy teljes turnét nyomok le, ahol mind az Anthrax-et, mind a Slayert kisegítem. Jelenleg az a helyzet, hogy Sydney-ben kell adjak egy szóló showt, majd az Anthrax-szel játszom, utána 20 perc pihenő és már folytatom is a Slayerben.«Tovább olvasom»

feca 2013-02-24 12:45:44.

Még januárban készített interjút a Charlie Benante-t és Dave Lombardo-t helyettesítő Jon Dette-l Eric Blair a "The Blairing Out With Eric Blair Show" nevű rádiós showműsör vezetője. 

Arról, hogy átmenetileg miként került az Anthrax-be így válaszolt Jon: "Jason Bittner a Shadows Fall-ból segítette legutóbb az Anthrax-et, de az újabb turnékat más elfoglaltságai miatt már nem tudta vállalni, ezért felhívott engem, hogy nem-e tudnám vállalni ezt a posztot. Természetesen azonnal igent mondtam. Másnap már fel is hívott Charlie - aki Dave Lombardo mellett a másik kedvenc dobosom - és megkért ő is, hogy helyettesítsem. Ezért kaptam meg ezt a munkát. Nemrég tértünk vissza Európából, ahol a MotörHead-del játszottunk és már készülünk is az indiai és ausztrál koncertekre.«Tovább olvasom»

feca 2013-02-21 09:55:18.

A TheMusic.com.au internetes magazin a minap a Slayer gitárosával, Kerry Kinggel készített egy interjút, ahol szóba került Jeff Hannemann betegsége, a Show No Mery megjelenésének 30. jubileumi évfordulója és az új Slayer nagylemez is. 

A Slayer, a jelenlegi metal mezőnyben elfoglalt helyéről Kerry az alábbiakat mondta: "Az az érzésem, hogy nincs komoly változás és továbbra is tartjuk vezető pozíciónkat. Nem látok egy olyan új bandát sem ,akik komolyan képesek lennének trónfosztásra. Nekünk mind a mai napig meg van a Maiden, a Sabbath, a Priest és ott van melletük a Metallica, a Slayer, az Anthrax, a Megadeth, a Testament és még egy páran. Még mindig ők a legnagyobbak, legnépszerűbbek."

Az új Slayer lemezről: "Amíg mi készítjük az új lemezt, addig jelenlegi kiadónk az American Recordings valami új jogi dolgokon eszi éppen át magát, így most mindenképpen várakoznunk kell, míg a helyzet nem normalizálódik. Jelenleg az ausztrál turnéra készülünk és erősen remélem, hogy mire hazaérünk minden a helyére áll és nyugodtan stúdióba vonulhatunk. Zeneileg nincs gond, mert bővelkedünk új témákban és már a szövegeket is elkezdtem megírni, ezért úgy gondolom, hogy a stúdióban már nem kell sokat szarozni a dalokkal. Ami pedig ezek stílusát illeti, mindenki megnyugodhat: tipikus Slayer lesz. Az igaz, hogy 1-2 új dolgot is beleviszek majd a gitárjátékomba, de a végeredmény ettől még igazi, jó öreg kemény zene lesz." «Tovább olvasom»

feca 2013-02-09 10:02:08.

Júniusban az amerikai thrash metál ikon Slayer legdurvább riffjeire zúzhat a Hegyalja közönsége. De nem ők az egyetlen zenekar, akik igazi Hegy’ rajongóként idén már nem bírják a tokaji buli nélkül, két év kihagyás után visszalátogat az igazi fesztiválra, az igazi arcok közé Ákos, aki fesztiválon először a Hegyalján lépett fel 2002-ben, és a Quimby is. Persze a többi Hegy’ kedvencnek számító magyar zenekar sem hagyhatja ki a hazai fesztiválszenzont indító Hegyalja Fesztivált. «Tovább olvasom»

feca 2013-02-08 08:39:10.

Meglepetésként érheti a magyar rajongókat a hír, miszerint 2011 után újból meglátogatják Magyarországot a thrash metal királyai. A Slayer június 26-án ad koncertet a Hegyelja Fesztiválon. A csodálatos hírt a banda a Facebook oldalán jelentette be!

feca 2013-01-04 08:15:39.

Exodus Slayer Amen Queens of the Stone Age

A Noisecreep értesülései szerint új projekt van kialakulóban, melyben a Slayer dobos Dave Lombardo, az Exodus gityós Gary Holt, az Amen énekese Casey Chaos és a Queens of the Stone Age ex-bőgőse Nick Oliveri egyesítette erőit. «Tovább»

feca 2012-10-20 14:07:11.

A Slayer gityós Kerry King az indiai Rolling Stone magazinnak adott interjút a minap. Íme egy részlet a interjúból!

feca 2012-05-19 21:10:42.
feca 2011-07-19 21:03:00.
feca 2011-07-03 10:32:10.
feca 2011-06-23 13:31:08.
Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (7), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1), Aeon Zen (2), Aerosmith (3), Aeternum (1), AFM Records (8), Aftermath (7), Agathochles (1), Age of Agony (1), Age of Nemesis (2), Agent Steel (1), Agnostic Front (2), Agnus Dei (2), Agonia Records (3), Agregator (15), Ahab (2), Airbag (1), Airbourne (3), Akela (22), Akikért a zene szól (1), Aktuális (1), akusztikus (1), Akvárium klub (1), Al Di Meola (1), Alan Wilder (2), Alanis Morisette (4), Alcatraz (1), Alcest (1), Alcohol (8), Alcoholator (1), Alestorm (2), Alexa (1), Alice Cooper (5), Alice In Chains (4), Alkaloid (4), Alkoholica (2), Almanac (2), Alone in the Moon (1), Alpha Omega Management (1), Alter Bridge (3), alterDistrict (1), Alteriah (1), Alternative (2), Alternative Reality (1), Alvin és a Mókusok (2), Amaranthe (7), Amber Smith (1), Amberian Dawn (1), Amberjack (1), ambient (4), Amen (1), Amon Amarth (9), Among Gods (1), Amoral (1), Amorite (4), Amorphis (15), Amputated Vein Records (1), aN to iNe (1), Anaal Nathrakh (2), Anafora (1), Anathema (6), Andartar (4), Anders Björler (1), Andrée Theander (1), Andrew Lenhard (1), Andy Deris (1), Anette Olzon (1), Angelheart (2), Angellore (1), Angelus Apatrida (2), Angerseed (45), Angertea (19), Angist (2), Angra (1), Anguish Sublime (4), Ani​mid Effect (1), Anima Sound System (2), Animid Effect (1), Ankh; (7), Anna and The Barbies (4), Anna Murphy (1), Anneke van Giersbergen (3), Annihilator (11), Anopsys Records (1), Antal (1), Antediluvian (1), Anthrax (33), Anti Flag (1), Anti X-Mas Black Metal Feast (1), Antimatter (1), Anvil (2), Anxius (3), AOR (1), Aornos (5), Aosoth (2), Apathia Records (3), Apey and the Pea (4), Apocalyptica (4), Aranytíz (2), Arcanium (1), Arch Enemy (14), Archangels Latern (2), Archgoat (2), Archspire (2), Arcturus (2), Arena (1), Arenafest2011 (1), Argonauta Records (1), Arida Vortex (1), Arjen Lucassen (2), Arkeyn Steel Records (1), Arkhé (2), Arkona (4), Arsis (3), Art of Haven (2), Art of Massacre (1), Artical (1), Artillery (4), artNova (1), Ashes of Ares (2), Asking Alexandria (4), Asphalt Horsemen (2), Asphyx (1), Assassin (3), Astrakhan (1), At Night I Fly (4), At The Gates (3), Atco Records (1), Athalay (1), Atheist (3), Atheme (1), Atlantean Kodex (1), Atlantic Records (1), Atomic Playboyz (1), Atomic Rooster (1), Atrocity (1), Atrox Trauma (1), Audio Love Nation (1), audiomix (4), Audiotopsy (1), Audrey Horne (1), August Burnst Red (1), aukció (1), Aurora (13), Auróra (1), Austrian Death Machine (1), autentikus cigány zene (1), Automan. CA (1), Autopsy (5), Autumn Twilight (1), Avanger (1), Avantasia (9), Avatar (1), Avatarium (5), Avenged Sevenfold (4), Avenger (2), Avernus; (2), Avulsed (1), Avven (1), AWS (2), Axel Rudi Pell (1), Axl Rose (1), Aypheros (1), Ayreon (2), Azathoth Circle (1), Ákos (2), Állatmentő Liga (1), Ángyán Tamás (1), Babel Sound (3), Backdoor (1), Backstage Pub (3), Bad Bankers (1), Bakelit Feeling Rock Fesztival (1), Bakerteam Records (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Balkán Unió (1), BanDemonium (1), Bang Bang (2), Bang Your Head (1), Bankrupt (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Barba Negra (98), Barba Negra Track (47), Barbears (4), Barcsik Vali (1), Baroness (2), BARREN EARTH (2), Barren Womb (1), Basket Case (1), Bastards (1), Bastards of Bodom (3), Baszargan (1), Bathory (3), Battle Beast (2), Battleaxe (1), Batushka (1), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront (1), Be Under Arms (1), Beardfish (1), Beastie Boys (1), Beastival (2), Beastmaker (1), Beatles (1), Beatrice (3), Bécs (1), Before Birth (1), Begotten Silence (10), Begotten Silence; (3), Behemoth (11), BEHOLDER (1), Bejelit (1), Belmondo (5), Belphegor (1), Belső Parancs (1), Ben Granfelt Band (1), Beneath (1), BENIGHTED (3), Beregszász (2), Bergmann Péter (1), Besh o droM (1), Between Buried And Me (1), Between The Buried And Me (4), Beyond (3), Beyond Creation (3), Beyond Twilight (1), Big Bike Pub (1), Bikini (2), Billog (6), Billy Sheehan (2), Billy Sheenan (3), Biohazard (1), Birthday Massacre (1), Black (1), Black Anvil (2), Black Clouds (2), Black Country Communion (2), Black Crucifixion (1), Black Dahlia Murder (1), Black Door Asylum (1), Black Edition Nr.2. (1), Black Flag (1), Black Hornets (1), Black Jack (12), Black Label Society (7), black metal (29), Black Plague Records (2), Black Sabbath (21), Black Sequoia (5), Black Sheep Wall (1), Black Stone Cherry (4), Black Summer Cloud (5), Black Sun (2), Black Tape Store (1), Black Trip (1), Black Tusk (1), Black Veil Brides (1), Black-Out (1), BlackbirdMusicBlog (4), Blackened Mysticism Fesztivál (1), Blackfield (1), Blaze Bayley (1), Bleed From Within (1), Blind Guardian (2), Blind Myself (1), Blindeath (1), Blizard (4), Blizzard (1), Blog (1), Blood Ceremony (6), Blood Music (3), Blood of Kingu (1), Blood Red Throne (1), Bloodbath (1), Bloodbound (2), Bloodbucket Records (1), Bloodharvest Records (1), Bloodiest (1), Bloodway (2), Bloody Hammers (2), Bloody Roots (22), Blu-Ray (1), Blue Pills (4), blues (8), Blues Life Band (2), Bob Dylan (2), Bobaflex (1), Boddah (1), Bodor Máté (1), Body Count (2), Body Of Work Recordings (1), Bodyfarm (1), BOK Csarnok (1), Bölzer (1), Bombatölcsér (2), Bombus (2), Bon Jovi (3), Bon Scott (1), Bonafide (1), Bond Jovi (1), Bono (2), Borknagar (1), Bornholm (1), Borsodi Kingdom of Hegyalja (1), Both Miklós FolkSide (1), Bódi Rock Band (2), Brain Dead (1), Brainstorm (4), Bridge in the soul river (2), Bring The Bands Home Turné (1), British Lion (2), Broken Hourglass (2), Broken Teeth (1), Brooks (1), Bródy János (1), Bruce Dickinson (2), Brutal Assault Festival (2), Brutal Assault Fesztivál (2), Brutal Truth (1), Bubble Babes (1), Budapest Hardcore Superbowl (1), Budapest Park (3), Budapesti Kongresszusi Központ (1), bugZ (11), Bullet (1), Bullet For My Valentine (2), Burial Vault (1), Burning Full Throttle (4), Burning Nitrum (1), Burning Sun fanzine (4), Bury Your School Tribute Fest (1), Butcher Babies (1), Bűvészetek völgye (2), BZ PRoject (5), C.A.F.B. (1), C.O.C. (3), C.Y.D. (1), Cadaveres (21), CADAVERIA (1), CAFB (2), CAFB és Szakácsi (Kispunk) Greg (1), Cain (4), Caliban (1), California Breed (1), Campus Fesztivál (3), Campus Fesztivál 2015 (1), Campus Fesztivál 2017 (2), Cancer (1), Candlelight Records (4), Candlelight Red (1), Candlemass (7), Cannibal Corpse (12), Carach Angren (3), Carcass (13), Carl Palmer (2), Carn Dûm (1), Carnation (1), Caro Emerald (1), Carpathian Alliance Metal Festival (3), Carpathian Alliance Metal Festival - 2014 (2), Casketgarden (4), Castle (1), Castrum (17), Cathedral (4), Cattle Decapitation (4), Cauldron (1), Cavalera Conspiracy (2), Caveman Party (2), Caveman Party III (1), Caveman Party V. (1), Caveman Party Vol. II (1), Caverna Abismal Records (1), Cayne (1), Celtic Frost (3), Cenobite (1), Cenobite; (1), Centinex (2), Century Media (29), Cerebrum (1), Ceremonial Oath (1), Chaostar (1), Chappaai (1), Charlie Benante (2), Charred Walls of The Damned (2), Chastain (1), Checkpoint Charlie (1), Chemical Brothers (1), Cherokee (36), Cherry Bomb (1), Chickenfoot (1), Children of Bodom (2), Chimaira (1), Chris Holmes (1), Christian Death (1), Christian Epidemic (7), Chrome RT. (2), Chthonic (1), Chuck Norris Experiment (1), Chuck Schuldiner (3), Church Of Misery (1), Ciklon (2), Cinema Rock Cafe (35), Circle II Circle (2), Circus Maximus (1), City In the Sea (1), Civil War (1), Classic Metal Night (1), Clitgore (3), Cloudscape (1), Club 202 (43), Club Noir (2), Coal Chamber (4), Cojones (8), Cold Comfort (6), Coldplay (3), Coldworker (1), Collosseum (1), Colorstar (2), Colosseum (1), Columbia/Legacy (1), Conan’s First Date (5), Conan's First Date; (1), Concerto (53), Concrete (1), Concrete Worms (1), Condition Critical (1), Conducting From The Grave (1), Contempt (1), Continoom (2), Control Denied (3), Converge (2), Cool Head akusztik (2), Cool Head Klan (7), Copy Con; (1), Corelosa (7), Corny (1), Corona Sun (1), Coroner (3), Corpset (1), country (1), cover (2), Cradle of Filth (8), Crash & Ride (1), Craving (1), Crazy Karma (1), Crazy Mama (10), Crazy Summer Rockfest (1), Creepingdeath (1), Crew From Hell (1), Crimson Shadows (1), Crimson Sky (2), Crippled Fox (1), Critical Mass Recordings (3), Cro Mags (1), Crobot (4), Crone (1), Crossholder (13), Crowbar (4), Crowhill Tales (11), Crucified Barbara (2), Crustatombe Records (1), Crusted (12), Cry Free (2), Crypt of Silence (2), Cryptopsy (4), Crystal Ball (1), Crystal Viper (1), Csakazértis (1), Cseh Tamás (9), Cseh Tamás Program (8), Csepel Zeneművek próbatermek és alkotóműhely (1), Csiba Ricsi (1), Csihar Attila (2), Csík (4), Csillag Endre (2), Csiszér Levente (1), Csomópont (1), Cudipurci Productions (4), Cuki Presszó zenekar (1), Cult of Luna (1), Cursed Records (1), Custom Blues (1), Cyclone Empire (1), Cyclone Empire Records (3), Cynic (9), Czébely Csaba (2), Czemende (1), dallamos rock (1), dalpremier (1), Dalriada (32), Damageplan (1), Damien Black (1), Damnation Defaced (1), Dan Patlansky (1), Danko Jones (5), Danzig (1), Dargony (1), Dark (9), Dark Angel (4), Dark Descent Records (1), Dark East Productions (1), Dark Funeral (1), Dark Revenge (1), Dark Spring Nights (1), Dark Tranquillity (2), Darkening The Summer Night (1), Darkenstone (2), Darkness (1), Darkness Divided (1), Darkology (1), Darkthrone (7), dAsh (4), Dave Lombardo (7), Dave Mustaine (3), David Bowie (1), David Gilmour (2), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), Daylight Misery (1), De Facto (6), De Lirium's Order (1), Dead Center Productions (1), Dead Cross (2), Dead Lord (2), Dead Man s Bitches (1), Deadline (1), Deadlock, (1), Deafkids (1), Deals (1), Deastruction (1), Death (14), Death Angel (8), Death By Metal Festival (4), Death Culture (1), Death Dealer (1), Death Division (1), death metal (41), Death Metal Assault XXXVII (1), Death Toll Rising (1), Death Valley High (1), Death Warrant (1), DeathCrew Fesztivál (5), Deathstars (1), Deathstorm (1), Deathstruck (1), DEATHsztergom Night (1), Deathtones (1), Deák Bill Gyula (1), Debauchery (1), Debemur Morti Productions (4), DebRock (3), Dec​aying Incest (1), Decadence (6), Decapitated (1), Decaying Incest (19), Decease (3), Decibel Magazin (1), Deep Purple (14), Def Leppard (1), Defeated Sanity; (2), Defiency (1), DEFTONES (3), Dehumanized (1), Deicide (9), Delain (3), Delirium (1), Demjén Ferenc (1), Demonlord (10), demó (2), Denied (2), Denner-Shermann (3), Dennis Stratton (1), Depeche Mode (6), Depresszió (8), Derek Sherinian (4), Dereng (1), Dés András (1), Desecrator (1), Deserted Fear (1), Despair (2), Despotz Records (2), Desszert Feszt (1), Deströyer 666 (1), Destruction (13), DEVELOPED ROCK (1), DeviANT (5), Device (1), DEVILDRIVER (3), Devin Townsend (1), Dew Scented (1), Dew-Scented (1), Dharma (5), Diabolical (1), Diamond Club (2), Diamond Head (1), Diamond Lane (1), Dictated (1), Die Krupps (1), Died-By Johnny (1), Diktátor (5), Dim Vision (1), Dimebag Darrell (2), Dimeday (1), Dimmu Borgir (1), Din Brad (1), Dirk Verbeuren (1), Dirt Torpedo (1), Dirty Black SummerFest (2), Dirty Dawn (2), Dirty Dogs (2), DIRTY SOUND MAGNET (1), Disastrous Murmur (1), Discharge (1), Disco Express (1), Diskobra (1), Disorder (1), Displease (1), Dissonance Records (1), Diszkrét báj (1), DivideD (10), Divine Damnation (1), djent (1), Djevel (1), DMA (4), Dödaren (1), Dofka (1), Dogjaw (1), Dokken (3), Dolor (2), Domhring (1), Dominanz (1), Don Dino (1), Don Gatto (19), Doom Angel (1), doom metal (18), Doomas (3), Doro Pesch (2), Dorothy (2), Down (11), Downrage (1), Dr. Living Dead (1), Dr. Melancholia (1), Dr. Mode (1), Dr. Weisz (1), Draco Hypnails (1), Draco Hypnalis (1), Draconian (2), Dragonforce (7), Dread Sovereign (1), Dream of Insomnia (2), Dream Theater (33), Dreamgrave (5), Dreamless (1), Dreams After Death (2), Dresch (2), Dressed in Black (2), Dreyelands (1), Drink N Roll Night (1), Driving Mrs. Satan (1), Drone, (3), Drow (16), Drowning Pool (1), Drudkh (2), Drünken Bastards (4), DTA (2), Duality (1), Dublin Death Patrol (1), Dungaree (1), Duplacsavar (1), Dürer Kert (89), Duskmachine (1), Dust Bolt (1), DVD (16), Dying Fetus (4), Dying Wish (12), Dynasty of Darkness (1), Dysphoria (3), Dysrhythmia (1), Dystopia (3), E-Force (1), Eagle Rock Entertainment (1), Earache Records (4), earMUSIC (4), EBB (1), Echonald (4), Eclipse of the Sun (5), Ectovoid (1), Edda Művek (1), Edge Records (25), Editors (2), Effrontery (4), Égi Zenekar (1), EGO (3), EGO Project (6), Egonaut (1), Eight Bells (1), Einherjer (1), Éjfény (13), Ektomorf (9), Elakelaiset (1), Eldkraft (1), Electric Wizard (1), Elegy of Madness (1), Elektra Records (1), Elfsong (5), Eliran Kantor (1), Előkarácsonyi Metal Est (1), ELP (1), Eluveitie (3), EMB Records (1), Embatheria (1), Embedded (1), EMBRYO (1), Emergancy Gate (1), Emerge (1), Emergency Gate (1), Emerson, Lake & Palmer (1), emlékkoncert (4), Emperor (1), Emptiness (1), Emptynest (1), Encore (1), End of Paradise (26), Endless Darkness (1), Endless River (1), Endless Winter (1), Endstille (2), Énekest keres (2), Énekest keres; (1), Enforcer (7), Enigmatic Infinity (2), Ensiferum (5), Enslaved (6), Enter Shikari (4), Enter The Void (2), Enthrallment (3), Entombed (8), Entombed A.D. (8), Entrails (3), Enuff Z'nuff (1), Enzo And The Glory Ensemble (1), Eosin Ghetto (1), Epic/Columbia Records (1), Epica (10), EQT (2), Equilibrium (1), Eradication (10), Erasure (3), Erdélyi Péter (1), Ereb Altor (3), Eric Martin (1), Erik Sumo (1), Essence (1), ETA (3), Éter Fesztivál (3), Eternal Tears of Sorrow (1), Eternity's End (1), EU Power Metal Festival (3), Euphonia (1), Euroblast Tour (1), Europe (2), Európa Kiadó (2), Evanescence (1), Eve Six (3), Evergrey (2), Evertale (1), Everwood (1), EveryDay WorkShop (1), Evil Invaders (1), Evil s Tears (1), Evil United (1), Evil's Tears (1), Evile (3), Evocation (1), évvégi listák (4), Eximperituserqethhzebibšiptugakkathšulweliarzaxułum (1), Exit (1), Exit fesztivál (1), Exivious (1), Exmortus (4), Exodikon (5), Exodus (12), Expired Passport (1), Extrema (1), Extreme (1), Extreme Noise Fest (1), Exumer (3), Eye Beyond Sight (2), Eye For I (27), Eyehategod (2), Ezüst-Patak (32), F.K.Ü. (1), F.O. System (3), Face No More (2), Faith No More (5), Faithless (2), Falanga (1), Falka (2), Fall (2), Fall of Reason (1), Fanatic Attack (2), Fantom Club (1), fanzine hírek (1), Farcry (3), Farewell To Arms (1), Farkasnap (2), Fates Warning (8), Fazekas Ákos (2), Fáraó (1), Fear Factory (7), Feelter (1), Fekete Sereg (1), Fekete Terror Productions (2), Fekete Zaj (5), Félhang (1), Felhívás (2), Felpörögve (2), fényképek (1), Fényszínház (1), Ferenczi György és a Rackajam (2), Ferrum.com (1), Fest (1), Festival (1), Fesztivál (45), Feuer Frei (2), Fezen (40), Fezen 2012 (10), FeZen 2013 (9), FeZen 2014 (6), Fezen 2015 (17), Fezen 2016 (8), Fezen 2017 (8), Fiatalok napja (1), film (9), Final Deprivaty (1), Final Gate Records (1), Final Six (1), Finishing on Orfu (2), Finnrs Cane (1), Finntroll (4), Fireborn (1), Fireleaf (1), Firespawn (2), Firewind (3), Fischer László (1), Five Finger Death Punch (1), FlameDrop (5), Flames to Burn (1), Flaming Row (2), Flaska (1), Flatband (1), Fleshgod Apocalypse (6), Fleshgore (1), Flood In The Desert (5), Flop (1), Flotsam And Jetsam (1), Flúg (12), Flying Colors (2), Foible Instinct (3), Folk Metal Hungary (1), Folk rock-metal (28), Fonó18 (1), Footer.hu Fesztivál (1), For My Demons (1), Forbidden (1), Forbidden Noise (3), Forchristsake (1), Fortis Natura (1), Frank n rollaz (1), Frank n rollaz, Pass on Hope (1), Free At Last (1), Free Gorezone Party (1), Freedom Call (4), Frenreisz Károllyal (1), FreshFabrik (1), FRIDAY (9), Friday Rules (2), From The Mirror It Crawls Out (1), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Frontiers Records (6), Frost (8), Frozen Dawn (1), Frozen Lights (1), Fu Manchu (2), FucktoberFeszt (1), Fucktoberfeszt Tribute Madness (2), Fueled By Fire (2), full album (43), Full of Anger (10), Fun Fest (1), Funeral Circle (1), G. Block 23 (3), G.Block 23 (5), g.m.t. (2), Gabrieli (1), Gaebriel Blaise (1), Galántay Tamás (1), Gama Bomb (2), Gamma Ray (8), Ganxsta Zolee (1), Ganxsta Zolee és a Kartel; (5), Garbage (1), Gard n Roll (1), Gard n' Roll (1), Garden Of Evil Tour 2014 (1), Gary Hughes (1), Gary Moore (5), Gaslight (5), Gaslight Cafe (1), Gastroblues Fesztival (1), Gate of Darkness (1), Gatto (1), Gegentrend Records (1), Gene Simmons (2), General Surgery (1), Genesis (1), George Kollias (2), GET Free (2), Ghost (12), Ghost Art (1), Ghost B. C. (8), Ghost Ship Octavius (4), Ghost Toast (2), Ghostchant (1), Ghoul (1), Giant Gutter From Outer Space (1), Giant X (1), Gigantour (1), Gimme Fuel Fesztivál (1), Girls and Mathematics (1), Girugamesh (1), Girugämesh (1), Gitárhősök (2), Gitármánia Tábor (1), gitáros (1), Giutar Heroes (1), Give Praise Records (3), glam metal (2), Glamour of the Kill (1), Glenn Hughes (1), GOatwhore (1), GOBLIN GORE (1), God is an Astronout (1), GodDAM Ltd. (1), Godflesh (1), Gödör (9), Godsmack (1), Gojira (4), Golden Years Tour (1), Goldfrapp (2), Goodbye To Gravity (1), Gore Thrower (7), goregrind (1), Gorgoroth (1), Gorguts (7), Gorod (1), gothic metal (9), Gozsdu Manó Klub (1), Grailknights (1), gRain (4), Grammy díj (1), Grandpierre Attila (1), Grave (4), Grave Digger (5), Grave Miasma (1), Grave Pleasures (3), Gravecrusher (1), Graveworm (1), Graveyard (1), Gravitsapa (1), Great White (1), Green Day (1), Gregg Bissonette (1), Grenouer (2), Grimegod (1), grindcore (9), Grindesign (1), Grip INC. (1), Grizzly (1), Groove Art; (4), groove metal (3), grunge (4), GS Productions (1), Guano Apes (2), Gudars Skymning (1), GuilThee (9), GuitarWorld (1), GUN4GUN (1), Guns and Roses (6), Guruzsmás (1), Gus G. (5), Gutai Rock Fesztivál (1), Gutalax (1), Gutted (7), Gutting Revue (2), Güzü (1), GWAR (2), gyászhír (19), Gylliath (1), Gyöngyvér (2), Gyurcsik Gyuri (1), H.E.A.T. (1), H.I.M (2), H.R. Giger (1), Haiduk (1), Hail of Bullets (3), Hajmetal Fesztivál (3), Haken (3), haláleset (1), Halestorm (2), Halhatatlan (5), Hall of Fame (1), Halor (2), Ham&X; (1), Hamferd (1), Hammer Concerts (64), Hammer Music (5), Hammer Music Digital (1), Hammer Records (18), Hammercult (1), Hammerfall (2), Hammerheart Records (2), Hammerschmitt (1), Hammerworld (13), Handout zenekar (3), Hands Of Doom (1), Hangerilla (3), Hangfoglalás (1), Hangos Banda (1), HangSúly (13), hangszer (1), Hangya & Szasza (1), Hanness Grossmann (2), hard (4), hard rock (23), Hard Rock & Heavy Metal Night (1), Hard Rock Fesztivál (2), Hardcore Superstar (1), hardcore-punk (28), Hark (1), HARLEY-DAVIDSON (5), Harley-Davidson Open Road Fest (5), Harloch (2), Hatás Alatt (1), Hate (3), Hatebreed (5), Hateform (1), Hatesphere (1), Hatriot (3), Hatvan City Hard Core (1), Haunted (1), Havancsák Gyula (4), Haverock (3), Havok (1), Haw (2), Hawks of Metropolis (1), Hátsó Ajtó (1), Headbang Night (1), Headbengs (1), Headless (1), Headline (1), Hear 'n Aid (1), Heart Of Storm (1), Heartburn Music (1), Heathen (1), Heaven And Hell Records (1), Heaven Shall Burn (2), Heavy Forces Records (1), heavy metal (35), Heep Freedom (1), Hegy (1), hegyalja 2012 képek (5), hegyalja 2013 képek (21), Hegyalja Fesztivál (97), Hegyalja Fesztivál 2010 (9), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (31), Hegyalja Fesztivál 2013 (42), hegyalja nyereményjáték 2012 (1), Hekz (1), Hela (1), Helgrind (1), Helker (1), Hell (2), Hell's Domain (2), Hell:On (4), Hellalive (6), Helland (9), HellFest (2), Hellish War (1), Hellness Hétvége (11), HelloArt (1), Helloween (13), Hellthrasher Productions (1), Hellyeah (2), Helo Zep (1), Helo Zep! (1), Helstar (2), Henimetal (1), Henrik Freischlader Band (2), Herder (1), Heroes Never Die (2), Heroic (3), Hétköznapi Csalódások (4), HHCC (1), Hibria (2), High On Fire (1), High Roller Records (2), Hiinaar (4), HIM (1), Hiperkarma (10), Hirax (2), Historica (2), Hisztéria (1), HitRock (2), Hitten (1), Hobbs Angel of Death (1), Hobo (2), Hoffer Péter (3), Hold Komfort (1), Hollywood Rose (3), Hollywoodoo (3), Holy Grail (1), HolyHell (1), Honeybeast (1), Hooligans (2), Horda (4), Horisont (1), Hornyák Peti (1), horror (1), Horror Party a Showbarlangban (1), Hot Beaver (1), House of Lords (1), House Of Pain (1), Housecore Records (2), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), Human Error (1), Human Fortress (1), Hungarian Tribute Records (1), Hungarica (12), Hungexpo (1), Huntress (2), Huntroll (5), Húsvéti Rock & Roll az Alcatrazban (1), Húsvéti Rock Fesztivál (1), Hybreed Chaos (1), Hybrid Reality (16), Hypnos (1), Hypocrisy (5), I am I (1), I'm With You (1), I. Thrash REVOLUTION Mini Fest (1), I. Vegyes Feszt (1), Ian Anderson (2), Ian Gillan (1), Iced Earth (6), Ideas (5), Idol Of A Broken Mind (1), Idols Tribute (1), Ignite (2), Ignotus Enthropya (1), Igor Mortis Vodka Klub (2), Ihate (1), Ihsahn (1), II. Káosz Fesztivál (1), II. Legionfest a Dürer Kertben (1), II. Pagans Night mini-fesztivált (1), II. Tattoo The Sun (1), II. Tattoo The Sun Fesztivál (3), II. Tribute to Rock Monsters Fesztivál (1), III IKON (1), III. Nordic Metal Nighton (1), III.Vekeri Fesztivál (5), Ill Nino (2), Illdisposed (1), Illuminati (1), Images at Twilight (1), Immortal (1), Impaled Nazarene (1), Impellitteri (1), Imperative Music (1), Imperium (1), Implode (1), Impression (3), Impuritum (1), In Extremo (1), In Flames (7), In Memoriam (1), In Movement (2), In Solitude (2), In The Woods (2), In Vacuo (3), In Vain (3), In-Dock (3), IN-Dock - Sorsbár (2), Independent (1), Indie Recordings (3), Indigo (1), industrial metal (3), Infected Mushroom (1), Infected Rain (1), INFINITE TALES (3), Inglorius (1), Ingyenes Prog X-Mas Countdown Party (1), Inhalator (3), Inishmore (1), Inquisition (1), Insane (1), Inside Out (8), Insomnium (2), instrumentális (8), interjú (168), Interment (2), Intim Projekt (1), Intruder (1), Invader (10), Inverse Records (2), Invocatio Musicalis (1), Invocator (1), Ionosphere (1), Ira (1), Irdorath (1), Irie Maffia (2), Irigy Hónaljmirigy (2), Iron Inside (1), Iron Maiden (24), Iron Maidnem (2), Iron Reagan (1), Irrogant (1), Ismerős Arcok (1), IV. Caveman Party a Showbarlangban (1), IV. Heten mint a gonoszok fesztivál (1), IV. Symphonic & Gothic Night (1), IV. Vizslási Rock Találkozó (1), Ivan & The Parazol (1), Ivanhoe (1), IXXI (1), Izegrim (2), J.R.R. Tolkien; (1), Jack (17), Jaded Heart (1), Jake E. Lee (1), Jake Shimabukuro (1), James LaBrie (2), Jamiroquai (3), Janes Addiction (1), Jason Newsted (6), Jazz (3), játék (2), Jean-Michel Jarre (1), Jeff Hanneman (1), Jeff Loomis (5), Jeff Scott Soto (5), Jeff Waters (1), Jello Biafra (1), JET-LAG (1), Jethro Tull (3), Jettblack (1), Jex Thoth (1), Jimi Hendrix (2), Jimmy Page (1), Jinjer (3), Jockey Jockers (1), Jockey Jokers (2), Joe Satriani (1), Joey DeMaio (1), Johan Jansson (1), John Dette (2), John Frusciante (1), John Lord (2), Johnny in the Jungle (1), Joker's (1), Jolana Blastbeat (1), JolanaBlastbeat (1), Jolly (1), Jolly Jackers (1), Jon Dette (2), Jon Oliva (2), Jordan Rudess (2), Jormundgand (2), Jorn Lande (4), jótékonyság (2), Jótékonysági koncert a Cicamentő Angyalok javára a Légóban (1), JPU; (1), Judas Priest (17), Judas Priest Tribute Band (1), Juhász Gábor (1), Julius Seizure (1), July Brings Oblivion (3), Jump Rock Band (1), Jungle Rot (1), Junkie Jack Flash (1), Junkies (9), Juri (1), Just Because (2), Just Four (3), K3 (2), KabinLáz (2), Kadavar (2), Kai Hansen (2), Kaipa (1), Kakothanasy (1), Kalapács József (3), KALMAH (2), Kama Loka (1), Kamchatka (1), Kamelot (6), kanna (1), Kapolcs (3), Kaptár Klub (10), Karai Anna (9), Karcolat (3), Kard (1), Kari Rueslatten (1), Karisma Records (3), Karma (1), Karma Rasa (1), Karmageddon (1), Kaross (1), Karst (1), Karthago (2), Kataklysm (11), Katatonia (2), Kaucsuk (1), Kaukázus (3), Kavics Feszt (1), KákettŐk (1), Kárpátia (8), Keep Floyding (2), Keep It True Festival (1), Keep Wisman Alive (3), Keep Wisman Alive VI. (2), Kék Yuk (4), Kelet Underground (1), Kenos (1), Kényes Foltok (1), Kerecseny (2), keresztény (1), Kerrang (1), Kerry King (7), Ketzer (1), KFM Records (1), Khors (3), kiállítás (3), Kiko Lourerio (1), Kilian (1), Kilkim Zaibu (1), Kill Devil Hill (2), Kill With Hate (17), Killer Be Killed (2), Killfest (1), Killing Joke (1), Killswitch Engage (4), King Diamond (11), King King (1), King Kobra (1), King Parrot (1), Kings of Chaos (1), Kings X (1), Kiscsillag (21), kislemez (38), Kispál és a Borz (13), Kiss (1), KISS FOREVER BAND (1), Kiss World; (1), Kiss Zoli (1), Kiszabadulok (1), KKMH Rockház (3), klippek (2), Knock Out (1), Kő-fej-tő Mini-Feszt (1), Kobra And The Lotus (1), Kobuci Blues Fesztvál (1), Kobuci Kert (3), Kollaps (2), koncert (52), koncertbeszámoló (61), koncertfotók (49), koncertlemez (5), Kongresszusi Központ (1), Kontinuum (1), Kontra Klub (1), Kontrolalter (1), Kontur (1), könyv (7), köpködő (1), Köpönyegforgatók; (1), Korál Forever Band (2), Korn (4), környezetvédelem (2), Körös-Toroki Napok fesztivál (2), Korpiklaani (3), Kowalsky meg a Vega (3), Kóbor János (1), Krampüs (4), KreA7ív (2), Kreator (12), Kretens (5), Krisiun (2), Krízis (1), Krow (1), Kryptos (1), Kscope (2), Kult ov Azazel (1), Kun Péter (2), Kurt Cobain (1), Kvantum Tarantula (4), Kvelertak (6), KVLT; (3), KXM (2), Kylfingar (7), Kzohh (1), La Magra Tetoválóstúdió (1), Lacrimas Profundere (1), Lacuna Coil (1), LAD Project (1), Ladánybene 27 (1), Lady Macbeth (1), Lake of Mind; (7), Lake of Tears (2), Lalu (1), Lamb of God (3), Larry Hangman (1), Lars Ulrich (1), LAST (1), Last Autumn s Dream (1), Last Fire (2), Lazy Twins (1), LCOHOLIC TERROR (1), Leæther Strip (1), Leander (17), Leander Rising (3), Lecherous Nocturne (1), Led Zeppelin (7), Led Zeppelin III. ÖSBEMUTATÓ (1), Leecher (3), Légó Club (7), Lelki Fröccs Egyetemi Klub (1), Lemezbemutató (11), Lemezismertető (106), Lepillantóküllő (3), Les Memories Fall (1), Let The Cigar Die (2), Levi Fantasy (2), LGT (2), Life Is Strange Management (1), Lifeforce Records (3), LIFELESS (1), Light of Dark (1), Like I Care (1), Limb For Limb (1), Limbless (1), Limbus (2), Limo Records (1), Lindemann (1), Linkin Park (1), listák (28), Listenabla Records (7), Lita Ford (1), Liv Sin (1), Live Music Club (2), Live Nation (2), Livesound (33), Living Colour (1), Local Hero fest (1), Loch Vostok (1), Long Road (4), Look Around (1), Lord (4), Lord Dying (1), Lordi (2), Lost Area (1), LOST CONTINENT (4), Lost Society (1), Lots Music (1), Loudblast (1), Louis Armstrong Show Dervalics Róberttel (1), Lovasi (2), Love.Might.Kill (1), Lovecrose (1), Lovreck (4), Luca Turilli (1), Lucer (1), Luciferian Light Orchestra (1), Lumberjack Commando (1), Lunatic Fest (1), Lunatic Soul (1), Lycanthropia (2), Lynch Mob (2), Lynyrd Skynyrd (1), M.A.B. (1), M.É.Z. (1), M.O.D. (1), M:PIRE OF EVIL (1), Mabthera (2), Macabre (1), Macbeth (2), Machine Head (12), Macy Gray (2), Madarász Gábor (1), Madball (2), Made in Móvár (1), Madsen Modell (2), Maegi (1), Maeotis (5), MAG zenekar (3), Magma Rise (16), MAGNA CUM LAUDE (4), Magnetica (2), Magnus Rosén and the Band (1), Mago De Oz (1), Magor (1), Magyar Dal Napja (2), Magyar Gótikus Hastáncművésznők (1), MAHASZ (1), Maiden United (4), Majális Mosonmagyaróváron (1), Majesty (3), Majesty of Revival (6), Majorka (1), Making History (1), Malediction (2), Malevolent Creation (3), Malice In Wonderland (1), Malignancy (1), Malignant Tumöur (1), Malthusian (1), Mammasgata (1), Mammoth Mammoth (1), Man Must Die (2), Management (1), Mandara (1), Manegarm (1), Manes (1), Manfred Mann; (2), Mangod (1), Maniac Productions (1), Manii (1), Manimal (6), Manimal (svéd) (1), Manimal Inc., (1), Manomore (3), Manowar (15), Mantar (1), Mantas (1), Mantra Porno (1), Maradandó Károsodás (6), Maraton (1), March Or Die Tribute Feszt (1), Markado (1), Martin Barre (1), Martin Schnella (1), Marty Friedman (5), Martyrdöd (1), Mascot Label Group (3), Maskarade (1), Massacre (3), Massacre Records (3), Masterplan (2), Masters of Metal (1), Mastodon (9), Matal Day (1), Mats Levén (2), Matt Sorum (1), Mausoleum Records (1), Mayhem (4), Mártone Netwörk (3), Mátranovák Company (3), Mátyás Attila (1), Mátyás Attila Band (7), Megadeth (22), Megaforce (5), MegaHertz (1), MegaRock (23), MegaRock 2013 (13), MegaRock 2014 (3), Megazetor (9), megemlékezés (1), meghallgatható lemez (42), Mekong Delta (1), Melanie Mau (1), Melodic Metal Festival (2), Memory Garden (2), Menace (1), Menta Terasz (1), Mephistopheles (1), Mercenary (2), Mercyful Fate; (1), Meshuggah (4), Message To Omega (1), Metal (18), Metal All Stars (2), Metal Allegiance (1), Metal Battle Hungary (2), Metal Blade Records (26), Metal Church (6), Metal Factory (1), Metal Fiesta Győrben (1), Metal Forever Fesztivál (1), Metal Goblins (1), Metal Húsvét (1), Metal Ladies (1), Metal Talent War (1), Metal.hu Turné 2012 (8), MetalDays Festival (1), MetalGate Czech Death Fest Open Air (1), Metalism (1), Metallic Media (2), Metallica (21), Metallust (1), Metalville (1), MetalWar Fest (8), MetalWar Tour (1), Methedras (1), Metsatöll (1), Michael Angelo Batio (4), Michael Jackson (2), Michael Kiske (3), Michael Schenker Group (1), Michale Graves (1), Microdeth (2), Mighty Music (2), Mike Mangini (1), Mike Portnoy (9), Mike Stern (2), Mikrodeth (1), Milking The Goatmachine (1), Mindenen át (1), Mini Alpárfeszt a Rocktárban (1), Minimál Bogart (4), Ministry (1), MiRock (1), Mirodam (1), Miserium (5), Misery Index (3), Misfit River (3), Mitsoura (1), Miyavi (2), Mob Rules (1), Mobilmánia (7), Moby Dick (36), Moderbolage (1), Moderbolaget Records (1), Modern (1), modern metal (12), Mohammad Reza Mortazavi (1), Mojo WorKings; (2), Molics Zsolt (2), Molnár Levente Cseresznye (2), Moments of Clarityt (1), Momu (1), Monarchy Madness Minitour II. (1), Monster Magnet (2), Monte Cristo (2), Monte-Carlo (1), Monuments (2), Monumentum (2), Moon And The NIghtspirit (1), Moonspell (5), Morbid Angel (5), Mörbid Carnage (10), Morbid Saint (1), Morcheeba (2), Morder (2), Mordor (1), More Hate Productions (1), Morgon (1), Morgoth (3), Morhord (6), Moribund Oblivion (3), Mors Silens (1), Morte Silmoris (1), Mortillery (1), Motiva (1), Mötley Crüe (1), Mötley True (2), Motor Sister (1), Motörbreath (1), Motörhead (15), Motoros Szív a Gyerekekért (1), Motoros találkozó (1), mozi (1), Mr. Big (3), MTV (1), Mumakil (1), Muncipal Waste (1), Muse (1), Mushu and the Matter & Amberjack (1), Music Hall (1), Music On (2), Music Theories (1), Music Theories Recordings (1), Mute (1), Művészetek Palotája (1), Művészetek völgye (4), My Dying Bride (4), My Unsigned Letters (1), Myrkur (1), Mystic Production (1), Mystic Prophecy (2), Mytra (18), Nacsai Zsolt (1), Nadir (20), Nagaarum (19), Nagash793 (1), Nagy Dávid (3), Nagy Feró (1), Nahum (1), Nail Records (34), Naked Man (1), Napalm Death (7), Napalm Records (23), Napra (2), Narayan (1), Narcotic Wasteland (1), Narrator Records (1), Nashville Pussy (1), National Napalm Syndicate (1), Naturus (1), Ne Obliviscaris (3), Neck Sprain (5), Necromessiah (1), Necronomicon (3), Necrophagia (3), Necrophobic (1), Necroratory (1), Necros Christos (2), Needless (7), Negative Art Prod. (10), Negative Plane (1), Negura Bunget (4), Nekrofília (1), Nemcsak Berry (1), német thrash (4), NEO (2), Neokhrome (6), Nervecell (1), Nervosa (4), Neuromorph (1), Nevergreen (20), Neverheard Distro (3), Nevermind (1), Nevermore (5), New Breed Fest (2), New Dead Project (2), New Model Army (1), New Years Day (1), Newsted (9), Niburta (9), Nicke Andersson (1), Nickelback (1), Nickelblack (2), Niedergang (1), Niflheim fesztivál (1), Night (1), Night of Gothica II. (1), Nightbreaker Party a DürerKertben (1), Nightbreed Fesztivál (2), Nightglow (1), Nightmare (1), Nightqueen (1), Nightside Glance (1), Nightwish (7), Nigromantia (23), Nile (5), Nine Inch Nails (4), No Colours (1), No Obligation (3), No Remorse Records (2), Noa Rock (8), NoamutheN (1), Noctis (9), Nocturnal Mortum (1), Nocturnus (2), Nodrama (1), Noise Art Records (3), Noise Records (1), NoiseArt Records (1), Nomad (4), NoMeansNo (1), NomenEstOmen (1), Nonexist (1), Nordheim (1), Nordic Metal Night (3), North (1), Northern Plague (1), Nova Prospect (1), Nucleanus (1), Nuclear Assault (3), Nuclear Blast (52), Nuclear Club (2), Nuclear V.G. (2), Nyereményjáték (4), Nyers (1), Nyughatatlan (2), O’Neill (1), Obituary (10), Obliterate (2), Oblivion (1), Obscenity (3), Obscura (8), Oceans of Slumber (1), Oceanwake (1), ocken Dog (1), October (5), October Falls (1), Odd Crew (1), Offroad (1), Offroad Minifesto (1), Offspring (1), Okkultokrati (1), olasz (1), Old Buso Productions (2), Old Mans Will (1), om Of The Mad Robots; (1), Omega (1), Omega Diatribe (17), Omen (19), Omen, Zorall, Napkutya (2), Omnium Gatherum (5), Omniverse (1), One Reason To Kiss (1), Onix (1), Onslaught (1), Open Road Fest (4), Opera IX (1), Operation: Mindcrim (1), Opeth (6), Opposing Motion (1), Orchild's Curse (1), Orden Nebes (1), Orden Ogan (2), ORDER OF NINE (2), Order Of Soulless (1), Ordog (4), Orgy (1), Orient Fall (1), Öröm (1), Orphaned Land (2), ős P. Box (1), Ossian (25), Our Existence Is Punishment (1), Outloud (2), Outrage (1), Overcast (20), Overkill (13), Owls Are Watching (1), Ozirisz (2), Ozone Mama (11), Ozric Tentacles (1), Ozzy (11), Óriás (1), P. Box (3), P. Mobil (1), P.F.A. (1), Paddy And The Rats (5), Paediatrician (3), Pagans’ (1), Pain (2), Pain of Salvation (1), Painful Anger (1), Palmetta (1), Palya Bea (3), Pamela Moore (1), Pandagod (1), Pangó Alkesz (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Pantera (6), Panzer (1), Papa Roach (3), Papp László Budapest Sportaréna (1), Paradigm (1), Paradigm Shift (2), Paradise City (1), Paradise Host (1), Paradise Lost (7), Paradox (4), Paragon Zero (1), Paramore (3), Paranoid (1), Paraszt Farsang Fesztivál (1), Parlophone Records (1), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Parricide (4), Partyzan (2), Pastors of Muppets (1), Pathogenic Records (1), Pathological Dyslexia (1), Pathologist (1), Paul Bostaph (2), Paul Dianno (1), Peaceville Recods (5), Peaceville Records (2), Pearl Jam (3), Pecsa (13), PeCsa Music Café (6), PeCsa Music Club (2), Perfect Symmetry (12), Perihelion (5), Perihelion Ship (1), Periphery (1), Pessimist (1), Pestilence (5), Peter Hermansson (1), Peter Kovary & The Royal Rebels (1), Peter Steele (1), Péterfy Bori (5), Petőfi (3), Petőfi Cafe (1), Petőfi Csarnok (2), PG Csoport (1), Phi (1), Phil Anselmo (9), Phil Rudd Band (2), Philadelphia (1), Phlegethon; (2), Phoenix (1), Phoenix Project (2), Phoenix RT (12), Phrenia (1), Piece Of Patience (1), Piggy (1), Piknik-koncert (1), Pink (1), Pink Cream 69 (2), Pink Floyd (5), Piramis (5), Placebo (3), PlagueFest Vol. 1 (1), Pohl Mihály (1), Pohoda (1), Pokolgép (14), Polgári Mulató (1), POMSTA (2), Pomstra (1), PoP Ivan (1), Poplesz (1), Portrait (1), Possessed (2), Posthum (1), Postmortem (1), posztszovjet (3), PoWeR (2), Power Prog (1), Powerground Management (5), Powersquad (1), Powertrip (1), Powerwolf (4), Pozvakowski (1), Póka Egon (2), pravoszláv (9), PRC Music (4), Pretty Maids (3), Prey (1), Primal Fear (1), Primal Rock Rebellion (1), Primordial (1), Private Colt (2), Pro Pain (4), Procession (1), Prodigy (1), Prog Heaven Fesztivál (1), Prog Night Fest (1), ProgHeaven Tour (4), Progressive Night S8 Red (1), Progressive Promotion Records (1), progresszív (43), Project 0111 (1), Project for a Better Dream (2), Prometheans (1), Prong (3), Prophecy Productions (4), Prosectura (5), Prosthetic Records (6), Prostitute Disfigurement (1), Protector (3), Protest The Hero (2), Prowling Death Records Ltd. (1), PsychoganG (4), Psychonaut (1), Psychotic Gardening (1), Psycroptic (1), pszichedelikus (7), Pulverised Records (2), Pulzus (15), Punishment 18 Records (4), punk (14), Punk Whiskey (1), Purcy Dance Party (1), Purified in Blood (1), Purulent Rites (1), Puszta ököllel (2), Putresence (1), Putridity (1), Puttony HIT rock (1), Pvarotti (1), Pyogenesis (1), Pyrexia (1), Quattro-X (1), Queen (3), Queens of the Stone Age (3), Queensryche (10), Quest of Aidance (1), Quimby (10), R.E.M. (2), R.O.A.R. (1), R33 (1), Radiant Records (1), Radics Béla (2), Radiohead (7), Rage (2), Rage Against the Machine (2), Raging Rob (1), Ragnarok (1), Rainbow (2), Rammstein (1), Rammsturm (1), Ramones (1), Ramones mania (1), Randy Blythe (1), Randy Rhoads (1), Raped Ape (1), Rat Pak Records (3), Rated X (1), Raven (4), Ravencry (1), Rádió (4), Ready To Rock (1), Reason (2), Reason-X (2), Rebel (11), Rebel Yeah (1), Rebirth the Metal Productions (1), Recalling Dreams (1), Reckless Love (1), Reckless Roses (6), Recoil (2), Red and the Dumbasses (1), Red Fang (3), Red Heart (1), Red Hot Chili Peppers (2), Red Rockets (1), Red Sun Rising (1), Red Vision (2), Reino Ermitaño (1), Relapse Records (13), Relieved Ones (1), Remnants of the fallen (1), Remorse (16), Rentap (1), Replika (2), Republic (1), Resolution 13 (1), Restless (1), Revengia (1), Revocation (2), Revolution Saints (1), Revolver magazin (1), Rexoria (1), Rezet (1), Rhapsody (4), Rhapsody of Fire (4), Richard Max (1), Richie Kotzen (3), Ride For Dime (1), Riders of Death (1), Riot! (2), Ripoff Raskolnikov (1), Rise Above Records (4), Rise Against (1), Rise and Fall (1), Rise to Ruin (1), Rising West (1), Risk of Falling (1), Rival Sons (1), Riverlust (2), Rivershore (1), Riverside (5), Road (19), Roadrunner (14), Rob Caggiano (1), Rob Scallon (2), Rob Zombie (1), Robert Trujillo (1), Rock (16), Rock And Roll Hall Of Fame (1), Rock and Roll Swindle (1), Rock Around The Spring (1), Rock Beach Fesztivál (4), Rock Club 25 (9), Rock Days In Soyuz (5), Rock Fanatic (4), Rock in Rio (1), Rock n Roll Swindle (3), Rock Napja (2), Rock On! Fest (6), Rock On! Fest 2015 (2), Rock Sound Festival (1), Rock the house (1), Rock'n Roll Swindle (1), Rockbook (4), Rockbook Rockfesztivál (3), Rockélet (2), Rocken Dogs (2), Rockerek.hu (1), Rocket Queen (1), Rockház (11), RockHáz, (4), Rockinform (1), Rockkert (1), Rockland Produkció (2), Rockmaraton (18), Rockmaraton 2016 (8), Rockmaraton 2017 (4), Rockopera (1), Rockpanoráma (1), RockPart (1), RockPlace MiniFest (2), Rocksector Records (2), Rockstar Meeting (2), Rocktogon (10), Rocktogon Tehetségkutató 2016 (1), Rocktóber (2), Rockvilág (4), Rod Morgenstein (1), Rod Stewart (1), Roger Waters (1), Rolling Stones (2), Rolls Frakció (3), Romantikus Erőszak (2), Roncsák Marcell (1), Roncsbár (2), Ronnie James Dio (8), Ronny Munroe (1), Room of the Mad Robots (4), Ross The Boss (2), Rossz Szokás (1), Rotten Sound (1), Rotting Christ (6), Rotting Worm (1), Roxx Records (1), Roxxy Rockfeszt (1), Royal Hunt (4), Royal Patrol (2), Rómeó Vérzik (26), Rózsaszín Pitbull (2), Rubicon (11), Rudán Joe (8), Run For Power - Gary Moore Memorial Band (3), Running Wild (2), Rural Pitchfork (1), Rush (4), Russkaja (3), Russkaya (1), Rúzsa Magdi (2), RVIVR (1), Ryan McGarvey (1), S.D.I. (3), S.O.D. (1), S.O.O.T. (1), Sabaton (9), Sabbath Szombat (4), Sacrilege (1), Sacrilegious Implament (1), Saigon Kick (2), Saille (1), Saint Vitus (1), Salvia (1), Salvus (10), Sam Araya (1), Samas (6), Samhain (1), SamhainFest (1), SamhainFest 2016 (1), Sanctuary (8), Santa Diver (1), Sarcofagus (1), Sarcoma (1), Sarke (3), SaRock (1), Satan (10), Satanath Records (1), Satans Host (1), Satans Wrath (3), Satellite Town (1), Satisfiction (1), Saturnus (2), Satyricon (1), Savatage (4), Saviour (1), Saxon (3), Scaffold (1), Scage (2), SCANDAL (1), Scar of The Sun (1), Scary Guyz (4), Scerra (49), Schuster Lóránt (1), Science Or Society (1), Scooter (3), SCORCHED EARTH (1), Scornage (1), Scorpion Child (1), Scorpions (1), Scorpions Tribute Hungary (1), Scott Wino Weinrich (1), Screen (2), Sear Bliss (1), Season of Mist (33), Sebastian Bach (2), Secret of The Sky (1), Secret Rule (1), Secrets of the Moon (2), segélykoncert (3), Semmi Pánik (2), Sensus (1), Sentio Ergo sum (1), Sep​ticmen (1), SepoQ (1), Seprevation (1), Septic Pain (1), Septicflesh (1), Sepulchral Voice Records (1), Sepultura (11), Sequence (3), Serdce (2), Serious (1), Serious Black (1), Serj Tankian (1), Serpent; (1), Seven Kingdoms (1), Sex Action (7), Sex Pistols (3), Sexnuggets (7), Shade Empire (1), Shadow Kingdom Records (1), Shadows Fall (1), Shaggy (1), Shapat Terror (4), Shapes of Distortion (4), Shinedown (1), Shining (1), Shock (1), Shotgun Revolution (1), Showbarlang (25), Shredhead (1), Shuru Records (1), Siberian Meat Grinder (4), Sidol (2), Siegal, blues (1), Sig:Ar:Tyr (1), Sigh (2), Sikító Patkányok Rock Lyuk (5), Silent Force (1), Silent Homes (1), Silent Murder (4), Silent Stream of Godless Elegy (1), Simeon Soul Charger (1), Simon Phillips (1), Sin Of God (9), Sin of Kain (1), Sinbreed (1), Sinéad O’Connor (1), Sing Sing (17), Sinsaenum (1), Sirens & Sailors (1), Sister Sin (3), Six feet under (4), Skatalites (1), SKAtch (1), Skálmöld (2), Skeletonwitch (4), Skid Row (4), Skillet (2), Skindred (9), Skineater (1), Skruta (3), Skull Fist (2), Skulld (1), Sky City Satellites (1), Slash (5), Slayer (46), Sleeping With Sirens (1), Sleepless (2), Slipchaos (6), Slipknot (2), Slipknot tribute (1), sludge metal (5), Slytract (2), Smash Into Pieces (1), Smink (1), SMOG (1), Smrgl (1), SnakeHeart (7), Social Rampage (1), Sodom (10), Soen (1), Soil (1), Soilwork (2), Solaris (2), Sold For Evil (1), Solefald (2), Solidmen (9), Sollen (1), Solstice (1), Solus (1), Somnus Aeturnus (1), Sonata Arctica (11), Söndörgő (2), Sonic Syndicate (3), Sopron Zene (1), Sorcerer (1), Sorcery (1), Soreption (1), Sorronia (13), Sote klub (3), Soto (1), SoulDiver (2), Soulfly (6), Soulhealer (2), Soulline (1), Soulrest (1), Soulspell (1), Sound Height 69 (4), Sound of Contact (1), Sound of Thunder (1), Sound Storm (1), soundtrack (1), Source of Death Night (1), South-East Substance Fesztivál (1), Southern Comfort (15), Southern Oracle (1), southern rock (1), Southland Records (1), Space Mirrors (1), Spacetaxi (1), Special Providence (3), Spinefarm (2), Spiral Architect (1), Spiralarms (1), Spirit Caravan (1), Spirit Descent (1), Spirit Drugs (1), SpiritBell (1), Spiritual Beggars (5), Spit Bile (2), split (3), Spock's Beard (5), SPV-Steamhammer (10), St. Prostitute (1), Stabbed (1), Stagediving Fesztivál (5), Stardust (1), Starving Souls (1), Station (1), Status Quo (1), Steak (1), Stealing Axion (1), Steel Assassin (1), Steel Gallery Records (2), Steel Orange (2), Steel Panther (3), Steel Prophet (1), Stench (1), Stereochrist (1), Steroid (12), Steve Harris (1), Steve Vai (2), Steve'n Seagull (1), Steven Seagulls (1), Steven Tyler (1), Stone Sour; (7), Stone Temple Pilots (1), Stonedirt (8), Stonehenge (1), stoner metal (6), Stormraizer (2), Stormwitch (2), Stortregn (1), Stratovarius (5), Stress (1), String Theory (1), Strong Deformity (3), Stronomia Doom (2), Stubborn (1), Stúdiózás (1), Subliminal Merger; (3), Suborned (1), Subscribe (4), Subsignal (1), Subterra (7), Suede (1), Suffer As Well (2), Suffocation (4), Suhancos (1), Suicidal Angels (2), Suicidal Tendencies (8), Suicide Rockers (2), Suicide Silence (5), Suidakra (1), Sulitemető Feszt (5), Sulphur (1), Sumerian Records (1), Summertime (1), Summoning (1), Sunrise (1), Sunrise Circus (1), Sunset (5), Sunset Purple (2), Sunwharf (1), Supergroup (3), Superjoint Ritual (1), Supernem (3), Supreme Pain (1), Surface (2), Svartidauði (1), Svartidaudi (1), Svoid (3), Svölk (1), Swallow The Sun (1), Sweet Cobra (1), Sweet Savage (1), Sworn Enemy (1), Sylencer (1), Sylosis (1), Symbolic (1), Symbols (1), Symmetry Of The Void (1), Symphonic metal (13), Symphonium (3), Symphony X (5), System of a Down (1), Sz.A.R. (3), Sz.A.R. Fesztivál (6), Szakcsi (1), Szasza (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Szávai Gery (1), SzegeDEATH (1), SzegeDEATH fest. (1), SzegeDEATHfest (1), Szentkirályi Jani (1), SzeptEmberFeszt (1), szerkesztőségi listák (9), Szfinx (1), Sziget (3), Sziget Fesztivál (21), szimfonikus metal rendezvény a Fészek Kulturális Központban (1), SZIN (13), szólóprojekt (3), Sztereotípia (1), születésnapos (62), Szupergrup (1), találkozó (1), Tales of a Crowhill Fesztivál II. (1), Tales Of Evening (7), Tales Of The Morbid Butchers (1), Tango Underground (2), Tank (1), Tankard (7), Tankcrimes (1), Tankcsapda (27), Tarcsai Ádám (8), Tarja Turunen (6), Tattoo (6), Tattoo The Sun (8), TAZ-Mánia Fesztivál; (1), Teher (2), tehetségkutató (10), teljes koncert (1), Ten (2), Ten Years After (1), Tenside (1), Terror (6), Teserract (1), Tesseract (2), Tesstimony (1), Testament (14), Tetoválás (4), Thaw (1), The 69 Eyes (1), THE AGONIST (1), The Arbat (1), The Beatles (1), The Bedlam (1), The Between Buried And Me (1), The Black Dahlia Murder (1), The Buchters (1), The Cactuars (1), The D.I.Y. (1), The Dagger (1), The Darkness (1), The Devil Wears Prada (3), The Devil's Blood (1), The Dillinger Escape Plan (1), The Embodied (1), The Entropy (1), The Flower Kings (1), The Fly (2), The Gathering (1), The Golden Grass (1), the griffins (1), The Haunted (3), The Idoru (1), The Jelly Jam (1), The Konstellation (4), The Kovenant (1), The Mighty Manlifter (1), The Mission (1), The Moon and the Nightspirit (1), The Morning Star (5), The Oath (1), The Ocean (3), The Offspring (1), The Pete Flesh Deathtrip (6), The Poodles (2), The Pretty Reckless (1), The Prog Collective (1), The Puzzle (1), The Quireboys (1), The Resistance (1), The Ruins of Beverast (1), The Ruling Passion (1), The Safety Fire (1), The Seat of Pain (1), The Secret (1), The Shiver (1), The Smokers (2), The Snobs (1), The Sweet! (1), The Symbioz (1), The Talking Horse (1), The Tits (1), The Trees (1), The Trousers; (4), The Unabomber Files (1), The Unplugged Faces (1), The Vintage Caravan (1), The Vision Bleak (1), The Void (1), The Wasted Sunset (1), The Wedding At The Slaughterhouse (2), The White Dominos (1), The Who (1), The Winery Dogs (7), The Wounded Kings (2), Theander Expression (1), Thee Maldoror Kollective (1), Therion (3), This Misery Garden (1), Thobbe Englund (1), Thornafire, My Dynamit, Id:Exorcist (1), Thornwill (20), Thought Chamber (1), thrash metal (52), Thrash or Die (1), Thrash Party (3), Threshold (1), Thunder and Lightning (1), Thy Catafalque (5), Thy Disease (1), Tiamat (1), Tides From Nebula (1), Tiffany's Lips (4), Tigertailz (2), Time To Rise (1), Timebomb (2), Timmo Tolkkis Avalon (1), Tirana Rockers (3), Tiszaliget Fesztivál (1), Tisztán A Cél Felé (1), TMS (1), To-Mera (1), Tobias Fongelius (1), Tokaji Borfesztiválon (1), Tokio Hotel (4), Tom Araya (1), Tom Keifer (1), Tombs (1), Tombstone (5), Tony Franklin (1), Tony Iommi (2), Tony Macalpine (4), Tool (2), Tool De Danton (7), Toportyán Férgek (2), Torche (1), Tormentor (1), Torn From Earth (1), Török Ádám (1), Toscrew (10), Total Cover Party (1), Total Metal Klub (2), Total War Fest (6), TOTAL WAR FEST III. (4), Total War Fest IV. (2), Toto (3), Touché Amoré (1), Toxic Holocaust (4), Toxic Waltz (1), Tóth Bagi Csaba (1), Traces Of Intelligence (1), Trafik Klub (8), Trafó (1), Trans-Siberian Orchestra (1), Transatlantic (1), Transilvanian (1), Transubstans Records (5), Triaxis (1), Tribulation (4), Tribute (41), Tribute fesztivál (9), Tribute In Hell Party (1), Tribute to the 80-s Hard Rock & Hair Metal Festival (1), TRIBUTE TO THE 80-s HARD ROCK & HAIR METAL FESTIVAL 2016 (1), Trilok Gurtu (1), Trinity Fallen (1), Triptykon (5), Tristania (2), Trivium (4), Trixter (1), Troldhaugen (1), Trouble (5), Trónok Harca (1), Tsjuder (1), Tükörterem (1), TUnderground Club (2), TURAkenroll (1), Turbo (1), Turbocharged (1), Turisas (1), turné (6), Tűzmadár (8), Tweelve Foot Ninja (1), Twilight Force (2), Twilight Of The Gods (2), Twin City (1), Twin Cobra (1), Twisted Sister (3), Twister (45), Tyr (5), Tyrant Goatgaldrakona (1), U.D.O. (1), U2 (12), UDO (3), Udo Dirkschneider (1), UDR Music (1), Ufó Klub (1), Ugly Kid Joe (1), új album (141), új dal (39), újrakiadás (3), Ukk & Roll (1), ukulele (1), Under The Church (1), Underground Club (16), Underground Symphony (1), Undorgrund (1), Unearth (2), Ungvár (5), Unisonic (2), Universal Records (5), Unknown Scar (1), Unleashed (3), Unplugged Faces (3), Unplugged Pressure (1), Unplugged zenei élmény a Balaton vizén (1), Untimely Demise (1), Untold Faith (1), Up The Irons (7), Úrfi (1), Uriah Heep (2), USEME (1), UzhGoreRot Festival (7), UzhGoreRot Festival - 2013 (4), UzhGoreRot Fesztivál - 2014 (2), UzhGoreRot Fesztivál - 2015 (1), V. Kelet Underground Tehetségkutató 2015 (4), V. Vadas Gála (1), Vader (2), Vadvágány (1), Vagaboond (2), Valborg (1), Vale of Tears (4), Vallenfyre (4), Vampire (3), Van Canto (1), Van Halen (1), Vanderbuyst (1), Vanity Music Group (1), Varg (1), Vashenger (1), Vasmacska; (1), Vasmag (1), Vattnet Viskar (2), Vazul Vére (1), VálaszÚt (4), válogatás (1), Ván Records (2), Városember (1), Vázsonyi János (1), Veér (1), Vekeri Fesztivál (6), Vektor (4), Velm (3), Velum Music (3), Vendetta Inc., (1), Venenation (5), Venom Inc. (2), Venomous Maximus (1), Véres November 3 (1), Vesztegzár (22), Vexillum (1), VHK (5), VI. FULL OF ANGER DEATH, BLACK METAL FESZTIVÁL (2), VI. Tattoo The Sun (1), Vicious Rumors (4), Vicky Sunday (4), Vida Gergő (1), videomix (91), videó (541), Videóklip pályázat; (16), Viharmadarak Zenekar (1), VII. Zorall Sörolimpia (4), VIII. Zorall Sörolimpia (3), Vinterbris (1), Virgin Steele (2), Virrasztók (8), Vírus (4), Vision Divine (2), Visioned Frailty (5), Viza (1), Vogon Ultramarines (1), Void Ov Voices (1), Voivod (9), Volbeat (7), VOLT feszivál (7), Volt Fesztivál (3), Voltrex (1), Vomitous (1), Von (1), Voodo Six (1), VOODOO SIX (1), Voodus (2), Vore (1), Vörös Attila (4), Vörös Yuk (1), Vrak (1), Vredehammer (1), Vreid (2), Vulgar Display of Cover (6), Vulture Industries (2), Vulvathrone (1), VxPxOxAxAxWxAxMxC (2), W.A.S.P. (3), Wacken Metal Battle (6), Wacken Open Air (8), Wackor (1), Wall of Sleep (4), Wall Street (1), Wall Street tábor (1), Wannado (1), War Anthems Records (1), Warchest (1), Wardrum (2), Warmaster (1), Warrel Dane (2), Wartime (1), Wasabi Kht. (1), Wastage (2), Wasted Struggle (1), Watain (1), Watch My Dying (39), Watchtower (2), Watuei (1), Wayfarer (1), We Will Rise (3), Weeping Silence (1), Weezer (1), West of Hell (1), While Heaven Wept (3), While She Sleeps (1), Whiplash (1), Whiplash USA (1), Whispered (1), Whitebacon (1), Whitesnake (3), Whore-Zone (1), WICKED MYSTIC (1), Winger (1), Winterfylleth (1), Winterheart (1), Wintersun (1), Wisdom (18), Witch Bone Garden (1), Witches Brew (1), Witches Mark (2), Witching Hour Productions (1), With Full Force Festival (1), With The Dead (1), Within Temptation (3), Wolfmond Production (1), Wolmother (1), Woods of Ypres (1), Words of Blood (6), Wovenwar (1), Wrath of Azazel (3), Wrestling gála (2), Wretched End (1), Wrong Side (1), Wrong Side of the Wall (2), Xandria (2), Xentrix (2), XIX. Tóparty Rockparty (3), Xplode (1), Xtreem Music (1), Xul (1), XVII. Tóparti Rockparty (1), XVIII. Tóparty rockparty és Hellness hétvége (1), XXIV. csongrádi Körös-Toroki Napok (1), Y&T (1), Y. J. Malamsteen (2), Year Of The Goat (3), Yes (1), Yes Pub (1), Ylem (1), Yngwie Malmsteen (1), Yonderboi (2), Yossi Sassi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zakk Wylde (3), Zártosztály (3), ZBB (9), Zeals (1), Zene Ünnepe (2), zenei díj (1), zenekari bemutatkozó (1), zenekari hírek (2), Zenekari Marketing (4), Zenevilag.net (8), Zep Session (1), ZeropozitivE (1), Zierler (1), Zinfield (1), Zippo (1), Zippo Desert (1), Zivatar (2), Zloslut (1), Zöld Pardon (5), Zombie Attack (1), Zombie Holocaust (1), Zombie INC. (1), Zone63 (1), Zorall (59), Zorall Kalóztúra (18), Zorall Karácsony (14), Zorall Sörolimpia (46), Zord (21), Zord Rocktábor (1), Zsííír Fesztivál (2), Zuboly (1), ZUD (1), Zuul FX (1), Zúzda Rock Kert (92), Zúzdaplacc (1), ZZ Top (2)
Partnereink