andoca 2014-10-29 20:57:56.

A Legion Metal Fesztivál november 1-én kerül megrendezése a budapesti DürerKertben. Az esemény fő csapásvonalát három zenekar fogja meghatározni. 

Az egyik a Watch My Dying, akiknek az első albuma majdnem pont 10 éve jelent meg Klausztrofónia címmel. A srácok a kerek évforduló kapcsán teljes egészében el fogják játszani a magyar extrém metal egyik alapvetésének számító lemezt.

A szimfónikus extrém metalban utazó ScerrA a második kiemelt fellépő, akik - sajnos, kissé stílszerűen november 1-én - utolsó koncertjüket adják a DürerKert nagytermében. A budapesti srácok 5 év küzdelem után, ősz elején döntöttek úgy, hogy nem folytatják a harcot...»Tovább»

feca 2014-08-31 17:21:06.

Kis létszámú szerkesztőségünk nagyon szomorúan konstatálta az alább, a Scerra zenekar által megosztott hírt, és vidóüzenetet, hiszen nagyon kevés közös kedvenc magyar csapat egyikéről van szó, akiket 5 évvel ezelőtti megjelenése óta támogattunk, ahol csak tudtunk. Ezúton kívánunk minden jót a zenészeknek, és erősen reméljük, hogy még találkozunk velük más csapatok tagjaiként...

"Vége.
Anno azt mondtuk, hogy addig megyünk, amíg csak lehet, most pedig úgy döntöttünk, hogy eljött ez a pont. Kivétel nélkül köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon kötődött hozzánk ezt a felejthetetlen 5 évet, éljen bennetek ugyanolyan pozitív emlékként, ahogy bennünk is! Köszönjük a rengeteg támogatást, reméljük adtunk annyit, amennyit szerettünk volna! Úgy gondoltuk, hogy pár gépelt sor helyett egy videóval köszönünk el tőletek és persze tartunk búcsúkoncertet is, ahogy azt ez az 5 év megérdemli. Támogassátok továbbra is a magyar undergroundot, maradunk tisztelettel:
Virágos Ádám, Udvardi Ákos, Fekete Zsolt, Kovács Dávid, Barabás Olivér
"

A banda két búcsúkoncertet ad még ezévben: 
október 24.-én Komarno-ban a Rock Club 25-ben, valamint 
november 1.-én Budapesten a Dürer Kertben.

feca 2014-06-13 05:25:37.

Hagyományteremtő céllal, június 21-én kerül megrendezésre a ScerrA első saját szervezésű fesztiválja, a PlagueFest Vol. 1! A tervek szerint éves szinten legalább egy, maximum két alkalommal megrendezett fesztivál, azokat a magyar metal bandákat szeretné egy emlékezetes estére sűríteni, akik zenéjükkel, kitartásukkal, hozzáállásukkal, idővel beválthatják a hozzájuk fűzött reményeket. Tehát hazánk első számú szimfonikus extrém metal bandája olyan fellépőket válogatott össze az első PlagueFestre, akikkel nem csak jó, vagy baráti kapcsolatban vannak, de roppant ígéretesek is. Underground összefogás 2014:

feca 2014-03-21 07:33:39.

Március 15.-én került megrendezésre a Kék Yukban, a szimfonikus dallamos-death metalt játszó ScerrA zenekar 5 éves szülinapi koncertje, olyan zenekarokkal, mint Huntroll valamint a Watch My Dying. Igazából az est második fellépője az Omega Diatribe lett volna, de sajnos lemondani kényszerültek a koncertet, mivel dobosuk lebetegedett. Én személy szerint nagyon sajnáltam a történteket, mivel számomra egy igen kedvelt zenei stílusban mozgó bandáról van szó és kíváncsi voltam hogyan szólalnak meg élőben a szerzeményeik. De sebaj, lesz még alkalom!

feca 2014-03-18 07:01:36.

Március 15.-én jelen voltunk a Scerra zenekar 5. születésnapi buliján. Az ünnepélyt a Finntroll dalok hazai előadója a Huntroll nyitotta, majd a Watch My Dying folytatta a party-t a december végén megjelent "4.1" c. lemez dalaival bolondítva a hangulatot. Sajnos az Omega Diatribe nem lépett fel aznap este, mivel dobosuk lebetegedett (ezúton is jobbulást kívánunk neki), így a WMD aprítása után az est ünnepeltjei léptek színpadra. A Scerra zenekar készült néhány meglepetéssel, de ezekről néhány nap múlva egy részletes beszámoló keretein belül mesélünk... Addig sasoljátok a bulin készült fotókat!

andoca 2014-03-08 17:25:39.

Március 15-én kerül megrendezésre a budapesti Kék Yuk-ban a Scerra zenekar 5 éves születésnapi koncertje, amelyre a zenevilag.net szerkesztősége is ellátogat. Olyan zenekarok társaságában ünnepel majd az extrém metalban jeles brigád, mint a Watch My Dying, akik a 2013-as a HangSúly Zenei Díj szavazásán az év koncertzenekara címet zsebelték be, az Omega Diatribe, akik súlyos, rideg riffekre épülő szerzeményeikkel szedik majd ízekre az odaérkezőket, valamint a Finntroll dalok hazai előadója, a Schiller "Sántál" Andrással (Scerra ex-gitáros) felálló Huntroll. Nos, ennek kapcsán bombáztam kérdéseimmel Virágos Ádám énekest...»Tovább a részletekhez»

andoca 2014-02-21 19:06:25.

Szimfonikus? Forradalmi? Születésnap? Már egy lapon is jól hangzik, de ha mindezt összeadod, a végeredmény a ScerrA 5 éves jubileumi bulija, amely március 15-én kerül megrendezésre a budapesti a Kék Yukban!

feca 2013-12-31 12:40:19.

Hosszú várakozás után végre megjelent a legkönnyebben a szimfonikus-dallamos death metalként aposztorfált Scerra zenekar legújabb videója, melyet Virágos Ádámék a 2012-ben megjelent "In Via" "Boncoló" című tételére forgattak. A nagyon jól sikerült videóban, akár a stúdiófelvéten is, feltűnik három vendég: Veres Gábor (Watch My Dying), Bencze Márton (Conan's First Date), Pósfai József (Exodikon). «Tovább a videóhoz»

andoca 2013-12-18 19:10:09.

Kinőtted a Metallicas pólót és a karácsonyi vacsi után a bőrgatya sem úgy jön rád, mint régen? Ne dobd ki, nekünk jobb ötletünk van!

feca 2013-09-18 08:24:28.

A szimfonikus dallamos-death metalt játszó ScerrA a tavaly megjelent "In Via" album és az azt követő koncertek után most cseppet megpihen, hogy minél tisztább fejjel álljanak neki az új dalok megírásának, melyekből már van pár a zenekar tarsolyában. A banda ekként számolt be a körülöttük zajló és zajlott történésekről. «Tovább olvasom»

andoca 2013-08-27 18:21:53.

Bevallom a Hellness party meghirdetése előtt nem sokat tudtam a Zord zenekar létezéséről, indulásunk előtt egy dal erejéig tudtam csekkolni a bandát. A videón látott zúzás elnyerte tetszésemet és így mondanom sem kell, hogy mennyire vártam a zenekart.
Remek HC/thrash riffektől duzzadó dalokat hallhattunk a csapattól, ami első hallásra sodort magával, mint állat. Igaz még fájt a létezés, és csak ülve voltam képes végighallgatni/nézni a tagok összeszokott mozgását, játékát, de így is tökéletesen megmaradt bennem Soltész-Nagy Krisztián énekes intenzív, szuggesztív előadásmódja, mintha több ezres tömegnek ordítaná az arcába a dalok szövegeit...«Tovább a részletekhez»
 

feca 2013-08-24 21:18:28.

A főszervező, és az ózdi Remorse zenekar vezetőjeként ismert Oláh Zsolt többszöri meghívása után végre idén sikerült eljutni a festői környezetben – a Borsod Abaúj-Zemplén megyei Arlóban – immáron 18. alkalommal megrendezésre került Hellness Hétvégére. A mini-rockfesztivál nem csak a felhozatalával, bár volt pár magyar kedvenc köztük – kecsegtetett, hanem a helység lazulásra alkalmas mivoltával is.

Ellenben a nagyobb fesztiválokkal, ahol nappal alig akad pihenési lehetőség és az esti koncertek után a hajnalig tartó hangos zenék zavarják a fáradt rockert, addig Arlóban nappal remekül ki lehet pihenni az éjszakába nyúló koncerteket, vagy a hajnalig tartó dinom-dánomokat. Kiválóan alkalmas minderre a helység, mely Suvadás-liget néven ismert, és az erdélyi Gyilkos-tó mellett Európa második hegyomlás következtében létrejött állóvízét, az Arlói-tavat foglalja magába. A tó körül strand épült, míg körülötte kempingezésre alkalmas fa- és kőházak, valamint a környező fák által a nappali forróságtól védett sátorhelyek találhatók. Nincs a nagy fesztiválokhoz hasonló motozás a belépéskor, vagyis éppúgy főzhetünk magunknak napközben a magunk által bevitt nyersanyagokból, mint ahogy elfogadjuk a helyi Hableány Vendéglő által kínált, nem aranyáron kínált ételeket. Egyszóval, ideális azoknak, akik egyaránt szeretnének szórakozni, pihenni és mindezt kisebb költségvetésből megoldani. De nézzük a zenei felhozatalt.

feca 2013-05-26 21:48:45.

A szerkesztőség közös kedvence a Scerra is a Megarock-on zúzott! Szakadó eső, ázás, pálinka, sör, brutál jó előadás...

feca 2013-05-15 18:23:27.

A szimfonikus death metalos Scerra-ról (ejtsd: S(sz)erra!) már többször írtunk magazinunkban, viszony a 2012 őszén megjelent "In Via" album után még nem sikerült mikrofon/billentyű végre kapni az öttagú zenekart. A banda a lemez megjelenése óta részt vett a metal.hu turnén, ahol olyan közönségkedvencekkel osztották meg a színpadot, mint a Pokolgép, a Moby Dick, vagy a Dalriada, majd ennek márciusi, utolsó állomása óta a Bloody Roots-szal járják az országot, melynek javán már túl is van a gárda. Így aztán visszamenőleg is volt miről kérdeznem Virágos Ádám énekest«Tovább olvasom»

feca 2013-05-12 13:13:24.

Május 24-25.-én igazi rockünnep veszi kezdetét a kárpátaljai Beregszászon, ahol a helyi amfiteátrum színpadán kétnapon át váltják egymást Magyarország vezető rock- és metalzenekarai. Néhány napon belül megtudhatunk néhány dolgot a szervezés kulisszatikairól is, míg most a fellépő zenekarok egy-egy tagját kérdeztük arról, hogy mit gondolnak erről a fesztiválról, általában a koncertezésről, illetve milyen programmal készülnek a MegaRock-ra. «Tovább olvasom»

feca 2013-04-15 20:09:42.

Aki egy kicsit is jártas a honi rock színtéren, annak minden bizonnyal nem kell bemutatni a legendás Moby Dick frontemberét, Schmiedl Tamást. A több, mint 30 éve pályán lévő zenészikon 2008-ban egy olyan projectet álmodott meg, mely napjainkra vitathatatlanul beleégett a köztudatba. Ez a Bloody Roots! A sikeres debütalbum után (melyen neves vendégművészek egész hada szerepelt), a zenekar 2012 novemberében „Az ígéretek földjén” című új albumával méltó folytatással jelentkezett, mely a megjelenés hetében egyből a Mahasz 4. helyén nyitott! Ha ez még nem lenne elég, az új korong a Hammerworld szerkesztőségi listán az év magyar albuma lett, a Hang-súly pedig az év stúdiólemezévé avatta! A Bloody Roots az elmúlt években nem csak hazai környezetben, hanem külföldön is komoly sikereket könyvelhetett el! A nyári fesztiválokon olyan nevekkel játszottak már együtt, mint az Exodus, Arch Enemy, Napalm Death, Kreator, tavaly év végén pedig részt vettek a grandiózus neveket felvonultató Metal.hu turnén is. «Tovább olvasom»

andoca 2013-04-09 18:18:58.

Az In Via lemezbemutató turné idén is bővelkedik új állomásokban. Mi sem jobb példa erre, mint ez a rendezvény, melynek alkalmából a ScerrA először látogat el Tatára! A szimfonikus extrém metalosokat ezúttal két kiváló helyi csapat erősíti majd, név szerint a jó öreg 1KillEmbrace és köztudat számára még a fiatal, de ambiciózus Ankh!

ScerrA
https://www.facebook.com/ScerrAOfficial
https://www.facebook.com/ScerrAzenekar

1KillEmbrace
https://www.facebook.com/pages/1killembrace/100128896733016

Ankh
https://www.facebook.com/AnkhTata

Kapunyitás: 20:00
Beugró: 500 Ft

https://www.facebook.com/events/439574016119732/

feca 2013-04-06 11:40:37.

Sok idő telt el a tavaly novemberi IV. Full Of Anger fesztivál óta. A kicsit hosszúra nyúlt tél után itt az ideje egy újabb kiadós brutál partynak és remélhetőleg májusban már nem a térdig érő hóban kell majd utat törni, hogy eljussunk a bulira! Május 4-én, a felújított Kaptár Music Clubban a FULL OF ANGER tavaszi speciális változataként, a BLOODY SPRING FESZTIVÁL kerül megrendezésre! Eredendően nem is FOA fesztiválnak indult, hanem kis hazánk egyik halhatatlan metal-legendájának, Schmiedl Tamás, Moby Dick frontember újkori zenekarának, a Bloody Roots-nak a lemezbemutató koncertje köré szerveződött. Az Angerseedet az a megtiszteltetés érte, hogy a Bloody Roots három erdélyi koncertje mellett a debreceni koncertjükre is meghívott minket Smici, így kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy Full Of Anger név alatt hozzuk tető alá a rendezvényt, amit Smici jó ötletnek tartott és támogatta a fesztivál létrejöttét. «Tovább olvasom»

feca 2013-03-23 09:25:08.

A tavaly ősszel útjára indított Meta.hu (írásunk a debreceni  koncertről) koncertsorozat 2013.03.30-án szombaton eléri a fővárost. A hat banda mindegyike kiemelten készül a Barba Negra Music Club-ban megrendezésre kerülő eseményre és a szervező is több dologgal is kedveskedik a közönség számára. «Tovább olvasom»

andoca 2013-02-15 18:04:06.

Több, mint 1 év után ismét Óbecsén a ScerrA! Az In Via lemezbemutató turné ezen állomásán az únyi melodeath brigád Exodikon, és a főleg death metalos feldolgozásokkal operáló, becsei Avernus lesz a vendégük. Aki tavaly szeptemberben már kapott egy löketet a ScerrA szimfonikus extrém metaljából, az tudja, hogy ezt az estét most se hagyhatja ki!

feca 2013-01-14 18:38:25.

Moby Dick

2013. május 24-25.-én másod ízben kerül megrendezésre a kárpátaljai Beregszászon a térség legolcsóbb és legnagyobb fesztiválja, a MegaRock Fesztivál. Az eseményről már korábban is hírt adtunk, de a végleges program csak nemrég lett nyilvános. Ennek alapján ütős bulik várhatók a Vérke-parti városkában. «Tovább olvasom»

feca 2013-01-13 12:00:00.

Mytra

Igazán remek estének nézhettünk elébe a helyi rockklubban, ahol a kazincbarcikai (és környéki) Mytra, valamint a Scerra nevezetű budapesti brigád koncertjére voltam hivatalos. Kicsit szomorúan konstatáltam, hogy kevesebben jelentek meg, mint amire számítottam, de azért voltunk így is elegen. «Tovább olvasom»

feca 2013-01-11 09:40:22.

 

Sok mindent mondhatunk a ScerrA 2012-es évéről, csak azt nem, hogy eseménytelenül zajlott le.

Az év elejét egyből egy tagcserével indítottuk, mely még ugyanebben az esztendőben megismétlődött, kihoztuk a Tövistáncot, melynek címadó dalára leforgattunk a második klipünket, majd aktív turnézásba kezdtünk. Miközben ismét bejártuk az országot és jó pár határon túli területet is, ellátogattunk olyan városokba, ahol eddig még sosem tudtuk prezentálni, hogy miről is szól a ScerrA!

andoca 2013-01-07 10:47:53.

A budapesti Scerra zenekar  In Via lemezbemutató turnéja 2013-ban is folytatódik. Első állomás január 11-én, a kazincbarcikai Diamond Rock Club-ban lesz, majd január 19-én tovább zúznak Szegeden, a Club Noirban. Ezen kívül a határon túli magyarlakta területekre is eljutnak. Első körben, február 8-án a révkomáromi Rock Club 25-ben teszik tiszteletüket, majd május 25.-én az idén másodszor megrendezésre kerülő MegaRock Fesztiválon aprítják szét az odaérkező metalra éhes nagyérdeműt.  

Kövesd a zenekar eseményeit az alábbi linkekre kattintva:
https://www.facebook.com/ScerrAOfficial?ref=ts&fref=ts
https://www.facebook.com/ScerrAzenekar?fref=ts


andoca 2012-12-29 12:03:31.

Adott egy 2009-ben alakult Szimfonikus Extrém Metal, és egy 1996-os születésű Metal / Ambient / Electro vonalon mozgó banda. Ahogy a jellemzések is mutatják korántsem átlagos rendezvénynek fog otthont adni a kazincbarcikai Diamond Rock Club, 2013. január 11.-én. Az In Via lemezbemutató turné keretein belül első ízben jut el ide a budapesti ScerrA, hogy végre az ország ezen pontján is bemutassa, hétköznapinak abszolút nem nevezhető produkcióját! Ez alkalomból, a méltán elismert, s jelenleg vadi új klipjén dolgozó Mytra lesz a vendégük!

feca 2012-12-09 10:39:24.

Komoly felhozatallal vágtak neki a szervezők az első Metal.hu névre keresztelt utazó fesztiválnak, ahol 6 magyar csapat mutathatta be élőben, miként is aposztrofálják ők a metal-t. Ebből két banda a hőskorban több ezres csarnokok megtöltésére is képes volt, míg most – főleg a debreceni fellépésen – ahhoz képest csak párszáz férőhelyes klubokban kénytelen előadni magát. Sajnálatos, de ez van! Reméljük, egyszer még fordul a világ olyan irányba, amikor másként történnek majd a dolgok. «Tovább olvasom»

andoca 2012-12-02 14:15:12.

Metal.hu - Debrecen

Néhány kép a tegnap Debrecenben lezajlott Metal.hu turné második állomásáról. Beszámoló itt!

andoca 2012-11-30 16:51:16.

Több, mint 1 év után ismét Óbecsén a ScerrA! Az In Via lemezbemutató turné ezen állomásán az únyi melodeath brigád Exodikon, és a főleg death metalos feldolgozásokkal operáló, becsei Avernus lesz a vendégük. Aki tavaly szeptemberben már kapott egy löketet a ScerrA szimfonikus extrém metaljából, az tudja, hogy ezt az estét most se hagyhatja ki!

feca 2012-11-23 07:47:43.

ScerraA ScerrA zenekar énekese, Virágos Ádám osztotta meg velünk a következő hírt:

Sziasztok!
Történt a zenekar életében némi változás.
Laci három, András pedig egy év után úgy döntött, hogy nem tudja tovább vállalni a megnövekedett teendőket, elkötelezettséget, ami egy feltörekvő zenekarral együtt jár. A döntésüket kicsit nehezen, de elfogadtuk, hisz nem egyszerűen zenésztársakról, hanem barátokról is szó van. Köszönjük nekik, az itt eltöltött éveket, az önzetlen munkájukat, kitartásukat és az összes közös élményt, aminek együtt a részesei voltunk! A barátság és a jó kapcsolat ez után is abszolút megmarad és a már lekötött bulik miatt sem kell aggódnotok, mindketten biztosítottak minket arról, hogy, amíg csak tudnak kisegítenek minket, számíthatunk rájuk most és a jövőben is! Úgy gondoljuk, hogy az a minimum, hogy a mi olvasatunkban ők örökre a „ScerrA család” tagjai maradnak! Végezetül pedig álljanak itt a srácok személyes búcsúi:
...«Tovább olvasom»

feca 2012-11-17 12:38:01.

Scerra - In ViaA budapesti Scerra első munkája még 2010-ben jelent meg Kétségekkel vagy anélkül címmel, melyet én csak majd 1 évvel rá hallottam első ízben. A banda által a saját biográfiában írt jellemzés, miszerint „...hogy egyedi színfoltot alkosson a magyar zenei palettán” - nem kicsit tett szkeptikussá velük kapcsolatban. Utólag viszont bátran állíthatom, hogy a hazai felhozatalt tekintve mindenképpen egyedi, amit a Virágos Ádám vezette csapat játszik. «Tovább olvasom»

andoca 2012-11-15 19:19:16.

2012. november 19-én, este 19 órakor teszi publikussá és letölthetővé új EP-jét a Thornwill. A három nótás kislemez ízelítő a zenekar jövő év februárjában, a HammerWorld Magazin mellékleteként megjelenő második nagylemezéhez, mely a Requiem for a Fool címet fogja viselni. A Thornwill jövő héttől a Metal. hu turné keretében járja majd az országot, olyan zenekarok társaságában, mint a Dalriada, a Pokolgép, a Bloody Roots, a Moby Dick és a ScerrA.

andoca 2012-11-15 18:44:36.

A '97-ben alakult, idén 15.-ik születésnapját ünneplő Agregator zenekar májusban adta ki az Eredendő névre keresztelt kislemezt és az „Egy nap a világ” c. dalhoz készített klipet. Mindezen túl aktívan írják újabb szerzeményeiket és koncerteznek, ahol csak tehetik. Ennek kapcsán és az aktualitásokról kérdeztem a zenekar torkát, Tass-t. «Tovább a részletekhez»

andoca 2012-10-29 09:04:16.

November 24-én indul el 4 állomásos turnéjára a Metal.hu  hat kiváló magyar zenekarral az élen: Moby Dick, Pokolgép, Dalriada, Scerra, Bloody Roots és a Thornwill.

Dátumok:
2012.11.24. szombat Székesfehérvár - FEZEN Klub
2012.12.01. szombat Debrecen – Roncsbár
2012.12.15. szombat Szombathely – Oladi ÁMK - Savaria Ifjúsági Centrum
2012.12.22. szombat Sopron – Hangár

feca 2012-10-13 11:46:01.

Október 10.-én jelent meg a 2009-ben alakult és extrém-szimfonikus death metalt játszó Scerra zenekar első nagylemeze, mely az In Via nevet viseli. A korong munkálatai az Audioplanet stúdióban folytak Jaya Hari Das közreműködésével. A lemez első nótája, "A gyertyák csontig égnek" még szeptember folyamán bemutatásra került.

Az anyagon pár, más zenekarokhoz kötődő barát is vendégszerepel: Veres Gábor (Watch My Dying), Zselenszky (Zselenszky), Bencze Márton (Conan's First Date) és Pósfai József (Exodikon)

A banda a tegnap megrendezett Fucktober Fest-en mutatta be a lemez dalait első ízben. 

andoca 2012-09-28 18:13:49.


Igaz, egy hónap csúszással, de hamarosan, pontosabban október 10-én jelenik meg az extrém metálban jeleskedő Scerra zenekar legújabb albuma, az In Via. A korong, az Audioplanet Stúdióban vált egésszé Jaya Hari Das felügyelete alatt. Nos, íme egy kis kedvcsináló, egy szösszenet az új albumról, A gyertyák csontig égnek c. nóta.

feca 2012-09-23 10:45:52.

Mikor október 12-hez ér a naptár, már térdig járunk az őszben és ki kell engedni a gőzt. Erre pedig tökéletes egy olyan szilaj bál, ahol tribute zenekarok nyomják együtt saját zenéket játszó bandákkal. Olyan kiválóságok lesznek jelen az eseményen, mint az egyre hírhedtebb Slipknot tribute, a Slipchaos, a Metallica tökéletes honi leképezése a Scary Guyz, a koRn előtt tisztelgő gRain vagy a Machine Head dalokat tinikkel előadó Hellalive«Tovább»

feca 2012-09-22 10:08:57.

Akik nyomon követik a ScerrA-t a Facebookon, azok már biztos tudják, hogy adatvesztés miatt egy hónap csúszással, október 10-én érkezik a zenekar első teljes hosszúságú albuma, az In Via. A srácok jelenleg Jaya Hari Das-sal dolgoznak az utómunkálatokon az Audioplanet Stúdióban, úgyhogy biztosak lehetünk benne, hogy az eddig is igen várós anyag minden percében garantált élvezetet nyújt majd. «Tovább»

andoca 2012-09-17 19:12:09.

Tehát, mi is az a Metal.hu?

Egy új kezdeményezés, ami egyszerre jelent koncerteket, turnékat és egy internetes "TV"-t. Utóbbi idén még csak kísérleti jelleggel fog működni, de 2013-tól ha minden jól alakul, már napi frissítése lesz. A későbbiek folyamán ennél is jóval többet jelenthet majd a Metal.hu, de minden poént mi sem akarunk lelőni és felelőtlenül ígérni sem!

andoca 2012-08-24 13:20:59.

Augusztus 24-én, pénteken - lehet, hogy - ez évi utolsó buliját adja a Watch My Dying. Az eseményre az A38 Hajó Tetőteraszán kerül sor. Immáron harmadszorra megy fel a bádogteknő emeletére a WMD, ráadásul a tavalyihoz hasonlóan a ScerrA is velük tart. Eleve csúcs-menő egy hajón játszani, de annak a tetején, ráadásul úgy, hogy kiváló kilátás nyílik a városra tényleg egyedülálló. Az már csak tényleg a hab tortán, ha mindez – a Lonely Planet szavazásán – a világ legjobb klubjának választott  a A 38-on történik...>>TOVÁBB>> 

andoca 2012-08-09 18:09:59.

Augusztus 24-én, pénteken - lehet, hogy - ez évi utolsó buliját adja a Watch My Dying. Az eseményre az A38 Hajó Tetőteraszán kerül sor. Immáron harmadszorra megy fel a bádogteknő emeletére a WMD, ráadásul a tavalyihoz hasonlóan a ScerrA is velük tart. Eleve csúcs-menő egy hajón játszani, de annak a tetején, ráadásul úgy, hogy kiváló kilátás nyílik a városra tényleg egyedülálló. Az már csak tényleg a hab tortán, ha mindez – a Lonely Planet szavazásán – a világ legjobb klubjának választott  a A 38-on történik. 

feca 2012-08-01 17:12:10.

Lassan emberemlékezet óta nem volt olyan este Fehérváron, amelyen kizárólag a keményebb metal-szcéna képviseltetné magát. 2012. szeptember 15-én este 20:00 órától színpadon láthattok néhányat a feltörekvő generáció legígéretesebb metal bandáiból:

andoca 2012-07-24 11:53:15.

Augusztus 24-én Budapesten, az A38-as tetőteraszán brutál aprításra készül a '99-ben alakult extrém metalban jeleskedő Watch My Dying és a szintén extrém metalban utazó Scerra zenekar. Az ötös-fogatnak előreláthatóan még az idén szeptemberben fog megjelenni a Nail Records gondozásában, az "In Via" c. kiadványa. Szóval, ez a buli kihagyhatatlan, Neked is ott a helyed!

Kezdés: 19:00

Belépő: 700 Ft.

https://www.facebook.com/events/246060962180385/

feca 2012-07-11 08:24:47.

Múlt hét pénteken került sor a II. Tattoo The Sun Fesztivál és Tetoválás Versenyre a budapesti DürerKertben. Az eseményen több program is futott, időnként akár párhuzamosan. Egyrészt megnyitásra került egy grafikus kiállítás, másrészt volt tetoválás verseny, slam poetry, estefelé pedig kampókon felhúztak a Swastika Tattoo munkatársai egy fakírt is a kerti színpadon. Természetesen a bulin fellépett 11 metal/HC/punk banda is a Dürer két termében, majd pedig hajnalig mulatott a tömeg. A teljes esemény alatt közel 1500 ember jelent meg, azonban mégis az egész esemény jókedvűen telt el, bármilyen balhé vagy atrocitás nélkül. Tulajdonképpen olyan volt a II. Tattoo The Sun, mint egy terebélyes házibuli egy rakás hasonlóan gondolkodó emberrel.

Pár rajongói vélemény a facebookról

feca 2012-07-11 08:01:47.

Három év, két kiváló hanganyag és számtalan izmos buli után, hamarosan mindannyian a kezünkben tarthatjuk az első ScerrA nagylemezt. Az előreláthatólag 13 dalt tartalmazó, "In Via" címre keresztelt kiadvány, a Hammer Music - Nail Records gondozásában lát napvilágot 2012. szeptember 10-én.

andoca 2012-07-03 19:04:42.

 

Ha tetovált vagy azér', hanem akkor azé'!

Július 6-án kerül megrendezése a II. Tattoo The Sun Fesztivál és Tetoválás Verseny a budapesti DürerKert területén. A már megszokott koncertek mellett (Watch My Dying, Cadaveres, Liberal Youth, ScerrA, etc) lesz tetováltak versenye komoly nyereményekkel, extrém show, slam poetry és fényfestés (Havancsák Gyula, Borbás Róbert (grindesign) és Jacsó Balázs (Nagash793) munkáival). Az esemény a Dürer szabadtéri kertjében, a nagy és a kisteremben lesz 16 órai kezdettel hajnalig. 

Egyéb infó:
ttp://www.facebook.com/events/307643002644220/

Reklámspot:
http://www.youtube.com/watch?v=LICUNVnX574&feature=plcp

andoca 2012-06-21 15:42:29.

 

A ScerrA az év elején megjelent Tövistánc lemezelőzetes EP címadó dalához forgatott klipet. A koncertklip a 9. Stagediving Fesztiválon, januárban, a DürerKertben készült. A kamera mögött Sthurm Attila állt, aki egymaga felelt a videó anyagért, a vágásért és az utómunkálatokért.

Ezen kívül is érdemes lesz mostanában a banda körüli történésekre odafigyelni, hiszen javában készülnek első nagylemezükre, mely igen erős anyagnak ígérkezik. Júliustól ismét nyakig belevetik magukat a stúdiózásba, de ez persze nem jelenti azt, hogy közben ne vállaljanak be egy-két koncertet! 

http://www.facebook.com/ScerrAzenekar

http://www.facebook.com/ScerrAOffi

feca 2012-06-18 14:22:47.

Elkészült a szimfonikus, dallamos death metált játszó, budapesti Scerra zenekar második videója, melyet az év elején megjelent kétszámos EP címadójára, a Tövistánc című dalra forgattak a 9. Stagediving fesztiválon. A klipet Sthurm Attila készítette, vágta.

andoca 2012-06-06 17:49:34.
andoca 2012-04-26 18:04:07.
Ajánljuk
Letöltések
Nagaarum - OORT


Nagaarum - OORT2


Exodikon - Végtelenbe zárva/Trapped in Infinity


GuilThee - Szemantikai háromszögek


Friday - Choosing the
Future



Ad Astra - Open Wide
Címkék
Eligazodás végett
(21), Ankh (4), Crustatombe Records (1), Eagles Of Death Metal (1), Éjfény (1), Fact & Fiction (1), FlameDrop (1), GOTHOOM open air fest 6,66 (1), Heroes Never Die (1), Igor Mortis Vodka Klub (1), IN MOVEMENT (1), Just Four (1), Lars Szöke (1), Légó Club (1), Lord Dying (1), Pool Of Blood (1), Rock On! Fest (1), Saratan (1), Sollen (1), Trash (1), Vocalz And Chordz Productions (1), Whitesnake Tribute Band (1), X-Art Projekt (1), 11. Szabadszállási Amatőr Rockfesztivál - Július 23-25 (1), 1349 (1), 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Festet (1), 16. Harley-Davidson Open Road fesztivál (2), 1984 (1), 1988 (1), 1993 (1), 1KillEmbrace (2), 2 napos tribute fesztivál a DürerKertben (1), 20. Arló Hellness Hétvége 2015 (3), 2012 (1), 2013-as lista (4), 2014-es lista (4), 2015-ös lista (1), 213 (Slayer Tribute) (8), 2Cellos (1), 30Y (9), 5. Zord Rocktábor (1), 6. Emlékkoncert Szolnokon (1), 70000 Tons of Metal (3), 8-as Műhely (1), 80's Hairbands Festival (1), A Storm Of Light (1), A Thousand Lost Civilizations (1), A W.A.S.P. (1), A-Cél Rock ’N Sport Klub (5), A-Cél Tehetségkutató (1), A-ha (4), A.M.D. (1), A38 (62), Abba (1), ABCD (1), Abnormal Thought Patterns (1), Abnormality (1), Aborted (6), Aborym (1), Abraham (1), Abraxan Hymns (1), Absolved (2), Abstract (5), Abysmal Dawn (3), AC/BC (1), AC/DC (3), Accept (7), Accord Management (3), Accuser (1), ACDC (1), Acid Victoria (2), Act of Defiance (3), Action (7), Ad Astra (13), Adagio (2), Ade (1), Adharma (1), Adrenaline Mob (2), Adrian Smith (1), Aeneis (1), Aeon Zen (2), Aerosmith (3), Aeternum (1), AFM Records (8), Aftermath (7), Agathochles (1), Age of Agony (1), Age of Nemesis (2), Agent Steel (1), Agnostic Front (2), Agnus Dei (2), Agonia Records (3), Agregator (15), Ahab (2), Airbag (1), Airbourne (3), Akela (22), Akikért a zene szól (1), Aktuális (1), akusztikus (1), Akvárium klub (1), Al Di Meola (1), Alan Wilder (2), Alanis Morisette (4), Alcatraz (1), Alcest (1), Alcohol (8), Alcoholator (1), Alestorm (1), Alexa (1), Alice Cooper (5), Alice In Chains (4), Alkaloid (4), Alkoholica (2), Almanac (2), Alone in the Moon (1), Alpha Omega Management (1), Alter Bridge (3), alterDistrict (1), Alteriah (1), Alternative (2), Alternative Reality (1), Alvin és a Mókusok (2), Amaranthe (7), Amber Smith (1), Amberian Dawn (1), Amberjack (1), ambient (4), Amen (1), Amon Amarth (8), Among Gods (1), Amoral (1), Amorite (4), Amorphis (15), Amputated Vein Records (1), aN to iNe (1), Anaal Nathrakh (2), Anafora (1), Anathema (6), Andartar (4), Anders Björler (1), Andrée Theander (1), Andrew Lenhard (1), Andy Deris (1), Anette Olzon (1), Angelheart (2), Angellore (1), Angelus Apatrida (2), Angerseed (44), Angertea (18), Angist (2), Angra (1), Anguish Sublime (4), Ani​mid Effect (1), Anima Sound System (2), Animid Effect (1), Ankh; (7), Anna and The Barbies (4), Anna Murphy (1), Anneke van Giersbergen (3), Annihilator (9), Anopsys Records (1), Antal (1), Antediluvian (1), Anthrax (32), Anti Flag (1), Anti X-Mas Black Metal Feast (1), Antimatter (1), Anvil (2), Anxius (3), AOR (1), Aornos (5), Aosoth (2), Apathia Records (3), Apey and the Pea (4), Apocalyptica (4), Aranytíz (2), Arcanium (1), Arch Enemy (14), Archangels Latern (2), Archgoat (2), Archspire (2), Arcturus (2), Arena (1), Arenafest2011 (1), Argonauta Records (1), Arida Vortex (1), Arjen Lucassen (2), Arkeyn Steel Records (1), Arkhé (2), Arkona (4), Arsis (3), Art of Haven (2), Art of Massacre (1), Artical (1), Artillery (4), artNova (1), Ashes of Ares (2), Asking Alexandria (4), Asphalt Horsemen (2), Asphyx (1), Assassin (3), Astrakhan (1), At Night I Fly (4), At The Gates (3), Atco Records (1), Athalay (1), Atheist (3), Atheme (1), Atlantean Kodex (1), Atlantic Records (1), Atomic Playboyz (1), Atomic Rooster (1), Atrocity (1), Atrox Trauma (1), Audio Love Nation (1), audiomix (4), Audiotopsy (1), Audrey Horne (1), August Burnst Red (1), aukció (1), Aurora (13), Auróra (1), Austrian Death Machine (1), autentikus cigány zene (1), Automan. CA (1), Autopsy (5), Autumn Twilight (1), Avanger (1), Avantasia (9), Avatar (1), Avatarium (5), Avenged Sevenfold (4), Avenger (2), Avernus; (2), Avulsed (1), Avven (1), AWS (2), Axel Rudi Pell (1), Axl Rose (1), Aypheros (1), Ayreon (2), Azathoth Circle (1), Ákos (2), Állatmentő Liga (1), Ángyán Tamás (1), Babel Sound (3), Backdoor (1), Backstage Pub (3), Bad Bankers (1), Bakelit Feeling Rock Fesztival (1), Bakerteam Records (1), Balaton Sound (10), Balázs Elemér Group (1), Balkán Unió (1), BanDemonium (1), Bang Bang (2), Bang Your Head (1), Bankrupt (1), Barabás Lőrinc (1), Barabás Lőrinc Eklektric (4), Barba Negra (95), Barba Negra Track (43), Barbears (4), Barcsik Vali (1), Baroness (2), BARREN EARTH (2), Barren Womb (1), Basket Case (1), Bastards (1), Bastards of Bodom (3), Baszargan (1), Bathory (3), Battle Beast (2), Battleaxe (1), Batushka (1), Bánkitó Fesztivál, Másfél, Realistic Crew, RotFront (1), Be Under Arms (1), Beardfish (1), Beastie Boys (1), Beastival (2), Beastmaker (1), Beatles (1), Beatrice (3), Bécs (1), Before Birth (1), Begotten Silence (10), Begotten Silence; (3), Behemoth (11), BEHOLDER (1), Bejelit (1), Belmondo (5), Belphegor (1), Belső Parancs (1), Ben Granfelt Band (1), Beneath (1), BENIGHTED (3), Beregszász (2), Bergmann Péter (1), Besh o droM (1), Between Buried And Me (1), Between The Buried And Me (4), Beyond (3), Beyond Creation (3), Beyond Twilight (1), Big Bike Pub (1), Bikini (2), Billog (6), Billy Sheehan (2), Billy Sheenan (3), Biohazard (1), Birthday Massacre (1), Black (1), Black Anvil (2), Black Clouds (2), Black Country Communion (2), Black Crucifixion (1), Black Dahlia Murder (1), Black Door Asylum (1), Black Edition Nr.2. (1), Black Flag (1), Black Hornets (1), Black Jack (12), Black Label Society (7), black metal (29), Black Plague Records (2), Black Sabbath (21), Black Sequoia (5), Black Sheep Wall (1), Black Stone Cherry (4), Black Summer Cloud (5), Black Sun (2), Black Tape Store (1), Black Trip (1), Black Tusk (1), Black Veil Brides (1), Black-Out (1), BlackbirdMusicBlog (4), Blackened Mysticism Fesztivál (1), Blackfield (1), Blaze Bayley (1), Bleed From Within (1), Blind Guardian (2), Blind Myself (1), Blindeath (1), Blizard (4), Blizzard (1), Blog (1), Blood Ceremony (6), Blood Music (3), Blood of Kingu (1), Blood Red Throne (1), Bloodbath (1), Bloodbound (2), Bloodbucket Records (1), Bloodharvest Records (1), Bloodiest (1), Bloodway (2), Bloody Hammers (2), Bloody Roots (22), Blu-Ray (1), Blue Pills (4), blues (8), Blues Life Band (2), Bob Dylan (2), Bobaflex (1), Boddah (1), Bodor Máté (1), Body Count (2), Body Of Work Recordings (1), Bodyfarm (1), BOK Csarnok (1), Bölzer (1), Bombatölcsér (2), Bombus (2), Bon Jovi (3), Bon Scott (1), Bonafide (1), Bond Jovi (1), Bono (2), Borknagar (1), Bornholm (1), Borsodi Kingdom of Hegyalja (1), Both Miklós FolkSide (1), Bódi Rock Band (2), Brain Dead (1), Brainstorm (4), Bridge in the soul river (2), Bring The Bands Home Turné (1), British Lion (2), Broken Hourglass (2), Broken Teeth (1), Brooks (1), Bródy János (1), Bruce Dickinson (2), Brutal Assault Festival (2), Brutal Assault Fesztivál (2), Brutal Truth (1), Bubble Babes (1), Budapest Hardcore Superbowl (1), Budapest Park (3), Budapesti Kongresszusi Központ (1), bugZ (11), Bullet (1), Bullet For My Valentine (2), Burial Vault (1), Burning Full Throttle (4), Burning Nitrum (1), Burning Sun fanzine (4), Bury Your School Tribute Fest (1), Butcher Babies (1), Bűvészetek völgye (2), BZ PRoject (5), C.A.F.B. (1), C.O.C. (3), C.Y.D. (1), Cadaveres (21), CADAVERIA (1), CAFB (2), CAFB és Szakácsi (Kispunk) Greg (1), Cain (4), Caliban (1), California Breed (1), Campus Fesztivál (3), Campus Fesztivál 2015 (1), Campus Fesztivál 2017 (2), Cancer (1), Candlelight Records (4), Candlelight Red (1), Candlemass (7), Cannibal Corpse (12), Carach Angren (3), Carcass (13), Carl Palmer (2), Carn Dûm (1), Carnation (1), Caro Emerald (1), Carpathian Alliance Metal Festival (3), Carpathian Alliance Metal Festival - 2014 (2), Casketgarden (4), Castle (1), Castrum (17), Cathedral (4), Cattle Decapitation (4), Cauldron (1), Cavalera Conspiracy (2), Caveman Party (2), Caveman Party III (1), Caveman Party V. (1), Caveman Party Vol. II (1), Caverna Abismal Records (1), Cayne (1), Celtic Frost (3), Cenobite (1), Cenobite; (1), Centinex (2), Century Media (29), Cerebrum (1), Ceremonial Oath (1), Chaostar (1), Chappaai (1), Charlie Benante (2), Charred Walls of The Damned (2), Chastain (1), Checkpoint Charlie (1), Chemical Brothers (1), Cherokee (36), Cherry Bomb (1), Chickenfoot (1), Children of Bodom (2), Chimaira (1), Chris Holmes (1), Christian Death (1), Christian Epidemic (7), Chrome RT. (2), Chthonic (1), Chuck Norris Experiment (1), Chuck Schuldiner (3), Church Of Misery (1), Ciklon (2), Cinema Rock Cafe (35), Circle II Circle (2), Circus Maximus (1), City In the Sea (1), Civil War (1), Classic Metal Night (1), Clitgore (3), Cloudscape (1), Club 202 (43), Club Noir (2), Coal Chamber (4), Cojones (8), Cold Comfort (6), Coldplay (3), Coldworker (1), Collosseum (1), Colorstar (2), Colosseum (1), Columbia/Legacy (1), Conan’s First Date (5), Conan's First Date; (1), Concerto (51), Concrete (1), Concrete Worms (1), Condition Critical (1), Conducting From The Grave (1), Contempt (1), Continoom (2), Control Denied (3), Converge (2), Cool Head akusztik (2), Cool Head Klan (7), Copy Con; (1), Corelosa (7), Corny (1), Corona Sun (1), Coroner (3), Corpset (1), country (1), cover (2), Cradle of Filth (8), Crash & Ride (1), Craving (1), Crazy Karma (1), Crazy Mama (10), Crazy Summer Rockfest (1), Creepingdeath (1), Crew From Hell (1), Crimson Shadows (1), Crimson Sky (2), Crippled Fox (1), Critical Mass Recordings (3), Cro Mags (1), Crobot (4), Crone (1), Crossholder (13), Crowbar (4), Crowhill Tales (11), Crucified Barbara (2), Crustatombe Records (1), Crusted (12), Cry Free (2), Crypt of Silence (2), Cryptopsy (4), Crystal Ball (1), Crystal Viper (1), Csakazértis (1), Cseh Tamás (9), Cseh Tamás Program (8), Csepel Zeneművek próbatermek és alkotóműhely (1), Csiba Ricsi (1), Csihar Attila (2), Csík (4), Csillag Endre (2), Csiszér Levente (1), Csomópont (1), Cudipurci Productions (4), Cuki Presszó zenekar (1), Cult of Luna (1), Cursed Records (1), Custom Blues (1), Cyclone Empire (1), Cyclone Empire Records (3), Cynic (9), Czébely Csaba (2), Czemende (1), dallamos rock (1), dalpremier (1), Dalriada (32), Damageplan (1), Damien Black (1), Damnation Defaced (1), Dan Patlansky (1), Danko Jones (5), Danzig (1), Dargony (1), Dark (9), Dark Angel (4), Dark Descent Records (1), Dark East Productions (1), Dark Funeral (1), Dark Revenge (1), Dark Spring Nights (1), Dark Tranquillity (2), Darkening The Summer Night (1), Darkenstone (2), Darkness (1), Darkness Divided (1), Darkology (1), Darkthrone (7), dAsh (4), Dave Lombardo (7), Dave Mustaine (3), David Bowie (1), David Gilmour (2), David Murray, Magony, Ten Years After, Kovács Ferenc (1), Daylight Misery (1), De Facto (6), De Lirium's Order (1), Dead Center Productions (1), Dead Cross (2), Dead Lord (2), Dead Man s Bitches (1), Deadline (1), Deadlock, (1), Deafkids (1), Deals (1), Deastruction (1), Death (14), Death Angel (6), Death By Metal Festival (4), Death Culture (1), Death Dealer (1), Death Division (1), death metal (41), Death Metal Assault XXXVII (1), Death Toll Rising (1), Death Valley High (1), Death Warrant (1), DeathCrew Fesztivál (5), Deathstars (1), Deathstorm (1), Deathstruck (1), DEATHsztergom Night (1), Deathtones (1), Deák Bill Gyula (1), Debauchery (1), Debemur Morti Productions (4), DebRock (3), Dec​aying Incest (1), Decadence (6), Decapitated (1), Decaying Incest (19), Decease (3), Decibel Magazin (1), Deep Purple (14), Def Leppard (1), Defeated Sanity; (2), Defiency (1), DEFTONES (3), Dehumanized (1), Deicide (9), Delain (3), Delirium (1), Demjén Ferenc (1), Demonlord (10), demó (2), Denied (2), Denner-Shermann (3), Dennis Stratton (1), Depeche Mode (6), Depresszió (8), Derek Sherinian (4), Dereng (1), Dés András (1), Desecrator (1), Deserted Fear (1), Despair (2), Despotz Records (2), Desszert Feszt (1), Deströyer 666 (1), Destruction (13), DEVELOPED ROCK (1), DeviANT (5), Device (1), DEVILDRIVER (3), Devin Townsend (1), Dew Scented (1), Dew-Scented (1), Dharma (5), Diabolical (1), Diamond Club (2), Diamond Head (1), Diamond Lane (1), Dictated (1), Die Krupps (1), Died-By Johnny (1), Diktátor (5), Dim Vision (1), Dimebag Darrell (2), Dimeday (1), Dimmu Borgir (1), Din Brad (1), Dirk Verbeuren (1), Dirt Torpedo (1), Dirty Black SummerFest (2), Dirty Dawn (2), Dirty Dogs (2), DIRTY SOUND MAGNET (1), Disastrous Murmur (1), Discharge (1), Disco Express (1), Diskobra (1), Disorder (1), Displease (1), Dissonance Records (1), Diszkrét báj (1), DivideD (9), Divine Damnation (1), djent (1), Djevel (1), DMA (4), Dödaren (1), Dofka (1), Dogjaw (1), Dokken (3), Dolor (2), Domhring (1), Dominanz (1), Don Dino (1), Don Gatto (19), Doom Angel (1), doom metal (18), Doomas (3), Doro Pesch (2), Dorothy (2), Down (11), Downrage (1), Dr. Living Dead (1), Dr. Melancholia (1), Dr. Mode (1), Dr. Weisz (1), Draco Hypnails (1), Draco Hypnalis (1), Draconian (2), Dragonforce (7), Dread Sovereign (1), Dream of Insomnia (2), Dream Theater (33), Dreamgrave (5), Dreamless (1), Dreams After Death (2), Dresch (2), Dressed in Black (2), Dreyelands (1), Drink N Roll Night (1), Driving Mrs. Satan (1), Drone, (3), Drow (16), Drowning Pool (1), Drudkh (2), Drünken Bastards (4), DTA (2), Duality (1), Dublin Death Patrol (1), Dungaree (1), Duplacsavar (1), Dürer Kert (89), Duskmachine (1), Dust Bolt (1), DVD (16), Dying Fetus (4), Dying Wish (12), Dynasty of Darkness (1), Dysphoria (3), Dysrhythmia (1), Dystopia (3), E-Force (1), Eagle Rock Entertainment (1), Earache Records (4), earMUSIC (4), EBB (1), Echonald (4), Eclipse of the Sun (5), Ectovoid (1), Edda Művek (1), Edge Records (24), Editors (2), Effrontery (4), Égi Zenekar (1), EGO (3), EGO Project (6), Egonaut (1), Eight Bells (1), Einherjer (1), Éjfény (13), Ektomorf (9), Elakelaiset (1), Eldkraft (1), Electric Wizard (1), Elegy of Madness (1), Elektra Records (1), Elfsong (5), Eliran Kantor (1), Előkarácsonyi Metal Est (1), ELP (1), Eluveitie (2), EMB Records (1), Embatheria (1), Embedded (1), EMBRYO (1), Emergancy Gate (1), Emerge (1), Emergency Gate (1), Emerson, Lake & Palmer (1), emlékkoncert (4), Emperor (1), Emptiness (1), Emptynest (1), Encore (1), End of Paradise (26), Endless Darkness (1), Endless River (1), Endless Winter (1), Endstille (2), Énekest keres (2), Énekest keres; (1), Enforcer (7), Enigmatic Infinity (2), Ensiferum (5), Enslaved (6), Enter Shikari (4), Enter The Void (2), Enthrallment (3), Entombed (8), Entombed A.D. (8), Entrails (3), Enuff Z'nuff (1), Enzo And The Glory Ensemble (1), Eosin Ghetto (1), Epic/Columbia Records (1), Epica (10), EQT (2), Equilibrium (1), Eradication (10), Erasure (3), Erdélyi Péter (1), Ereb Altor (3), Eric Martin (1), Erik Sumo (1), Essence (1), ETA (3), Éter Fesztivál (3), Eternal Tears of Sorrow (1), Eternity's End (1), EU Power Metal Festival (3), Euphonia (1), Euroblast Tour (1), Europe (2), Európa Kiadó (2), Evanescence (1), Eve Six (3), Evergrey (2), Evertale (1), Everwood (1), EveryDay WorkShop (1), Evil Invaders (1), Evil s Tears (1), Evil United (1), Evil's Tears (1), Evile (3), Evocation (1), évvégi listák (4), Eximperituserqethhzebibšiptugakkathšulweliarzaxułum (1), Exit (1), Exit fesztivál (1), Exivious (1), Exmortus (4), Exodikon (5), Exodus (12), Expired Passport (1), Extrema (1), Extreme (1), Extreme Noise Fest (1), Exumer (3), Eye Beyond Sight (2), Eye For I (27), Eyehategod (2), Ezüst-Patak (32), F.K.Ü. (1), F.O. System (3), Face No More (2), Faith No More (5), Faithless (2), Falanga (1), Falka (2), Fall (2), Fall of Reason (1), Fanatic Attack (2), Fantom Club (1), fanzine hírek (1), Farcry (3), Farewell To Arms (1), Farkasnap (2), Fates Warning (8), Fazekas Ákos (2), Fáraó (1), Fear Factory (7), Feelter (1), Fekete Sereg (1), Fekete Terror Productions (2), Fekete Zaj (5), Félhang (1), Felhívás (2), Felpörögve (2), fényképek (1), Fényszínház (1), Ferenczi György és a Rackajam (2), Ferrum.com (1), Fest (1), Festival (1), Fesztivál (45), Feuer Frei (2), Fezen (39), Fezen 2012 (10), FeZen 2013 (9), FeZen 2014 (6), Fezen 2015 (17), Fezen 2016 (8), Fezen 2017 (7), Fiatalok napja (1), film (9), Final Deprivaty (1), Final Gate Records (1), Final Six (1), Finishing on Orfu (2), Finnrs Cane (1), Finntroll (4), Fireborn (1), Fireleaf (1), Firespawn (2), Firewind (3), Fischer László (1), Five Finger Death Punch (1), FlameDrop (5), Flames to Burn (1), Flaming Row (2), Flaska (1), Flatband (1), Fleshgod Apocalypse (6), Fleshgore (1), Flood In The Desert (5), Flop (1), Flotsam And Jetsam (1), Flúg (12), Flying Colors (2), Foible Instinct (3), Folk Metal Hungary (1), Folk rock-metal (28), Fonó18 (1), Footer.hu Fesztivál (1), For My Demons (1), Forbidden (1), Forbidden Noise (3), Forchristsake (1), Fortis Natura (1), Frank n rollaz (1), Frank n rollaz, Pass on Hope (1), Free At Last (1), Free Gorezone Party (1), Freedom Call (4), Frenreisz Károllyal (1), FreshFabrik (1), FRIDAY (9), Friday Rules (2), From The Mirror It Crawls Out (1), Front 242 (1), Front Line Assembly (1), Frontiers Records (6), Frost (8), Frozen Dawn (1), Frozen Lights (1), Fu Manchu (2), FucktoberFeszt (1), Fucktoberfeszt Tribute Madness (2), Fueled By Fire (2), full album (43), Full of Anger (10), Fun Fest (1), Funeral Circle (1), G. Block 23 (3), G.Block 23 (5), g.m.t. (2), Gabrieli (1), Gaebriel Blaise (1), Galántay Tamás (1), Gama Bomb (2), Gamma Ray (8), Ganxsta Zolee (1), Ganxsta Zolee és a Kartel; (5), Garbage (1), Gard n Roll (1), Gard n' Roll (1), Garden Of Evil Tour 2014 (1), Gary Hughes (1), Gary Moore (5), Gaslight (5), Gaslight Cafe (1), Gastroblues Fesztival (1), Gate of Darkness (1), Gatto (1), Gegentrend Records (1), Gene Simmons (2), General Surgery (1), Genesis (1), George Kollias (2), GET Free (2), Ghost (12), Ghost Art (1), Ghost B. C. (8), Ghost Ship Octavius (4), Ghost Toast (2), Ghostchant (1), Ghoul (1), Giant Gutter From Outer Space (1), Giant X (1), Gigantour (1), Gimme Fuel Fesztivál (1), Girls and Mathematics (1), Girugamesh (1), Girugämesh (1), Gitárhősök (2), Gitármánia Tábor (1), gitáros (1), Giutar Heroes (1), Give Praise Records (3), glam metal (2), Glamour of the Kill (1), Glenn Hughes (1), GOatwhore (1), GOBLIN GORE (1), God is an Astronout (1), GodDAM Ltd. (1), Godflesh (1), Gödör (9), Godsmack (1), Gojira (3), Golden Years Tour (1), Goldfrapp (2), Goodbye To Gravity (1), Gore Thrower (7), goregrind (1), Gorgoroth (1), Gorguts (7), Gorod (1), gothic metal (9), Gozsdu Manó Klub (1), Grailknights (1), gRain (4), Grammy díj (1), Grandpierre Attila (1), Grave (4), Grave Digger (5), Grave Miasma (1), Grave Pleasures (3), Gravecrusher (1), Graveworm (1), Graveyard (1), Gravitsapa (1), Great White (1), Green Day (1), Gregg Bissonette (1), Grenouer (2), Grimegod (1), grindcore (9), Grindesign (1), Grip INC. (1), Grizzly (1), Groove Art; (4), groove metal (3), grunge (4), GS Productions (1), Guano Apes (2), Gudars Skymning (1), GuilThee (9), GuitarWorld (1), GUN4GUN (1), Guns and Roses (6), Guruzsmás (1), Gus G. (5), Gutai Rock Fesztivál (1), Gutalax (1), Gutted (7), Gutting Revue (2), Güzü (1), GWAR (2), gyászhír (19), Gylliath (1), Gyöngyvér (2), Gyurcsik Gyuri (1), H.E.A.T. (1), H.I.M (2), H.R. Giger (1), Haiduk (1), Hail of Bullets (3), Hajmetal Fesztivál (3), Haken (3), haláleset (1), Halestorm (2), Halhatatlan (5), Hall of Fame (1), Halor (2), Ham&X; (1), Hamferd (1), Hammer Concerts (60), Hammer Music (5), Hammer Music Digital (1), Hammer Records (18), Hammercult (1), Hammerfall (2), Hammerheart Records (2), Hammerschmitt (1), Hammerworld (13), Handout zenekar (2), Hands Of Doom (1), Hangerilla (3), Hangfoglalás (1), Hangos Banda (1), HangSúly (13), hangszer (1), Hangya & Szasza (1), Hanness Grossmann (2), hard (4), hard rock (23), Hard Rock & Heavy Metal Night (1), Hard Rock Fesztivál (2), Hardcore Superstar (1), hardcore-punk (28), Hark (1), HARLEY-DAVIDSON (5), Harley-Davidson Open Road Fest (5), Harloch (2), Hatás Alatt (1), Hate (3), Hatebreed (5), Hateform (1), Hatesphere (1), Hatriot (3), Hatvan City Hard Core (1), Haunted (1), Havancsák Gyula (4), Haverock (3), Havok (1), Haw (2), Hawks of Metropolis (1), Hátsó Ajtó (1), Headbang Night (1), Headbengs (1), Headless (1), Headline (1), Hear 'n Aid (1), Heart Of Storm (1), Heartburn Music (1), Heathen (1), Heaven And Hell Records (1), Heaven Shall Burn (2), Heavy Forces Records (1), heavy metal (35), Heep Freedom (1), Hegy (1), hegyalja 2012 képek (5), hegyalja 2013 képek (21), Hegyalja Fesztivál (97), Hegyalja Fesztivál 2010 (9), Hegyalja Fesztivál 2011 (10), Hegyalja Fesztivál 2012 (31), Hegyalja Fesztivál 2013 (42), hegyalja nyereményjáték 2012 (1), Hekz (1), Hela (1), Helgrind (1), Helker (1), Hell (2), Hell's Domain (2), Hell:On (4), Hellalive (6), Helland (9), HellFest (2), Hellish War (1), Hellness Hétvége (11), HelloArt (1), Helloween (13), Hellthrasher Productions (1), Hellyeah (2), Helo Zep (1), Helo Zep! (1), Helstar (2), Henimetal (1), Henrik Freischlader Band (2), Herder (1), Heroes Never Die (2), Heroic (3), Hétköznapi Csalódások (4), HHCC (1), Hibria (2), High On Fire (1), High Roller Records (2), Hiinaar (4), HIM (1), Hiperkarma (10), Hirax (2), Historica (2), Hisztéria (1), HitRock (2), Hitten (1), Hobbs Angel of Death (1), Hobo (2), Hoffer Péter (3), Hold Komfort (1), Hollywood Rose (3), Hollywoodoo (3), Holy Grail (1), HolyHell (1), Honeybeast (1), Hooligans (2), Horda (4), Horisont (1), Hornyák Peti (1), horror (1), Horror Party a Showbarlangban (1), Hot Beaver (1), House of Lords (1), House Of Pain (1), Housecore Records (2), HS7 (3), hs7 letöltés ingyen (1), Human Error (1), Human Fortress (1), Hungarian Tribute Records (1), Hungarica (12), Hungexpo (1), Huntress (2), Huntroll (5), Húsvéti Rock & Roll az Alcatrazban (1), Húsvéti Rock Fesztivál (1), Hybreed Chaos (1), Hybrid Reality (16), Hypnos (1), Hypocrisy (5), I am I (1), I'm With You (1), I. Thrash REVOLUTION Mini Fest (1), I. Vegyes Feszt (1), Ian Anderson (2), Ian Gillan (1), Iced Earth (6), Ideas (5), Idol Of A Broken Mind (1), Idols Tribute (1), Ignite (2), Ignotus Enthropya (1), Igor Mortis Vodka Klub (2), Ihate (1), Ihsahn (1), II. Káosz Fesztivál (1), II. Legionfest a Dürer Kertben (1), II. Pagans Night mini-fesztivált (1), II. Tattoo The Sun (1), II. Tattoo The Sun Fesztivál (3), II. Tribute to Rock Monsters Fesztivál (1), III IKON (1), III. Nordic Metal Nighton (1), III.Vekeri Fesztivál (5), Ill Nino (2), Illdisposed (1), Illuminati (1), Images at Twilight (1), Immortal (1), Impaled Nazarene (1), Impellitteri (1), Imperative Music (1), Imperium (1), Implode (1), Impression (3), Impuritum (1), In Extremo (1), In Flames (7), In Memoriam (1), In Movement (2), In Solitude (2), In The Woods (2), In Vacuo (3), In Vain (3), In-Dock (3), IN-Dock - Sorsbár (2), Independent (1), Indie Recordings (3), Indigo (1), industrial metal (3), Infected Mushroom (1), Infected Rain (1), INFINITE TALES (3), Inglorius (1), Ingyenes Prog X-Mas Countdown Party (1), Inhalator (3), Inishmore (1), Inquisition (1), Insane (1), Inside Out (8), Insomnium (2), instrumentális (8), interjú (168), Interment (2), Intim Projekt (1), Intruder (1), Invader (10), Inverse Records (2), Invocatio Musicalis (1), Invocator (1), Ionosphere (1), Ira (1), Irdorath (1), Irie Maffia (2), Irigy Hónaljmirigy (2), Iron Inside (1), Iron Maiden (24), Iron Maidnem (2), Iron Reagan (1), Irrogant (1), Ismerős Arcok (1), IV. Caveman Party a Showbarlangban (1), IV. Heten mint a gonoszok fesztivál (1), IV. Symphonic & Gothic Night (1), IV. Vizslási Rock Találkozó (1), Ivan & The Parazol (1), Ivanhoe (1), IXXI (1), Izegrim (2), J.R.R. Tolkien; (1), Jack (17), Jaded Heart (1), Jake E. Lee (1), Jake Shimabukuro (1), James LaBrie (2), Jamiroquai (3), Janes Addiction (1), Jason Newsted (6), Jazz (3), játék (2), Jean-Michel Jarre (1), Jeff Hanneman (1), Jeff Loomis (5), Jeff Scott Soto (5), Jeff Waters (1), Jello Biafra (1), JET-LAG (1), Jethro Tull (3), Jettblack (1), Jex Thoth (1), Jimi Hendrix (2), Jimmy Page (1), Jinjer (3), Jockey Jockers (1), Jockey Jokers (2), Joe Satriani (1), Joey DeMaio (1), Johan Jansson (1), John Dette (2), John Frusciante (1), John Lord (2), Johnny in the Jungle (1), Joker's (1), Jolana Blastbeat (1), JolanaBlastbeat (1), Jolly (1), Jolly Jackers (1), Jon Dette (2), Jon Oliva (2), Jordan Rudess (2), Jormundgand (2), Jorn Lande (4), jótékonyság (2), Jótékonysági koncert a Cicamentő Angyalok javára a Légóban (1), JPU; (1), Judas Priest (17), Judas Priest Tribute Band (1), Juhász Gábor (1), Julius Seizure (1), July Brings Oblivion (3), Jump Rock Band (1), Jungle Rot (1), Junkie Jack Flash (1), Junkies (9), Juri (1), Just Because (2), Just Four (3), K3 (2), KabinLáz (2), Kadavar (2), Kai Hansen (2), Kaipa (1), Kakothanasy (1), Kalapács József (3), KALMAH (2), Kama Loka (1), Kamchatka (1), Kamelot (6), kanna (1), Kapolcs (3), Kaptár Klub (10), Karai Anna (9), Karcolat (3), Kard (1), Kari Rueslatten (1), Karisma Records (3), Karma (1), Karma Rasa (1), Karmageddon (1), Kaross (1), Karst (1), Karthago (2), Kataklysm (11), Katatonia (2), Kaucsuk (1), Kaukázus (3), Kavics Feszt (1), KákettŐk (1), Kárpátia (8), Keep Floyding (2), Keep It True Festival (1), Keep Wisman Alive (3), Keep Wisman Alive VI. (2), Kék Yuk (4), Kelet Underground (1), Kenos (1), Kényes Foltok (1), Kerecseny (2), keresztény (1), Kerrang (1), Kerry King (7), Ketzer (1), KFM Records (1), Khors (3), kiállítás (3), Kiko Lourerio (1), Kilian (1), Kilkim Zaibu (1), Kill Devil Hill (2), Kill With Hate (17), Killer Be Killed (2), Killfest (1), Killing Joke (1), Killswitch Engage (4), King Diamond (11), King King (1), King Kobra (1), King Parrot (1), Kings of Chaos (1), Kings X (1), Kiscsillag (21), kislemez (38), Kispál és a Borz (13), Kiss (1), KISS FOREVER BAND (1), Kiss World; (1), Kiss Zoli (1), Kiszabadulok (1), KKMH Rockház (3), klippek (2), Knock Out (1), Kő-fej-tő Mini-Feszt (1), Kobra And The Lotus (1), Kobuci Blues Fesztvál (1), Kobuci Kert (3), Kollaps (2), koncert (52), koncertbeszámoló (61), koncertfotók (49), koncertlemez (5), Kongresszusi Központ (1), Kontinuum (1), Kontra Klub (1), Kontrolalter (1), Kontur (1), könyv (7), köpködő (1), Köpönyegforgatók; (1), Korál Forever Band (2), Korn (4), környezetvédelem (2), Körös-Toroki Napok fesztivál (2), Korpiklaani (3), Kowalsky meg a Vega (3), Kóbor János (1), Krampüs (4), KreA7ív (2), Kreator (12), Kretens (5), Krisiun (2), Krízis (1), Krow (1), Kryptos (1), Kscope (2), Kult ov Azazel (1), Kun Péter (2), Kurt Cobain (1), Kvantum Tarantula (4), Kvelertak (6), KVLT; (3), KXM (2), Kylfingar (7), Kzohh (1), La Magra Tetoválóstúdió (1), Lacrimas Profundere (1), Lacuna Coil (1), LAD Project (1), Ladánybene 27 (1), Lady Macbeth (1), Lake of Mind; (7), Lake of Tears (2), Lalu (1), Lamb of God (3), Larry Hangman (1), Lars Ulrich (1), LAST (1), Last Autumn s Dream (1), Last Fire (2), Lazy Twins (1), LCOHOLIC TERROR (1), Leæther Strip (1), Leander (17), Leander Rising (3), Lecherous Nocturne (1), Led Zeppelin (7), Led Zeppelin III. ÖSBEMUTATÓ (1), Leecher (3), Légó Club (7), Lelki Fröccs Egyetemi Klub (1), Lemezbemutató (11), Lemezismertető (106), Lepillantóküllő (3), Les Memories Fall (1), Let The Cigar Die (2), Levi Fantasy (2), LGT (2), Life Is Strange Management (1), Lifeforce Records (3), LIFELESS (1), Light of Dark (1), Like I Care (1), Limb For Limb (1), Limbless (1), Limbus (2), Limo Records (1), Lindemann (1), Linkin Park (1), listák (28), Listenabla Records (7), Lita Ford (1), Liv Sin (1), Live Music Club (2), Live Nation (2), Livesound (33), Living Colour (1), Local Hero fest (1), Loch Vostok (1), Long Road (4), Look Around (1), Lord (4), Lord Dying (1), Lordi (2), Lost Area (1), LOST CONTINENT (4), Lost Society (1), Lots Music (1), Loudblast (1), Louis Armstrong Show Dervalics Róberttel (1), Lovasi (2), Love.Might.Kill (1), Lovecrose (1), Lovreck (4), Luca Turilli (1), Lucer (1), Luciferian Light Orchestra (1), Lumberjack Commando (1), Lunatic Fest (1), Lunatic Soul (1), Lycanthropia (2), Lynch Mob (2), Lynyrd Skynyrd (1), M.A.B. (1), M.É.Z. (1), M.O.D. (1), M:PIRE OF EVIL (1), Mabthera (2), Macabre (1), Macbeth (2), Machine Head (12), Macy Gray (2), Madarász Gábor (1), Madball (2), Made in Móvár (1), Madsen Modell (2), Maegi (1), Maeotis (5), MAG zenekar (3), Magma Rise (16), MAGNA CUM LAUDE (4), Magnetica (2), Magnus Rosén and the Band (1), Mago De Oz (1), Magyar Dal Napja (2), Magyar Gótikus Hastáncművésznők (1), MAHASZ (1), Maiden United (4), Majális Mosonmagyaróváron (1), Majesty (3), Majesty of Revival (6), Majorka (1), Making History (1), Malediction (2), Malevolent Creation (3), Malice In Wonderland (1), Malignancy (1), Malignant Tumöur (1), Malthusian (1), Mammasgata (1), Mammoth Mammoth (1), Man Must Die (2), Management (1), Mandara (1), Manegarm (1), Manes (1), Manfred Mann; (2), Mangod (1), Maniac Productions (1), Manii (1), Manimal (6), Manimal (svéd) (1), Manimal Inc., (1), Manomore (3), Manowar (15), Mantar (1), Mantas (1), Mantra Porno (1), Maradandó Károsodás (6), Maraton (1), March Or Die Tribute Feszt (1), Markado (1), Martin Barre (1), Martin Schnella (1), Marty Friedman (5), Martyrdöd (1), Mascot Label Group (3), Maskarade (1), Massacre (3), Massacre Records (3), Masterplan (2), Masters of Metal (1), Mastodon (9), Matal Day (1), Mats Levén (2), Matt Sorum (1), Mausoleum Records (1), Mayhem (4), Mártone Netwörk (3), Mátranovák Company (3), Mátyás Attila (1), Mátyás Attila Band (7), Megadeth (22), Megaforce (5), MegaHertz (1), MegaRock (23), MegaRock 2013 (13), MegaRock 2014 (3), Megazetor (9), megemlékezés (1), meghallgatható lemez (42), Mekong Delta (1), Melanie Mau (1), Melodic Metal Festival (2), Memory Garden (2), Menace (1), Menta Terasz (1), Mephistopheles (1), Mercenary (2), Mercyful Fate; (1), Meshuggah (4), Message To Omega (1), Metal (18), Metal All Stars (2), Metal Allegiance (1), Metal Battle Hungary (2), Metal Blade Records (26), Metal Church (6), Metal Factory (1), Metal Fiesta Győrben (1), Metal Forever Fesztivál (1), Metal Goblins (1), Metal Húsvét (1), Metal Ladies (1), Metal Talent War (1), Metal.hu Turné 2012 (8), MetalDays Festival (1), MetalGate Czech Death Fest Open Air (1), Metalism (1), Metallic Media (2), Metallica (21), Metallust (1), Metalville (1), MetalWar Fest (8), MetalWar Tour (1), Methedras (1), Metsatöll (1), Michael Angelo Batio (4), Michael Jackson (2), Michael Kiske (3), Michael Schenker Group (1), Michale Graves (1), Microdeth (2), Mighty Music (2), Mike Mangini (1), Mike Portnoy (9), Mike Stern (2), Mikrodeth (1), Milking The Goatmachine (1), Mindenen át (1), Mini Alpárfeszt a Rocktárban (1), Minimál Bogart (4), Ministry (1), MiRock (1), Mirodam (1), Miserium (5), Misery Index (3), Misfit River (3), Mitsoura (1), Miyavi (2), Mob Rules (1), Mobilmánia (7), Moby Dick (36), Moderbolage (1), Moderbolaget Records (1), Modern (1), modern metal (12), Mohammad Reza Mortazavi (1), Mojo WorKings; (2), Molics Zsolt (2), Molnár Levente Cseresznye (2), Moments of Clarityt (1), Momu (1), Monarchy Madness Minitour II. (1), Monster Magnet (2), Monte Cristo (2), Monte-Carlo (1), Monuments (2), Monumentum (2), Moon And The NIghtspirit (1), Moonspell (5), Morbid Angel (5), Mörbid Carnage (10), Morbid Saint (1), Morcheeba (2), Morder (2), Mordor (1), More Hate Productions (1), Morgon (1), Morgoth (3), Morhord (6), Moribund Oblivion (3), Mors Silens (1), Morte Silmoris (1), Mortillery (1), Motiva (1), Mötley Crüe (1), Mötley True (2), Motor Sister (1), Motörbreath (1), Motörhead (15), Motoros Szív a Gyerekekért (1), Motoros találkozó (1), mozi (1), Mr. Big (3), MTV (1), Mumakil (1), Muncipal Waste (1), Muse (1), Mushu and the Matter & Amberjack (1), Music Hall (1), Music On (2), Music Theories (1), Music Theories Recordings (1), Mute (1), Művészetek Palotája (1), Művészetek völgye (4), My Dying Bride (4), My Unsigned Letters (1), Myrkur (1), Mystic Production (1), Mystic Prophecy (2), Mytra (18), Nacsai Zsolt (1), Nadir (20), Nagaarum (19), Nagash793 (1), Nagy Dávid (3), Nagy Feró (1), Nahum (1), Nail Records (34), Naked Man (1), Napalm Death (7), Napalm Records (23), Napra (2), Narayan (1), Narcotic Wasteland (1), Narrator Records (1), Nashville Pussy (1), National Napalm Syndicate (1), Naturus (1), Ne Obliviscaris (3), Neck Sprain (5), Necromessiah (1), Necronomicon (3), Necrophagia (3), Necrophobic (1), Necroratory (1), Necros Christos (2), Needless (7), Negative Art Prod. (10), Negative Plane (1), Negura Bunget (4), Nekrofília (1), Nemcsak Berry (1), német thrash (4), NEO (2), Neokhrome (6), Nervecell (1), Nervosa (4), Neuromorph (1), Nevergreen (20), Neverheard Distro (3), Nevermind (1), Nevermore (5), New Breed Fest (2), New Dead Project (2), New Model Army (1), New Years Day (1), Newsted (9), Niburta (9), Nicke Andersson (1), Nickelback (1), Nickelblack (2), Niedergang (1), Niflheim fesztivál (1), Night (1), Night of Gothica II. (1), Nightbreaker Party a DürerKertben (1), Nightbreed Fesztivál (2), Nightglow (1), Nightmare (1), Nightqueen (1), Nightside Glance (1), Nightwish (7), Nigromantia (23), Nile (5), Nine Inch Nails (4), No Colours (1), No Obligation (3), No Remorse Records (2), Noa Rock (8), NoamutheN (1), Noctis (9), Nocturnal Mortum (1), Nocturnus (2), Nodrama (1), Noise Art Records (3), Noise Records (1), NoiseArt Records (1), Nomad (4), NoMeansNo (1), NomenEstOmen (1), Nonexist (1), Nordheim (1), Nordic Metal Night (3), North (1), Northern Plague (1), Nova Prospect (1), Nucleanus (1), Nuclear Assault (3), Nuclear Blast (52), Nuclear Club (2), Nuclear V.G. (2), Nyereményjáték (4), Nyers (1), Nyughatatlan (2), O’Neill (1), Obituary (10), Obliterate (2), Oblivion (1), Obscenity (3), Obscura (8), Oceans of Slumber (1), Oceanwake (1), ocken Dog (1), October (5), October Falls (1), Odd Crew (1), Offroad (1), Offroad Minifesto (1), Offspring (1), Okkultokrati (1), olasz (1), Old Buso Productions (2), Old Mans Will (1), om Of The Mad Robots; (1), Omega (1), Omega Diatribe (17), Omen (19), Omen, Zorall, Napkutya (2), Omnium Gatherum (5), Omniverse (1), One Reason To Kiss (1), Onix (1), Onslaught (1), Open Road Fest (4), Opera IX (1), Operation: Mindcrim (1), Opeth (6), Opposing Motion (1), Orchild's Curse (1), Orden Nebes (1), Orden Ogan (2), ORDER OF NINE (2), Order Of Soulless (1), Ordog (4), Orgy (1), Orient Fall (1), Öröm (1), Orphaned Land (2), ős P. Box (1), Ossian (25), Our Existence Is Punishment (1), Outloud (2), Outrage (1), Overcast (20), Overkill (13), Owls Are Watching (1), Ozirisz (2), Ozone Mama (11), Ozric Tentacles (1), Ozzy (11), Óriás (1), P. Box (3), P. Mobil (1), P.F.A. (1), Paddy And The Rats (4), Paediatrician (3), Pagans’ (1), Pain (2), Pain of Salvation (1), Painful Anger (1), Palmetta (1), Palya Bea (3), Pamela Moore (1), Pandagod (1), Pangó Alkesz (1), Pannonia Allstars Ska Orchestra (3), Pantera (6), Panzer (1), Papa Roach (3), Papp László Budapest Sportaréna (1), Paradigm (1), Paradigm Shift (2), Paradise City (1), Paradise Host (1), Paradise Lost (7), Paradox (4), Paragon Zero (1), Paramore (3), Paranoid (1), Paraszt Farsang Fesztivál (1), Parlophone Records (1), Parno Graszt, cigány, Khamoro, Nadara (1), Parricide (4), Partyzan (2), Pastors of Muppets (1), Pathogenic Records (1), Pathological Dyslexia (1), Pathologist (1), Paul Bostaph (2), Paul Dianno (1), Peaceville Recods (5), Peaceville Records (2), Pearl Jam (3), Pecsa (13), PeCsa Music Café (6), PeCsa Music Club (2), Perfect Symmetry (12), Perihelion (5), Perihelion Ship (1), Periphery (1), Pessimist (1), Pestilence (5), Peter Hermansson (1), Peter Kovary & The Royal Rebels (1), Peter Steele (1), Péterfy Bori (5), Petőfi (3), Petőfi Cafe (1), Petőfi Csarnok (2), PG Csoport (1), Phi (1), Phil Anselmo (9), Phil Rudd Band (2), Philadelphia (1), Phlegethon; (2), Phoenix (1), Phoenix Project (2), Phoenix RT (12), Phrenia (1), Piece Of Patience (1), Piggy (1), Piknik-koncert (1), Pink (1), Pink Cream 69 (2), Pink Floyd (5), Piramis (5), Placebo (3), PlagueFest Vol. 1 (1), Pohl Mihály (1), Pohoda (1), Pokolgép (14), Polgári Mulató (1), POMSTA (2), Pomstra (1), PoP Ivan (1), Poplesz (1), Portrait (1), Possessed (2), Posthum (1), Postmortem (1), posztszovjet (3), PoWeR (2), Power Prog (1), Powerground Management (5), Powersquad (1), Powertrip (1), Powerwolf (4), Pozvakowski (1), Póka Egon (2), pravoszláv (9), PRC Music (4), Pretty Maids (3), Prey (1), Primal Fear (1), Primal Rock Rebellion (1), Primordial (1), Private Colt (2), Pro Pain (4), Procession (1), Prodigy (1), Prog Heaven Fesztivál (1), Prog Night Fest (1), ProgHeaven Tour (4), Progressive Night S8 Red (1), Progressive Promotion Records (1), progresszív (43), Project 0111 (1), Project for a Better Dream (2), Prometheans (1), Prong (3), Prophecy Productions (4), Prosectura (5), Prosthetic Records (6), Prostitute Disfigurement (1), Protector (3), Protest The Hero (2), Prowling Death Records Ltd. (1), PsychoganG (4), Psychonaut (1), Psychotic Gardening (1), Psycroptic (1), pszichedelikus (7), Pulverised Records (2), Pulzus (15), Punishment 18 Records (4), punk (14), Punk Whiskey (1), Purcy Dance Party (1), Purified in Blood (1), Purulent Rites (1), Puszta ököllel (2), Putresence (1), Putridity (1), Puttony HIT rock (1), Pvarotti (1), Pyogenesis (1), Pyrexia (1), Quattro-X (1), Queen (3), Queens of the Stone Age (3), Queensryche (10), Quest of Aidance (1), Quimby (10), R.E.M. (2), R.O.A.R. (1), R33 (1), Radiant Records (1), Radics Béla (2), Radiohead (7), Rage (2), Rage Against the Machine (2), Raging Rob (1), Ragnarok (1), Rainbow (2), Rammstein (1), Rammsturm (1), Ramones (1), Ramones mania (1), Randy Blythe (1), Randy Rhoads (1), Raped Ape (1), Rat Pak Records (3), Rated X (1), Raven (4), Ravencry (1), Rádió (4), Ready To Rock (1), Reason (2), Reason-X (2), Rebel (11), Rebel Yeah (1), Rebirth the Metal Productions (1), Recalling Dreams (1), Reckless Love (1), Reckless Roses (6), Recoil (2), Red and the Dumbasses (1), Red Fang (3), Red Heart (1), Red Hot Chili Peppers (2), Red Rockets (1), Red Sun Rising (1), Red Vision (2), Reino Ermitaño (1), Relapse Records (13), Relieved Ones (1), Remnants of the fallen (1), Remorse (16), Rentap (1), Replika (2), Republic (1), Resolution 13 (1), Restless (1), Revengia (1), Revocation (2), Revolution Saints (1), Revolver magazin (1), Rexoria (1), Rezet (1), Rhapsody (4), Rhapsody of Fire (4), Richard Max (1), Richie Kotzen (3), Ride For Dime (1), Riders of Death (1), Riot! (2), Ripoff Raskolnikov (1), Rise Above Records (4), Rise Against (1), Rise and Fall (1), Rise to Ruin (1), Rising West (1), Risk of Falling (1), Rival Sons (1), Riverlust (2), Rivershore (1), Riverside (5), Road (19), Roadrunner (14), Rob Caggiano (1), Rob Scallon (2), Rob Zombie (1), Robert Trujillo (1), Rock (16), Rock And Roll Hall Of Fame (1), Rock and Roll Swindle (1), Rock Around The Spring (1), Rock Beach Fesztivál (4), Rock Club 25 (9), Rock Days In Soyuz (5), Rock Fanatic (4), Rock in Rio (1), Rock n Roll Swindle (3), Rock Napja (2), Rock On! Fest (6), Rock On! Fest 2015 (2), Rock Sound Festival (1), Rock the house (1), Rock'n Roll Swindle (1), Rockbook (4), Rockbook Rockfesztivál (3), Rockélet (2), Rocken Dogs (2), Rockerek.hu (1), Rocket Queen (1), Rockház (11), RockHáz, (4), Rockinform (1), Rockkert (1), Rockland Produkció (2), Rockmaraton (18), Rockmaraton 2016 (8), Rockmaraton 2017 (4), Rockopera (1), Rockpanoráma (1), RockPart (1), RockPlace MiniFest (2), Rocksector Records (2), Rockstar Meeting (2), Rocktogon (10), Rocktogon Tehetségkutató 2016 (1), Rocktóber (2), Rockvilág (4), Rod Morgenstein (1), Rod Stewart (1), Roger Waters (1), Rolling Stones (2), Rolls Frakció (3), Romantikus Erőszak (2), Roncsák Marcell (1), Roncsbár (2), Ronnie James Dio (8), Ronny Munroe (1), Room of the Mad Robots (4), Ross The Boss (2), Rossz Szokás (1), Rotten Sound (1), Rotting Christ (6), Rotting Worm (1), Roxx Records (1), Roxxy Rockfeszt (1), Royal Hunt (4), Royal Patrol (2), Rómeó Vérzik (26), Rózsaszín Pitbull (2), Rubicon (11), Rudán Joe (8), Run For Power - Gary Moore Memorial Band (3), Running Wild (2), Rural Pitchfork (1), Rush (4), Russkaja (3), Russkaya (1), Rúzsa Magdi (2), RVIVR (1), Ryan McGarvey (1), S.D.I. (3), S.O.D. (1), S.O.O.T. (1), Sabaton (9), Sabbath Szombat (4), Sacrilege (1), Sacrilegious Implament (1), Saigon Kick (2), Saille (1), Saint Vitus (1), Salvia (1), Salvus (10), Sam Araya (1), Samas (6), Samhain (1), SamhainFest (1), SamhainFest 2016 (1), Sanctuary (8), Santa Diver (1), Sarcofagus (1), Sarcoma (1), Sarke (3), SaRock (1), Satan (10), Satanath Records (1), Satans Host (1), Satans Wrath (3), Satellite Town (1), Satisfiction (1), Saturnus (2), Satyricon (1), Savatage (4), Saviour (1), Saxon (3), Scaffold (1), Scage (2), SCANDAL (1), Scar of The Sun (1), Scary Guyz (4), Scerra (49), Schuster Lóránt (1), Science Or Society (1), Scooter (2), SCORCHED EARTH (1), Scornage (1), Scorpion Child (1), Scorpions (1), Scorpions Tribute Hungary (1), Scott Wino Weinrich (1), Screen (2), Sear Bliss (1), Season of Mist (33), Sebastian Bach (2), Secret of The Sky (1), Secret Rule (1), Secrets of the Moon (2), segélykoncert (3), Semmi Pánik (2), Sensus (1), Sentio Ergo sum (1), Sep​ticmen (1), SepoQ (1), Seprevation (1), Septic Pain (1), Septicflesh (1), Sepulchral Voice Records (1), Sepultura (11), Sequence (3), Serdce (2), Serious (1), Serious Black (1), Serj Tankian (1), Serpent; (1), Seven Kingdoms (1), Sex Action (7), Sex Pistols (3), Sexnuggets (7), Shade Empire (1), Shadow Kingdom Records (1), Shadows Fall (1), Shaggy (1), Shapat Terror (4), Shapes of Distortion (4), Shinedown (1), Shining (1), Shock (1), Shotgun Revolution (1), Showbarlang (24), Shredhead (1), Shuru Records (1), Siberian Meat Grinder (4), Sidol (2), Siegal, blues (1), Sig:Ar:Tyr (1), Sigh (2), Sikító Patkányok Rock Lyuk (5), Silent Force (1), Silent Homes (1), Silent Murder (4), Silent Stream of Godless Elegy (1), Simeon Soul Charger (1), Simon Phillips (1), Sin Of God (9), Sin of Kain (1), Sinbreed (1), Sinéad O’Connor (1), Sing Sing (17), Sinsaenum (1), Sirens & Sailors (1), Sister Sin (3), Six feet under (4), Skatalites (1), SKAtch (1), Skálmöld (2), Skeletonwitch (4), Skid Row (4), Skillet (2), Skindred (9), Skineater (1), Skruta (3), Skull Fist (2), Skulld (1), Sky City Satellites (1), Slash (5), Slayer (46), Sleeping With Sirens (1), Sleepless (2), Slipchaos (6), Slipknot (2), Slipknot tribute (1), sludge metal (5), Slytract (2), Smash Into Pieces (1), Smink (1), SMOG (1), Smrgl (1), SnakeHeart (7), Social Rampage (1), Sodom (10), Soen (1), Soil (1), Soilwork (2), Solaris (2), Sold For Evil (1), Solefald (2), Solidmen (9), Sollen (1), Solstice (1), Solus (1), Somnus Aeturnus (1), Sonata Arctica (11), Söndörgő (2), Sonic Syndicate (3), Sopron Zene (1), Sorcerer (1), Sorcery (1), Soreption (1), Sorronia (13), Sote klub (3), Soto (1), SoulDiver (2), Soulfly (6), Soulhealer (2), Soulline (1), Soulrest (1), Soulspell (1), Sound Height 69 (4), Sound of Contact (1), Sound of Thunder (1), Sound Storm (1), soundtrack (1), Source of Death Night (1), South-East Substance Fesztivál (1), Southern Comfort (15), Southern Oracle (1), southern rock (1), Southland Records (1), Space Mirrors (1), Spacetaxi (1), Special Providence (3), Spinefarm (2), Spiral Architect (1), Spiralarms (1), Spirit Caravan (1), Spirit Descent (1), Spirit Drugs (1), SpiritBell (1), Spiritual Beggars (5), Spit Bile (2), split (3), Spock's Beard (5), SPV-Steamhammer (10), St. Prostitute (1), Stabbed (1), Stagediving Fesztivál (5), Stardust (1), Starving Souls (1), Station (1), Status Quo (1), Steak (1), Stealing Axion (1), Steel Assassin (1), Steel Gallery Records (2), Steel Orange (2), Steel Panther (3), Steel Prophet (1), Stench (1), Stereochrist (1), Steroid (12), Steve Harris (1), Steve Vai (2), Steve'n Seagull (1), Steven Seagulls (1), Steven Tyler (1), Stone Sour; (7), Stone Temple Pilots (1), Stonedirt (8), Stonehenge (1), stoner metal (6), Stormraizer (2), Stormwitch (2), Stortregn (1), Stratovarius (5), Stress (1), String Theory (1), Strong Deformity (3), Stronomia Doom (2), Stubborn (1), Stúdiózás (1), Subliminal Merger; (3), Suborned (1), Subscribe (4), Subsignal (1), Subterra (7), Suede (1), Suffer As Well (2), Suffocation (4), Suhancos (1), Suicidal Angels (2), Suicidal Tendencies (8), Suicide Rockers (2), Suicide Silence (5), Suidakra (1), Sulitemető Feszt (5), Sulphur (1), Sumerian Records (1), Summertime (1), Summoning (1), Sunrise (1), Sunrise Circus (1), Sunset (5), Sunset Purple (2), Sunwharf (1), Supergroup (3), Superjoint Ritual (1), Supernem (3), Supreme Pain (1), Surface (2), Svartidauði (1), Svartidaudi (1), Svoid (3), Svölk (1), Swallow The Sun (1), Sweet Cobra (1), Sweet Savage (1), Sworn Enemy (1), Sylencer (1), Sylosis (1), Symbolic (1), Symbols (1), Symmetry Of The Void (1), Symphonic metal (13), Symphonium (3), Symphony X (5), System of a Down (1), Sz.A.R. (3), Sz.A.R. Fesztivál (6), Szakcsi (1), Szasza (1), szaxofon (1), száljbőgő (1), Szávai Gery (1), SzegeDEATH (1), SzegeDEATH fest. (1), SzegeDEATHfest (1), Szentkirályi Jani (1), SzeptEmberFeszt (1), szerkesztőségi listák (9), Szfinx (1), Sziget (3), Sziget Fesztivál (21), szimfonikus metal rendezvény a Fészek Kulturális Központban (1), SZIN (13), szólóprojekt (3), Sztereotípia (1), születésnapos (62), Szupergrup (1), találkozó (1), Tales of a Crowhill Fesztivál II. (1), Tales Of Evening (7), Tales Of The Morbid Butchers (1), Tango Underground (2), Tank (1), Tankard (7), Tankcrimes (1), Tankcsapda (26), Tarcsai Ádám (8), Tarja Turunen (6), Tattoo (6), Tattoo The Sun (8), TAZ-Mánia Fesztivál; (1), Teher (2), tehetségkutató (10), teljes koncert (1), Ten (2), Ten Years After (1), Tenside (1), Terror (6), Teserract (1), Tesseract (2), Tesstimony (1), Testament (12), Tetoválás (4), Thaw (1), The 69 Eyes (1), THE AGONIST (1), The Arbat (1), The Beatles (1), The Bedlam (1), The Between Buried And Me (1), The Black Dahlia Murder (1), The Buchters (1), The Cactuars (1), The D.I.Y. (1), The Dagger (1), The Darkness (1), The Devil Wears Prada (3), The Devil's Blood (1), The Dillinger Escape Plan (1), The Embodied (1), The Entropy (1), The Flower Kings (1), The Fly (2), The Gathering (1), The Golden Grass (1), the griffins (1), The Haunted (3), The Idoru (1), The Jelly Jam (1), The Konstellation (4), The Kovenant (1), The Mighty Manlifter (1), The Mission (1), The Moon and the Nightspirit (1), The Morning Star (5), The Oath (1), The Ocean (3), The Offspring (1), The Pete Flesh Deathtrip (6), The Poodles (2), The Pretty Reckless (1), The Prog Collective (1), The Puzzle (1), The Quireboys (1), The Resistance (1), The Ruins of Beverast (1), The Ruling Passion (1), The Safety Fire (1), The Seat of Pain (1), The Secret (1), The Shiver (1), The Smokers (2), The Snobs (1), The Sweet! (1), The Symbioz (1), The Talking Horse (1), The Tits (1), The Trees (1), The Trousers; (4), The Unabomber Files (1), The Unplugged Faces (1), The Vintage Caravan (1), The Vision Bleak (1), The Void (1), The Wasted Sunset (1), The Wedding At The Slaughterhouse (2), The White Dominos (1), The Who (1), The Winery Dogs (7), The Wounded Kings (2), Theander Expression (1), Thee Maldoror Kollective (1), Therion (3), This Misery Garden (1), Thobbe Englund (1), Thornafire, My Dynamit, Id:Exorcist (1), Thornwill (20), Thought Chamber (1), thrash metal (52), Thrash or Die (1), Thrash Party (3), Threshold (1), Thunder and Lightning (1), Thy Catafalque (5), Thy Disease (1), Tiamat (1), Tides From Nebula (1), Tiffany's Lips (4), Tigertailz (2), Time To Rise (1), Timebomb (2), Timmo Tolkkis Avalon (1), Tirana Rockers (3), Tiszaliget Fesztivál (1), Tisztán A Cél Felé (1), TMS (1), To-Mera (1), Tobias Fongelius (1), Tokaji Borfesztiválon (1), Tokio Hotel (4), Tom Araya (1), Tom Keifer (1), Tombs (1), Tombstone (5), Tony Franklin (1), Tony Iommi (2), Tony Macalpine (4), Tool (2), Tool De Danton (7), Toportyán Férgek (2), Torche (1), Tormentor (1), Torn From Earth (1), Török Ádám (1), Toscrew (10), Total Cover Party (1), Total Metal Klub (2), Total War Fest (6), TOTAL WAR FEST III. (4), Total War Fest IV. (2), Toto (3), Touché Amoré (1), Toxic Holocaust (4), Toxic Waltz (1), Tóth Bagi Csaba (1), Traces Of Intelligence (1), Trafik Klub (8), Trafó (1), Trans-Siberian Orchestra (1), Transatlantic (1), Transilvanian (1), Transubstans Records (5), Triaxis (1), Tribulation (4), Tribute (40), Tribute fesztivál (8), Tribute In Hell Party (1), Tribute to the 80-s Hard Rock & Hair Metal Festival (1), TRIBUTE TO THE 80-s HARD ROCK & HAIR METAL FESTIVAL 2016 (1), Trilok Gurtu (1), Trinity Fallen (1), Triptykon (5), Tristania (2), Trivium (4), Trixter (1), Troldhaugen (1), Trouble (5), Trónok Harca (1), Tsjuder (1), Tükörterem (1), TUnderground Club (2), TURAkenroll (1), Turbo (1), Turbocharged (1), Turisas (1), turné (6), Tűzmadár (8), Tweelve Foot Ninja (1), Twilight Force (2), Twilight Of The Gods (2), Twin City (1), Twin Cobra (1), Twisted Sister (3), Twister (45), Tyr (5), Tyrant Goatgaldrakona (1), U.D.O. (1), U2 (12), UDO (3), Udo Dirkschneider (1), UDR Music (1), Ufó Klub (1), Ugly Kid Joe (1), új album (141), új dal (39), újrakiadás (3), Ukk & Roll (1), ukulele (1), Under The Church (1), Underground Club (16), Underground Symphony (1), Undorgrund (1), Unearth (2), Ungvár (5), Unisonic (2), Universal Records (5), Unknown Scar (1), Unleashed (3), Unplugged Faces (3), Unplugged Pressure (1), Unplugged zenei élmény a Balaton vizén (1), Untimely Demise (1), Untold Faith (1), Up The Irons (7), Úrfi (1), Uriah Heep (2), USEME (1), UzhGoreRot Festival (7), UzhGoreRot Festival - 2013 (4), UzhGoreRot Fesztivál - 2014 (2), UzhGoreRot Fesztivál - 2015 (1), V. Kelet Underground Tehetségkutató 2015 (4), V. Vadas Gála (1), Vader (2), Vadvágány (1), Vagaboond (2), Valborg (1), Vale of Tears (4), Vallenfyre (4), Vampire (3), Van Canto (1), Van Halen (1), Vanderbuyst (1), Vanity Music Group (1), Varg (1), Vashenger (1), Vasmacska; (1), Vasmag (1), Vattnet Viskar (2), Vazul Vére (1), VálaszÚt (4), válogatás (1), Ván Records (2), Városember (1), Vázsonyi János (1), Veér (1), Vekeri Fesztivál (6), Vektor (4), Velm (3), Velum Music (3), Vendetta Inc., (1), Venenation (5), Venom Inc. (2), Venomous Maximus (1), Véres November 3 (1), Vesztegzár (22), Vexillum (1), VHK (5), VI. FULL OF ANGER DEATH, BLACK METAL FESZTIVÁL (2), VI. Tattoo The Sun (1), Vicious Rumors (4), Vicky Sunday (4), Vida Gergő (1), videomix (91), videó (540), Videóklip pályázat; (16), Viharmadarak Zenekar (1), VII. Zorall Sörolimpia (4), VIII. Zorall Sörolimpia (3), Vinterbris (1), Virgin Steele (2), Virrasztók (8), Vírus (4), Vision Divine (2), Visioned Frailty (5), Viza (1), Vogon Ultramarines (1), Void Ov Voices (1), Voivod (9), Volbeat (7), VOLT feszivál (7), Volt Fesztivál (3), Voltrex (1), Vomitous (1), Von (1), Voodo Six (1), VOODOO SIX (1), Voodus (2), Vore (1), Vörös Attila (4), Vörös Yuk (1), Vrak (1), Vredehammer (1), Vreid (2), Vulgar Display of Cover (6), Vulture Industries (2), Vulvathrone (1), VxPxOxAxAxWxAxMxC (2), W.A.S.P. (3), Wacken Metal Battle (6), Wacken Open Air (8), Wackor (1), Wall of Sleep (4), Wall Street (1), Wall Street tábor (1), Wannado (1), War Anthems Records (1), Warchest (1), Wardrum (2), Warmaster (1), Warrel Dane (2), Wartime (1), Wasabi Kht. (1), Wastage (2), Wasted Struggle (1), Watain (1), Watch My Dying (39), Watchtower (2), Watuei (1), Wayfarer (1), We Will Rise (3), Weeping Silence (1), Weezer (1), West of Hell (1), While Heaven Wept (3), While She Sleeps (1), Whiplash (1), Whiplash USA (1), Whispered (1), Whitebacon (1), Whitesnake (3), Whore-Zone (1), WICKED MYSTIC (1), Winger (1), Winterfylleth (1), Winterheart (1), Wintersun (1), Wisdom (18), Witch Bone Garden (1), Witches Brew (1), Witches Mark (2), Witching Hour Productions (1), With Full Force Festival (1), With The Dead (1), Within Temptation (3), Wolfmond Production (1), Wolmother (1), Woods of Ypres (1), Words of Blood (6), Wovenwar (1), Wrath of Azazel (3), Wrestling gála (2), Wretched End (1), Wrong Side (1), Wrong Side of the Wall (2), Xandria (2), Xentrix (2), XIX. Tóparty Rockparty (3), Xplode (1), Xtreem Music (1), Xul (1), XVII. Tóparti Rockparty (1), XVIII. Tóparty rockparty és Hellness hétvége (1), XXIV. csongrádi Körös-Toroki Napok (1), Y&T (1), Y. J. Malamsteen (2), Year Of The Goat (3), Yes (1), Yes Pub (1), Ylem (1), Yngwie Malmsteen (1), Yonderboi (2), Yossi Sassi (1), Zagar (19), Zagar és az Underground Dívák (1), Zakk Wylde (3), Zártosztály (3), ZBB (9), Zeals (1), Zene Ünnepe (2), zenei díj (1), zenekari bemutatkozó (1), zenekari hírek (2), Zenekari Marketing (4), Zenevilag.net (8), Zep Session (1), ZeropozitivE (1), Zierler (1), Zinfield (1), Zippo (1), Zippo Desert (1), Zivatar (2), Zloslut (1), Zöld Pardon (5), Zombie Attack (1), Zombie Holocaust (1), Zombie INC. (1), Zone63 (1), Zorall (59), Zorall Kalóztúra (18), Zorall Karácsony (14), Zorall Sörolimpia (46), Zord (21), Zord Rocktábor (1), Zsííír Fesztivál (2), Zuboly (1), ZUD (1), Zuul FX (1), Zúzda Rock Kert (92), Zúzdaplacc (1), ZZ Top (2)
Partnereink