andoca 2017-01-13 17:43:47.

A Pulzus tehetségkutató rövidke története során számos tehetséges zenekart sikerült a nagyközönségnek bemutatni. Sokaknak közülük ez a megmérettetés „indította be a szekeret” és váltak ismertté a szűkebb régiójukon kívül is. Ezért is fontos számunkra, hogy évről-évre a Zorall Sörolimpia keretein belül lehetőséget adjunk minden feltörekvő zenekarnak a bemutatkozásra.

2017. augusztus 23-27. között ismét megrendezésre kerül a tehetségkutató, és ismét várjuk a felfedezésre váró tehetséges zenekarokat. A részletek: A jelentkezéseket emailben várjuk (pulzus2012@gmail.com), és az előzetes válogatás után 20 zenekar kap lehetőséget a bemutatkozásra. Jelentkezni február 28-ig lehet.

andoca 2017-01-06 18:22:17.

A Frank Sinatra előadásában elhíresült My Way című dal zorallosított változata a zenekar tavaly megjelent albumára, a Retrográdra került fel. Erre a dalra forgatta le legújabb klipjét a Zorall. A felvétel a zenekar december eleji felvidéki turnéján lett rögzítve. Fogadjátok szeretettel!

andoca 2016-09-19 09:02:11.

Az angliai és az erdélyi turné után, idén decemberben a Zorall zenekar beveszi a Felvidéket is. December 1-én a révkomáromi RÉV-ben, 2-án a zselizi Amfi Clubban, 3-án pedig Kassán, a Riders Pubban mutatja be új lemezét a zenekar. A turné két vendégzenekara a szombathelyi Vadvágány és a felvidéki Phoenix RT lesz.

A turnéra ismét lehet a rajongóknak csatlakoznia. Indulás december 1-én, 14 órakor a Csepel Pláza parkolójából. A teljes részvételi díj 25 ezer forint, mely tartalmazza a két éjszakás szállást és a belépőt a három bulira. Jelentkezés és további infó: zorallzenekar@gmail.com, (Tárgy - Zorall Felvidék.

feca 2016-08-25 17:42:09.

2016. augusztus 13-án jelent meg a Zorall „Retrográd” című új stúdiólemeze az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A zenekar tizenegyedik – igen mutatós, több üzenetet is sikeresen közvetítő borítót kapott – kiadványára 13 szám került, amely, szakítva az eddig tőlük megszokott daltársításos módszertől, egy új recept szerint készült. A korongra került számok zenei alapját ugyanis most túlnyomó részt olyan külföldi előadók slágerei adják, melyek a nyolcvanas években születtek, ezekhez íródtak magyar szövegek. A zenei alapok természetesen – a csapattól megszokott módon – „zorallosítva”, tehát egy kicsit rockosítva, megvadítva kerültek rögzítésre, valamint ismét született egy saját nóta is, a címadó „Retrográd”.

andoca 2016-08-10 20:22:38.

Augusztus 13-án, azaz most szombaton jelenik meg a Zorall legújabb lemeze, a Retrográd. Ez alkalomból nagyszabású lemezbemutató koncertre várnak minden Zorallt és Zorallinát a Barba Negra Trackbe. Kedvezményes jegyek ma éjfélig kaphatók, online, vagy a Barba Negra jegypénztárában.
Ezen az estén a Zorall vendége a budapesti Cherokee és a szombathelyi Vadvágány lesznek.
Facebook esemény az infókkal:

https://www.facebook.com/events/1548286568800374/

Lemez elővét, akciós pólóval itt:
http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=18095&page=1
https://www.youtube.com/watch?v=qwhYzeNtYiw

feca 2016-08-10 08:29:58.

2016 augusztus 13-án, szombaton jelenik meg a Zorall „Retrográd” című új soralbuma az EDGE Records / Hammer Music gondozásában. A zenekar tizenegyedik – igen mutatós, több üzenetet is sikeresen közvetítő borítót kapott – kiadványára 13 szám került, amelyek egy vadonatúj koncepció alapján születtek.

andoca 2016-08-05 09:33:31.

Megállíthatatlanul halad előre a székesfehérvári metal ötösfogat. Az End of Paradise zenekarral a fesztiválszezonban még két helyen találkozhatnak rajongók. Részt vesznek az idei Zorall Sörolimpián, augusztus 27-én, szombaton 17.50-től keressétek őket a Rádió Rock színpadon, és meghívást kaptak az idei Rock On! Festre is, mely továbbra is ingyenes, és idén is a Barba Negra Trackben kerül megrendezésre.

Az őszi/téli koncertdátumokban sincs már hiány. Fellépnek majd Győrben, Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Veszprémben is, és két alkalommal Budapesten is. A pontos dátumokért keressétek és szeressétek őket a Facebookon:

https://www.facebook.com/endofparadise/

https://www.youtube.com/watch?v=K8b4lyKd-RQ

andoca 2016-08-01 17:56:25.

Augusztus 13-án jelenik meg a Zorall új albuma, a Retrográd. Az albumra 13 dal került, amihez most előrendeléssel 999 forintért juthatsz hozzá, erre a linkre kattintva: http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=18095&page=1

Az albumhoz most dedikált poszter és egy korábbi HammerWorld Magazin is jár. Szintén előrendelői akció egy Zorall Retrográd póló, mely csomagban a lemezzel együtt csak 2999 forintért lehet a Tiéd.

Augusztus 13-án, az album megjelenésének napján a zenekar nagyszabású lemezbemutató koncertet tart a Barba Negra Trackben. A bulira 1999 forintért még elérhető néhány belépőjegy, utána és a helyszínen 2499 forintért lehetsz részese a bulinak. A 18 órai kapunyitást követően a színpadot a Vadvagány és a Cherokee melegíti majd be.


2016. augusztus 13.

ZORALL Retrográd lemezbemutató

Barba Negra Track

Budapest - Neumann János utca 2.

kapunyitás: 18.00

Facebook esemény:

https://www.facebook.com/events/1548286568800374/

andoca 2016-06-10 13:13:55.

2016-ban a Zorallal turnézik a Cherokee. A budapesti, hard rockban utazó csapat két kiadott lemezzel bír, és tavaly úgy döntöttek, hogy a Zorall előzenekaraként bejárják az országot. Az első negyedévben sok vidéki klubba eljutottak, de kétszer a Barba Negra színpadára is felállhattak. Ezeket az élményeket gyűjtötték most össze egy rövid kisfilmbe, amit alább tekinthettek meg.

andoca 2016-05-26 16:38:21.

Augusztus 25-27. között immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Zorall Sörolimpia. A rendezvény az elmúlt években komoly fesztivállá nőtte ki magát, így a program évről-évre bővül és erősödik. Idén a nulladik napon, augusztus 24-én is ütős programmal várják a látogatókat. Ezen a napon lép fel ugyanis a Sing Sing, és a csendesebb programokat kedvelőknek a Rudán Joe Akusztik és a Macskajaj zenél majd.

A headliner bandák között olyan nevek vannak, mint az Ossian, Road, Junkies, Lord, Depresszió, Rómeó Vérzik, Pokolgép és a Zorall, és idén első alkalommal fellép a táborban a Beatrice, a Moby Dick és az Ismerős Arcok.

andoca 2016-05-21 17:33:26.

A Fonogram díjat, korábban Arany Zsíráf díj, a MAHASZ közgyűlése alapította 1992-ben. Évről-évre több kategóriában versenyeznek az albumok és hangfelvételek az aranyozott mikrofonért. Idén újra jelölést kapott a Zorall zenekar, a Zorall Bumm című albumáért, az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában. Szurkoljunk együtt!

A kategória többi jelöltje:

BUDAPEST VOICES - Gyémánt (PR Garden)
GÁJER BÁLINT - That's How It Goes (Universal Music)
IRIGY HÓNALJMIRIGY - Nincs fuxa jáj / Apu vedd meg a rakpartot (Gold Record)
SZŰCS GABI - Tűsarkú lépteim (1G Records)


A döntő június 8-án lesz.

andoca 2016-04-22 16:55:54.

Plusz egy nappal bővült az idei Zorall Sörolimpia esti programkínálata. A 0. napon, augusztus 24-én lép fel a Sing Sing, és azon a napon került a fesztivál programjába a Rudán Joe Akusztik is. Augusztus 27-én, szombaton, pedig a fesztivál történetében először a Moby Dick is fellép a Zorall Sörolimpián.
A teljes program hamarosan!

Jegyelővétel: http://broadway.jegy.hu/program/ix-zorall-sorolimpia-berlet-55536
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1518309041824406/
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia/

andoca 2016-03-30 16:09:50.

Április elsején a kiskunfélegyházi Rocktárba érkezik a Zorall zenekar idei turnéja. A többszörös aranylemezes csapat rendszeres fellépője a népszerű kelet-magyarországi klubnak, így az igazi zorallok és zorallinák biztos beszerezték már a belépőjüket. Érdemes is így tenni, hiszen elővételben 1500, míg a helyszínen már 2000 forintért kerülnek majd a jegyek. Ha Te sem szeretnél lemaradni, írj ide: zorallzenekar@gmail.com

A csapat vendége ezen a koncerten a budapesti Cherokee lesz.

Esemény, a részletekkel:

https://www.facebook.com/events/463737193828722/

andoca 2016-02-15 10:56:14.

Egy régi felkérésnek tett eleget a Zorall, mikor Lángol a Tűz a Jég címmel dalt írtak a Ferencvárosi Torna Klub jégkorong csapatának. A zenét Hangya, a szöveget pedig Szasza írta, és a dalról már egy klip is készült, melyet alább nézhettek meg.

andoca 2016-02-01 13:09:08.

Február 6-án egy kihagyhatatlan bulira várunk mindenkit az újbudai Barba Negra Music Club falai közé. A Zorall zenekar üli majd 14. születésnapját és ezzel egybekötve természetesen farsangolunk is egyet. És nem is akárhogyan! Az idei téma kissé poszt apokaliptikus és akcióhősös, hiszen Mad Max lesz in da House.

A Zorall Farsang mindig egy különleges színfoltja a budapesti zenei életnek, szóval ezt kihagyni hiba volna. Számítunk rátok! A színpadot a szombathelyi Vadvágány zenekar melegíti majd be.

2016.02.06.
Zorall Farsang és születésnap
Barba Negra Music Club
https://www.facebook.com/events/1685299795092397/

andoca 2015-12-16 18:40:58.

Már hagyomány, hogy Karácsony első napján, december 25-én a Barba Negrában gyűlnek össze Zorallok és Zorallinák, hogy egy nagy családként vegyenek részt a Szeretet Ünnepén. Idén sem lesz ez másként, ismét egy különleges társasági eseménynek lehetnek részesei azok, akik ezen a napon velünk tartanak. Az eseményre december 21-ig kedvezményes, elővételes jegyek kaphatók Érdemes sietni a jegyvásárlással, hiszen ezen a Karácsonyi Nagykoncerten a teltház szinte garantált. A zenekar vendége ezen az estén a Black Jack lesz.Töltsd velünk az ünnepet, gyere december 25-én a Barba Negrába!

andoca 2015-11-28 19:44:48.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a főváros után Tatabányán él a legtöbb Zorall fan. A Zorall Sörolimpián lényegében az összes tatabányai rocker képviselteti magát évről-évre, így természetesen, hogy a Zorall bulit a Roxxyban mindig nagyon sokan várják. Nem is kell már sokáig várni, hiszen december 12-én érkezik a csapat, és az előbanda nem is lehetne más, mint a Black Jack. Amelyik tatabányai még nem tudná, az most gyorsan írja be a naptárba:

2015.12.12.
Roxxy Music Café, Tatabánya
Zorall koncert, vendég: Black Jack
Esemény:
https://www.facebook.com/events/1495281890775719/

andoca 2015-11-27 16:05:25.

Átlépte a 2000 darab eladott példányszámot, ezzel bearanyozódott a Zorall nyáron megjelent lemeze, a Zorall Bumm. A korongon olyan nagyszerű slágerek találhatók, mint a Kedvencek Temetője, a Táncolj, a Becsület, a Primitív Baby, vagy Az élet szép, melyre a zenekar videoklipet is forgatott.

A 2015-ös turné keretein belül a következő helyeket találkozhattok még a csapattal:

December 4. Szerencs, Művelődési Ház
December 5. Szigetszentmiklós, Rock Lyuk
December 12. Tatabánya, Roxxy
December 18. Kazincbarcika, Diamond
December 19. Miskolc, Corner
December 25. Budapest, Barba Negra
December 26. Fehérgyarmat, Metro
December 27. Hajdúszoboszló, Rock Cafe

A lemezt a Metalshopban - http://www.metalshop.hu/product_info.php?products_id=16474
- és a zenekartól tudjátok megvásárolni.ű

https://www.facebook.com/Zorallzenekar/

andoca 2015-11-23 17:53:42.

2016. augusztus 25-27. között kerül megrendezésre a IX. Zorall Sörolimpia. A korábban Európa Kemping, mely a helyszínt biztosította, mostantól Pelso Camping néven üzemel tovább. A kemping területén lévő mobilházakat most lehetőség van kedvezményesen kibérelni, a 2016. augusztus 24-től 27-ig terjedő időszakra, napi 20 000 forinttól. Ha most foglaljátok le a jövő évi Zorall Sörolimpia szállást, 5% kedvezményt is kaptok.

Ha baráti társasággal érkezel, és unod már a sátrazást, bérelj 4+ 2 személyes mobilházat J
Részletek alább.

Mobilházkínálat: http://pelsocamping.hu/mobilhaz-kinalatunk/

Árlista: http://pelsocamping.hu/nyaralok/

Interaktív térkép: http://pelsocamping.hu/terkep/

Katalógus: http://pelsocamping.hu/2016-os-katalogusunk/

Foglalás: http://pelsocamping.hu/foglalas/

www.pelsocamping.hu
https://www.facebook.com/pelsocamping/
https://www.facebook.com/pelsocampinghungary/ 

andoca 2015-11-09 11:26:45.

2016-ban újra Zorall Sörolimpia! 2016. augusztus 25. és 27. között Alsóörsön kerül megrendezésre a IX. Zorall Sörolimpia. A fesztiválra elindult a kedvezményes jegyértékesítés. December 31-ig mindösszesen 5999 forintért lehet hozzájutni a háromnapos bérlethez. Érdemes még év végéig beszerezni a belépőt, hiszen a következő akcióban, január 1. és és július 15. között 6999 forintba, míg a helyszínen már 8499 forintba fog kerülni a hetijegy.

Néhány headliner zenekar már bejelentésre került, így az már biztos, hogy a Depresszió, az Ossian, a Beatrice, a Road, a Pokolgép, a Lord és természetesen a Zorall koncertet ad a IX. Zorall Sörolimpián.

Link a jegyvásárláshoz: http://broadway.jegy.hu/program/ix-zorall-sorolimpia-berlet-55536
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1518309041824406/
Bővebb infók: https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia/

andoca 2015-10-18 15:13:42.

Elérte a 4000 eladott példányszámot, ezzel platinalemez lett a Zorall zenekar, Háztartási Rock’n Roll című lemeze. A korong 2014 júliusában, az Edge Records gondozásában jelent meg, és a tavaly karácsonyi Zorall bulin a csapat már az aranylemezt vehette át.

A zenekar egyre növekvő népszerűségének köszönhetően az album mára elérte a platinalemez státuszt, melynek átadására tegnap este, a Barba Negra klubban került sor.

https://www.facebook.com/Zorallzenekar

andoca 2015-09-08 12:10:07.

A koncertrejárók nagy örömére idén szeptemberben immáron harmadik zajos évadát nyitja meg a városszéli rockklub, a budakalászi RockHáz. A szeptember 18-i szezonnyitó bulit pedig nem más, mint a slágergyáros közönségkedvenc, a Zorall zenekar fémjelzi majd. A RockHáz ötlete amúgy 2013 őszén született meg a helyi művház dolgozói körében, azzal a céllal, hogy visszalopja az élőzenés rockbulik hangulatát a szürke hétköznapokba. A RockHázban éppen ezért minden hónapban legalább egyszer hangos koncertet tartanak, ahol az eddigi két évben olyan legendás hazai előadók csinálták már a fesztivált, mint a Kiss Forever Band, a Hollywood Rose, a Leander, az Aurora, vagy éppen a Piramis zenekar. Hangulatból és táncból pedig idén sem lesz hiány, hiszen a Zorallt októberben az Omen bulija követi, egy hónappal később meg a Cool Head Klan tép majd le a fejeket.

2015. szeptember 18. péntek
ZORALL
RockHáz, Budakalász

Mindössze 15 percre a belvárostól!

További infó:
https://www.facebook.com/kkmhrockhaz

andoca 2015-07-06 19:38:53.

Augusztus 27-29. között Alsóörsön kerül megrendezésre a VIII. Zorall Sörolimpia. A fesztiválra július 15-ig van lehetőség elővételi jegyek vásárlására, amit erre a linkre kattintva tehetnek meg a Sörolimpiára készülők: http://broadway.hu/viii-zorall-sorolimpia.

A fesztivállal kapcsolatos további fontos információk: A táborlakók a 0. napon, tehát augusztus 26-án 18 órától foglalhatják el a sátorhelyeiket. A fesztivál területére be lehet hajtani gépkocsival, de csak úgy, ha a gépjárművel legközelebb csak távozáskor mozognak. Tehát a ki-be járkálásra nincs lehetőség. A Európa Kemping területe elég nagy ahhoz, hogy a kisebb gyermekkel, a még időben érkezők találjanak egy a színpadoktól távoli, csendesebb helyet, és a 12 év alatti gyermekek számára a belépés ingyenes.

A hetijegy a helyszínen 7900 forint lesz, mely magában foglalja a kemping és a strand használatát, illetve egy Zorall Bumm cd-t, ugyanez érvényes természetesen az elővételben megvásárolt bérletekre is, a napijegy pedig 3000 forint lesz.

Az eseményhez itt tudtok csatlakozni:
https://www.facebook.com/events/1519015878349757/

A Zorall Sörolimpia Facebook oldalát pedig itt találhatjátok:
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

andoca 2015-06-09 21:38:10.

Idén újra az alsóörsi Európa Kempingben, de a megszokottól eltérően egy héttel később, azaz augusztus 27-29. között kerül megrendezésre a Zorall Sörolimpia.

A főzenekarok között olyan nevek szerepelnek, mint a platinalemezes Ossian, sokak kedvence, az Edda, idén újra fellép a Junkies és a Lord, Felvidékről jön a Rómeó Vérzik, és nem maradhatott ki a programból a Kalapács, az Action és a Wisdom sem. Itt követi majd el következő csapását a Sing Sing, idén először lép fel a Kowalsky meg a Vega és a Triász, és természetesen elmaradhatatlan program lesz, a többszörös aranylemezes Zorall fellépése is.

andoca 2015-05-27 17:54:24.

Ahogy azt már megszokhattuk, a Zorall Sörolimpia nem csak kiváló zenei programokkal várja a táborlakókat, de a sport fontosságát szem előtt tartva évek óta szerepelnek a programban sportesemények is. Már a fesztivál első napján, augusztus 27-én kispályás fociselejtezővel készülnek a szervezők, a második és a harmadik napon kerül megrendezésre az elmaradhatatlan Bitang vádli kerékpártúra a biciklis zoralloknak és zorallináknak, de ismét részt lehet venni a Hiller Árpád emléktúrán, valamint lesz motoros ügyességi verseny, sőt motorszépségverseny is.
Már csak három hónap van vissza a fesztivál kezdetéig, így aki még nem vette meg a bérletét elővétben, itt pótolhatja: http://broadway.jegy.hu/info.php?event=55536
Találkozzunk idén is a Zorall Sörolimpián!


https://www.youtube.com/watch?v=FSzsV3F4zdc
https://www.facebook.com/events/1519015878349757/

andoca 2015-05-14 21:06:44.

Idén újra az alsóörsi Európa Kempingben kerül megrendezésre a Zorall Sörolimpia. Az augusztus 27-29. között megrendezésre kerülő fesztivál ismét két színpaddal várja az egyre népesebb Zorall családot, akik között vannak olyan fesztiválozók, akik már a kezdet kezdetétől részt vesznek a rendezvényen.

Az idei programba ismét ütős nevek kerültek a Wild Nagyszínpad programjába. A főműsoridőben olyan zenekarok szórakoztatják majd a táborlakókat, mint a Rómeó Vérzik, a Kalapács, a Zorall, a Kowalsky meg a Vega, az Action, a Lord, a Sing Sing, az Edda, a Wisdom, a Junkies és az Ossian.

andoca 2015-04-14 21:19:13.

Összeállt az idei Pulzus tehetségkutató mezőnye. Mint az elmúlt években, idén is a Zorall Sörolimpián kerül megrendezésre a Pulzus döntője, mely már önmagában egy nyeremény, hiszen a versenyző zenekarok a Zorall Sörolimpia népes közönsége előtt mutatkozhatnak be.

A díjak között interjúk, fellépési lehetőségek, és stúdiónyeremények szerepelnek, és a zsűri is, mint minden évben, izgatottan várja, milyen új tehetségre bukkanhat a három nap alatt.

A Zorall Sörolimpia idén ismét Alsóörsön kerül megrendezésre, augusztus 27-29. között és nekik drukkolhattok, ha velünk tartotok:

Hellcome, Privát Határock, Avalanche, Fortis, Noctis, Dirty Cocks, The Fleet Street, Rock Szakkör, Aylens Fall, Fear My Name, Rainy Mood, Silent Murder, SheepSkin, Lámpaláz, Gilotin, Acid Viktoria, Chrome, Diablerize

A Sörolimpiáról, a Pulzusról és a zenekarokról bővebben alábbi linkeken tájékozódhattok:

https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

https://www.facebook.com/Pulzus

https://www.facebook.com/accordmanagement.hu

andoca 2015-01-27 17:52:57.

Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, a Pulzus tehetségkutató a Zorall Sörolimpia szerves részévé vált. A tehetségkutatóra bekerült 20 zenekar szakértő zsűri előtt mutatkozhat be, és a Zorall Sörolimpia táborlakói is mindig szép számmal jelennek meg a fesztivál délelőtti programján. A legjobbak, tehát az első három helyezett, pedig az alábbi díjakon túl, a következő Sörolimpián már teljes programmal mutatkozhatnak be. A Pulzus tehetségkutatón való részvétel sok zenekar számára ugródeszka, ahogy ezt a korábbi években is láttuk és tapasztaltuk...«Tovább»

andoca 2015-01-27 17:45:08.

Augusztus 27-29. között kerül megrendezésre idén a VIII. Zorall Sörolimpia. A helyszín ismét Alsóörs, és a főbandák nevét már publikussá tették a szervezők. Az Edda, az Ossian, az Action, a Sing Sing, a Lord, a Kowalsky meg a Vega, a Junkies, a Kalapács, a Rómeó Vérzik és természetesen a Zorall biztosan színpadra lép, és hamarosan a teljes program elkészül. Ami már biztos, hogy idén újra lesz Pulzus tehetségkutató, Bazi Nagy Zorall Lagzi, Bitang vádli kerékpártúra és további sportprogramok is várhatók.

A hetijegy 7900 forintba kerül majd, mely magában foglalja a kemping és a strand használatát, de aki biztosra akar menni és spórolni is szeretne, az elővételben 6900 forintért megvásárolhatja, itt:
http://broadway.jegy.hu/info.php?event=55536

Keressétek és szeressétek a Zorall Sörolimpiát a Facebookon, hogy ne maradjatok le semmiről.

Találkozzunk idén augusztusban Alsóörsön!

https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

andoca 2014-12-09 17:59:03.

December 25-én ismét sor kerül a ZORALL hagyományos karácsonyi koncertjére, amikor is Szaszának és csapatának köszönhetően egy éles váltással átkapcsolhatunk az előző nap meghittségéről az őrületes partihangulatra! Afrika, Tűzvarázsló, Valami véget ér, Csakazértis szerelem és megannyi rock n’ rollba ültetett popklasszikus várható idén is, természetesen csakis a Zorallinák varázslatos showjával fűszerezve! És még az sem baj, ha túletted magad szenteste: ez egy tökéletes alkalom, hogy lemozogd a több kiló bejglit és lenyugtasd némi szesszel a töltött káposzta okozta bonyodalmakat!

vendég: Esti Party, Black Jack

Jegyek:

elővételben: 1500 Ft,-
helyszínen: 2000 Ft,-

A Club karácsonyi ajándéka:
Az első 100 db jegy a Barba Negra Music Club recepcióján 1000 Ft-ért vásárolható meg!

andoca 2014-11-25 18:07:59.

A korábbi évektől eltérően a 2015-ös Zorall Sörolimpia egy héttel később, augusztus utolsó hétvégén kerül megrendezésre az alsóörsi Európa Kempingben. Az időpontváltozáson túl lényegében minden maradt a régiben, hiszen most is olyan headlinerekkel várják a szervezők a táborlakókat, mint a Junkies, Kalapács, Edda, Sing Sing, Ossian, Lord, Kowalsky meg a Vega és természetesen a Zorall. A jegyelővétel már elindult, december 31-ig, kedvezményes áron, 5900 forintért válthatod meg a belépődet az alábbi linkre kattintva:

 http://broadway.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=277488&aid=6321&vid=96

A fesztivál friss híreiről itt informálódhatsz:

https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia
 

andoca 2014-11-14 19:17:05.

Elindult a jegyelővétel a VIII. Zorall Sörolimpiára, mely jövőre újra Alsóörsön, az Európa Kempingben kerül megrendezésre, augusztus 20-22. között. December 31-ig, kedvezményes áron, 5900 forint vásárolhatod meg, és ezzel nyerhetsz bebocsájtást az év legzorallabb bulijára! 

http://broadway.jegy.hu/arrivalorder.php?eid=277488&aid=6321&vid=96

https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia
https://www.facebook.com/events/1519015878349757/

andoca 2014-10-05 19:30:03.

Elkészült a következő Zorall klip, melyet a KFT örökbecsű szerzeményére, az Afrikára forgattak le. A klip felvételei az idei Zorall Sörolimpián készültek, és a zenekar felhívására sokan öltötték magukra a bennszülött jelmezt és pingálták magukat négerre. A végeredmény alább:

https://www.facebook.com/Zorallzenekar?fref=ts

andoca 2014-08-06 16:13:24.

2014-ben az alsóörsi Európai Kempingben kerül megrendezésre a VII. Zorall Sörolimpia. Ahogy az elmúlt években megszokhattuk, idén is több, mint 50 fellépő zenekarral, Bazi Nagy Zorall Lagzival, Bitang Vádli kerékpártúrával, tehetségkutatóval, sport és csapatjátékokkal várnak mindenkit a szervezők. Mivel a fesztivál látogatottsága évről évre nő, idén újra egy nagyobb helyszínre, ezúttal a Balaton északi partjára települ a Zorall Sörolimpia.

andoca 2014-07-29 15:20:49.

Idén az alsóörsi Európa Kempingben kerül megrendezésre. A kemping a Füredi út 1. szám alatt található, 50 méterre a Balaton partjától. A sátorhelyeket már a 0. napon, augusztus 20-án, 14 órától el lehet foglalni. A kemping két őrzött parkolóval rendelkezik, így mind a fesztiválozók, mind a fellépő zenekarok autóval is behajtanak a kemping területére. A biztonság szempontjából viszont az gépkocsival történő rendszeres közlekedés korlátozva lesz.

A mozgásukban korlátozottak idén is ingyenesen vehetnék részt a Zorall Sörolimpián. A fesztivál területére ipari mennyiségű élelmiszert és italt tilos behozni, illetve a területen tűzgyújtási tilalom van érvényben. A kemping területét, a fesztivál végeztével, vasárnap, azaz augusztus 24-én, délután 18-ig kell elhagyni.

A hetijegy 7500 forintba, míg a napijegy 3000 forintba fog kerülni. A belépő magában foglalja a strand és a kemping használatát és jár hozzá egy Zorall, Háztartási Rock’n’ Roll CD is.
A fesztivál programjában olyan fellépők neve szerepel, mint az Ossian, a Lord, a Road, a Paddy and The Rats, a Sing Sing, a Kalapács és a Zorall. Bővebb infó a programról az alábbi helyeken:

https://www.facebook.com/events/665082463536095/785413778169629/
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

andoca 2014-07-23 14:45:03.

Július elején megjelent a Zorall tánczenekar következő albuma, mely a "Háztartási Rock’n Roll" címet kapta. A lemezre olyan mindenki által ismert slágerek átdolgozásai kerültek fel, mint az Afrika, a Krisztina, az Indiántánc, a Primitív baby, a Zombi, a Fekszem az ágyon, a Kérek egy puszikát!, a Mamma Ria, az Újra itt van…, a Zene nélkül, a Szégyen gyalázat, a Ciki, a Ha volna 2 életem, a Különös szilveszter és a Balatoni nyár. A Krisztina és a Primitív baby című dalokra klip is készült már, az utóbbi felvételei a 2013-as Zorall Sörolimpián készültek. A lemezt a zenekartól szerezhetitek be, kérjétek bátran, ha Zorall koncerten jártok. :)

andoca 2014-07-17 11:44:59.

A nemrég megjelent Háztartási Rock’n’Roll című albumunk bemutatkozó koncertjén, július 5-én, a Barba Negra Trackben készítettünk ezt a klipet a ’’Ha volna két életem’’ című Piramis/Iron Maiden átiratra.

Reméljük elnyeri a tetszéseteket! 

https://www.facebook.com/Zorallzenekar?fref=ts

feca 2014-06-30 07:30:19.

Nemzetközi rock-klasszikusok és hazai táncdalslágerek egybeapplikálása nemcsak első blikkre tűnik pazar ötletnek. A Zorall pályafutásának eddigi 12 éve pedig azt is bebizonyította: gyakorlatban is működik a dolog. Ki nem csapott a fejére tényleget kiáltva, mikor kiderült, hogy a Danzig Dirty Black Summer-je és a Bonanza Valamit véget ér c. balladája tökéletesen passzol egymásra? És még hosszasan sorolhatnánk a példákat, hiszen szám szerint 7 Zorall-nagylemez roskadozik tőlük.

Igaz, a legutóbbi, 2012-es Ramónia kizárólag Ramones-örökzöldeket takar – magyar szöveggel. Szóval lesz miből válogatnia a rocklegendákból verbuválódott supergroupnak július 5–én, amikor is először látogatnak el az idei szezonban. 

andoca 2014-06-06 15:58:21.

Immáron sokadik alkalommal kerül megrendezésre a Zorall kalóztúra, ami azontúl, hogy egy 26 kilométeres kenutúrát takar, bővelkedik azért zenében és szórakozásban is. A túra a Kis-Duna dokkból indul, a végállomás pedig Szigetcsép, ahol is a Vasmacska és a Zorall akusztikus zenekar várja majd a megfáradt kalózokat. Aki bátor és nem ijed meg némi evezéstől, az hívja Hangyát az infókért.

andoca 2014-02-16 16:02:29.

2014-ban újra Pulzus tehetségkutató a Zorall Sörolimpián, és a fődíj ismét egy féléves turné a Zorall zenekarral.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, a Pulzus döntője ismét a Zorall Sörolimpián kerül megrendezésre. Az előválogatás után majdan bejutó 20 zenekarnak nem csak a zsűri előtt kell bizonyítania, de ha valóban ügyesek, akkor a Zorall Sörolimpia egyre duzzadó közönsége előtt mutathatják be, hogy mit tudnak. A számos díj mellett pedig egy zenekar 2014 szeptembere és decembere között megtudhatja, hogy mennyire Zorall érzés Hangyával és csapatával végig turnézni az országot...»Tovább a részletekhez»

andoca 2014-01-08 14:12:48.

Hihetetlen, hogy repül az idő! Immáron 12 éve történt, hogy megalakult Magyarország legnépszerűbb szórakoztató tánczenekara, a Zorall. Ahogy minden évben, most is egy nagyszabású szülinapi zsúrral ünnepelnek a Zorall zenekar tagjai és erre várják az egyre népesebb Zorall család minden egyes tagját. A bulira február elsején, a Barba Negrában kerül sor és ezúttal egy Sörolimpiás nyereményjáték is társul a bulihoz. Azon kedves Zorallok és Zorallinák között, akik január 7. és január 31. között veszik meg a jegyüket a VII. Zorall Sörolimpiára, és ezt a fesztivál Facebook oldalán üzenetben elküldve igazolják, kisorsolunk két főt, akik a február 1-én testközelből élvezhetik majd a showt! Jegyelővételi link és esemény itt:

http://www.broadwayjegyiroda.hu/fesztival/vii-zorall-sörolimpia.html
https://www.facebook.com/events/493281544113739/
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia
https://www.facebook.com/Zorallzenekar 

andoca 2013-12-19 21:11:46.

Az örökzöld pop és rocklegendákat újragondoló csapat már nem csak rockberkekben híres itthon, kitűnő ötletükkel, miszerint sorban (nem)kicsit leporolják a legismertebb slágereket és megbolondítják azokat, széles közönséget vonzottak maguk köré.

Mint, ahogy az őrült nyári szabadtéri bulik és a jövőre már hatodszorra megrendezett fesztivál, a Zorall Sörolimpia is hagyománnyá vált az elmúlt csaknem évtized alatt, már a karácsony sem telhet el Zorall nélkül. Így a jó szokást idén sem megtörve, december 25-én a budapesti Barba Negra Klubot bolygatják meg és hangoskodják tele csupa fülbemászó, táncrabíró jól ismert nótával, Zorallosítva az ünnepet...»Tovább»

andoca 2013-12-16 19:09:11.

Jövőre immáron már hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Zorall Sörolimpia. A 2014. augusztus 21-23. között megrendezésre kerülő fesztiválnak jövőre alsóörsi Európa Kemping ad otthont, és a fellépők között olyan neveket találunk, mint a Lord, az Ossian, a Road, a Sing Sing és a Paddy and The Rats.

Az elővételi jegyértékesítés már elkezdődött a Broadway jegyirodában, és március 31-ig, igen kedvező, 5500 forintos áron lehet a háromnapos belépőhöz hozzájutni. Április elseje és augusztus elseje között a jegy 6500 forintba fog kerülni, a helyszínen pedig 7500-ba, ami magában foglalja a kemping és a strandhasználatot és minden belépőhöz jár egy Zorall CD és egy fesztivál korsó.

A fesztivállal kapcsolatos infókért figyeljétek a Zorall Sörolimpia Facebook oldalát:
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

Jegyelővétel itt:
http://www.broadwayjegyiroda.hu/fesztival/vii-zorall-s%C3%B6rolimpia.html

feca 2013-10-08 07:51:52.

Október 12.-én szombaton 21 órai kezdettel megmutatjuk, hogy kell igényesen szórakoztatni a nagyérdeműt."- ígéri a Zorall zenekar. S bár a végigbulizott nyár már véget ért, most újra egy hatalmas Zorall mulatság várható, ezúttal már az ősz hangulatához híven a Barba Negra Pubban.

Ne is szaporítsuk a szót, Magyarország méltán híres örökzöld rákenroll csapata vár újabb átmulatott éjszakára készül, Zorallok és Zorallinák, táncra fel!

Jegyár:
Elővételben 1.300 Ft, a koncert napján 1.700 Ft

További információ: www.zorall.hu 

andoca 2013-09-25 20:57:17.

Videó előzetes a Zorall zenekar most készülő klipjéhez, amit a vidámparkban forgattak. A fiúk hűek maradtak önmagukhoz, hiszen a forgatás gerilla akcióban folyt. A klip Hamarosan látható lesz, addig is itt ez a kis ízelítő...»Tovább»

andoca 2013-09-19 21:04:15.

Elkészült a Zorall legújabb klipje, melyet a Primitív Baby című számra forgattak, részben Balatonszemesen, a VI. Zorall Sörolimpián, részben pedig a Zorall szezonzáró koncertjén, a Zöld Pardonban.

andoca 2013-07-14 10:48:31.

Július 18-21. között első alkalommal kerül megrendezésre a Kéklámpás Ördögök Motoros találkozó. Az egyesület hagyományt szeretne teremteni, ezért már az első alkalommal különösen figyeltek a színvonalas program összeállítására. Július 19-én, délelőtt 10 órakor egy hivatalos megnyitóval veszi kezdetét a rendezvény, és ahogy ez lenni szokott, most is elmaradhatatlan program lesz a gyorsulási verseny és a motoros felvonulás. Az első napon olyan zenekarok szórakoztatják majd a közönséget, mint a Cherokee, a Red Rockets, a Karma, a Trash és a Hooligans, a második napon pedig a Zorall mellett bemutatkozik a g.m.t., a Spirit Drugs és a Flúg is. A négynapos belépő 3500 forint lesz, mely tartalmazza a szállás díját és a termálfürdő használatát is. Ha csak a koncertekre szeretnétek elmenni, akkor ezt egy 1200 forintos koncertjegy megvásárlásával tudjátok megtenni.

Facebook esemény itt:
https://www.facebook.com/events/589138574452713/ 

andoca 2013-07-01 17:10:29.

A Zöld Pardonban a nyár nem telhet el Zorall nélkül. :) Szerencsére nem is fog, ezért július 2-án szeretettel várunk mindenkit Budapest közkedvelt szabadtéri bulihelyére, hogy együtt énekelhessük a legnagyobb magyar slágereket, Zorall köntösbe bújtatva. Kedvencek temetője, Sajtból van a hold, Könnyű álmot hozzon a szél, Tűzvarázsló. Neked is a kedvenceid? Akkor gyere július 2-án, kedden a Zöld Pardonba, és bulizz velünk! :)

Kapunyitás: 19.00
Belépő: 600Ft (22.00 után a belépés ingyenes!)
Vendégzenekar: Fight Club

http://www.youtube.com/watch?v=OO5spwfJAjE 

andoca 2013-06-03 14:50:06.

Kevesebb, mint 3 hónap és kezdetét veszi Balatonszemesen a VI. Zorall Sörolimpia. A fesztivál évről évre több látogatót vonz és idén először lehetőség nyílt a három napos fesztiválbérlet elővételben történő megvásárlására is. Mindenképpen jól jár az, aki előre gondoskodik a belépőjéről, hiszen amíg a helyszínen 5900 forintért juthat majd hozzá, elővételben ezért csak 4900 forintot kell fizetnie. Az elővételi jegyek természetesen ugyanúgy tartalmazzák a kemping és a strand használatot, és minden kedves látogatónak jár egy ajándék Zorall DVD vagy CD, illetve egy fesztivál korsó.

Menj biztosra és spórolj! Elővétel itt:
http://www.broadwayjegyiroda.hu/3969-fesztivalok-vi--zorall-sorolimpia.html
https://www.facebook.com/ZorallSorolimpia

 

andoca 2013-05-28 18:38:03.

Kalandra éhes férfiak és asszonyok! Mint minden évben idén is meghirdetem vízi hadjáratomat a Kis-Dunán. Keresem azokat a kalandra éhes kalóztanoncokat vagy profi kalózokat, akik ezen a hétvégén jobb dolguk hiányában csatlakoznának az armadámhoz. Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a túrán résztvevő bátor harcosoknak nem elég az egy nap, ezért idén kétnaposra terveztük a hadjáratot. 2013 július 05-én pénteken 11 óra tájt indulunk a Kalóztanyáról, egy rövid 3-4 órás portyázgatás után érkezünk meg a Dunavarsányi Mami vendégházba, ahol két napig tivornyázunk. Elhelyezés sátorban, amit nektek kell hoznotok. Itt már finom falatokkal és italokkal vár a személyzet. Este és másnap is a Zorall akusztikus húzza a talpalávalót. 2013 július 06-án szombaton délelőtt elkezdődnek a kalózprogramok a Mami panzió előtti hatalmas nyílt vízen. Itt lesz kenuverseny, kincsvadászat, kalózjelmez bál és egyéb ügyességi versenyek. Este ismét egy kiadós erezd el a hajamat következik, napkeltéig. 2013 július 07-én vasárnap hajnali dél körül indulnánk és kb. 15 óra körül érkeznék haza a kalóztanyára.

Ennek a hétvégének az ára mindössze 5.000 Ft / kalóz, ami a hajóbérletet, a sátorhelyet és a féktelen szórakozást is tartalmazza. Befizetési határidő: 2013 június 15. (belföldi utalványon) a következő címre: Hangya Produkció 1213 Budapest, Páfrányos u.25.

andoca 2013-05-12 12:30:32.

Május 17-én immáron huszonhetedszer rajtol el Európa legnagyobb OFF ROAD fesztiválja Somogybabodon. A háromnapos sárdagonya mellett a szervezők, szó szerint erőtől duzzadó koncertfelhozatalt állítottak össze.

A pénteki dagonyaavató után többek közt Ossian és Moby Dick koncertek fokozzák a hangulatot. Utóbbi országos ismeretségét az Ugass kutya c. debütáló albumától datálhatjuk. A felszólításnak másnap 19:30-tól tesz eleget a Napkutya zenekar és üvölt bele az éjszakába a Zorall előtt. A banda 2013-ban (a fesztiválhoz híven) teljes gázzal vetette bele magát a klubkoncertekbe. Az OFF ROAD Fesztivál pedig az első lépés az elsöprő nyári fesztiválszezon sártengerében. Pihenő helyett, másnap már a PAFE Zipz Shoes Nagysátorban rázzák le magukról a talpakra ragadt mocskot.

Szántód előtt azonban sárgyorsulás, kamionhúzás, háromnapi dagonyázás és ütős rock and roll minden este az OFF ROAD fesztiválon- ígérik a fellépők.

andoca 2013-05-09 13:50:46.

Végleges lett a Zorall nyaralás csapata végre, és a jegyek is kaphatók már a nyár egyik legrockosabbnak ígérkező Balaton-parti fesztiváljára. A már hagyománynak számító Zorall Sörolimpia több mint hatvan fellépője igen komolyan készül a különleges szabadságra. Élvonalban a Depresszió, Rómeó Vérzik, az Action és a Blues Company, Wisdom, Kalapács, nem mellékesen pedig az újjáéledt Sing Sing, valamint a fesztivál hatéves történetének legelső külföldi fellépője a svéd melodic-death banda, a The Embodied érkezik augusztusra a tópartra. Na meg persze rengetegen mások, rock- és metálcsapatok, tribute-ök és természetesen a főszervező Zorall is megmozgatja majd a népet.

Az esemény Faceook oldalán folyamatosan mutatja be a fellépőket, egy-egy mindent elmondó musicvideoval. A rengeteg program és motorzaj mellett tehát a hangulat is rocktól "hangos" lesz, a színes forgatagban pedig a már megszokott Zorall murik mellett, idén a 20 éve elhunyt Kun Péter emlékére kiállítás nyílik, s a fesztivál felkarolta a Pulzus tehetségkutatót is . Most legyen elég ennyi a híráradatból, s a fellépők névsora a plakáton, de hamarosan újra jelentkezünk.

Addigis itt szeretnénk megköszönni a publikum és a szakma fantasztikus támogatását, hiszen Ti tettétek lehetővé, hogy a közönségszavazatok alapján a Sörolimpia idén elnyerje a 2012-es év legjobb fesztiválja díját a Koncert.hu versenyében.

A fesztiváljegyek és -bérletek kaphatók a Broadway Jegyirodákban és a jegy.hu, valamint a jegyplaza.hu országos hálózatában.
Tel: 06-1-340-40-40

További infó:
www.zorallsorolimpia.hu 

feca 2013-01-29 07:50:24.

Bizony-bizony, már indulhat is a visszaszámlálás. Hét hónap persze nem kevés, és nem hülyültünk mi sem meg, de hát mindenki várja a nyarat. Nem is akármilyet! Egy igazi Zorall.. akarom mondani rock n' roll nyaralást. Hiszen a Zorall zenekar legénysége az elmúlt évek frenetikus sikerei okán, idén sem egyedül megy nyaralni. Hanem? Egy rakat zenekarral, és mindenkivel még aki velük tart. Elférünk a Balaton parton. Nem hangzik rosszul mi?

A hangulat garantált, a jó időt mi visszük. Készülj úgy, hogy augusztus 17.-re be legyél pakolva! Ízelítőnek pedig már egy palackpostában ki is horgásztuk a Balaton jégtáblái közül az első fellépők nevét. «Tovább»

andoca 2013-01-21 18:53:32.


2013 nyarára várható az az új Zorall DVD, mely összefoglalja a zenekar 11 éves pályafutását és tartalmazza majd a 10. születésnapi koncert teljes anyagát is. A készülő anyagból az alábbi klipben láthattok némi ízelítőt, a 11. szülinapi bulira pedig 2013.február 2-án kerül majd sor a Club 202-ben. 

andoca 2012-12-09 12:10:24.

 

Mivel imádjuk a hagyományokat, a fenyőfát, a szaloncukrot és a rock n' rollt, így természetesen idén sem maradhat el a rock karácsonyok egyik legizgalmasabbika, legkülönösebbike: Zorallék decemberi ajándék őrülete, a Club 202-ben. Mert ezen az estén a hangulat még a szokottnál is sokkal Zorallabb, hiszen a rock-száncsengők hangja mellett Karácsony napjának jelszava:

"A világ bármely részén élsz, és bárki vagy, szeretném legyél ma egy kicsit Zorallabb.. Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet, békés Karácsonyt Mindenkinek!"

andoca 2012-12-03 11:02:54.

Elkészült a Zorall karácsonyi videoklipje, melyet a zenekar az idei Zorall Sörolimpián forgatott, a rajongók, és a fesztiválozók közreműködésével.

andoca 2012-10-03 18:35:46.

Véget ért a nyár, és ezzel a szabadtéri koncerteknek is befellegzett egy időre. De nincs ok aggodalomra, hiszen ősszel visszatérünk egyik kedvenc helyünkre, a Club 202-be! Amiért pedig október 20-án érdemes lesz oda látogatni, az a Zorall zenekar Ramonia című legújabb lemezének bemutatója. Ahogy ebben az évben már megszokhattuk, lesz Jackpot és bugZ, a Zorall pedig pontosan 22 órakor áll majd a színpadra. Az új lemez augusztus 17-én jelent meg, így már minden megrögzött Zorall fannak volt ideje megtanulni a nótákat. Az ismétlés azért nem árt senkinek sem, az új versenyzőknek pedig még van ideje egy-két nótát bebiflázni. A segítségért katt a Youtube linkre.

andoca 2012-07-03 18:56:50.

Az idei Zorall Sörolimpia első napján, augusztus 17-én jelenik meg a Zorall legújabb albuma, a Ramónia.

Az új albumra kizárólag Ramones átdolgozások kerültek fel. Hangya a lemezmegjelenéssel kapcsolatban elmondta, a zenekar tagjainak első és meghatározó zenei élménye volt a Ramones, és ez a találkozás örök életre nyomot is hagyott bennünk. Az első Ramones nótákat még a Beatrice interpretálásában hallották, és nem véletlen az sem, hogy a Ramones Mánia zenekar idén már 14 éves. A Zorall zenekar repertoárjában eddig is szerepeltek Ramones átdolgozások (a Kedvencek temetője, a Déli partok és a Valaki valamit kevert a piámba), ezért adta magát a dolog, hogy a legyen egy teljes Zorall album, kizárólag a nagy kedvenc dalaiból. A Ramónia 34 nótát tartalmaz és szerepel rajta az a Pogo című dal, amire a zenekar legújabb klipje készül. A lemez nem kerül bolti forgalomba, kizárólag a zenekartól lehet majd megvásárolni.

http://www.zorall.hu/

http://www.youtube.com/watch?v=t9TtvoGarPA

andoca 2012-06-11 18:28:32.
Elkészült a Zorall zenekar következő videoklipje, melyet az augusztusban megjelenő új lemez egyik dalára készítettek.
Ajánljuk
Dream Theater: Images, Words & Beyond tour, Budapest, 2017. május 10. BOK Csarnok (volt Syma)


Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (7), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1), Aeon Zen (2), Aerosmith (3), Aeternum (1), AFM Records (8), Aftermath (7), Agathochles (1), Age of Agony (1), Age of Nemesis (2), Agent Steel (1), Agnostic Front (2), Agnus Dei (2), Agonia Records (3), Agregator (15), Ahab (2), Airbag (1), Airbourne (3), Akela (22), Akikért a zene szól (1), Aktuális (1), akusztikus (1), Akvárium klub (1), Al Di Meola (1), Alan Wilder (2), Alanis Morisette (4), Alcatraz (1), Alcest (1), Alcohol (8), Alcoholator (1), Alestorm (1), Alexa (1), Alice Cooper (5), Alice In Chains (4), Alkaloid (4), Alkoholica (2), Almanac (2), Alone in the Moon (1), Alpha Omega Management (1), Alter Bridge (3), alterDistrict (1), Alteriah (1), Alternative (2), Alternative Reality (1), Alvin és a Mókusok (2), Amaranthe (7), Amber Smith (1), Amberian Dawn (1), Amberjack (1), ambient (4), Amen (1), Amon Amarth (8), Among Gods (1), Amoral (1), Amorite (4), Amorphis (15), Amputated Vein Records (1), aN to iNe (1), Anaal Nathrakh (2), Anafora (1), Anathema (6), Andartar (4), Anders Björler (1), Andrée Theander (1), Andrew Lenhard (1), Andy Deris (1), Anette Olzon (1), Angelheart (2), Angellore (1), Angelus Apatrida (2), Angerseed (44), Angertea (18), Angist (2), Angra (1), Anguish Sublime (4), Ani​mid Effect (1), Anima Sound System (2), Animid Effect (1), Ankh; (7), Anna and The Barbies (4), Anna Murphy (1), Anneke van Giersbergen (3), Annihilator (9), Anopsys Records (1), Antal (1), Antediluvian (1), Anthrax (32), Anti Flag (1), Anti X-Mas Black Metal Feast (1), Antimatter (1), Anvil (2), Anxius (3), AOR (1), Aornos (5), Aosoth (2), Apathia Records (3), Apey and the Pea (4), Apocalyptica (4), Aranytíz (2), Arcanium (1), Arch Enemy (14), Archangels Latern (2), Archgoat (2), Archspire (2), Arcturus (2), Arena (1), Arenafest2011 (1), Argonauta Records (1), Arida Vortex (1), Arjen Lucassen (2), Arkeyn Steel Records (1), Arkhé (2), Arkona (4), Arsis (3), Art of Haven (2), Art of Massacre (1), Artical (1), Artillery (4), artNova (1), Ashes of Ares (2), Asking Alexandria (4), Asphalt Horsemen (2), Asphyx (1), Assassin (3), Astrakhan (1), At Night I Fly (4), At The Gates (3), Atco Records (1), Athalay (1), Atheist (3), Atheme (1), Atlantean Kodex (1), Atlantic Records (1), Atomic Playboyz (1), Atomic Rooster (1), Atrocity (1), Atrox Trauma (1), Audio Love Nation (1), audiomix (4), Audiotopsy (1), Audrey Horne (1), August Burnst Red (1), aukció (1), Aurora (13), Auróra (1), Austrian Death Machine (1), autentikus cigány zene (1), Automan. CA (1), Autopsy (5), Autumn Twilight (1), Avanger (1), Avantasia (9), Avatar (1), Avatarium (5), Avenged Sevenfold (4), Avenger (2), Avernus; (2), Avulsed (1), Avven (1), AWS (2), Axel Rudi Pell (1), Axl Rose (1), Aypheros (1), Ayreon (2), Azathoth Circle (1), Ákos (2), Állatmentő Liga (1), Ángyán Tamás (1), Babel Sound (3), Backdoor (1), Backstage Pub (3), Bad Bankers (1), Bakelit Feeling Rock Fesztival (1), Bakerteam Records (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Balkán Unió (1), BanDemonium (1), Bang Bang (2), Bang Your Head (1), Bankrupt (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Barba Negra (95), Barba Negra Track (41), Barbears (4), Barcsik Vali (1), Baroness (2), BARREN EARTH (2), Barren Womb (1), Basket Case (1), Bastards (1), Bastards of Bodom (3), Baszargan (1), Bathory (3), Battle Beast (2), Battleaxe (1), Batushka (1), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront (1), Be Under Arms (1), Beardfish (1), Beastie Boys (1), Beastival (2), Beastmaker (1), Beatles (1), Beatrice (3), Bécs (1), Before Birth (1), Begotten Silence (10), Begotten Silence; (3), Behemoth (11), BEHOLDER (1), Bejelit (1), Belmondo (5), Belphegor (1), Belső Parancs (1), Ben Granfelt Band (1), Beneath (1), BENIGHTED (3), Beregszász (2), Bergmann Péter (1), Besh o droM (1), Between Buried And Me (1), Between The Buried And Me (4), Beyond (3), Beyond Creation (3), Beyond Twilight (1), Big Bike Pub (1), Bikini (2), Billog (6), Billy Sheehan (2), Billy Sheenan (3), Biohazard (1), Birthday Massacre (1), Black (1), Black Anvil (2), Black Clouds (2), Black Country Communion (2), Black Crucifixion (1), Black Dahlia Murder (1), Black Door Asylum (1), Black Edition Nr.2. (1), Black Flag (1), Black Hornets (1), Black Jack (12), Black Label Society (7), black metal (29), Black Plague Records (2), Black Sabbath (21), Black Sequoia (4), Black Sheep Wall (1), Black Stone Cherry (4), Black Summer Cloud (5), Black Sun (2), Black Tape Store (1), Black Trip (1), Black Tusk (1), Black Veil Brides (1), Black-Out (1), BlackbirdMusicBlog (4), Blackened Mysticism Fesztivál (1), Blackfield (1), Blaze Bayley (1), Bleed From Within (1), Blind Guardian (2), Blind Myself (1), Blindeath (1), Blizard (4), Blizzard (1), Blog (1), Blood Ceremony (6), Blood Music (3), Blood of Kingu (1), Blood Red Throne (1), Bloodbath (1), Bloodbound (2), Bloodbucket Records (1), Bloodharvest Records (1), Bloodiest (1), Bloodway (2), Bloody Hammers (2), Bloody Roots (22), Blu-Ray (1), Blue Pills (4), blues (8), Blues Life Band (2), Bob Dylan (2), Bobaflex (1), Boddah (1), Bodor Máté (1), Body Count (2), Body Of Work Recordings (1), Bodyfarm (1), BOK Csarnok (1), Bölzer (1), Bombatölcsér (2), Bombus (2), Bon Jovi (3), Bon Scott (1), Bonafide (1), Bond Jovi (1), Bono (2), Borknagar (1), Bornholm (1), Borsodi Kingdom of Hegyalja (1), Both Miklós FolkSide (1), Bódi Rock Band (2), Brain Dead (1), Brainstorm (4), Bridge in the soul river (2), Bring The Bands Home Turné (1), British Lion (2), Broken Hourglass (2), Broken Teeth (1), Brooks (1), Bródy János (1), Bruce Dickinson (2), Brutal Assault Festival (2), Brutal Assault Fesztivál (2), Brutal Truth (1), Bubble Babes (1), Budapest Hardcore Superbowl (1), Budapest Park (3), Budapesti Kongresszusi Központ (1), bugZ (11), Bullet (1), Bullet For My Valentine (2), Burial Vault (1), Burning Full Throttle (4), Burning Nitrum (1), Burning Sun fanzine (3), Bury Your School Tribute Fest (1), Butcher Babies (1), Bűvészetek völgye (2), BZ PRoject (5), C.A.F.B. (1), C.O.C. (3), C.Y.D. (1), Cadaveres (21), CADAVERIA (1), CAFB (2), CAFB és Szakácsi (Kispunk) Greg (1), Cain (4), Caliban (1), California Breed (1), Campus Fesztivál (2), Campus Fesztivál 2015 (1), Campus Fesztivál 2017 (1), Cancer (1), Candlelight Records (4), Candlelight Red (1), Candlemass (7), Cannibal Corpse (12), Carach Angren (3), Carcass (13), Carl Palmer (2), Carn Dûm (1), Carnation (1), Caro Emerald (1), Carpathian Alliance Metal Festival (3), Carpathian Alliance Metal Festival - 2014 (2), Casketgarden (4), Castle (1), Castrum (17), Cathedral (4), Cattle Decapitation (4), Cauldron (1), Cavalera Conspiracy (2), Caveman Party (2), Caveman Party III (1), Caveman Party V. (1), Caveman Party Vol. II (1), Caverna Abismal Records (1), Cayne (1), Celtic Frost (3), Cenobite (1), Cenobite; (1), Centinex (2), Century Media (29), Cerebrum (1), Ceremonial Oath (1), Chaostar (1), Chappaai (1), Charlie Benante (2), Charred Walls of The Damned (2), Chastain (1), Checkpoint Charlie (1), Chemical Brothers (1), Cherokee (36), Cherry Bomb (1), Chickenfoot (1), Children of Bodom (2), Chimaira (1), Chris Holmes (1), Christian Death (1), Christian Epidemic (7), Chrome RT. (2), Chthonic (1), Chuck Norris Experiment (1), Chuck Schuldiner (3), Church Of Misery (1), Ciklon (2), Cinema Rock Cafe (35), Circle II Circle (2), Circus Maximus (1), City In the Sea (1), Civil War (1), Classic Metal Night (1), Clitgore (3), Cloudscape (1), Club 202 (43), Club Noir (2), Coal Chamber (4), Cojones (8), Cold Comfort (6), Coldplay (3), Coldworker (1), Collosseum (1), Colorstar (2), Colosseum (1), Columbia/Legacy (1), Conan’s First Date (5), Conan's First Date; (1), Concerto (49), Concrete (1), Concrete Worms (1), Condition Critical (1), Conducting From The Grave (1), Contempt (1), Continoom (2), Control Denied (3), Converge (2), Cool Head akusztik (2), Cool Head Klan (7), Copy Con; (1), Corelosa (7), Corny (1), Corona Sun (1), Coroner (3), Corpset (1), country (1), cover (2), Cradle of Filth (8), Crash & Ride (1), Craving (1), Crazy Karma (1), Crazy Mama (10), Crazy Summer Rockfest (1), Creepingdeath (1), Crew From Hell (1), Crimson Shadows (1), Crimson Sky (2), Crippled Fox (1), Critical Mass Recordings (3), Cro Mags (1), Crobot (4), Crone (1), Crossholder (13), Crowbar (4), Crowhill Tales (11), Crucified Barbara (2), Crustatombe Records (1), Crusted (12), Cry Free (2), Crypt of Silence (2), Cryptopsy (4), Crystal Ball (1), Crystal Viper (1), Csakazértis (1), Cseh Tamás (9), Cseh Tamás Program (8), Csepel Zeneművek próbatermek és alkotóműhely (1), Csiba Ricsi (1), Csihar Attila (2), Csík (4), Csillag Endre (2), Csiszér Levente (1), Csomópont (1), Cudipurci Productions (4), Cuki Presszó zenekar (1), Cult of Luna (1), Cursed Records (1), Custom Blues (1), Cyclone Empire (1), Cyclone Empire Records (3), Cynic (9), Czébely Csaba (2), Czemende (1), dallamos rock (1), dalpremier (1), Dalriada (32), Damageplan (1), Damien Black (1), Damnation Defaced (1), Dan Patlansky (1), Danko Jones (5), Danzig (1), Dargony (1), Dark (9), Dark Angel (4), Dark Descent Records (1), Dark East Productions (1), Dark Funeral (1), Dark Revenge (1), Dark Spring Nights (1), Dark Tranquillity (2), Darkening The Summer Night (1), Darkenstone (2), Darkness (1), Darkness Divided (1), Darkology (1), Darkthrone (7), dAsh (4), Dave Lombardo (7), Dave Mustaine (3), David Bowie (1), David Gilmour (2), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), Daylight Misery (1), De Facto (6), De Lirium's Order (1), Dead Center Productions (1), Dead Cross (2), Dead Lord (2), Dead Man s Bitches (1), Deadline (1), Deadlock, (1), Deafkids (1), Deals (1), Deastruction (1), Death (14), Death Angel (6), Death By Metal Festival (4), Death Culture (1), Death Dealer (1), Death Division (1), death metal (41), Death Metal Assault XXXVII (1), Death Toll Rising (1), Death Valley High (1), Death Warrant (1), DeathCrew Fesztivál (5), Deathstars (1), Deathstorm (1), Deathstruck (1), DEATHsztergom Night (1), Deathtones (1), Deák Bill Gyula (1), Debauchery (1), Debemur Morti Productions (4), DebRock (3), Dec​aying Incest (1), Decadence (6), Decapitated (1), Decaying Incest (19), Decease (3), Decibel Magazin (1), Deep Purple (14), Def Leppard (1), Defeated Sanity; (2), Defiency (1), DEFTONES (3), Dehumanized (1), Deicide (9), Delain (3), Delirium (1), Demjén Ferenc (1), Demonlord (10), demó (2), Denied (2), Denner-Shermann (3), Dennis Stratton (1), Depeche Mode (6), Depresszió (8), Derek Sherinian (4), Dereng (1), Dés András (1), Desecrator (1), Deserted Fear (1), Despair (2), Despotz Records (2), Desszert Feszt (1), Deströyer 666 (1), Destruction (13), DEVELOPED ROCK (1), DeviANT (5), Device (1), DEVILDRIVER (3), Devin Townsend (1), Dew Scented (1), Dew-Scented (1), Dharma (5), Diabolical (1), Diamond Club (2), Diamond Head (1), Diamond Lane (1), Dictated (1), Die Krupps (1), Died-By Johnny (1), Diktátor (5), Dim Vision (1), Dimebag Darrell (2), Dimeday (1), Dimmu Borgir (1), Din Brad (1), Dirk Verbeuren (1), Dirt Torpedo (1), Dirty Black SummerFest (2), Dirty Dawn (2), Dirty Dogs (2), DIRTY SOUND MAGNET (1), Disastrous Murmur (1), Discharge (1), Disco Express (1), Diskobra (1), Disorder (1), Displease (1), Dissonance Records (1), Diszkrét báj (1), DivideD (8), Divine Damnation (1), djent (1), Djevel (1), DMA (4), Dödaren (1), Dofka (1), Dogjaw (1), Dokken (3), Dolor (2), Domhring (1), Dominanz (1), Don Dino (1), Don Gatto (19), Doom Angel (1), doom metal (18), Doomas (3), Doro Pesch (2), Dorothy (2), Down (11), Downrage (1), Dr. Living Dead (1), Dr. Melancholia (1), Dr. Mode (1), Dr. Weisz (1), Draco Hypnails (1), Draco Hypnalis (1), Draconian (2), Dragonforce (7), Dread Sovereign (1), Dream of Insomnia (2), Dream Theater (32), Dreamgrave (5), Dreamless (1), Dreams After Death (2), Dresch (2), Dressed in Black (2), Dreyelands (1), Drink N Roll Night (1), Driving Mrs. Satan (1), Drone, (3), Drow (16), Drowning Pool (1), Drudkh (2), Drünken Bastards (4), DTA (2), Duality (1), Dublin Death Patrol (1), Dungaree (1), Duplacsavar (1), Dürer Kert (88), Duskmachine (1), Dust Bolt (1), DVD (16), Dying Fetus (4), Dying Wish (11), Dynasty of Darkness (1), Dysphoria (3), Dysrhythmia (1), Dystopia (3), E-Force (1), Eagle Rock Entertainment (1), Earache Records (4), earMUSIC (4), EBB (1), Echonald (4), Eclipse of the Sun (5), Ectovoid (1), Edda Művek (1), Edge Records (24), Editors (2), Effrontery (4), Égi Zenekar (1), EGO (3), EGO Project (6), Egonaut (1), Eight Bells (1), Einherjer (1), Éjfény (13), Ektomorf (9), Elakelaiset (1), Eldkraft (1), Electric Wizard (1), Elegy of Madness (1), Elektra Records (1), Elfsong (5), Eliran Kantor (1), Előkarácsonyi Metal Est (1), ELP (1), Eluveitie (2), EMB Records (1), Embatheria (1), Embedded (1), EMBRYO (1), Emergancy Gate (1), Emerge (1), Emergency Gate (1), Emerson, Lake & Palmer (1), emlékkoncert (4), Emperor (1), Emptiness (1), Emptynest (1), Encore (1), End of Paradise (26), Endless Darkness (1), Endless River (1), Endless Winter (1), Endstille (2), Énekest keres (2), Énekest keres; (1), Enforcer (7), Enigmatic Infinity (2), Ensiferum (5), Enslaved (6), Enter Shikari (4), Enter The Void (2), Enthrallment (3), Entombed (8), Entombed A.D. (8), Entrails (3), Enuff Z'nuff (1), Enzo And The Glory Ensemble (1), Eosin Ghetto (1), Epic/Columbia Records (1), Epica (10), EQT (2), Equilibrium (1), Eradication (10), Erasure (3), Erdélyi Péter (1), Ereb Altor (3), Eric Martin (1), Erik Sumo (1), Essence (1), ETA (3), Éter Fesztivál (3), Eternal Tears of Sorrow (1), Eternity's End (1), EU Power Metal Festival (3), Euphonia (1), Euroblast Tour (1), Europe (2), Európa Kiadó (2), Evanescence (1), Eve Six (3), Evergrey (2), Evertale (1), Everwood (1), EveryDay WorkShop (1), Evil Invaders (1), Evil s Tears (1), Evil United (1), Evil's Tears (1), Evile (3), Evocation (1), évvégi listák (4), Eximperituserqethhzebibšiptugakkathšulweliarzaxułum (1), Exit (1), Exit fesztivál (1), Exivious (1), Exmortus (4), Exodikon (5), Exodus (12), Expired Passport (1), Extrema (1), Extreme (1), Extreme Noise Fest (1), Exumer (3), Eye Beyond Sight (2), Eye For I (27), Eyehategod (2), Ezüst-Patak (32), F.K.Ü. (1), F.O. System (3), Face No More (2), Faith No More (5), Faithless (2), Falanga (1), Falka (2), Fall (2), Fall of Reason (1), Fanatic Attack (2), Fantom Club (1), fanzine hírek (1), Farcry (3), Farewell To Arms (1), Farkasnap (2), Fates Warning (8), Fazekas Ákos (2), Fáraó (1), Fear Factory (7), Feelter (1), Fekete Sereg (1), Fekete Terror Productions (2), Fekete Zaj (5), Félhang (1), Felhívás (2), Felpörögve (2), fényképek (1), Fényszínház (1), Ferenczi György és a Rackajam (2), Ferrum.com (1), Fest (1), Festival (1), Fesztivál (45), Feuer Frei (2), Fezen (38), Fezen 2012 (10), FeZen 2013 (9), FeZen 2014 (6), Fezen 2015 (17), Fezen 2016 (8), Fezen 2017 (6), Fiatalok napja (1), film (9), Final Deprivaty (1), Final Gate Records (1), Final Six (1), Finishing on Orfu (2), Finnrs Cane (1), Finntroll (4), Fireborn (1), Fireleaf (1), Firespawn (2), Firewind (3), Fischer László (1), Five Finger Death Punch (1), FlameDrop (5), Flames to Burn (1), Flaming Row (2), Flaska (1), Flatband (1), Fleshgod Apocalypse (6), Fleshgore (1), Flood In The Desert (5), Flop (1), Flotsam And Jetsam (1), Flúg (12), Flying Colors (2), Foible Instinct (3), Folk Metal Hungary (1), Folk rock-metal (28), Fonó18 (1), Footer.hu Fesztivál (1), For My Demons (1), Forbidden (1), Forbidden Noise (3), Forchristsake (1), Fortis Natura (1), Frank n rollaz (1), Frank n rollaz, Pass on Hope (1), Free At Last (1), Free Gorezone Party (1), Freedom Call (4), Frenreisz Károllyal (1), FreshFabrik (1), FRIDAY (9), Friday Rules (2), From The Mirror It Crawls Out (1), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Frontiers Records (6), Frost (8), Frozen Dawn (1), Frozen Lights (1), Fu Manchu (2), FucktoberFeszt (1), Fucktoberfeszt Tribute Madness (2), Fueled By Fire (2), full album (43), Full of Anger (10), Fun Fest (1), Funeral Circle (1), G. Block 23 (3), G.Block 23 (5), g.m.t. (2), Gabrieli (1), Gaebriel Blaise (1), Galántay Tamás (1), Gama Bomb (2), Gamma Ray (8), Ganxsta Zolee (1), Ganxsta Zolee és a Kartel; (5), Garbage (1), Gard n Roll (1), Gard n' Roll (1), Garden Of Evil Tour 2014 (1), Gary Hughes (1), Gary Moore (5), Gaslight (5), Gaslight Cafe (1), Gastroblues Fesztival (1), Gate of Darkness (1), Gatto (1), Gegentrend Records (1), Gene Simmons (2), General Surgery (1), Genesis (1), George Kollias (2), GET Free (2), Ghost (12), Ghost Art (1), Ghost B. C. (8), Ghost Ship Octavius (4), Ghost Toast (2), Ghostchant (1), Ghoul (1), Giant Gutter From Outer Space (1), Giant X (1), Gigantour (1), Gimme Fuel Fesztivál (1), Girls and Mathematics (1), Girugamesh (1), Girugämesh (1), Gitárhősök (2), Gitármánia Tábor (1), gitáros (1), Giutar Heroes (1), Give Praise Records (3), glam metal (2), Glamour of the Kill (1), GOatwhore (1), GOBLIN GORE (1), God is an Astronout (1), GodDAM Ltd. (1), Godflesh (1), Gödör (9), Godsmack (1), Gojira (3), Golden Years Tour (1), Goldfrapp (2), Goodbye To Gravity (1), Gore Thrower (7), goregrind (1), Gorgoroth (1), Gorguts (7), Gorod (1), gothic metal (9), Gozsdu Manó Klub (1), Grailknights (1), gRain (4), Grammy díj (1), Grandpierre Attila (1), Grave (4), Grave Digger (5), Grave Miasma (1), Grave Pleasures (3), Gravecrusher (1), Graveworm (1), Graveyard (1), Gravitsapa (1), Great White (1), Green Day (1), Gregg Bissonette (1), Grenouer (2), Grimegod (1), grindcore (9), Grindesign (1), Grip INC. (1), Grizzly (1), Groove Art; (4), groove metal (3), grunge (4), GS Productions (1), Guano Apes (2), Gudars Skymning (1), GuilThee (9), GuitarWorld (1), GUN4GUN (1), Guns and Roses (6), Guruzsmás (1), Gus G. (5), Gutai Rock Fesztivál (1), Gutalax (1), Gutted (7), Gutting Revue (2), Güzü (1), GWAR (2), gyászhír (19), Gylliath (1), Gyöngyvér (2), Gyurcsik Gyuri (1), H.E.A.T. (1), H.I.M (2), H.R. Giger (1), Haiduk (1), Hail of Bullets (3), Hajmetal Fesztivál (3), Haken (3), haláleset (1), Halestorm (2), Halhatatlan (5), Hall of Fame (1), Halor (2), Ham&X; (1), Hamferd (1), Hammer Concerts (60), Hammer Music (5), Hammer Music Digital (1), Hammer Records (17), Hammercult (1), Hammerfall (2), Hammerheart Records (2), Hammerschmitt (1), Hammerworld (13), Handout zenekar (2), Hands Of Doom (1), Hangerilla (3), Hangfoglalás (1), Hangos Banda (1), HangSúly (13), hangszer (1), Hangya & Szasza (1), Hanness Grossmann (2), hard (4), hard rock (23), Hard Rock & Heavy Metal Night (1), Hard Rock Fesztivál (2), Hardcore Superstar (1), hardcore-punk (28), Hark (1), HARLEY-DAVIDSON (5), Harley-Davidson Open Road Fest (5), Harloch (2), Hatás Alatt (1), Hate (3), Hatebreed (5), Hateform (1), Hatesphere (1), Hatriot (3), Hatvan City Hard Core (1), Haunted (1), Havancsák Gyula (4), Haverock (3), Havok (1), Haw (2), Hawks of Metropolis (1), Hátsó Ajtó (1), Headbang Night (1), Headbengs (1), Headless (1), Headline (1), Hear 'n Aid (1), Heart Of Storm (1), Heartburn Music (1), Heathen (1), Heaven And Hell Records (1), Heaven Shall Burn (2), Heavy Forces Records (1), heavy metal (35), Heep Freedom (1), Hegy (1), hegyalja 2012 képek (5), hegyalja 2013 képek (21), Hegyalja Fesztivál (97), Hegyalja Fesztivál 2010 (9), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (31), Hegyalja Fesztivál 2013 (42), hegyalja nyereményjáték 2012 (1), Hekz (1), Hela (1), Helgrind (1), Helker (1), Hell (2), Hell's Domain (2), Hell:On (4), Hellalive (6), Helland (9), HellFest (2), Hellish War (1), Hellness Hétvége (11), HelloArt (1), Helloween (13), Hellthrasher Productions (1), Hellyeah (2), Helo Zep (1), Helo Zep! (1), Helstar (2), Henimetal (1), Henrik Freischlader Band (2), Herder (1), Heroes Never Die (2), Heroic (3), Hétköznapi Csalódások (4), HHCC (1), Hibria (2), High On Fire (1), High Roller Records (2), Hiinaar (4), HIM (1), Hiperkarma (10), Hirax (2), Historica (2), Hisztéria (1), HitRock (2), Hitten (1), Hobbs Angel of Death (1), Hobo (2), Hoffer Péter (3), Hold Komfort (1), Hollywood Rose (3), Hollywoodoo (3), Holy Grail (1), HolyHell (1), Honeybeast (1), Hooligans (2), Horda (4), Horisont (1), Hornyák Peti (1), horror (1), Horror Party a Showbarlangban (1), Hot Beaver (1), House of Lords (1), House Of Pain (1), Housecore Records (2), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), Human Error (1), Human Fortress (1), Hungarian Tribute Records (1), Hungarica (12), Hungexpo (1), Huntress (2), Huntroll (5), Húsvéti Rock & Roll az Alcatrazban (1), Húsvéti Rock Fesztivál (1), Hybreed Chaos (1), Hybrid Reality (16), Hypnos (1), Hypocrisy (5), I am I (1), I'm With You (1), I. Thrash REVOLUTION Mini Fest (1), I. Vegyes Feszt (1), Ian Anderson (2), Ian Gillan (1), Iced Earth (6), Ideas (5), Idol Of A Broken Mind (1), Idols Tribute (1), Ignite (2), Ignotus Enthropya (1), Igor Mortis Vodka Klub (2), Ihate (1), Ihsahn (1), II. Káosz Fesztivál (1), II. Legionfest a Dürer Kertben (1), II. Pagans Night mini-fesztivált (1), II. Tattoo The Sun (1), II. Tattoo The Sun Fesztivál (3), II. Tribute to Rock Monsters Fesztivál (1), III IKON (1), III. Nordic Metal Nighton (1), III.Vekeri Fesztivál (5), Ill Nino (2), Illdisposed (1), Illuminati (1), Images at Twilight (1), Immortal (1), Impaled Nazarene (1), Impellitteri (1), Imperative Music (1), Imperium (1), Implode (1), Impression (3), Impuritum (1), In Extremo (1), In Flames (7), In Memoriam (1), In Movement (2), In Solitude (2), In The Woods (2), In Vacuo (3), In Vain (3), In-Dock (3), IN-Dock - Sorsbár (2), Independent (1), Indie Recordings (3), Indigo (1), industrial metal (3), Infected Mushroom (1), Infected Rain (1), INFINITE TALES (3), Inglorius (1), Ingyenes Prog X-Mas Countdown Party (1), Inhalator (3), Inishmore (1), Inquisition (1), Insane (1), Inside Out (8), Insomnium (2), instrumentális (8), interjú (168), Interment (2), Intim Projekt (1), Intruder (1), Invader (10), Inverse Records (2), Invocatio Musicalis (1), Invocator (1), Ionosphere (1), Ira (1), Irdorath (1), Irie Maffia (2), Irigy Hónaljmirigy (2), Iron Inside (1), Iron Maiden (24), Iron Maidnem (2), Iron Reagan (1), Irrogant (1), Ismerős Arcok (1), IV. Caveman Party a Showbarlangban (1), IV. Heten mint a gonoszok fesztivál (1), IV. Symphonic & Gothic Night (1), IV. Vizslási Rock Találkozó (1), Ivan & The Parazol (1), Ivanhoe (1), IXXI (1), Izegrim (2), J.R.R. Tolkien; (1), Jack (17), Jaded Heart (1), Jake E. Lee (1), Jake Shimabukuro (1), James LaBrie (2), Jamiroquai (3), Janes Addiction (1), Jason Newsted (6), Jazz (3), játék (2), Jean-Michel Jarre (1), Jeff Hanneman (1), Jeff Loomis (5), Jeff Scott Soto (5), Jeff Waters (1), Jello Biafra (1), JET-LAG (1), Jethro Tull (3), Jettblack (1), Jex Thoth (1), Jimi Hendrix (2), Jimmy Page (1), Jinjer (3), Jockey Jockers (1), Jockey Jokers (2), Joe Satriani (1), Joey DeMaio (1), Johan Jansson (1), John Dette (2), John Frusciante (1), John Lord (2), Johnny in the Jungle (1), Joker's (1), Jolana Blastbeat (1), JolanaBlastbeat (1), Jolly (1), Jolly Jackers (1), Jon Dette (2), Jon Oliva (2), Jordan Rudess (2), Jormundgand (2), Jorn Lande (4), jótékonyság (2), Jótékonysági koncert a Cicamentő Angyalok javára a Légóban (1), JPU; (1), Judas Priest (17), Judas Priest Tribute Band (1), Juhász Gábor (1), Julius Seizure (1), July Brings Oblivion (3), Jump Rock Band (1), Jungle Rot (1), Junkie Jack Flash (1), Junkies (9), Juri (1), Just Because (2), Just Four (3), K3 (2), KabinLáz (2), Kadavar (2), Kai Hansen (2), Kaipa (1), Kakothanasy (1), Kalapács József (3), KALMAH (2), Kama Loka (1), Kamchatka (1), Kamelot (6), kanna (1), Kapolcs (3), Kaptár Klub (10), Karai Anna (9), Karcolat (3), Kard (1), Kari Rueslatten (1), Karisma Records (3), Karma (1), Karma Rasa (1), Karmageddon (1), Kaross (1), Karst (1), Karthago (2), Kataklysm (11), Katatonia (2), Kaucsuk (1), Kaukázus (3), Kavics Feszt (1), KákettŐk (1), Kárpátia (8), Keep Floyding (2), Keep It True Festival (1), Keep Wisman Alive (3), Keep Wisman Alive VI. (2), Kék Yuk (4), Kelet Underground (1), Kenos (1), Kényes Foltok (1), Kerecseny (2), keresztény (1), Kerrang (1), Kerry King (7), Ketzer (1), KFM Records (1), Khors (3), kiállítás (3), Kiko Lourerio (1), Kilian (1), Kilkim Zaibu (1), Kill Devil Hill (2), Kill With Hate (17), Killer Be Killed (2), Killfest (1), Killing Joke (1), Killswitch Engage (4), King Diamond (11), King King (1), King Kobra (1), King Parrot (1), Kings of Chaos (1), Kings X (1), Kiscsillag (21), kislemez (38), Kispál és a Borz (13), Kiss (1), KISS FOREVER BAND (1), Kiss World; (1), Kiss Zoli (1), Kiszabadulok (1), KKMH Rockház (3), klippek (2), Knock Out (1), Kő-fej-tő Mini-Feszt (1), Kobra And The Lotus (1), Kobuci Blues Fesztvál (1), Kobuci Kert (3), Kollaps (2), koncert (52), koncertbeszámoló (61), koncertfotók (49), koncertlemez (5), Kongresszusi Központ (1), Kontinuum (1), Kontra Klub (1), Kontrolalter (1), Kontur (1), könyv (7), köpködő (1), Köpönyegforgatók; (1), Korál Forever Band (2), Korn (4), környezetvédelem (2), Körös-Toroki Napok fesztivál (2), Korpiklaani (3), Kowalsky meg a Vega (3), Kóbor János (1), Krampüs (4), KreA7ív (2), Kreator (12), Kretens (5), Krisiun (2), Krízis (1), Krow (1), Kryptos (1), Kscope (2), Kult ov Azazel (1), Kun Péter (2), Kurt Cobain (1), Kvantum Tarantula (4), Kvelertak (6), KVLT; (3), KXM (2), Kylfingar (7), Kzohh (1), La Magra Tetoválóstúdió (1), Lacrimas Profundere (1), Lacuna Coil (1), LAD Project (1), Ladánybene 27 (1), Lady Macbeth (1), Lake of Mind; (7), Lake of Tears (2), Lalu (1), Lamb of God (3), Larry Hangman (1), Lars Ulrich (1), LAST (1), Last Autumn s Dream (1), Last Fire (2), Lazy Twins (1), LCOHOLIC TERROR (1), Leæther Strip (1), Leander (17), Leander Rising (3), Lecherous Nocturne (1), Led Zeppelin (7), Led Zeppelin III. ÖSBEMUTATÓ (1), Leecher (3), Légó Club (7), Lelki Fröccs Egyetemi Klub (1), Lemezbemutató (11), Lemezismertető (106), Lepillantóküllő (3), Les Memories Fall (1), Let The Cigar Die (2), Levi Fantasy (2), LGT (2), Life Is Strange Management (1), Lifeforce Records (3), LIFELESS (1), Light of Dark (1), Like I Care (1), Limb For Limb (1), Limbless (1), Limbus (2), Limo Records (1), Lindemann (1), Linkin Park (1), listák (28), Listenabla Records (7), Lita Ford (1), Liv Sin (1), Live Music Club (2), Live Nation (2), Livesound (33), Living Colour (1), Local Hero fest (1), Loch Vostok (1), Long Road (4), Look Around (1), Lord (4), Lord Dying (1), Lordi (2), Lost Area (1), LOST CONTINENT (4), Lost Society (1), Lots Music (1), Loudblast (1), Louis Armstrong Show Dervalics Róberttel (1), Lovasi (2), Love.Might.Kill (1), Lovecrose (1), Lovreck (4), Luca Turilli (1), Lucer (1), Luciferian Light Orchestra (1), Lumberjack Commando (1), Lunatic Fest (1), Lunatic Soul (1), Lycanthropia (2), Lynch Mob (2), Lynyrd Skynyrd (1), M.A.B. (1), M.É.Z. (1), M.O.D. (1), M:PIRE OF EVIL (1), Mabthera (2), Macabre (1), Macbeth (2), Machine Head (12), Macy Gray (2), Madarász Gábor (1), Madball (2), Made in Móvár (1), Madsen Modell (2), Maegi (1), Maeotis (5), MAG zenekar (3), Magma Rise (16), MAGNA CUM LAUDE (4), Magnetica (2), Magnus Rosén and the Band (1), Mago De Oz (1), Magyar Dal Napja (2), Magyar Gótikus Hastáncművésznők (1), MAHASZ (1), Maiden United (4), Majális Mosonmagyaróváron (1), Majesty (3), Majesty of Revival (6), Majorka (1), Making History (1), Malediction (2), Malevolent Creation (3), Malice In Wonderland (1), Malignancy (1), Malignant Tumöur (1), Malthusian (1), Mammasgata (1), Mammoth Mammoth (1), Man Must Die (2), Management (1), Mandara (1), Manegarm (1), Manes (1), Manfred Mann; (2), Mangod (1), Maniac Productions (1), Manii (1), Manimal (6), Manimal (svéd) (1), Manimal Inc., (1), Manomore (3), Manowar (14), Mantar (1), Mantas (1), Mantra Porno (1), Maradandó Károsodás (6), Maraton (1), March Or Die Tribute Feszt (1), Markado (1), Martin Barre (1), Martin Schnella (1), Marty Friedman (5), Martyrdöd (1), Mascot Label Group (3), Maskarade (1), Massacre (3), Massacre Records (3), Masterplan (2), Masters of Metal (1), Mastodon (8), Matal Day (1), Mats Levén (2), Matt Sorum (1), Mausoleum Records (1), Mayhem (4), Mártone Netwörk (2), Mátranovák Company (3), Mátyás Attila (1), Mátyás Attila Band (7), Megadeth (22), Megaforce (5), MegaHertz (1), MegaRock (23), MegaRock 2013 (13), MegaRock 2014 (3), Megazetor (9), megemlékezés (1), meghallgatható lemez (42), Mekong Delta (1), Melanie Mau (1), Melodic Metal Festival (2), Memory Garden (2), Menace (1), Menta Terasz (1), Mephistopheles (1), Mercenary (2), Mercyful Fate; (1), Meshuggah (4), Message To Omega (1), Metal (18), Metal All Stars (2), Metal Allegiance (1), Metal Battle Hungary (2), Metal Blade Records (26), Metal Church (6), Metal Factory (1), Metal Fiesta Győrben (1), Metal Forever Fesztivál (1), Metal Goblins (1), Metal Húsvét (1), Metal Ladies (1), Metal Talent War (1), Metal.hu Turné 2012 (8), MetalDays Festival (1), MetalGate Czech Death Fest Open Air (1), Metalism (1), Metallic Media (2), Metallica (21), Metallust (1), Metalville (1), MetalWar Fest (8), MetalWar Tour (1), Methedras (1), Metsatöll (1), Michael Angelo Batio (4), Michael Jackson (2), Michael Kiske (3), Michael Schenker Group (1), Michale Graves (1), Microdeth (2), Mighty Music (2), Mike Mangini (1), Mike Portnoy (9), Mike Stern (2), Mikrodeth (1), Milking The Goatmachine (1), Mindenen át (1), Mini Alpárfeszt a Rocktárban (1), Minimál Bogart (4), Ministry (1), MiRock (1), Mirodam (1), Miserium (5), Misery Index (3), Misfit River (3), Mitsoura (1), Miyavi (2), Mob Rules (1), Mobilmánia (7), Moby Dick (36), Moderbolage (1), Moderbolaget Records (1), Modern (1), modern metal (12), Mohammad Reza Mortazavi (1), Mojo WorKings; (2), Molics Zsolt (2), Molnár Levente Cseresznye (2), Moments of Clarityt (1), Momu (1), Monarchy Madness Minitour II. (1), Monster Magnet (2), Monte Cristo (2), Monte-Carlo (1), Monuments (2), Monumentum (2), Moon And The NIghtspirit (1), Moonspell (5), Morbid Angel (5), Mörbid Carnage (10), Morbid Saint (1), Morcheeba (2), Morder (2), Mordor (1), More Hate Productions (1), Morgon (1), Morgoth (3), Morhord (6), Moribund Oblivion (3), Mors Silens (1), Morte Silmoris (1), Mortillery (1), Motiva (1), Mötley Crüe (1), Mötley True (2), Motor Sister (1), Motörbreath (1), Motörhead (15), Motoros Szív a Gyerekekért (1), Motoros találkozó (1), mozi (1), Mr. Big (3), MTV (1), Mumakil (1), Muncipal Waste (1), Muse (1), Mushu and the Matter & Amberjack (1), Music Hall (1), Music On (2), Music Theories (1), Music Theories Recordings (1), Mute (1), Művészetek Palotája (1), Művészetek völgye (4), My Dying Bride (4), My Unsigned Letters (1), Myrkur (1), Mystic Production (1), Mystic Prophecy (2), Mytra (18), Nacsai Zsolt (1), Nadir (20), Nagaarum (19), Nagash793 (1), Nagy Dávid (3), Nagy Feró (1), Nahum (1), Nail Records (34), Naked Man (1), Napalm Death (7), Napalm Records (23), Napra (2), Narayan (1), Narcotic Wasteland (1), Narrator Records (1), Nashville Pussy (1), National Napalm Syndicate (1), Naturus (1), Ne Obliviscaris (3), Neck Sprain (5), Necromessiah (1), Necronomicon (3), Necrophagia (3), Necrophobic (1), Necroratory (1), Necros Christos (2), Needless (7), Negative Art Prod. (10), Negative Plane (1), Negura Bunget (4), Nekrofília (1), Nemcsak Berry (1), német thrash (4), NEO (2), Neokhrome (6), Nervecell (1), Nervosa (4), Neuromorph (1), Nevergreen (18), Neverheard Distro (3), Nevermind (1), Nevermore (5), New Breed Fest (2), New Dead Project (2), New Model Army (1), New Years Day (1), Newsted (9), Niburta (9), Nicke Andersson (1), Nickelback (1), Nickelblack (2), Niedergang (1), Niflheim fesztivál (1), Night (1), Night of Gothica II. (1), Nightbreaker Party a DürerKertben (1), Nightbreed Fesztivál (2), Nightglow (1), Nightmare (1), Nightqueen (1), Nightside Glance (1), Nightwish (7), Nigromantia (23), Nile (5), Nine Inch Nails (4), No Colours (1), No Obligation (3), No Remorse Records (2), Noa Rock (8), NoamutheN (1), Noctis (9), Nocturnal Mortum (1), Nocturnus (2), Nodrama (1), Noise Art Records (3), Noise Records (1), NoiseArt Records (1), Nomad (4), NoMeansNo (1), NomenEstOmen (1), Nonexist (1), Nordheim (1), Nordic Metal Night (3), North (1), Northern Plague (1), Nova Prospect (1), Nucleanus (1), Nuclear Assault (3), Nuclear Blast (52), Nuclear Club (2), Nuclear V.G. (2), Nyereményjáték (4), Nyers (1), Nyughatatlan (2), O’Neill (1), Obituary (10), Obliterate (2), Oblivion (1), Obscenity (3), Obscura (8), Oceans of Slumber (1), Oceanwake (1), ocken Dog (1), October (5), October Falls (1), Odd Crew (1), Offroad (1), Offroad Minifesto (1), Offspring (1), Okkultokrati (1), olasz (1), Old Buso Productions (2), Old Mans Will (1), om Of The Mad Robots; (1), Omega (1), Omega Diatribe (17), Omen (19), Omen, Zorall, Napkutya (2), Omnium Gatherum (5), Omniverse (1), One Reason To Kiss (1), Onix (1), Onslaught (1), Open Road Fest (4), Opera IX (1), Operation: Mindcrim (1), Opeth (6), Opposing Motion (1), Orchild's Curse (1), Orden Nebes (1), Orden Ogan (2), ORDER OF NINE (2), Order Of Soulless (1), Ordog (4), Orgy (1), Orient Fall (1), Öröm (1), Orphaned Land (2), ős P. Box (1), Ossian (25), Our Existence Is Punishment (1), Outloud (2), Outrage (1), Overcast (19), Overkill (13), Owls Are Watching (1), Ozirisz (2), Ozone Mama (11), Ozric Tentacles (1), Ozzy (11), Óriás (1), P. Box (3), P. Mobil (1), P.F.A. (1), Paddy And The Rats (4), Paediatrician (3), Pagans’ (1), Pain (2), Pain of Salvation (1), Painful Anger (1), Palmetta (1), Palya Bea (3), Pamela Moore (1), Pandagod (1), Pangó Alkesz (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Pantera (6), Panzer (1), Papa Roach (3), Papp László Budapest Sportaréna (1), Paradigm (1), Paradigm Shift (2), Paradise City (1), Paradise Host (1), Paradise Lost (7), Paradox (4), Paragon Zero (1), Paramore (3), Paranoid (1), Paraszt Farsang Fesztivál (1), Parlophone Records (1), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Parricide (4), Partyzan (2), Pastors of Muppets (1), Pathogenic Records (1), Pathological Dyslexia (1), Pathologist (1), Paul Bostaph (2), Paul Dianno (1), Peaceville Recods (5), Peaceville Records (2), Pearl Jam (3), Pecsa (13), PeCsa Music Café (6), PeCsa Music Club (2), Perfect Symmetry (12), Perihelion (5), Perihelion Ship (1), Periphery (1), Pessimist (1), Pestilence (5), Peter Hermansson (1), Peter Kovary & The Royal Rebels (1), Peter Steele (1), Péterfy Bori (5), Petőfi (3), Petőfi Cafe (1), Petőfi Csarnok (2), PG Csoport (1), Phi (1), Phil Anselmo (9), Phil Rudd Band (2), Philadelphia (1), Phlegethon; (2), Phoenix (1), Phoenix Project (2), Phoenix RT (12), Phrenia (1), Piece Of Patience (1), Piggy (1), Piknik-koncert (1), Pink (1), Pink Cream 69 (2), Pink Floyd (5), Piramis (5), Placebo (3), PlagueFest Vol. 1 (1), Pohl Mihály (1), Pohoda (1), Pokolgép (14), Polgári Mulató (1), POMSTA (2), Pomstra (1), PoP Ivan (1), Poplesz (1), Portrait (1), Possessed (2), Posthum (1), Postmortem (1), posztszovjet (3), PoWeR (2), Power Prog (1), Powerground Management (5), Powersquad (1), Powertrip (1), Powerwolf (4), Pozvakowski (1), Póka Egon (2), pravoszláv (9), PRC Music (4), Pretty Maids (3), Prey (1), Primal Fear (1), Primal Rock Rebellion (1), Primordial (1), Private Colt (2), Pro Pain (4), Procession (1), Prodigy (1), Prog Heaven Fesztivál (1), Prog Night Fest (1), ProgHeaven Tour (4), Progressive Night S8 Red (1), Progressive Promotion Records (1), progresszív (43), Project 0111 (1), Project for a Better Dream (2), Prometheans (1), Prong (3), Prophecy Productions (4), Prosectura (5), Prosthetic Records (6), Prostitute Disfigurement (1), Protector (3), Protest The Hero (2), Prowling Death Records Ltd. (1), PsychoganG (4), Psychonaut (1), Psychotic Gardening (1), Psycroptic (1), pszichedelikus (7), Pulverised Records (2), Pulzus (15), Punishment 18 Records (4), punk (14), Punk Whiskey (1), Purcy Dance Party (1), Purified in Blood (1), Purulent Rites (1), Puszta ököllel (2), Putresence (1), Putridity (1), Puttony HIT rock (1), Pvarotti (1), Pyogenesis (1), Pyrexia (1), Quattro-X (1), Queen (3), Queens of the Stone Age (3), Queensryche (10), Quest of Aidance (1), Quimby (10), R.E.M. (2), R.O.A.R. (1), R33 (1), Radiant Records (1), Radics Béla (2), Radiohead (7), Rage (2), Rage Against the Machine (2), Raging Rob (1), Ragnarok (1), Rainbow (2), Rammstein (1), Rammsturm (1), Ramones (1), Ramones mania (1), Randy Blythe (1), Randy Rhoads (1), Raped Ape (1), Rat Pak Records (3), Rated X (1), Raven (4), Ravencry (1), Rádió (4), Ready To Rock (1), Reason (2), Reason-X (2), Rebel (11), Rebel Yeah (1), Rebirth the Metal Productions (1), Recalling Dreams (1), Reckless Love (1), Reckless Roses (6), Recoil (2), Red and the Dumbasses (1), Red Fang (3), Red Heart (1), Red Hot Chili Peppers (2), Red Rockets (1), Red Sun Rising (1), Red Vision (2), Reino Ermitaño (1), Relapse Records (13), Relieved Ones (1), Remnants of the fallen (1), Remorse (16), Rentap (1), Replika (2), Republic (1), Resolution 13 (1), Restless (1), Revengia (1), Revocation (2), Revolution Saints (1), Revolver magazin (1), Rexoria (1), Rezet (1), Rhapsody (4), Rhapsody of Fire (4), Richard Max (1), Richie Kotzen (3), Ride For Dime (1), Riders of Death (1), Riot! (2), Ripoff Raskolnikov (1), Rise Above Records (4), Rise Against (1), Rise and Fall (1), Rise to Ruin (1), Rising West (1), Risk of Falling (1), Rival Sons (1), Riverlust (2), Rivershore (1), Riverside (5), Road (19), Roadrunner (14), Rob Caggiano (1), Rob Scallon (2), Rob Zombie (1), Robert Trujillo (1), Rock (16), Rock And Roll Hall Of Fame (1), Rock and Roll Swindle (1), Rock Around The Spring (1), Rock Beach Fesztivál (4), Rock Club 25 (9), Rock Days In Soyuz (5), Rock Fanatic (4), Rock in Rio (1), Rock n Roll Swindle (3), Rock Napja (2), Rock On! Fest (6), Rock On! Fest 2015 (2), Rock Sound Festival (1), Rock the house (1), Rock'n Roll Swindle (1), Rockbook (4), Rockbook Rockfesztivál (3), Rockélet (2), Rocken Dogs (2), Rockerek.hu (1), Rocket Queen (1), Rockház (11), RockHáz, (4), Rockinform (1), Rockkert (1), Rockland Produkció (2), Rockmaraton (18), Rockmaraton 2016 (8), Rockmaraton 2017 (4), Rockopera (1), Rockpanoráma (1), RockPart (1), RockPlace MiniFest (1), Rocksector Records (2), Rockstar Meeting (2), Rocktogon (10), Rocktogon Tehetségkutató 2016 (1), Rocktóber (2), Rockvilág (4), Rod Morgenstein (1), Rod Stewart (1), Roger Waters (1), Rolling Stones (2), Rolls Frakció (3), Romantikus Erőszak (2), Roncsák Marcell (1), Roncsbár (2), Ronnie James Dio (8), Ronny Munroe (1), Room of the Mad Robots (4), Ross The Boss (1), Rossz Szokás (1), Rotten Sound (1), Rotting Christ (6), Rotting Worm (1), Roxx Records (1), Roxxy Rockfeszt (1), Royal Hunt (4), Royal Patrol (2), Rómeó Vérzik (26), Rózsaszín Pitbull (2), Rubicon (11), Rudán Joe (8), Run For Power - Gary Moore Memorial Band (3), Running Wild (2), Rural Pitchfork (1), Rush (4), Russkaja (3), Russkaya (1), Rúzsa Magdi (2), RVIVR (1), Ryan McGarvey (1), S.D.I. (3), S.O.D. (1), S.O.O.T. (1), Sabaton (9), Sabbath Szombat (4), Sacrilege (1), Sacrilegious Implament (1), Saigon Kick (2), Saille (1), Saint Vitus (1), Salvia (1), Salvus (10), Sam Araya (1), Samas (6), Samhain (1), SamhainFest (1), SamhainFest 2016 (1), Sanctuary (8), Santa Diver (1), Sarcofagus (1), Sarcoma (1), Sarke (3), SaRock (1), Satan (10), Satanath Records (1), Satans Host (1), Satans Wrath (3), Satellite Town (1), Satisfiction (1), Saturnus (2), Satyricon (1), Savatage (4), Saviour (1), Saxon (3), Scaffold (1), Scage (2), SCANDAL (1), Scar of The Sun (1), Scary Guyz (4), Scerra (49), Schuster Lóránt (1), Science Or Society (1), Scooter (2), SCORCHED EARTH (1), Scornage (1), Scorpion Child (1), Scorpions (1), Scorpions Tribute Hungary (1), Scott Wino Weinrich (1), Screen (2), Sear Bliss (1), Season of Mist (33), Sebastian Bach (2), Secret of The Sky (1), Secret Rule (1), Secrets of the Moon (2), segélykoncert (3), Semmi Pánik (2), Sensus (1), Sentio Ergo sum (1), Sep​ticmen (1), SepoQ (1), Seprevation (1), Septic Pain (1), Septicflesh (1), Sepulchral Voice Records (1), Sepultura (11), Sequence (3), Serdce (2), Serious (1), Serious Black (1), Serj Tankian (1), Serpent; (1), Seven Kingdoms (1), Sex Action (7), Sex Pistols (3), Sexnuggets (7), Shade Empire (1), Shadow Kingdom Records (1), Shadows Fall (1), Shaggy (1), Shapat Terror (4), Shapes of Distortion (4), Shinedown (1), Shining (1), Shock (1), Shotgun Revolution (1), Showbarlang (23), Shredhead (1), Shuru Records (1), Siberian Meat Grinder (4), Sidol (2), Siegal, blues (1), Sig:Ar:Tyr (1), Sigh (2), Sikító Patkányok Rock Lyuk (5), Silent Force (1), Silent Homes (1), Silent Murder (4), Silent Stream of Godless Elegy (1), Simeon Soul Charger (1), Simon Phillips (1), Sin Of God (9), Sin of Kain (1), Sinbreed (1), Sinéad O’Connor (1), Sing Sing (17), Sinsaenum (1), Sirens & Sailors (1), Sister Sin (3), Six feet under (4), Skatalites (1), SKAtch (1), Skálmöld (2), Skeletonwitch (4), Skid Row (4), Skillet (2), Skindred (9), Skineater (1), Skruta (3), Skull Fist (2), Skulld (1), Sky City Satellites (1), Slash (5), Slayer (46), Sleeping With Sirens (1), Sleepless (2), Slipchaos (6), Slipknot (2), Slipknot tribute (1), sludge metal (5), Slytract (2), Smash Into Pieces (1), Smink (1), SMOG (1), Smrgl (1), SnakeHeart (7), Social Rampage (1), Sodom (10), Soen (1), Soil (1), Soilwork (2), Solaris (2), Sold For Evil (1), Solefald (2), Solidmen (9), Sollen (1), Solstice (1), Solus (1), Somnus Aeturnus (1), Sonata Arctica (11), Söndörgő (2), Sonic Syndicate (3), Sopron Zene (1), Sorcerer (1), Sorcery (1), Soreption (1), Sorronia (13), Sote klub (3), Soto (1), SoulDiver (2), Soulfly (6), Soulhealer (2), Soulline (1), Soulrest (1), Soulspell (1), Sound Height 69 (4), Sound of Contact (1), Sound of Thunder (1), Sound Storm (1), soundtrack (1), Source of Death Night (1), South-East Substance Fesztivál (1), Southern Comfort (15), Southern Oracle (1), southern rock (1), Southland Records (1), Space Mirrors (1), Spacetaxi (1), Special Providence (3), Spinefarm (2), Spiral Architect (1), Spiralarms (1), Spirit Caravan (1), Spirit Descent (1), Spirit Drugs (1), SpiritBell (1), Spiritual Beggars (5), Spit Bile (2), split (3), Spock's Beard (5), SPV-Steamhammer (10), St. Prostitute (1), Stabbed (1), Stagediving Fesztivál (5), Stardust (1), Starving Souls (1), Station (1), Status Quo (1), Steak (1), Stealing Axion (1), Steel Assassin (1), Steel Gallery Records (2), Steel Orange (2), Steel Panther (3), Steel Prophet (1), Stench (1), Stereochrist (1), Steroid (12), Steve Harris (1), Steve Vai (2), Steve'n Seagull (1), Steven Seagulls (1), Steven Tyler (1), Stone Sour; (7), Stone Temple Pilots (1), Stonedirt (8), Stonehenge (1), stoner metal (6), Stormraizer (2), Stormwitch (2), Stortregn (1), Stratovarius (5), Stress (1), String Theory (1), Strong Deformity (3), Stronomia Doom (2), Stubborn (1), Stúdiózás (1), Subliminal Merger; (3), Suborned (1), Subscribe (4), Subsignal (1), Subterra (7), Suede (1), Suffer As Well (2), Suffocation (4), Suhancos (1), Suicidal Angels (2), Suicidal Tendencies (8), Suicide Rockers (2), Suicide Silence (5), Suidakra (1), Sulitemető Feszt (5), Sulphur (1), Sumerian Records (1), Summertime (1), Summoning (1), Sunrise (1), Sunrise Circus (1), Sunset (5), Sunset Purple (2), Sunwharf (1), Supergroup (3), Superjoint Ritual (1), Supernem (3), Supreme Pain (1), Surface (2), Svartidauði (1), Svartidaudi (1), Svoid (3), Svölk (1), Swallow The Sun (1), Sweet Cobra (1), Sweet Savage (1), Sworn Enemy (1), Sylencer (1), Sylosis (1), Symbolic (1), Symbols (1), Symmetry Of The Void (1), Symphonic metal (13), Symphonium (3), Symphony X (5), System of a Down (1), Sz.A.R. (3), Sz.A.R. Fesztivál (6), Szakcsi (1), Szasza (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Szávai Gery (1), SzegeDEATH (1), SzegeDEATH fest. (1), SzegeDEATHfest (1), Szentkirályi Jani (1), SzeptEmberFeszt (1), szerkesztőségi listák (9), Szfinx (1), Sziget (3), Sziget Fesztivál (21), szimfonikus metal rendezvény a Fészek Kulturális Központban (1), SZIN (13), szólóprojekt (3), Sztereotípia (1), születésnapos (62), Szupergrup (1), találkozó (1), Tales of a Crowhill Fesztivál II. (1), Tales Of Evening (7), Tales Of The Morbid Butchers (1), Tango Underground (2), Tank (1), Tankard (7), Tankcrimes (1), Tankcsapda (26), Tarcsai Ádám (8), Tarja Turunen (6), Tattoo (6), Tattoo The Sun (8), TAZ-Mánia Fesztivál; (1), Teher (2), tehetségkutató (10), teljes koncert (1), Ten (2), Ten Years After (1), Tenside (1), Terror (6), Teserract (1), Tesseract (2), Tesstimony (1), Testament (12), Tetoválás (4), Thaw (1), The 69 Eyes (1), THE AGONIST (1), The Arbat (1), The Beatles (1), The Bedlam (1), The Between Buried And Me (1), The Black Dahlia Murder (1), The Buchters (1), The Cactuars (1), The D.I.Y. (1), The Dagger (1), The Darkness (1), The Devil Wears Prada (3), The Devil's Blood (1), The Dillinger Escape Plan (1), The Embodied (1), The Entropy (1), The Flower Kings (1), The Fly (2), The Gathering (1), The Golden Grass (1), the griffins (1), The Haunted (3), The Idoru (1), The Jelly Jam (1), The Konstellation (4), The Kovenant (1), The Mighty Manlifter (1), The Mission (1), The Moon and the Nightspirit (1), The Morning Star (5), The Oath (1), The Ocean (3), The Offspring (1), The Pete Flesh Deathtrip (6), The Poodles (2), The Pretty Reckless (1), The Prog Collective (1), The Puzzle (1), The Quireboys (1), The Resistance (1), The Ruins of Beverast (1), The Ruling Passion (1), The Safety Fire (1), The Seat of Pain (1), The Secret (1), The Shiver (1), The Smokers (2), The Snobs (1), The Sweet! (1), The Symbioz (1), The Talking Horse (1), The Tits (1), The Trees (1), The Trousers; (4), The Unabomber Files (1), The Unplugged Faces (1), The Vintage Caravan (1), The Vision Bleak (1), The Void (1), The Wasted Sunset (1), The Wedding At The Slaughterhouse (2), The White Dominos (1), The Who (1), The Winery Dogs (7), The Wounded Kings (2), Theander Expression (1), Thee Maldoror Kollective (1), Therion (3), This Misery Garden (1), Thobbe Englund (1), Thornafire, My Dynamit, Id:Exorcist (1), Thornwill (20), Thought Chamber (1), thrash metal (52), Thrash or Die (1), Thrash Party (3), Threshold (1), Thunder and Lightning (1), Thy Catafalque (5), Thy Disease (1), Tiamat (1), Tides From Nebula (1), Tiffany's Lips (3), Tigertailz (2), Time To Rise (1), Timebomb (2), Timmo Tolkkis Avalon (1), Tirana Rockers (3), Tiszaliget Fesztivál (1), Tisztán A Cél Felé (1), TMS (1), To-Mera (1), Tobias Fongelius (1), Tokaji Borfesztiválon (1), Tokio Hotel (4), Tom Araya (1), Tom Keifer (1), Tombs (1), Tombstone (5), Tony Franklin (1), Tony Iommi (2), Tony Macalpine (4), Tool (2), Tool De Danton (7), Toportyán Férgek (2), Torche (1), Tormentor (1), Torn From Earth (1), Török Ádám (1), Toscrew (10), Total Cover Party (1), Total Metal Klub (2), Total War Fest (6), TOTAL WAR FEST III. (4), Total War Fest IV. (2), Toto (3), Touché Amoré (1), Toxic Holocaust (4), Toxic Waltz (1), Tóth Bagi Csaba (1), Traces Of Intelligence (1), Trafik Klub (8), Trafó (1), Trans-Siberian Orchestra (1), Transatlantic (1), Transilvanian (1), Transubstans Records (5), Triaxis (1), Tribulation (4), Tribute (40), Tribute fesztivál (8), Tribute In Hell Party (1), Tribute to the 80-s Hard Rock & Hair Metal Festival (1), TRIBUTE TO THE 80-s HARD ROCK & HAIR METAL FESTIVAL 2016 (1), Trilok Gurtu (1), Trinity Fallen (1), Triptykon (5), Tristania (2), Trivium (4), Trixter (1), Troldhaugen (1), Trouble (5), Trónok Harca (1), Tsjuder (1), Tükörterem (1), TUnderground Club (2), TURAkenroll (1), Turbo (1), Turbocharged (1), Turisas (1), turné (6), Tűzmadár (8), Tweelve Foot Ninja (1), Twilight Force (2), Twilight Of The Gods (2), Twin City (1), Twin Cobra (1), Twisted Sister (3), Twister (45), Tyr (5), Tyrant Goatgaldrakona (1), U.D.O. (1), U2 (12), UDO (3), Udo Dirkschneider (1), UDR Music (1), Ufó Klub (1), Ugly Kid Joe (1), új album (141), új dal (39), újrakiadás (3), Ukk & Roll (1), ukulele (1), Under The Church (1), Underground Club (16), Underground Symphony (1), Undorgrund (1), Unearth (2), Ungvár (5), Unisonic (2), Universal Records (5), Unknown Scar (1), Unleashed (3), Unplugged Faces (3), Unplugged Pressure (1), Unplugged zenei élmény a Balaton vizén (1), Untimely Demise (1), Untold Faith (1), Up The Irons (7), Úrfi (1), Uriah Heep (2), USEME (1), UzhGoreRot Festival (7), UzhGoreRot Festival - 2013 (4), UzhGoreRot Fesztivál - 2014 (2), UzhGoreRot Fesztivál - 2015 (1), V. Kelet Underground Tehetségkutató 2015 (4), V. Vadas Gála (1), Vader (2), Vadvágány (1), Vagaboond (2), Valborg (1), Vale of Tears (4), Vallenfyre (4), Vampire (3), Van Canto (1), Van Halen (1), Vanderbuyst (1), Vanity Music Group (1), Varg (1), Vashenger (1), Vasmacska; (1), Vasmag (1), Vattnet Viskar (2), Vazul Vére (1), VálaszÚt (4), válogatás (1), Ván Records (2), Városember (1), Vázsonyi János (1), Veér (1), Vekeri Fesztivál (6), Vektor (4), Velm (3), Velum Music (3), Vendetta Inc., (1), Venenation (5), Venom Inc. (2), Venomous Maximus (1), Véres November 3 (1), Vesztegzár (22), Vexillum (1), VHK (5), VI. FULL OF ANGER DEATH, BLACK METAL FESZTIVÁL (2), VI. Tattoo The Sun (1), Vicious Rumors (4), Vicky Sunday (4), Vida Gergő (1), videomix (91), videó (540), Videóklip pályázat; (16), Viharmadarak Zenekar (1), VII. Zorall Sörolimpia (4), VIII. Zorall Sörolimpia (3), Vinterbris (1), Virgin Steele (2), Virrasztók (8), Vírus (4), Vision Divine (2), Visioned Frailty (5), Viza (1), Vogon Ultramarines (1), Void Ov Voices (1), Voivod (9), Volbeat (7), VOLT feszivál (7), Volt Fesztivál (3), Voltrex (1), Vomitous (1), Von (1), Voodo Six (1), VOODOO SIX (1), Voodus (2), Vore (1), Vörös Attila (4), Vörös Yuk (1), Vrak (1), Vredehammer (1), Vreid (2), Vulgar Display of Cover (6), Vulture Industries (2), Vulvathrone (1), VxPxOxAxAxWxAxMxC (2), W.A.S.P. (3), Wacken Metal Battle (6), Wacken Open Air (8), Wackor (1), Wall of Sleep (3), Wall Street (1), Wall Street tábor (1), Wannado (1), War Anthems Records (1), Warchest (1), Wardrum (2), Warmaster (1), Warrel Dane (2), Wartime (1), Wasabi Kht. (1), Wastage (2), Wasted Struggle (1), Watain (1), Watch My Dying (39), Watchtower (2), Watuei (1), Wayfarer (1), We Will Rise (3), Weeping Silence (1), Weezer (1), West of Hell (1), While Heaven Wept (3), While She Sleeps (1), Whiplash (1), Whiplash USA (1), Whispered (1), Whitebacon (1), Whitesnake (3), Whore-Zone (1), WICKED MYSTIC (1), Winger (1), Winterfylleth (1), Winterheart (1), Wintersun (1), Wisdom (18), Witch Bone Garden (1), Witches Brew (1), Witches Mark (2), Witching Hour Productions (1), With Full Force Festival (1), With The Dead (1), Within Temptation (3), Wolfmond Production (1), Wolmother (1), Woods of Ypres (1), Words of Blood (6), Wovenwar (1), Wrath of Azazel (3), Wrestling gála (2), Wretched End (1), Wrong Side (1), Wrong Side of the Wall (2), Xandria (2), Xentrix (2), XIX. Tóparty Rockparty (3), Xplode (1), Xtreem Music (1), Xul (1), XVII. Tóparti Rockparty (1), XVIII. Tóparty rockparty és Hellness hétvége (1), XXIV. csongrádi Körös-Toroki Napok (1), Y&T (1), Y. J. Malamsteen (2), Year Of The Goat (3), Yes (1), Yes Pub (1), Ylem (1), Yngwie Malmsteen (1), Yonderboi (2), Yossi Sassi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zakk Wylde (3), Zártosztály (3), ZBB (9), Zeals (1), Zene Ünnepe (2), zenei díj (1), zenekari bemutatkozó (1), zenekari hírek (2), Zenekari Marketing (4), Zenevilag.net (8), Zep Session (1), ZeropozitivE (1), Zierler (1), Zinfield (1), Zippo (1), Zippo Desert (1), Zivatar (2), Zloslut (1), Zöld Pardon (5), Zombie Attack (1), Zombie Holocaust (1), Zombie INC. (1), Zone63 (1), Zorall (59), Zorall Kalóztúra (18), Zorall Karácsony (14), Zorall Sörolimpia (46), Zord (21), Zord Rocktábor (1), Zsííír Fesztivál (2), Zuboly (1), ZUD (1), Zuul FX (1), Zúzda Rock Kert (92), Zúzdaplacc (1), ZZ Top (2)
Partnereink